Bérmunkás, 1938. január-június (26. évfolyam, 988-1012. szám)

1938-06-18 / 1011. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1938 junius 18.

EGYRŐL-MÁSRÓL

Elmondja: Z. J.

Elmélet és Gyakorlat

A gyülekezés és szólás szabadság az Egyesült Államok alkotmányának egyik sarkalatos pontja. Azt jelentené ez, hogy az ország lakosságának bármely rétegei ott és akkor gyülekezhetnek, amikor szükségesnek látják és arról beszélhetnek amiről a gyülekező tömegnek tetszik, minden törvényes beavatkozás nélkül. Úgy mondja az alkotmány, hogy ezen jogokhoz mindenkinek egyformán joga van. Azonban igy van-e a gyakorlatban ?

Nem kell kivételes eseteket említenünk annak bizonyítására, hogy az amerikai törvényeket végrehajtó közegek, kivétel nélkül — városi, állami és szövetségi — az alkotmánynak ezt és más “egyenlőségi” pontjait ismételten lábbal tiporták és azok gyakorlását mindig a körülményektől tették függővé. Ha pl. ezen alkotmány által biztosított jogokat a munkásság akarta és akarja gyakorolni a saját osztályán esett sérelem orvoslásának megbeszélésére, vagy az orvoslás végrehajtására, ezer és egy okot találtak a törvényeket végrehajtó közegek, hogy ugyancsak az alkotmány nevében és annak védelme a|att azt megakadályozzák. Hogy mégis megemlítjük Jersey City és Newark (New Jersey állam) városokat azt csak azért tesszük, hogy olvasóinknak szemlélhetővé tegyük, hogy mi a különbség az elmélet és gyakorlat között.

Mint ismeretes az utóbbi hónapokban Jersey Cityben az alkotmány által biztosított gyülekezési és szólás szabadsági jogoktól teljesen megfosztották a munkásságot. Gyűléseiket csak hatósági engedéllyel lehet tartani és engedélyt nem adnak ily gyűlések megtartására. Miután ez megismétlődött töbször a nevezett városban, az alkotmány által biztosított jogok hivatásos védelmezői is figyeltek — többek között szociaisták, kommunisták és a Civil Liberties Union is, sőt még kongresszusi képviselők és szenátorok is — és elhatározták, hogy ezen “fasizta törekvésnek” útját vágják és majd rendre tanítják Jersey City polgármesterét, aki vesz magának annyi jogot, hogy minden neki nemtetsző gyűlést betiltson.

A szólás szabadság ezen hivatásos bajnokai közül néhá- nyan megkísérelték — többek között Norman Thomas a Szocialista Párt vezére és egy kongresszusi képviselő is — hogy Jersey Cityben a polgármester engedelme nélkül gyűlést tartsanak, de minden esetben az lett az eredmény, hogy mielőtt a gyűlést megtartották volna, a nevezetes szónokokat elrabolták a gyűlésről és kizsuppolták a városból. Már, már ugylátszott hogy Jersey City nagynevű polgármestere Frank Hague kerül ki győztesen a harcból, amikor Norman Thomasnak egy mentő gondolata támadt és a közeli Newarkon hivatott össze tiltakozó gyűlést, amely a város főterén a Military Parkban volt esedékes. Az eredmény itt sem volt örvendetesebb. sőt mondhatnánk csúfosabb volt még mint Jersey Cityben, mert a gyűlés közvetlen közelében egy rezes bandát állítottak fel a fasizta diktátorok bérencei és amikor a szónok beszélni kezdett éktelen lármát csaptak, úgy, hogy szót nem lehetett érteni. Ez azonban nem minden. Egy idei próbálkozás után felvonult egy csőcselék tömeg, amerikai zászlókat lobogtatva és amikor a gyűlés szinheyére értek záptojásokkal dobálták meg a szónokot. Ez nem az elmúlt században történt, hanem most az ur ezerkilencszázhar- mincnyolc esztendejében New Jersey államban.

Távol áll tőlünk, hogy örvendenénk a szólás és gyülekezési szabadság ily gyalázatos lábbal tiprásának, de a felelőséget a történtekért mégsem teljesen a fasizta Hague-ra hárítjuk. Nagy részben felelősek ezért a szocialisták, kommunisták és hasonszőrű társaik, akik az IWW. forradalmi nevelését utón, útfélen gáncsolták és a direkt akció helyett az ő politikai akcióikkal traktálták a munkásságot. Ha a szólás ás gyülekezési szabadság ezen kiváló bajnokai nem tudják, hogyan kell elbánni a Hague és hasonszőrű diktátorokkal, kérjenek leckét az IWW.-től. Olvassák csak el az IWW. által vívott szólás szabadsági harcok történetét St. Louis, Spokane, Seattle, Everett, San Diago és sok más városban. Az IWW. nem kilincselt Washingtonban és egyebütt bogy utasítsák rendre a szólás szabadság eltipróit, hanem direkt akcióval utasította rendre azokat. Amikor hasonló esetek előforudltak, a fent nevezett városokban, mint a jelenben Jersey Cityben az IWW.-isták százai és ezrei lepték el a várost és mihelyt egyik szónokot lehúzták a pribékek az emelvényről ott volt a másik, harmadik és századik. Miután a börtönök megteltek special ba- rakokat kellett építeni a hatóságoknak, hogy az elfogottakat elhelyezhessék, de a bajnokok sorai kifogyhatatlan volt. És az eredmény az lett, hogy minden esetben a munkásság győzedelmeskedett e harcokban.

Persze azok más idők voltak. Akkor az IWW. forradalmi nevelése folytán a munkásságban megvolt az akarat és tenni vágyás. Ma azonban sokan még azok közül is, akik akkor részt- vettek a szólás szabadsági harcokban, elfogadták a politikusok tanítását és a kényelmesebb, de eredménytelen módját választották a harcnak. Mindent rábíznak a politikusokra, majd azok elintézik. És el is intézik. Látjuk az eredményt. Ma mindent a kormány, a képviselő, a szenátor, a pártvezér és a munkásvezérek intéznek. És úgy is van elintézve. A direkt akció szelleme a munkásság csak nagyon elenyésző tömegeiben él és ma mindent a vezéreinkre

bízunk. Ennek a bizalomnak ;iz eredménye a fasizmus gyors terjedése.

Piócák a munkásság nyakán

A világ munkássága nagyon kevés kivétellel abban a tudatban él, hogy a mozgalom nem létezhet és nem fejlődhet vezérek nélkül. A vezérek alatt nem azokat értjük, akik pl. többet tudnak mint az átlagos munkás, bátrabbak, tettre készebbek, szóképesebbek, de azért nem vindikálnak maguknak különleges jogokat a mozgalomban, hanem azokat, akik azt állítják önmagukról, hogy ők vezéreknek születtek és isten rendeltetése, hogy ők a tömegeket vezessék. A polgári mozgalmaK- nak ezen rákfenéje átragadt a munkásmozgalomra is és mindig általánosabbá válik a vezérekbe vetett bizalom.

Bár amerikában nem kivételes tünet, mert ez megtalálható az egész világon, de a szemlél- hetőség kedvéért maradjunk csak itt a szükkörben. És ne is beszéljünk a polgári intézményekről, szorítkozzunk csak a munkás szervezetekre, mert ezek érdekelnek legközelebbről bennünket és van ott is elég példa arra, hogy mi magunk neveljük a saját piócáinkat, ak k- kel a vérünket szívatjuk.

Az amerikai nagy szakszervezetek egyik legeklatánsabb példát szolgáltatják e téren. Az American Federation of Labor-ben a “tisztviselők” életfogytiglani állást élveznek, bár minden évben, vagy oly időközökben, amint a konvenció, u- kat tartják újra választják azokat. Samuel Gompers több mint 30 évig volt elnöke az AFofL.-nek. Minden évben újra választották és ellen jelölt nélkül. Amikor Gompers “jobblétre” szenderült Green került az elnöki székbe és most már é\ek óta mindig újra választják ellen jelölt nélkül. De ezen megállapítás nemcsak az AFofL. re vonatkozik, hanem valamennyi országos, állami és városi szak- szervezet hasonlóan cselekszik a tisztviselőivel szemben. Itt van pl. John Lewis közel három évtizede búcsút mondott a bányának és azóta egy ideig csak a bányászok “vezére” volt, most az utóbbi időben azonban felcsapott országos fővezérnek és gyakorolja is a vezérséget a maga módja szerint. Vagy nézzük az Amalgamated Clothing Workers szervezetét. Sidney Hillman volt az első elnöke és ma több évtizeddel a megalakulása után még mindig ő az elnöke.

