Bérmunkás, 1937. július-december (25. évfolyam, 952-987. szám)

1937-08-07 / 957. szám

1937 augusztus 7. BÉRMUNKÁS 5 oldal AZ OROSZ FORRADALOM TANULSÁGAI (Folytatás.) És valóban, nem sokkal később történt, hogy Sztálin teljes vi­lágossággal kifejtette hívei előtt a kommunizmustól való eltávolodását. A szocializmusnak ez a rend­szere, amelyet leírtam, csupán az iparra és az állami farmok­ra vonatkozik, azaz a lakosság­nak ^ körülbelül negyedrészére. A kézművesek és a földművesek nagyobb része, vagyis a lakos­ság háromnegyede számára et­től eltérő irányelveket állapítot­tak meg. Az előbbieket kollektiv vállalatokban kapcsolták egybe a mezőgazdaságot pedig, mint említettem, nagyméretű kollek­tív farmokban szervezték meg. Ezeken a föld és az állatállo-' mány, ami hivatalosan mind ál­lamtulajdon lenne, a munkások közös tulajdonát alkotja. A mezőgazdaság kollektivizá­lását csak lassanként akarták megvalósítani. Az első ötéves terv végén csupán a gazdaságok 20 százalékának kellett volna kollektivizálódnia. De a kom­munista offenziva az egyéni pa­rasztgazdálkodás ellen csakha­mar egy valóságos keresztes hadjárat viharával indult meg. Az első ötéves terv végéig kö­rülbelül a parasztok 60 százalé­kát kényszeritették be a kollek- tivgazdaságokba és Sztálin ma­ga is nyugtalankodva a parasz­tok kemény ellenállása miatt, 1930. márciusi hires beszédé­ben megpróbált állj-t kiáltani. De akkor már a kommunista roham feltarthatatlan volt, a harc a kollektivizálásért tovább folyt. A következmények rom­bolók voltak, ugyanúgy, mint a hadikommunizmus idején. A parasztok lázongtak, a terme­lést csökkentették és részben az élelemhiány következtében, részben pedig tiltakozásul élő­állatállományuk lefoglalása el­len, levágták álatjaikat és in­kább megették, mintsem hogy azok közös tulajdonng legyenek, így a mezőgazdasági termelés óriási növekedése helyett, ami­nek az első ötéves terv alatt 55 százalékra kellett volna rúg­nia, a mezőgazdaság teljes ösz- szeomlása következett be. Igen sok vita folyt arról, hogy ez a mezőgazdasági háború mek­kora nyomort idézett fel. Vol­tak, akik azt állították, hogy a kulákoknak nevezett jobbmó- du parasztok millióit ölték meg és hogy 5—6 millió ember halt meg éhínség miatt. Ha ezek a számok túlzottak is, bizonyos, hogy igen sok kulákot pusztí­tottak el és azt sem lehet ko­molyan vitatni, hogy széles te­rületeken valóban éhínség pusz­tított. A népszámlálási statisz­tikák alapján, figyelembe véve a születések számának csökke­nését ez idő alatt és viszont a városi lakosság rohamos megnövekedését a belső ván­dorlás következtében, az áldo­zatok számát körülbelül egy millióra becsülhetjük; ponto­sabb adatok csak az 1937. évi népszámlálás eredményeiből le­het majd leszűrni, figyelembe véve a lakosság korszerinti megoszlását is. A mezőgazdasági összeomlás tatására vezetett. 1933-tól kezdve az állatállmány kollek­tivizálására irányuló követelés enyhült; megengedték, hogy a kollektiv farmok tagjai háziál­latokat egyéni tulajdonukban tartsanak. 1934 júniusában ezeknek a kollektiv farmerek­nek már több saját állatjuk volt, mint maguknak a kollek­tív gazdaságoknak. Egy 1915- ben kiadott dekrétum azután a gazdaságpolitika megváltoz- gyakorlatilag korlátlanná tette az élőállatok tulajdonjogát. E változás következtében, amely a magántulajdonhoz való visz- szatérést jelentett, az állatállo­mány rohamosan növekedett, bár nem oly gyorsan, mint an­nakidején a hadikommunizmus­megszüntetése után. A továb­bi engedmények, amelyek az egyéni magántulajdon javára tétettek, szintén hozzájárultak a Válság enyhítéséhez. Jelenleg minden paraszt maximális 2.5 acre földterületet bírhat és jo­gában van terményeit a piacon értékesíteni; Szovjetforrások szérint ma a helyzet az, hogy a kollektiv farm tagjai család­juk számára a gabonát és állat­jaik számára a takarmányt majdnem száz százalékig a kol­lektiv farmtól kapják, mig a többi élelmiszert, tejet, húst, burgonyát és egyébb növényi táplálékot, egyéni gazdaságuk­ban termelik. Sztálin nyolc éves mezőgaz­dasági politikájának -végleges eredménye igen csekély. Az ál­latállomány még mindig nem heverte ki az első kollektivizá- lási hadjárat szörnyű tévedése­it; a gabonatermelés sem mu­tatja a javulás biztos jeleit, legalább is nem olyan mérték­ben, amely megfelelne a lakos­ság ez idő alatt bekövetkezett szaporodásának. A városok el­látása kedvéért a kormány még mindig kénytelen fentartani a gabona-adót, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy a parasztok gabonatermésének körülbelül egyharmad részét elkobozza. A kollektiv gazdaságok megszer­vezése növelte ugyan a kormány hatalmát a falusi nép felett, de amíg nincs módjában, hogy a parasztok terményeit megvá­sárolja, hanem ehelyett na­gyobbrészt erőszakkal veszi el tőlük, addig politikai támoga­tásukra nem igen számíthat. S nem felel meg az elemi társa­dalmi igazságosságnak az a mód sem, ahogyan ezt az adót besze­dik. A sztálini korszak a falun sikertelen maradt. Egy ször­nyű küzdelem után, amelyet a