Bérmunkás, 1937. július-december (25. évfolyam, 952-987. szám)
1937-11-20 / 982. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1937 december 4. Fáradság... Az üzenet . . . vező s az uradalomnak teljesen lekötelezett bérlőkből alakul ...” Irta: Holló Jenő Elmondom az öreg Sziics János végét. Az életéről nem sokat tudok, múltjáról csak nagyritkán ejtett el egy-két szót, ha pedig kérdezték, elzárkózott és ilyesmit válaszolt: — Amit az ember megélt, az elmúlt, azon már nem segít senki. Gondolom: tönkrement kereskedő vagy iparos lehetett, akit fölfaltak az áruházak, vagy az idők változqsa. Öregségére filozofqló, csendes napszámossá vedlett és együtt á- csorgott a kenyérlesőkkel. Amikor a fatelepen találkoztunk, már átlépte a hatvanat, lengő fehér szakálla erősen megritkult s annyi ránc barázdálta arcát, hogy nehéz lett volna azokból kihámozni azt, aki régen volt, fiatalon. A fatelep tulajdonosa még az elmúlt időkből ismerhette, a könnyebb munkára osztották be — lécet meg deszkát rakodott egész nap a szekerekre. Valószínű, csak az ismereteség miatt alkalmazták mert bennünket, fiatalokat felvétel előtt kipróbáltak, hogy fel tudjuk-e emelni másodmagunkkal a nehéz gerendát. Hosszú, csoszogó öregember volt Szűcs János, lassan mozgó mintha minden lépés után le akarna ülni. Szeme már erősen üvegesedett, mindenki kiolvashatta belőle a közelitő halált. Aznap hárman ültünk kék, porcellánég alatt a gerendarakáson. Május volt, a levegőben égett olaj, füst és por szaga keveredett a burjánzó, friss falevelek és a mező illatával. A fatelep a külváros szélén feküdt, az egymástól elszórt, apró házak között levő térségeken beláthattunk a végtelenbe, tarka madarak csipogtak, rikoltoztak körülöttünk szerelemről s talán szabadságról. Keveset beszéltünk, nem volt sok mondanivalónk. Hajnaltól délután 4 óráig jöttek-mentek a szekerek, tenyerünk megtelt szálkqval, testünk elólmoso- dott. Ilyenkor az ember csak ül, üres szemmel mered előre s még az sem jut eszébe, hogy másképpen is folyhtanék az é- let, az agy elvetéli a gondolatokat, mielőtt még megszülte volna őket. — Messze van még hét óra i— szólalt meg egyszerre Bak Péter, aki velem egykorú, huszonnyolcéves lehetett. — Máma már eleget abriktoltunk, Lipschitz ur elengedhetne bennünket. — Csak azt lesd ... — gondoltam én. — örülj, ha nem szólítanak mingyárt rendet te- temteni s negyedórát pihenhetsz a dologidőben. Ekkor az öreg Szűcs János Bak Péter felé fordította arcát és ezt mondotta: — Fáradt ember imádsága: dicsértessék az álom! Rekedt hangon beszélt, szinte köpte a szavakat, de mnid- egyiknek a felét bennhagyta a torkában. Hozzá kellett szokni a beszédjéhez, de még igy is kaparta a dobhártyát. Erre a váratlanul elhangzott mondatra mi ketten értelmetIRTA: LÁNYI SAROLTA Szivem verése verdesi vérzőn Hogy rázza, rázza s nem inog az érc. az ablakod, az ablakod vasát. Jaj, átkozott vas, gyilkosán kemény Kedvesem, hallod? gyönge szárnnyal szóra nem indul, rozsda se fogja, verdesi szivem ablakod vasát. de rózsát futtat föl rá a remény. lenül bámultunk az öregre. Hát ez meg mit akar, ki beszél itt fáradságról? . . . ő azonban tovább folytatta: — Amig az ember fiatal, csak éppen leteszi a fejét, kinyújtsa a lábát és már mintha nem is élne. De az öregember hiába fekszik le. Hol a derekában szúr, hol meg a lábában, máskor meg elakad a levegő a száj hápog, mint a kacsa csőre. Ha meg semhiije sem fáj akkor sem tud aludni, mert rágja a gondolat, hogy mi lesz, ha nem tudja többé fölemelni a deszkát. Tág szemmel fordultam az öreg felé. Harmadik hónapja, hogy együtt dolgoztunk vele, de mindig visszahúzódott tőlünk, mintha éreztetni akarná: nem közü letek való vagyok, nem a ti körötökbőln, valamikor jobb napokat láttam . . . Most első meglepetésemben arra gondoltam, hogy az ember mégis csak társas lény, akármennyire elf ásít ja az élet s nem találja benne helyét, előbb- utóbb kinyílik, gyón és beszél és megosztja mindazt amit belseje rejt. De ekkor az öreg Szűcs János elhallgatott. Mon- dókája kellős közepén hagyta abba a beszédet. Egyetlen rándulás sem futott végig arcán, a fejét szép lassan hátrahajtotta egy gerendára, zsíros, zöld kalapja volt a párnája. — Elfáradtam — szólt halkan, alig hangosabban a szellőnél. Fönn a magasban szerelmes madarak rikoltoztak. — Hunyja be, Szűcs bátyám a szemét — mondta Bak Péter — aludjék egyet! Az öreg csakugyan lehunyta szemét, fáradtsága legyőzte az öregség, az élet álmatlanságát. Az álom ragadós volt, a mi fejünkre is ráterült. Kiáltásra ébredtünk: : —Hé, emberek! Hol a fenében bujkálnak Alig hevertünk negyedórát. Feltápászkodtunk, keltettük az öreget. Annak a két szeme nyitva volt, de mégse mozdult. Megfogtam a kezét s az első megrémült pillanatok után úgy tetszett, mintha az a két üveges, halott szem mindent látna. Az élet