Terünk nem engedi meg azt, hogy valamennyit felsorolj uk, mert találkozna egy-két-hárotn száz belőlük, akik kivétel nélkül évtizedek óta “vezéresked- nek” az amerikai munkásság nyakán, mint a királyok, vagy a pápa, akik szintén “isten küldöttjei”, hogy vezessék a nyájat. Ezek a vezérek természetesen vezérekhez illő díjazásban is részesülnek. Az amerikai szakszervezetekben pl. nem ritkaság az évi 25 ezer dolláros fizetés, de még a legalacsonyabb rendű, vagy rangú business agent is heti száz dolláros fizetést élvez és emellett szabad lopási lehetőséget.

Ha ezek a magas fizetésű vezérek az iparokban dolgoznának a legjobb körülmények között

cereshetnének mondjuk 40 vagy 45 dollárt hetenként, de van rá eshetőség, hogy meg kellene elégedni heti 15 vagy 20 dollárral, mint sokan közülünk keresnek a mai viszonyok között. A két kereseti lehetőség között az arány áthidalhatatlan és ha még számításba vesszük, hogy amig a vezérek fizetése állandóan biztosítva van, addig az ipari munkásság kivan téve az állandó munkanélküliségnek, vagy gyakori munkaváltozásnak.

Az ily magas fizetésű vezéreink a különleges pozíciójuk révén teljesen kivetkőztek a munkás mivoltukból és csak éppen annyi közösségük van velünk, hogy mi szolgáltatjuk nekik a busás fizetéseket. Nemcsak könnyen szerzett “meal ticket”- tel látjuk el őket, hanem arra is módot adunk nekik, hogy meggazdagodjanak és a megváltozott helyzetük következtében, mindent ami a munkásság ügyét illeti egészen más szemüvegen át látnak, mint mi munkások. Elvégre ők már nem munkások, hanem kapitalisták és ne csodálkozzunk, hogy ez igy van. Mi ültettük őket arra a polcra, ahol vannak és a mi tudatlanságunk szolgáltatja nekik a lehetőséget, hogy ott maradjanak.

A vezérekre vonatkozó, szabály alól talán amerikában egyedül az IWW. képez kivételt ahol a tisztviselőknek nincs alkalmuk belekényelmeskedni a jólfizető pozícióba, hanem egy bizonyos idő elteltével ott kell hagyniok az irodát és vissza menni az iparba ismét beleszokni a munkás sorba, hogy el ne felejtsék, hogy az osztályharc hivatása a munkásosztály felszabadítása és nem a vezérek eltartása.

A mi Munkás Betegsegélyző Szövetségünkben is azt a célt szolgálta az az alapszabály pont (14-ik szakasz 6-ik pontja) mely kimondja, hogy a központi titkár és segéd-titkár konvenciótól konvencióig, de csak két terminusra választható meg. Az 1935 évi konvenció hozta ezt a» szabályt, hogy biztosítsa a szövetséget az ellen, hogy ismét megtörténhessen az, ami volt a múltban, hogy egy tisztviselő 26 évig ült az irodában és végén már nem is tisztviselő, hanem bósz volt a Szövetség tagsága felett. Akkor is a Szövetség tagsága úgy vélekedett, hogy annál jobb embert nem találhatnánk a titkári állásra. A mindenkori konvenciókon az ellenőrök azt jelentették, hogy mindent a legnagyobb rendben találtak és a konvenció újra őt választotta meg ellen jelölt nélkül.

Hogy ez ismét be ne következhessen az 1935 évi konvenció meghozta azt a bizonyos szabályt, hogy egy-egy tisztviselő csak KÉT terminusra választható meg és amikor ez letelt, uj embernek kell oda bekerülni. Az 1938 évi konvenció azonban ezt a szabályt “igazságtalannak” tartotta és kitörölte az alapszabályból, ami még nem végérvényes, mert a tagság még elvetheti a konvenció határozatát a referendum szavazásnál. Ez azonban kétséges, mert a jelenlegi tisztviselőink a három év alatt gondoskodtak arról, hogy a hangadó elemeket meggyurják és a referen-