Bérmunkás, 1937. július-december (25. évfolyam, 952-987. szám)
1937-08-07 / 957. szám
1937 augusztus 7. BÉRMUNKÁS 5 oldal AZ OROSZ FORRADALOM TANULSÁGAI (Folytatás.) És valóban, nem sokkal később történt, hogy Sztálin teljes világossággal kifejtette hívei előtt a kommunizmustól való eltávolodását. A szocializmusnak ez a rendszere, amelyet leírtam, csupán az iparra és az állami farmokra vonatkozik, azaz a lakosságnak ^ körülbelül negyedrészére. A kézművesek és a földművesek nagyobb része, vagyis a lakosság háromnegyede számára ettől eltérő irányelveket állapítottak meg. Az előbbieket kollektiv vállalatokban kapcsolták egybe a mezőgazdaságot pedig, mint említettem, nagyméretű kollektív farmokban szervezték meg. Ezeken a föld és az állatállo-' mány, ami hivatalosan mind államtulajdon lenne, a munkások közös tulajdonát alkotja. A mezőgazdaság kollektivizálását csak lassanként akarták megvalósítani. Az első ötéves terv végén csupán a gazdaságok 20 százalékának kellett volna kollektivizálódnia. De a kommunista offenziva az egyéni parasztgazdálkodás ellen csakhamar egy valóságos keresztes hadjárat viharával indult meg. Az első ötéves terv végéig körülbelül a parasztok 60 százalékát kényszeritették be a kollek- tivgazdaságokba és Sztálin maga is nyugtalankodva a parasztok kemény ellenállása miatt, 1930. márciusi hires beszédében megpróbált állj-t kiáltani. De akkor már a kommunista roham feltarthatatlan volt, a harc a kollektivizálásért tovább folyt. A következmények rombolók voltak, ugyanúgy, mint a hadikommunizmus idején. A parasztok lázongtak, a termelést csökkentették és részben az élelemhiány következtében, részben pedig tiltakozásul élőállatállományuk lefoglalása ellen, levágták álatjaikat és inkább megették, mintsem hogy azok közös tulajdonng legyenek, így a mezőgazdasági termelés óriási növekedése helyett, aminek az első ötéves terv alatt 55 százalékra kellett volna rúgnia, a mezőgazdaság teljes ösz- szeomlása következett be. Igen sok vita folyt arról, hogy ez a mezőgazdasági háború mekkora nyomort idézett fel. Voltak, akik azt állították, hogy a kulákoknak nevezett jobbmó- du parasztok millióit ölték meg és hogy 5—6 millió ember halt meg éhínség miatt. Ha ezek a számok túlzottak is, bizonyos, hogy igen sok kulákot pusztítottak el és azt sem lehet komolyan vitatni, hogy széles területeken valóban éhínség pusztított. A népszámlálási statisztikák alapján, figyelembe véve a születések számának csökkenését ez idő alatt és viszont a városi lakosság rohamos megnövekedését a belső vándorlás következtében, az áldozatok számát körülbelül egy millióra becsülhetjük; pontosabb adatok csak az 1937. évi népszámlálás eredményeiből lehet majd leszűrni, figyelembe véve a lakosság korszerinti megoszlását is. A mezőgazdasági összeomlás tatására vezetett. 1933-tól kezdve az állatállmány kollektivizálására irányuló követelés enyhült; megengedték, hogy a kollektiv farmok tagjai háziállatokat egyéni tulajdonukban tartsanak. 1934 júniusában ezeknek a kollektiv farmereknek már több saját állatjuk volt, mint maguknak a kollektív gazdaságoknak. Egy 1915- ben kiadott dekrétum azután a gazdaságpolitika megváltoz- gyakorlatilag korlátlanná tette az élőállatok tulajdonjogát. E változás következtében, amely a magántulajdonhoz való visz- szatérést jelentett, az állatállomány rohamosan növekedett, bár nem oly gyorsan, mint annakidején a hadikommunizmusmegszüntetése után. A további engedmények, amelyek az egyéni magántulajdon javára tétettek, szintén hozzájárultak a Válság enyhítéséhez. Jelenleg minden paraszt maximális 2.5 acre földterületet bírhat és jogában van terményeit a piacon értékesíteni; Szovjetforrások szérint ma a helyzet az, hogy a kollektiv farm tagjai családjuk számára a gabonát és állatjaik számára a takarmányt majdnem száz százalékig a kollektiv farmtól kapják, mig a többi élelmiszert, tejet, húst, burgonyát és egyébb növényi táplálékot, egyéni gazdaságukban termelik. Sztálin nyolc éves mezőgazdasági politikájának -végleges eredménye igen csekély. Az állatállomány még mindig nem heverte ki az első kollektivizá- lási hadjárat szörnyű tévedéseit; a gabonatermelés sem mutatja a javulás biztos jeleit, legalább is nem olyan mértékben, amely megfelelne a lakosság ez idő alatt bekövetkezett szaporodásának. A városok ellátása kedvéért a kormány még mindig kénytelen fentartani a gabona-adót, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy a parasztok gabonatermésének körülbelül egyharmad részét elkobozza. A kollektiv gazdaságok megszervezése növelte ugyan a kormány hatalmát a falusi nép felett, de amíg nincs módjában, hogy a parasztok terményeit megvásárolja, hanem ehelyett nagyobbrészt erőszakkal