Bérmunkás, 1937. július-december (25. évfolyam, 952-987. szám)
1937-07-31 / 956. szám
1937 julius 31. BÉRMUNKÁS 7 oldal KULTÚRÁKKÖRFORGÁSA Nagyott haladt az emberiség 1— mondják közönségesen. És az emberiségen rendszerint csak az eurázsiai kontinensnek azt a kis részét értik, amelyet Európának neveznek és potom kétezer évvel mérik a haladást, holott a föld töb milliárd- vagy billióesztendős és ehez az időhöz képest mit sem számit az á két kis ezredév, az a negyvenötven nemzedék, amelynek nézőpontjából a világot szemlélik. Igen, ez alatt a két ezredév alatt eljutottunk a rabszolgaságtól a modern bérmunkáig, a kapitalizmus kialakulásától a kapitalizmus végvonaglását jelentő fasizmusig. De azért ne legyünk túlontúl elbizakodottak. Ne higgyük azt, hogy amit technikai kultúrának neveznek, az a Földközi tenger medencéjében született meg. És vegyük tudomásul, hogy ha a római tábortüz- távirótól eljutottunk a rádiós képtovábbításig, távol Ázsiában, az emberiség bölcsőjében ugyanezt az utat, ha nem évezredekkel, de évszázadokkal előbb megjárták. A papiros és a könyvnyomtatás. A papiros, például, kínai találmány. Krisztus után 105-ben találták fel, 751-ben fogtak el a szamarkandi csatában kínaiakat, ezek adták át a papírkészítés titkát az araboknak és az arabok hozták az Ibériai félszigeten át Európába. Kínai eredetű Guttenberg találmánya, a könyvnyomtatás is, azzal a különbséggel, hogy a kínaiak ne mvárták meg Guttenberg évszázadát, hanem Krisztus után 175-ben már ismerték a kőbetüket. Ezekből lettek a negyedik és ötödik században a fabetük és 594-ben készült az első nagyobb nyomtatott mü. A tizedik században került azután a könyvnyomtatás művészete ugyancsak az arabok utján nyugatra. Guttenberg találmánya — talán fáj ez a leleplezés — csak annyiban állott, hogy a teljes szöveget tartalmazó dombormüveket betűkre bontotta. De még ezt is előbb csinálta meg egy kínai kovács, akinek Pi Seng volt a neve és aki agyagból már 1041-ben gyártott betűket. Kínából származik az iránytű is, mégpedig a Krisztus előtti tizenkettedik századból. Eredetileg szárazföldi utak céljaira szolgált és csak 342-ben Krisztus után esik szó haj óirány tűről. Ugyanekkor használhatták az arabok is, akik azonban csak a Krisztus utáni tizenkettedik században hozhatták át Európába. A puskapor és a hadigáz. És a kínaiak megtépázták Schwartz Berthold babérait is. A puskaport, az emberiség legnagyobb átkát ők találták ki, valószínűleg még a Krisztus előtti időkben, annyi azonban bizonyos, hogy a Krisztus utáni negyedik és ötödik században a kínai kereskedelmi hajók már robbanóárut is szállítottak. A kínaiak első lőfegyvere nyilván a kézigránát volt, bambusz" botból csinálták és vad törzsek ellen harcoltak vele. A bambusz belét puskaporral töltötték meg, meggyujtották és a robbanó szilánkok rengeteg kárt okoztak. Később a bambusz helyébe vashüvely lépett és a tizenkettedik században volt már a kínai hadseregnek gránátdobó ez- rede. 1232-ben már ágyúról és puskáról is esik szó, sőt a németeknek azzal sem kell dicse- kedniök, hogy ők találták föl a világháború alatt a hadigázokat, mert 1241-ben a mongolok Liegnitgnél hadigázzal verték meg a német hadakat. Az araboktól származik a tűzijáték és a torpedó is, de ezt is a kínaiaktól tanulták. És az is különös, hogy a kínaiaktól való a tengeralatjáró, amelyet időszámításunk előtt háromszáz évvel már használtak és a páncélhajó, amellyel 1595-ben a japán flotta ellen harcoltak. A repülőgép és a — cilinder. Repülőgép, taxaméter, távcső, automobil és szizmográf csakúgy a kínaiaktól való, mint a porcellán, a lakktechnika, a védőoltás, a brikett, az esernyő, sőt a cilinder is. Mindez a kínai kultúra szerzeménye. Persze, akkor is nagyot hibáznánk, ha azt hinnők, hogy Kína mindezeket önmaga termelte ki. A néhányezeréves kínai kultúra mögött újabb kultúrák százainak romjai sötétlenek, csak mi nem ismerjük azokat. Ugyanezek a találmányok nyilván ott is fölbukkantak ; egy-egy geológiai átalakulás között az emberiség nyilván végigjátszotta szükségszerű fejlődésének minden állomását és az a föld, amelyen élünk és küzdünk, számtalan megelőző kultúrának volt már bölcsője és temetője. E. F. CSILLAGÁSZOK PARADICSOMA. Dél-Afrika rendkívül tiszta légköre nagyon vonzza a föld csillagászait. Ezidőszerint Dél- Afrikában már öt nagy csillagda van. Kettejük Johannesburgban van, másik kettő Bloen- fonteinben, egy pedig a Fokvárosban. A bloenfonteiniben van az Egyenlítő tájának legnagyobb távcsöve. Ezzel akarják a déli égbolt teljes kikutatását elvégezni, amely tizenöt évig fog tartani. KÖSZÖNET. A Cleveland West Side által julius 18-án tartott nyári mulatságon Szilágyi Jánosné munkástársnő által ajándékozott párnahuzat 10.00 dollárért lett eladva. Ugyanott Haller Sán- domé által ajándékozott párna a sorsoláson $5.00-t eredményezett. Köszönet a támogatásért. TOLSZTOJ: POLIKUSKA — TÁRSADALMI REGÉNY. — (6) — És mi kell? Polikej nem sietett a válasszal; rágyújtott kis pipájára és köpött egyet. — A kereskedőhöz kell mennem pénzért, ezt parancsolta — felelte az asz- szonynak. — Pénzért? — kérdezte Akulina. — Milyen ügyesen rakja a szót! “Te,” mondotta, “neked az a hired, hogy megbízhatatlan ember vagy; már most én jobban megbizom benned, mint bárki másban.” — (Polikej hangosan beszélt, hadd hallják a szomszédok.) — “Megígérted nekem, hogy megjavulsz,” mondta; “látod, itt az első bizonyítéka annak, hogy hiszek neked: menj csak,” mondja, “a kereskedőhöz, vedd át tőle a pénzt és hozzad el ide.” — “Én,” mondom, “úrnőm, valamennyien,” mondom, “a rabszolgái vagyunk és valamint Istennek, úgy szolgálunk önnek is, ezért is érzem, hogy meg tudok tenni mindent nagyságodért és nem tudnék visszautasítani semmiféle szolgálatot; amit megparancsol, azt meg is teszem, mivelhogy a rabszolgája vagyok” — (megint mosolygott a gyönge, jó és bűnös ember különös mosolyával.) — “így tehát,” mondotta, “el fogod intézni helyesen és hűségesen? Te,” mondja, “tudod-e, hogy ettől függ a sorsod?” — “Hogyne tudnám megérteni, hogy mi mindent tudok tenni ? Ha mondtak reám valamit, akkor mindenkit meg lehet vádolni; de úgy hiszem, soha nem tudtam semmit még csak gondolni is nagyságod ellen!” Már most ilyenmódon beszéltem neki, úgyhogy úrnőm egészen ellágyult. “Te leszel,” mondta, “nekem az első ember.” — (Elhallgatott és újra feltűnt arcán ugyanaz a mosoly.) — “Nagyon jól tudom, hogyan kell vele beszélni. Megtörtént, amikor még magam jártam kereset után, hogy egyszerre csak nekem támadt valaki! De csak hadd beszéljek vele, úgy beolajozom, hogy olyan lesz, mint a selyem.” — És mennyi az a pénz? — kérdezte Akulina még egyszer. — Másfél ezer rubel — felelte hanyagul Polikej. Az asszony fejét rázta. — És mikor kell menned? — “Holnap,” parancsolta az asszony. “Vedd azt a lovat,” mondta, “melyet akarsz, menj az irodába és eredj Isten nevében!” — Hála neked, Istenem — szólt Akulina, felállt és keresztet vetett magára, — Isten óvjon téged, Iljics — tette hozzá suttogva, nehogy meghallják a rekesz mögött, s az asszony fogta az inge ujját. — Iljics, hallgass meg engem, Krisztusra és Istenre kérlek, ha elindulsz, csókold meg a feszületet és Ígérd meg, hogy egyetlen csöpp italt se veszel a szádba! —Talán majd inni kezdek, amikor ennyi pénzzel utazok! — förmedt fel az ember. — De szépen és ügyesen játszott valaki a zongorán! — tette hozzá némi hallgatás után és mosolygott. — Bizonyára a kisasszony volt. Éppen előtte álltam, az úrnő előtt, az üvegszekrénynél, a kisasszony azonban az ajtó mögött játszott. Harsogott, harsogott és igy minden ösz- szeillett, igen! Én is eljátszottam volna, komolyan, meg tudtam volna csinálni. Éppen hogy meg tudtam volna csinálni. Egyes vagyok az ilyesmiben. Tiszta inget adj nekem holnap. — És lefeküdtek aludni, ketten boldogan. 4. Ezalatt a parasztgyülés lármázott az iroda előtt. Az eset igazán nem volt tréfás. Majdnem valamennyi paraszt eljött és mig Mihajovics reggel a nagyságos asszonynál járt, föltették fejükre a süveget; hirtelen több felszólalás lett hallható és ^ egyre hangosabbak lettek. Durva nyögés, melyet elvétve hörgő, rekedt, kiabáló hang szakított meg, állt a levegőben és ez a nyögés felszállt egész a nagyságos asszony ablakáig, ki ezeket a hangokat nem állhatta és ilyenkor ideges nyugtalanságot érzett, hasonlót az olyan érzéshez, melyet heves zivatar idéz fel; nem tudta, borzalmas neki, vagy pedig csupán csak kellemetlen. Mindig úgy tűnt neki, mintha épp ebben a pillanatban lennének a hangok élénkebbek és hangosabbak és mintha történnék valami. Mintha nem lehetne mindent csöndesen és békésen elintézni civódás és ordítás nélkül, gondolta, keresztényi, egymást szerető és szelíd módon! Sok hang beszélt most hirtelen egyszerre, de mindnyájuknál hangosabban kiabált Resun Fedor, az asztalos, ő a “kétfiasok” között volt és nekiesett Dut- lovéknak. Az öreg Dutlov védekezett; kilépett a tömegből, melyben eleinte állt, és lihegve, karjait lóbálva, kis szakálát simogatva, annyira az orrán keresztül beszélt, hogy még ő maga is aligha tudta volna megérteni, hogy mit mond. Gyermekei és unokaöccse, valamennyi derék fickó, mögötte álltak és tolongtak, és az öreg Dutlov emlékeztetett a kotló- ra, amikor fenyegeti a héja. A héja Re- sun volt, és nemcsak ő egyedül, hanem valamennyi kétfias és egyedülálló, majdnem az egész parasztgyülekezet támadta Dutlovot. Az eset az volt, hogy Dutlov (Folytatjuk.)
