Bérmunkás, 1937. július-december (25. évfolyam, 952-987. szám)
1937-11-20 / 982. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1937 december 4. VIHARSAROK Az utóbbi hetekben ideérkező magyarországi lapok és azoknak híradásai nyomán, olyan amerikai magyar lapok is, melyek nem feküsznek teljesen horthyék alá, sokat foglalkoznak Kovács Imre és Feja Géza magyar Írók sajtó perével, melyek bevilágítják a szomorú gyászos magyar éjszakát. A hivatalvesztésre Ítélt magyar iró könyvének kritikáját, a Sarló és Kalapács nyomán, olvasóink elé tárjuk. (Szerk.) Az utóbbi években Magyarországon erősen elszaporodott a szociográfiai irodalom, vagy helyesebben, mivel a faluval foglalkozik: a falukutatás. A falukutató könyvek egy része csak leírta a falut és a falusiakat, miből és hogyan élnek, mit esznek és mit énekelnek, megfestett egy-egye vigasztalan sötétségü képet, de aztán rábízta az olvsaóra, vonja le a következtetéseket, mit is kellene csinálni. A Viharsarok azonban hatá-< rozott lépés előre, mert kimondja, hogy: “ . . . nem állunk meg a helyzetrajz kényelménél, hanem elmerészkedünk a következtetésig is. Újabban divatos lett, hogy az iró mindent a jámbor olvasóra biz. Ez bizonyos kibúvás az iró kötelező felelősége alól ...” Ilyen szándékkal kezdte meg Féja Géza a könyvét, mely a déli Tiszavidékről, Békés-, Csongrád-, Csanád—Arad—-To- rontál megyékről, illetőleg az ezekből magmaradt részekről szól. S mivel ezeknek a megyéknek az állapotát a szó szoros értelmében leleplezi, meg is indult ellen a sajtóhadjárat. Az érdekelt vármegyék a könyv elkobzását követelték, az ügyész, el is kobozta, csak a vádtanács mentette meg attól, hogy ez a könyv is eltűnjön sorstársaival együtt a magyar közigazgatás süllyesztőjében. A könyv elolvasása után érthető a nagybirtokosok és csatlósaik dühe a falukuattók igazsága iellen. A kép, amit a falu, gazdasági, egészségügyi, kulturális állapotáról fest, talán még sötétebb, mint az előző szociografusoké. Felvonulnak előttünk a törpebirtokosok, kis- bérlők, gazdasági cselédek és mezei munkások éhező hadai, a nyomorult beteg, rongyos gyermekek tömegei. “Békéssámsonon fogyatékosság nélkül a gyermekek 5.3 százaléka, tehát fogyatékossággal bir 94.7 százalék. Füzesgyarmaton a gyermekek 27 százalékát találták egészeégesnek . . . A Rákóczi telepen ... az iskolásgyermekek 25 százaléka rühes. 30—50 százaléka tetves . . . Ágy a legjobb esetben kettő akad egy-egy lakásban, holott a családtagok átlagos száma nyolcra tehető. A gyermekek a földön hemperegnek. Egyetlen ruhájuk nappali ruha, éjjeli takaró. A ruha tisztántartásáról szó sem lehet . . . Télen a mosdatlanság és gon- dozatlanság folytán a bűz szinte elviselhetetlen. Mikor a tejakció kezdődött, eleinte egymásután “ kiadták” a tejet. Jórészük sebes az egyoldalú táplálkozástól. Három hónapig tartott az ebédakció, 192 gyerek közül 50 kapott, holott mind rászorult vlona. Ebédközben' megjelentek a gyerekek 14—16 éves testvérei s könyörögtek, hogy bocsájtsák be őket, hadd egyenek a testvéreik ebédjéből. Megesett az is, hogy az éhező szülő kirántotta gyermeke kezéből az ételt.” Nagy ereje Féja könyvének, hogy nem burkolódzik a szenvtelen megállapítások áltudományos köpenyegébe, hanem sokszor megdöbbentő szenvedélyei szemlélteti a tapasztalatokat Amit pl. a mezei munkásokról mond: “A mezei munkás ma áru, mint a búza, a tojás, a marha vagy baromfi. A parasztvárosban nemcsak állat-, gyümölcs- csirke- és zöldségpiac van hanem, emberpiac is. Nemcsak ló- kupecek és marhakupecek kufárkodnak, hanem “em- börkupecek” is ... A földmunkás, hacsak állandó munkahelye nincs (s ez a legritkább eset a mi tájunkon) vagy kisbérletet nem kap (ez még ritkább) idejének legnagyobb részét az emberpiacon tölti. Ötös- tizes csoportokban ácsorog- nak a toprongyos, fáradt többnyire egészen elfásult arcú alakok. Csöndesen beszélgetnek, de inkább hallgatnak. Alig különböznek az állatoktól, az utóbbiak azonban rendszerint jobban tápláltak, s több vegetativ örömet fejeznek ki, mint az emberpiac “lelkes” árucikkei. A lélek ezeken az arcokon legfeljebb gond, düh és keserűség alakjában jelentkezik. (Érthető tehát, hogy korunk a lélek gondozására annyi munkát és költséget fordít.) A gazda, mikor munkást fogad, éppen úgy vállogat köztük, mint az állatok között. Megnézi ere- pét, szemügyre veszi korát, kikérdezi családi viszonyait. Aztán megkezdődik az alku. Az állat e téren is szerencsésebb. H az alku Nem sikerül, régi gazdája ismét vet szénát vagy répát a vályúba. Az ember azonban, mint a teremtés koronája s felszabadult, emberi jogokkal rendelkező magyar, maga alkuszik. S ha az alku nem sikerült, mehet koldulni vagy éhezni.” De Féja könyvében nemcsak a nyomorúság, hanem annak okozói is felvonulnak. A nagy- birtokos és a parcellázó nagybank. Hódmezővásárhely határában a Pappenheim grófok földjéből egy régi bérlőcsalád, Cz. J., megvette a 36 holdas bérletet. A parcellázást nagybank bonyolította le. A vételár 42.729 pengő volt, azonnal fizettek 19.074 pengőt. De: “Mig bérlők voltak az uradalom adójának rájuk eső részét fizették, mely csekély volt, hiszen a nagybirtok mindig silánynak tüntette fel földjeit, alacsony kataszteri osztályba került és csekély adót fizetett. Mihelyt azonban a földek kisparasztok kezébe kerültek, a hivatalos hatalmak rögtön rájöttek a “visszaélésre”, a földek értékét alaposan felszöktették s degressiv adórendszerünk alapján felemelték adójukat mintegy háromszorosára.” A család azonban mégis prosperált eleinte. Szép kis házat építettek, istállót, négy ólat, fészert készítettek. Szőlőt és 130 gyümölcsfát ültettek. Nyolc hold szikes területet mü- vehetővé tettek és fizettek a banknak még ötezer pengőt. Ekkor jött a mezőgazdasági válság. Nem tudtak tovább fizetni, a bank elárvereztette a birtokot s megvette annyiért, amennyivel Cz. J. még tartozott. A bank tehát kapott az eladott földért 24.070 pengőt s visszakapta a birtokot tanyával, gazdasági épületekkel, javított földekkel, szőlővel s gyümölcsfával. De mit csináljon a nagybank a földdel ? Látták, hogy Cz. J.-ék milyen szorgalmas emberek, megkapták tehát a földet továbbra is bérletbe. A nagybirtok keményen tartja ősi kiváltságait és Féja könyvéből látható, hogy a jobbágyvilág még ma sem szűnt meg Magyarországon. “Tájunkon a robot ma is általános. Aki aratórészt vagy harmados, negyedes földet kap, az többnyire ma sem szabadul a robot alól. A sövényházi uradalom előljárt a jobbágyrendszer “meghosszabbitá- sában”. Ma már nemcsak a föld tulajdonos követel robotot, hanem a munkaközvetítő, a bandagazda is. A munkához való jog merő álom. A valóság