magántulajdon ellen folytattak, azt látjuk, hogy a prosperitás csak olyan mértékben tért visz- sza, amennyire a magántulaj­dont újra engedélyezték. Térjünk most vissza az ipari programhoz, amelyet az első és második ötéves terv tűzött ki. Az első terv szerint a nyers anyagok és gépek termelését 120 százalékkal és a fogyasz­tási javak, azaz a könnyűipar termelését ugyancsak 120 szá­zalékkal kellett volna növelni. Tekintettel arra, hogy ennek az időszaknak kezdetén munka- nélküliség nem volt, minden­esetre képtelen gondolat volt, hogy a termelés mindenik ág­ban egyszerre ily óriási mérték­ben növekedjék.' Ennélfogva az eredmény, a terv méreteit véve alapul, természetesen nagyon kiábrándító volt; észszerű ará­nyokat véve azonban alapul, igen jelentős volt a haladás. Különösen a szén, vas és acéltermelés növekedett jelen­tékenyen, ha az előirányzottnál kisebb mértékben is. A máso­dik ötéves terv időszakában ez a fejlődés rohamos ütemben folytatódott. Oroszország szén­ás acéltermelése elérte Német­országét és meghaladta Angliáét Igaz ugyan, hogy lakossága há­romszor vagy négyszer nagyobb mint ezeké az országoké, de ez a haladás mindenestere igen szembeszökő. Ezzel szemben semmi bizonyság sincs arra, hogy a nehézipranak ez a fej­lődése a lakosságnak, legalább mostanig, bármily érezhető mértékben javára vált volna. Ellenkezőleg, a hozzáférhető adatok szerint a rendelkezésé­re álló fogyasztási javak fejhá­nyada inkább csökkent.. Egy szegény népnek, mint amilyen az orosz, az élelem* ruházat és lakás a legfontosabb szükség­leti javai. Tekintettel a mező­gazdasági helyzet alakulására, amelyről fentebb szóltam, sem­mi alapunk sincs annak a föl- tételezésére, hogy a netto élel­miszertermelés az elmúlt nyolc év alatt emelkédett volna, és legalább is annyit bizonyosra vehetünk, hogy nem növeked­hetett nagyobb mértékben, mint a lakosság amely 12 száza­lékkal szaporodott. A legfonto­sabb ruházati cikk Oroszország­ban a gyapjuposztó; ennek ter­melése 1929-től 1934-ig, a la­kosság számához viszonyítva, majdnem 20 százalékkal csök­kent. A városi lakásviszonyok az első ötéves terv alatt roppant mértékben leromlottak és a má­sodik terv első három éve a te­kintetben még mindig nem ál­lította vissza az 1929-es szín­vonalat sem. A nyersanyagok és gépek termelésének óriási megnöveke­dése, amit nem követ az élet­színvonal javulása, mindenest­re paradox jelenség. Azt lehet-* ne következtetni belőle, hogy rengeteg nyersanyag és gép po­csékolódott és pusztult el. Ez nagyon valószínű, de e paradox jelenség legfőbb oka mégis in­kább másutt keresendő. Sajnos, nem szokatlan látvány, hogy egy lázasan növekvő gazdasági aktivitás az életszínvonalnak nem emelkedését, hanem csök­kenését vonja maga után. Né­metország és Olaszország fel­tűnő példáit adják egy ilyen folyamatnak. Ezekben az or­szágokban ez tudvalevőleg a nagyarányú újrafegyverkezés eredménye. Nem alaptalanul té­telezhetjük fel, hogy ugyanez áll Oroszországra is, vagyis hogy a gazdasági újjáépítés kor­szaka legfőképp az újrafegyver­kezés korszaka volt. Ez eléggé megmagyarázza a gazdasági helyzetet, anélkül, hogy hihe­tetlen arányú gép- és nyers- anyagpusztitást kellene fölté­teleznünk. (Folytatjuk.) A North Side-Pittsburghi “össz­hang” Dalkör közösen a Világ Ipari Munkásai Szervezetének Pittsburgh és Környéke tagjai­val 1937 augusztus 15-én, va­sárnap egész nap a kies fekvé­sű Miller Grove-on, Millvale, Pa. NAGY PIKNIKET rendeznek, melyre ezúton is meghív­juk Pittsburgh és környéke magyarságát. Elsőrendű italok­ról, jó zamatos borjú, pörköltről és sok másról gondoskodva van. — A zenét Rákóczi Lajos ismert cigányzenekara szolgáltatja. Egy kis záporeső ne tartson vissza senkit, mert van elég fedett helyünk. ÚTIRÁNY: Pittsburghból jö­vők vegyék a 3-as számú Mill­vale feliratú villamost a Penn Ave. és a 7-ik utca sarkán. (A North Sideiak az East Ohio Streeteh.) Leszállás a Howard és North Ave. sarkon Millvale, onnan balra, majd jobbra for­dulva van a piknik hely. Auto­mobilon jövők is kövessék ezen útirányt. — Figyeljék a jelző táblákat! ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség ni* csen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözét*kalálható dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bin ják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a ter­melő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és keve­sebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) kép­telenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osz­tálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal kö­zös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni osakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be­szüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak vala­melyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelménél« tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉR­RENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikm a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül

Next

/
Oldalképek
Tartalom