Bérmunkás, 1937. július-december (25. évfolyam, 952-987. szám)
1937-07-03 / 952. szám
1937 julius 3. BÉRMUNKÁS 5 oldal Dzulfakr az iszlám szent kardja Mussolini kezében IRTA: SUPKA GÉZA. Hogy olasz részről Észak-; Afrikában valami készülőben van, azt már hónapok előtt lehetett sejteni az olasz sajtó hangjából, amely hirtelen fokozott érdeklődéssel fordult Olasz- Tripolitánia két szomszédja — a francia Tunisz és az egyelőre még angol Egyiptom — felé. Tuniszban, tehát a nyugati szomszédnál, bizonyos furcsa sztrájkmozgalmak jelentkeztek az ottani bányamunkásság körében, amelynek — amint ezt az olasz sajtó kiemelte — nagy része tripolisziakbcjl, vagyis olasz alattvalókból áll. A francia gyarmati hatóság belelövetett a sztrájkolókba s az áldozatok legnagyobb része ilyenformán afrikai olasz alattvalókból került ki. Ezeknek az eseményeknek a folyományaképpen az olasz sajtó újságírókat küldött ki Tripoliszba, azok ott igen erősen kommunista és szindikalista mozgalomra bukkantak, amelyet a fasizta Itália a maga közvetlen tőszomszédságában “nem tűrhet el.” (Ez az bkf ejtés az adott pillanatban annál lényegesebb, mert hiszen Itália a spanyol eseményekbe is azon a címen avatkozott bele, hogy nem tűrheti, hogy szomszédságában a madridi “vörösök” teremthessenek propagandát.) Ugyanekkor fokozott érdeklődés mutatkozott az olasz sajtóban a keleti szomszéd, Egyiptom dolgai irányában is, főként minden olyan kérdésben, ahol az egyiptomi nacionalizmus szemben áll az angol politikával. Kiemelte például az olasz sajtó, minő rossz hatással volt Kairó népére az a tény, hogy az egyiptomi szabadságünnep napján angol katonai páncélautók robogtak fel-alá a város utcáin. A diákság különböző angolellenes tüntetései is külön hangsúllyal szerepeltek az olasz lapokban. Sakkjáték északon és délen. S erre aztán elkövetkezett Mussolini tripoliszi útja, amelyről ugyan az olasz félhivatalos sajtó azt állítja, hogy a Duce már egy esztendő óta készült reá, amely azonban most mégis mint a bomba, úgy hatott mind az angol, mind a francia közvéleményre. Az olasz kormányfő utazására tudvalevőleg az adott alkalmat, hogy saját személyében akarta megnyitni azt a transzverzális utat, amely Tripolitánia nyugati határától, tehát a francia Tunisztól a keleti határig, tehát az angol stratégiai érdekeltség körébe tartozó Egyiptomig szeli át Észak- Afrikát. Ennek az autóutnak kultúrpolitikai jelentősége egészen kétségtelen: erre joggal mutatott rá Mussolini. De hogy hadászati jelentősége is igen fontos, az is tagadhatatlan, mert hiszen lehetővé teszi az olaszoknak, hogy úgynevezett rochade-dal egyszerre két fronton védekezzenek vagy támadjanak, — ami a mai haditaktika szempontjából körülbelül már azonos ténykedés. Ebből a szempontból a tripoliszi transzverzális ut megnyitása körülbelül ugyanolyan jelentőségű, mint volt a világháború előtt a németországi kiéli csatorna megnyitása, amely a német flotta számára jelentett ugyanolyan roehade-lehetőséget az angolok és az oroszok felé, mint most ez az északafrikai autóut az olaszoknak. Az uj útvonal katonai jelentőségét aztán a kitűnő olasz rendezés még külön is kiemelte, amikor tiz benszülött lovasból álló küldöttséggel Mussolininak diszkardot nyújtott át. Ez a kard, amelyet maga az olasz rendezés “az iszlám kardjának” nevezett el, tulajdonképpen nem egészen joggal viseli ezt a nevet. Egyélű, úgynevezett spanyol-mór kard, holott az “iszlám kardja,” úgynevezett dzulfakr, két — egymáshoz fokkal fordított — pengéből áll, vagyis tipikusan “kétélű” fegyver, amely azt akarja kifejezni, hogy annak birtokosa nyugat és kelet felé egyaránt hajlandó az iszlám- igazáért harcolni. Ha itt, ebben a részletkérdésben tehát kisebb hiba csúszott is a rendezésbe, viszont gondosan helyreütötte azt Mussolini szónoklata, amelyet az “iz- lám kardjának” mezítelen pengéjét ég felé villogtava mondott el. — A fasizta Olaszország — mondotta — Libia és Etiópia muzulmán népessége számára biztosítani kívánja a békét, az igazságosságot, a jólétet s a Próféta törvényei iránt való tiszteletet, azonfelül pedig az egész iszlám s az egész világ muzulmánjai iránt érzett szimpátiát is be akarja bizonyítani. — Róma a maga törvényeivel rövidesen meg fogja mutatni, mennyire szivén fekszik a Ti sorsotok javítása . . . Vigyétek szét ezeket a szavaimat városaitok minden házába s országaitok mindegyikébe, el egészen a legkisebb pásztorkunyhóig. Jól tudjátok rólam, hogy olyan ember vagyok, aki keveset szokott Ígérgetni, de amit ígértem, azt megtartom . Hogy Mussolininak ez a riadója Angliában joggal ébresztett bizonyos aggodalmakat, azt bőséggel bizonyították pár nap múltán egyes egyiptomi politikusoknak nyilatkozatai, akik közül főként Ahmed Mahernek, a képviselőház elnökének és Izmail Szidki basának, a volt miniszterelnöknek szavai szerezhettek Londonnak némi fejfájást. Száznegyven évvel ezelőtt Mussolininak ez a gesztusa, amellyel az Angliával szemben érzett ressen timent-ját (haragját, bosszúvágyát) az iszlám fölött való protektorátus eszméjével kapcsolja egybe s igy gyökerében fenyegeti a legnagyobb iszlám hatalmasságot: a Britbirodalmat, — amilyen merész mozdulat, viszont annyira a múltban gyökeredzik, hiszen Angliának az újkorban két legnagyobb ellensége: Napoleon és II. Vilmos is ugyanezen a . ponton támadták meg az angol érzékenységet. Napoleon tudvalevőleg 1798 julius 2-án vette birtokába Alexandriát s nyomban kiáltvánnyal fordult Egyiptom népéhez. Ebben a pronunciamen- tóban az embereknek Isten előtt való egyenlőségét hirdette s a Korán istene — úgymond — az ő istene is, ő maga pedig és hadserege valódi muzulmánoknak tudják magukat. Hogy nagyobb legyen a hitele, azt is elmondotta szózatában, miképpen győzte le a pápát és hogyan semmisítette meg a máltai lovagokat. öt év múlva levelet ir Rémusat asszonynak egyiptomi emlékeiről: — Egyiptomban a civilizáció minden bilincsétől feloldottnak éreztem magamat. Az Ázsiába vezető utón láttam magamat, miután már előzőleg uj vallást alapítottam, elefánton ülve, turbánnal a fejemen, az uj Koránnal a kezemben, amelyet a magam belátása szerint állítottam össze. Két világ tapasztalatait akartam vállalkozásomban ösz- szeegyeztetni, a történelem eredményeit akartam felhasználni, az indiai angol uralmat megtámadni . . . Napoleon még arra is kapható volt, hogy — úgy, mint egykor Nagy Sándor Ázsiában — perzsa ruhát öltött, itt ő most egy nílusi ünnepen burnuszbán jelent meg. Népszerűségének fokozására ezentúl mameluk volt a testőre s szívesen eltűrte, hogy a muzulmánok őt “Ali Bounaberdi”-nek nevezzék, sőt azt is, hogy hire keljen annak, mintha ő maga is áttért volna az iszlám vallásra. Negyven évvel ezelőtt A másik históriai egyéniség, aki ugyancsak az iszlám-szimpátiákon keresztül akarta angolellenes politikáját kiépíteni, II. Vilmos volt. A Deutsche Bank tudvalevőleg 1888-ban megszerezte a szultán beleegyezését az anatóliai vasút kiépítéséhez s ezzel a német politika az úgynevezett berlin—bagdadi irány érvényesítését kereste. Ez a német törekvés elevenén találta az angol világpolitikát, amely már akkor szemet vetett déli Arábia megszerzésére, hogy afrikai és ázsiai birtokai között az úgynevezett szárazföldi hidat kiépíthesse. Már pedig ha a németek Bagdadban megtelepszenek, akkor az angol diplomácia keresztet vethet arábiai spekulációira. A berlin—bagdadi politika alátámasztására II. Vilmos tudvalevőleg két ízben is leutazott a keletre. Első ízben Istanbult ajándékozta meg egy kadeneni csempékből készült, germano- muzulmán stilü diszkuttal s ezzel a törökök barátságát iparkodott megszerezni. Másodízben aztán az arabokat tisztelte meg jelenlétével s őket még a diszkutnál is nagyobb ajándékkal lepte meg. Felvonult ugyanis teljes uralkodói díszben Nagy Szalad- lin sírjához s ott beszédet mondott a világ minden muzulmánjához. — Az a háromszázmilliónyi mohamedán — mondotta a német császár —, akik e föld kerekén elszórva élnek, legyenek bizonyosak afelől, hogy a német császár mindörökké barátjuk marad! Napoleon is, II. Vilmos is és Mussolini is szinte megdöbbentően azonos szavakkal fordulnak a világ muzulmánjaihoz. Az angol bulldog. És Anglia? London hogyan reagált Napóleonnak és II. Vilmosnak erre a kihívására? A Foreign Office, a külügyminisztérium természetesen nem rántott nyomban kardot, hanem ősi angol szokás szerint, de az angol bulldog szívósságával vetette rá magát arra, aki őt legelemibb életérdekeiben támadta meg. Tizenhét évig tartott, amig Napóleonnak Waterloonál és húsz évig, amig II. Vilmosnak Verdunnél megadták a választ. Éltes ember vigyázzon a házasságára, mert ha tudatlan, ravasz párt választ, ott az elvet elnyomják és a butaság szerelme diadalmaskodik. Józan, intelligens embernek ha bajai vannak akkor is ki emelkedik, a tudatlan meg áll egy pontnál egy ideig, de rendesen lecsúszik. Csak zsugorinak ne tanulj lenni, mert elvesztél ember lenni. Száz kutyát előbb ki lehet idomítani, mint egy munkást osztály tudatra ébreszteni' és a munkás előbb bele harap társába, mint a kutya idomitójá- ba. Vannak emberek akik szenvednek de nem érzik, ezek nem is öregszenek korán. A buta s hazug személy túl kiabálja az okosabbat mert nincs annyi esze, hogy fel ismerje a másikban maga iránt a lenézést. NEW YORKBAN az IWW 32. évi működését a General Defense csoportja egy PIKNIK keretében fogja megünnepelni a már közismrt EDENWALD erdőben JULIUS 11-ÉN. Minden jövedelem Mike Lindway védelmére lesz fordítva. Belépődíj nincs. A Bérmunkás olvasóit és barátait ezúton is meghívjuk. ÚTIRÁNY: Lexington Ave. subway az East 180. utcáig és Westchester vonaton a Dyre Ave. állomásig.
