Bérmunkás, 1938. január-június (26. évfolyam, 988-1012. szám)
1938-05-28 / 1008. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1938 május 28. TÁRCA KÖRVADÁSZAT Irta, KÁDÁR LAJOS A kuckó szájában ültem. A bepólyált balkarom a nyakamba kötve. Ferkó barátom jött látogatásomra, kezében zöld- csikos gőzölgő kisköisöggel. — Küldött anyám egy kis or- jalevest. Ez betegnek való . . . Apám is ágynak dőlt, azért főzte anyám. — Köszönjük mán anyádnak, Ferkó — lépett közelebb anyám — minek vergődtetek? .... — Nem nagy vergődés volt, Rozi néném! Úgyis át gyüttem vóna . . . Pétört föl akartam Íratni az ispán úrral nyulhajtó- nak a körvadászatra. —írassál föl, — mondotta örömmel, mert a fekvést már iszonyúan untam. — No majd megest telegyön a kastély incom-fancom urakkal, — évődött anyám előre. — Osztán az a kis fekete nyiszlött ur úgy szaladozik majd mint a besózott fenekű tyuk. ból. — Nyilván meglütték a lábam — kapott balcombjához. Hozzáugrottam. A combját érték a srétek. összeölelkeztünk, úgy vonszoltam ki Ferkót a tisztásra, ahol az urak hatalmas rőzsetüz mellett melengették agyonfáradt tagjaikat, miközben egy libanyaku, raffiával átkötött üvegből kortyoltak. — Tán megsebesült az a fickó? — kérdezte egy pókhasu ur. — Igen — válaszoltam ijedten —, a combját találta. — Rettenetes ezekkel az ü- gyetlen parasztokkal — mérgelődött a potrohos ur. Lusták, A nemzetes asszony ugyanis megkívánta, hogy ha urak vannak a kastélyban, akkor a cselédeknek ünneplőt kell ölteniök. — Te orvos is vagy? — gúnyolódott a girhessel egy has- ban-vállas, aki egész nap bújta a nemzetes urat és folyton a fülébe sugdosott. A kérdezett nem felelt, h i- nem nyakbavaló selyemkendőjével takarta be Ferkó lőtt sebét. A vaddal megrakott nagy szánkó mellénk ért, a girhes ur felugrott rája és minden erejéből dobálta lefelé a nyulakat. Mikor már csak a szánderékban MÁJUS IRTA: KIS FERENC Ki meleg vagy és gazdag, mint a bánya, ó május, dallal hogy’ dicsérjelek? Te vagy az Idő tündöklő leánya, örök orcádon tündöklőbb jelek; Te vagy a tenger, népek óceánja, feléd megáradt folyók ömlenek — S a folyókon át mennyi kis patak siet, hogy ők is gazdagítsanak! Gyönyörű vagy, ó Május! Szép a márvány ég, ha pusztító zord eső után ragyogva békét hirdet a szivárvány, reményt minden kis falevél a fán; vigaszt, hogy múlik, elmúlik a járvány, az őrület rossz álom volt csupán — mig lelkesedve milliók együtt ünnepelnek, ó Május mindenütt! Ha ébredsz, tiszta láng lobog, világit s a szelid dombok napsütött felén gyenge sugarak milliója játszik, mint kisded-ujjak anyjuk kebelén; a Jövő magva, reménye csírázik a földben s a tört lélek rejtekén — nyújtózna lelkem is, hogy’ szállana hiteddel, ahogy szállott valaha! Szép vagy, Május! Az örömtől mi régen elszokott szemem percre fölragyog. Este van. Szinte csattognak az égen örömükbe az apró csillagok . . . Sóvárogva mig nézem őket, szégyen éget . . daloló számba harapok ... — messziről, ahogy’ száll az éjszakán, dalomat mintha sirnj hallanám . . . Egyik cselédlakásból ki, a másikba be. Még meg is ölelgeti az embört, mint választáskor a követ ur szokta, aztán mindig olyasmit puhatol, hogy igy né- némasszony, úgy nénémasszony mondja el nekem igaz lelkére, hogy ügyi kevés a komenció, ugye kegyetlen rossz ebben a dohos viskóban élni, meg aztán hogy mennyi robotot töttünk a harmados kukorica után . . . ? —Osztán mit mondott neki ilyenkor, Rozi néném? — kérdezte Ferkó Anyámtól. — Én? Hehe . . . Áztat gon- dujja az ilyen urféle, tuggyátok hogy majd mostan mindent kiszedeget a szegényből, mert ezek odaszámitanak, hogy hát a parasztnak nincsen magához való esze. El is szaladtam én Keczénéhöz, aztán megmondtam, hogy ezelőtt az espion előtt kukkot se, mert azonmód szalad a német asszonyhoz, az pedig huncut, hiszen nemcsak ur, hanem német is ... A többit meg magatok is tuggyátok . . . A körvadászatra vagy harmincán érkeztek az urak. Az egész cselédség mozgósítva lett. Kora hajnalban indultunk. Délre már két szánkó nyulat beszállítottunk az uradalomban, de akadt szépszámban fogoly is, vadnyul is . . . Az utolsó kört a holt és az ásott Tisza között vezettük. Itt hatalmas nádasok és vadalmacserjék nyújtottak menedéket a felzaj gatott vadaknak. A parton suhabokrok között mindenütt puskás urak lesték az általunk meghajtott nádasok és cserjék vadjait. Már majdnem végétért az úri kedvtelés, amikor Ferkóval