legrejtettebb titkait csillogta beléjük a haldokló napfény. A gazda káromkodott: hol bujkálunk, meg hogy naplopók, vagyunk. Lefektettük a hullát a földre, arcát elfedtük kalapjával, aztán megraktunk még egy szekeret. OLVASD AZ IndustrialWorkert Vörös virág, piros reménység, pirosló vágy s lelkemnek biborvére hullatja szirmát csöndesen a börtönöd kövére. VIHARSAROK (Folytatás a 2-ik oldalról) a hatóság kezében. Ellenzéki embereknél az udvarra kiöntött mosóvízből közegészségi kihágás lesz. A dalárdában éneklőket titkos gyűlés címén zaklatják. A munkásotthont bezárják mert “nedves a fala”, holott a községben minden parasztház fala nedves. Nem engedik a munkaközvetítő felállítását. Ha pedig mégis sikerül bejutni a képviselőtestületbe ? “Minél több a paraszt- *es munkásképviselő, annál ke- vesebet sikerült kivivniok. Ha csak egypáran vannak, akkor hallgat még a többség az okos szóra. De ha számuk fenyegetően növekszik, akkor indítványozhatnak bármit is, szereplésükből prezstizskérdést csinálnak s minden tervüket elbuktatják.” Legszebb virága mégis a magyar közigazgatásnak az “eszmei község”. “A múlt század végén az uj községi törvény lehetővé tette az “eszmei községek” szervezését. Az uj törvény határozott és tervszerű lépés volt visszafelé a jobbágy világba. A községi élet fejlődése és rendezése ugyanis friss veszedelmekkel fenyegette a nagybirtokot. Arról volt szó, hogy területének megfelelő adóval járuljon hozzá a területe közelében fekvő községek háztartásához A község ezenkívül bizonyos közigazgatási befolyást gyakorolt volna a nagybirtok életére. A feudalizmus azonban mindig állam volt az államban és az “eszmei községgel” uralkodói jogait ismét visszanyerte. Az “újfajta” község ugyanis azt jelentette, hogy a nagybirtok területe nem fogható a szervezett községek, vagy városok közigazgatási hatáskörébe. A nagybirtok a rajtalevő népességgel eszmei községet alkot s ennek megfelelőleg külön községi elöljáróságot alakit. Az eszmei község székhelye valamelyik uradalmi major, a községháza uradalmi épületben kap helyet, ajegyző- uradalmi lakást s gyakorta kommenciót kap, a biró az uradalom egyik gazdatisztje, a képviselő- testület gazdatisztekből, botosokból, legjobb esetben az uradalom kegyeit élAz eszmei község segítségével a nagybirtok valósággal gazdasági és politikai rabszolgaságban tartja mindazokat a- kik a birtokon élnek, se nehogy ebből a földesúri hatalomból valamit engedni legyen kénytelen, minden eszközzel megakadályozza élet és efjlődéské- pes települések keletkezését, amelyek előbbutóbb mégis csak községgé fejlődhetnek. A község pedig lehetővé tenné a kulturális fejlődést, az ellenállás szervezését a mérhetetlen kizsákmányolással szemben. Féja állandóan vissza-vissza tér arra, hogy amagyar és a nemzetiségi nép kollektiv ösztönei nagyon fejlettek. Mindszenten említ egy 100 holdon virágzó kollektivgazdaságot, a- melyen 42 tagú család dolgozik. Sokat beszél a szövetkezetek nagy szerepéről, amelyek kitünően virágzanak mindaddig mig a hatalom bele nem avatkozik az ő álszövetkezeteível. S a mai helyzet kialakulásának főokát Féja éppen abban látja, hogy az uralkodó rétegek mindig következetesen és minden erejükkel megakadályozták a kisparasztság és a mezei munkásság minden szervezkedését, kollektiv tömörülését. A hatóság ma is elnyom minden kul- turmozgalmat. A közelmúltban a déli Tiszavidéken a mezei és ipari munkásság eszperantó nyelvet tanult és elkezdett levelezésbe bocsájtkozni a külföldi munkásokkal. “A hatóság azonban minden erejét latba vetette és elnyomta ezt a gyönyörű kulturmozgalmat.” “A magyar nép tele volt eredendő kollektiv hajlamokkal, s az uralkodó rétegek és hatalmak éppen ezek ellen a kollektiv hajlamok ellen folytatták és folytatják a legádázabb harcot, hogy a maguk kollektiv szervezettsége ne találja magát szemben a nép kollektiv szervezettségével. S mikor “müvük” készen volt, kimondották az ítéletet, hogy a magyar nép “individuális” . . . Ecce Hungária, ime hazánk, a föld, hol “élned s halnod kell” i— mondja Féja. A Viharsarok csak kis rész Magyarországból, de ebben a vizcseppben is benne van az egész tenger keserű ize. Következtetéseit Féja is az egész országra vonatkoztatja. Demokráciát követel, “könyörtelen” földreformot, öntözést, telepítést, gazdasági nevelést, aluról, a tömegek közül meginduló szövetkezést. Ehhez természetesen elsősorban politikai szabadság szükséges. A megindítást és kezdeményezést felülről várja, nem a hivatalos erőktől és intézményektől, hanem a “szellemi független és hősi csapatától”. OPEN FORUM Auspices: Los Angeles Branch IWW Every Sunday Night at 8:00 P. M. at the IWW Hall 280 Lang Bldg., 212 So. Spring St. QUESTION — DISCUSSIONS. Rabmadár ő is. Nem repülhet semerre messze szabadba el, a börtönablak el nem ereszti, a rácson ül és nem megy el.