az, hogy földnélküli munkásnak fizetnie kell azért, hogy a csekély mezőgazda- sági munkabér fejében munkát nyerjen. A mun ka tehát még csak nem is szabad lehetőség, hanem kegy, előjog, melyet robottal s korszerű “jobbágyi” szolgáltatásokkal kell a munkásnak megváltania.” A mezei munkásság kizsákmányolása azonban nemcsak a nagybirtok müve, sorsuk a módos parasztság kezében (kulá- kok, ahogy Féja következetesen nevezi őket), talán még rosszabb. Akulák merev, érzéketlen, gőgös, teljesen társadalomellenes lény. A zsíros nagygazda bérbead húsz hold földet a hagymásoknak s egész nap a gazdakörben pipázik. “Délben láthatók, amidőn félnapos fecsegés után hazahívja őket a “levesnóta”, s mennek tempósan, bálványábrázattal, pipálva. “Viszont a hagymások szövetkezete nagy kulturális munkát végez. Könyvtárukban a régi és modem magyar irodalom mellett ott van egyebek között Gorki, Turgenev, Tolsztoj, Go- goly,Dosztojevszki, sőt Soloch- ov, Gladkov is. Nem követhetjük Fáját végig vándorútján a déli Tiszavi- dék városaiba és községeibe. Újkígyósra, ahonnan a jegyző ki akarja utasítani Fáját, mert “tanult embernek nem szabad betenni a lábát”. Orosházára, a veremlakásokba, Békéscsabára, ahol a textilgyárban és a bo- romfifeldogozó üzemekben ser- dületlen ifjúmunkások, fiuk és lányok dolgoznak a fülledt, rosszlevegőjü poros termekben és végeznek gépies, Bedó-rend- szertől hajtott idegölő munkát napi 8—10—12—14—-15 órán át, 3—4 pengős hetibérekért, a Rákóczitelepre, ahol már hatéves gyermek is pásztokodik a kosztért és havi 2—4 pengő fizetésért. Mezőhegyesre, amely “állatok és urak kacsalábon forgó kastélya, cselédek és munkások siralomháza”, ahol a csecsemőhalálozás jóval az ország átlag felett áll, de “más volna a szám, ha a béresasz- szonyok olyan gondos és egészséges körülmények között szülhetnének, mint a tehenek s gyermekeiknek olyan gondozás jutna, mint a fajtiszta növendékállatoknak”, Mindszentre, ahol kompon kell átkelni a Tiszán s “keletoroszországi mezőket cári korszakot juttatt eszünkbe, midőn a nyomorult béresek húzzák a kompot. Egy darab középkor ez, de jövedelmező. A révpénzből havi ezer pengőt keres átlag a hitbizomány”, Szegedre, ahol a kendergyár négyheti próbaidőre veszi fel a munkásokat, ezalatt ingyen dolgoznak, hogy a “munkába belejöjjenek”, azután elbocsájt- ja a munkást, majd egy idő múlva újra felveszi, de fizetés nélkül, hogy a hely “biztosítva legyen számára”, amikor majd megint fizetést ad. Nem lehet ezen a szűk helyen az egész könyv tartalmát ismertetni, csak még a vidéki közigázgatást nézzük meg Fájával. “Más dolog a törvény és más a törvény közigazgatási é-vényesitése.” A közigazgatás ma politikai okokkal igazolja minden törvénytipró eljárását. Az uralkodó politikai rendszer egyre inkább a közigazgatás kitartottja, természetes, hogy a közigazgatásnak minden szabad. Uradalmi cselédek minden nehézség nélkül megkapják a szavazati jogot, s az uradalom * munka fejében megköveteli a politikai szolgáltatást is. A választási bizottságban ott ül a jószágigazgató és feljegyzi, ki kire szavaz. A községi és törvényhatósági titkos választásnál pedig az elnök az átvett szavazatot tüstént felbontotta s feljegyezte, kire szavazott az illető. A kihágások büntetése egyszerűen fegyelmező eszköz (Folytatás a 6-ik oldalon) 1