azt a parancsot kaptuk, hogy nézzük át a közeli nádas bozótjait, hogy az esetleg meghúzódott sebesült vadakat összeszedjük. Két vadludat és három nyulat találtunk. Nagy szakavatottság- gal a sürü bozótba rejtettük a vadakat azzal, hogy estére a holdvilágnál értük jövünk. Elé^ gedetten törtettünk a cserjésen keresztül, amikor egyszer csak közelünkbe fegyver durrant. — Jaj! — szökkent ki Ferkólajhárok — magyarázta egy közeli szomszédjának. — Ja, kérlek alássan, a mi parasztjainknak még csak háromszáz év múlva kellett volna a negyvennyolchoz érniök . . . Mikor melléjük értünk, más nyelven kezdtek beszélni. Ferkó minden lépésünknél felszisz- szent. — Ni, megsebesült ez a fiú! — A tömegből egy ur rontott felénk, lyiegijedtünk. — Midet lőtték meg édes ö- csém? — kérdezte az ur meleg részvéttel. A cingár urat ismertük fel benne. __— A lábamat — mondta Ferkó. Én kissé visszahúzódtam, mert eszembe jutott, hogy ez az a kis gonosz ur, akitől anyám óvott mindenkit. A girhes ur levetette rövid vadászbundáját. Ferkót ráfektette. Zsebkésével felhasitotta a nadrágját és az alvadt-véres gatyát is letépte a sebesült lábáról. — Jaj istenem — gondoltam —, odavan a komám ünneplőnadrágja. volt nyúl, akkor feltettük Ferkót a ledobált nyulak helyére;. Én is felültem a nyiszlett úrral. — Hajts! — kiáltotta a girhes ur a kocsisnak. A szán el- siklott velünk-. — A faluba megyünk az orvoshoz! — rendelkezett. — Hát a te kezed? A- kadt meg tekintete a nyakba- kötött karomra. — El volt törve — válaszoltam. — Hogy törted el? Elmagyaráztam, de nagy bizalma ellenére még most sem hittem az u,r jótékonykodásában. Nem is hihettem, mert parasztőseim úgy óvtak bennünket az urak huncutságától, mint ahogy kotlóstyuk félti övéit, ha héjjá leskelődik rájuk. Husz-husz koronát kaptunk Ferkóval az úrtól, és mindennap meglátogatta cimborámat, . mig betegen feküdt. Mikor apám értesült az úrtól kapott összegről, komolyan megijedt: — Ur még ingyön senkinek semmit nem adott, —, aggodalmaskodott. MIVÉ LETTÉL, HOVÁ LETTÉL? EJNYE DE SZÉGYENLIK MAGUKAT. Eltökélt szándékkal indultam el, hogy ha törik szakad is, de kerítek egy Május 1-i számát a Betyár (Magyar) Világnak. S ha az olvasó azt gondolja, hogy e tájon, az ilyesmi köny- nyü feladat, bizony tévedni tetszik. Valósággal koldultam már. Felmentem a Munkás Otthonba és csere példányt Ígértem egy számért Mondottam, csak belé akarok nézni és vissza a- dom. Nothing dueing . . . gondolták az “elvtársak”. Ez a lap nem forradalmár kezébe való. Végre egyik a bátrabbak közül kerített egyet, hogy váljék a becsületére. Kézbe vettem, széjjel terítettem, nézegettem, keresgéltem benne és elgondolkoztam magamban . . . Hát érdemes volt? Nem, nem volt érdemes koldulni, kunyerálni érte. Amit én kerestem nem találtatott benne. Vissza gondoltam harminc egy néhány évre, amikor még a Betyár Világ elődei körül szorgoskodtam és csak úgy lüktettek az erek a kalaptartómban, a halántékom körül. Ez aztán az igazi fejlődés . . . A Cucilista, Kommunista három tizedes irama után ez aztán fejlődés! Tyü ... ! Az ár- gyélusát . . . Ezek nem csak a polgári mocsárba kerültek visz- sza, hanem annak a fenekére. Nem csudálkozom többé, hogy a forradalmárok elől eldugdos- sák azt a lapot. Megértem, hogy van mit sziégyelni és vigyázni, mielőtt forradalmi munkás kezébe merik adni. Oh te Betyár Világ! Szocialistákat, Kommunistákat kerestem benned és találtam Magyar hazafiakat. Mivé lettetek? ó mivé? “Hazám Nagyjai? . . . . ” Los Angeles, május hó- j G. Bakos. HAGUE ÉS THOMAS Jersey City kardcsörtető polgármestere és fiók Hitiere még mindig nem fér a bőrébe. A szólás és gyülekezési szabadság hitleri eszközeinek gyakorlásában, még mindig a napilapok első oldalán tündöklik utálatot és undort keltő neve. Pár héttel ezelőtt, Norman Thomas — egyébként tisztelt — de halovány sárga szocialista vezérnek Jersey Cityből való erőszakos kitoloncolásával vonták magukra a figyelmet. Hague és bérencei. Mint értesültünk,, Thomas pert indított Hague polgármester hekusai ellen a szövetségi bíróságnál. Polgári jogainak gyakorlásában való gátlásért és testi sértés miatt, Hague rendőrlegényeit, fejenként 5000 dollárra perli a Szocialista vezér a szövetségi bíróságnál. Uj előfizetők szerzéséhez három dolog szükséges: Cselekvési hajlam — akarat és kitartás. Akik ezekkel rendelkeznek, a n.vugtázási rovatban nevükkel találkozni fogunk.