veszi el tőlük, addig politikai támogatásukra nem igen számíthat. S nem felel meg az elemi társadalmi igazságosságnak az a mód sem, ahogyan ezt az adót beszedik. A sztálini korszak a falun sikertelen maradt. Egy szörnyű küzdelem után, amelyet a magántulajdon ellen folytattak, azt látjuk, hogy a prosperitás csak olyan mértékben tért visz- sza, amennyire a magántulajdont újra engedélyezték. Térjünk most vissza az ipari programhoz, amelyet az első és második ötéves terv tűzött ki. Az első terv szerint a nyers anyagok és gépek termelését 120 százalékkal és a fogyasztási javak, azaz a könnyűipar termelését ugyancsak 120 százalékkal kellett volna növelni. Tekintettel arra, hogy ennek az időszaknak kezdetén munka- nélküliség nem volt, mindenesetre képtelen gondolat volt, hogy a termelés mindenik ágban egyszerre ily óriási mértékben növekedjék.' Ennélfogva az eredmény, a terv méreteit véve alapul, természetesen nagyon kiábrándító volt; észszerű arányokat véve azonban alapul, igen jelentős volt a haladás. Különösen a szén, vas és acéltermelés növekedett jelentékenyen, ha az előirányzottnál kisebb mértékben is. A második ötéves terv időszakában ez a fejlődés rohamos ütemben folytatódott. Oroszország szénás acéltermelése elérte Németországét és meghaladta Angliáét Igaz ugyan, hogy lakossága háromszor vagy négyszer nagyobb mint ezeké az országoké, de ez a haladás mindenestere igen szembeszökő. Ezzel szemben semmi bizonyság sincs arra, hogy a nehézipranak ez a fejlődése a lakosságnak, legalább mostanig, bármily érezhető mértékben javára vált volna. Ellenkezőleg, a hozzáférhető adatok szerint a rendelkezésére álló fogyasztási javak fejhányada inkább csökkent.. Egy szegény népnek, mint amilyen az orosz, az élelem* ruházat és lakás a legfontosabb szükségleti javai. Tekintettel a mezőgazdasági helyzet alakulására, amelyről fentebb szóltam, semmi alapunk sincs annak a föl- tételezésére, hogy a netto élelmiszertermelés az elmúlt nyolc év alatt emelkédett volna, és legalább is annyit bizonyosra vehetünk, hogy nem növekedhetett nagyobb mértékben, mint a lakosság amely 12 százalékkal szaporodott. A legfontosabb ruházati cikk Oroszországban a gyapjuposztó; ennek termelése 1929-től 1934-ig, a lakosság számához viszonyítva, majdnem 20 százalékkal csökkent. A városi lakásviszonyok az első ötéves terv alatt roppant mértékben leromlottak és a második terv első három éve a tekintetben még mindig nem állította vissza az 1929-es színvonalat sem. A nyersanyagok és gépek termelésének óriási megnövekedése, amit nem követ az életszínvonal javulása, mindenestre paradox jelenség. Azt lehet-* ne következtetni belőle, hogy rengeteg nyersanyag és gép pocsékolódott és pusztult el. Ez nagyon valószínű, de e paradox jelenség legfőbb oka mégis inkább másutt keresendő. Sajnos, nem szokatlan látvány, hogy egy lázasan növekvő gazdasági aktivitás az életszínvonalnak nem emelkedését, hanem csökkenését vonja maga után. Németország és Olaszország feltűnő példáit adják egy ilyen folyamatnak. Ezekben az országokban ez tudvalevőleg a nagyarányú újrafegyverkezés eredménye. Nem alaptalanul tételezhetjük fel, hogy ugyanez áll Oroszországra is, vagyis hogy a gazdasági újjáépítés korszaka legfőképp az újrafegyverkezés korszaka volt. Ez eléggé megmagyarázza a gazdasági helyzetet, anélkül, hogy hihetetlen arányú gép- és nyers- anyagpusztitást kellene föltételeznünk. (Folytatjuk.) A North Side-Pittsburghi “összhang” Dalkör közösen a Világ Ipari Munkásai Szervezetének Pittsburgh és Környéke tagjaival 1937 augusztus 15-én, vasárnap egész nap a kies fekvésű Miller Grove-on, Millvale, Pa. NAGY PIKNIKET rendeznek, melyre ezúton is meghívjuk Pittsburgh és környéke magyarságát. Elsőrendű italokról, jó zamatos borjú, pörköltről és sok másról gondoskodva van. — A zenét Rákóczi Lajos ismert cigányzenekara szolgáltatja. Egy kis záporeső ne tartson vissza senkit, mert van elég fedett helyünk. ÚTIRÁNY: Pittsburghból jövők vegyék a 3-as számú Millvale feliratú villamost a Penn Ave. és a 7-ik utca sarkán. (A North Sideiak az East Ohio Streeteh.) Leszállás a Howard és North Ave. sarkon Millvale, onnan balra, majd jobbra fordulva van a piknik hely. Automobilon jövők is kövessék ezen útirányt. — Figyeljék a jelző táblákat! ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség ni* csen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözét*kalálható dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bin ják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni osakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelménél« tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikm a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül
