Bérmunkás, 1937. július-december (25. évfolyam, 952-987. szám)
1937-11-06 / 980. szám
1937 november 20. BÉRMUNKÁS 3 oldal ÁLLJON CSATASORBA AZ ÖNTUDATOS MUNKÁSSÁG! (Folytatás az 1-ső oldalról) len “munkás” aki bejutott a Downing Streetre a kormányzósági palotába. 1924-ben miniszterelnök lett és mint ilyen szerepelt 1935-ig. Miniszterelnöksége utolsó éveiben az angol Munkáspárt kizárta kebeléből, mert magatartását nem tartották összeegyeztethetőnek “munkás” mivoltával. A kapitalista rendszer szócsövei elismeréssel adóznak emlékének, a szocialisták viszont árulónak minősitik. Mi egyikkel sem azonosítjuk magunkat. MacDonald sem volt rosszobb a többi politikusoknál és az ő helyében, minden “munkás” politikus azt tenné, illetve azt tette, amit ő. A politikusok mind felfelé törekednek; vala- menyiük vágya feljutni a legfelsőbb polcig és ha nem jutnak odáig, igazán nem az ő akaratukon múlik. Akik elérték azt a polcot, kivétel nélkül’ hasonlóan cselekedtek. Mi sohasem vallottuk magunkénak — mint ahogy egyetlen politikust sem — és nem helyezünk bizalmat beléjük. így nem is érhet csalódás bennünket. Akik az ő útját követik, önmagukat közösítik ki a munkásosztály soraiból és amikor erre az útra lépnek, szolgáljon figyelmeztetésül a munkásságnak, hogy itt az ideje a bizalmat megvonni tőlük. Mi tehát MacDonaldot sem árulózzuk le, hanem nyugodjon békében. * * * Régen nélkülöztük a “Bérmunkás” hasábjain a “SZILÁNKOK” cimü rovatot. Amikor pár évvel ezelőtt annak vezető] e bejelentette, hogy betegsége folytán képtelen azt vezetni, őszinte sajnálkozással vettük tudomásul és reméltük, hogy hamarosan kilábal a betegségből és ismét elfoglalhatja helyét. A várákozás sokkal hosszabb volt, mint eredetileg gondoltuk. Most x végre az elmúlt heti számban ismét találkoztunk e rovattal. Bár bejelenti Sebestyén munkástársam, hogy csak időközönként lesz képes azt megírni, még igy is örömmel üdvözöljük a régi ismerőst és nem hiszem, hogy messzire megyek, amikor kijelentem, hogy a Bérmunkás minden egyes olvasójának óhaját tolmácsolom a rovat állandósításáért. Jól tudjuk, hogy a mindennapi kenyérért való hajsza után fáradságos munka ez fáradtan pedig nehéz a gondolatokat formába önteni, de szolgáljon jutalmul valamennyiünk közös elismerése az értékes munkáért. Az anyagi jutalom egyenlőre távol van, de a “Szilánkok” hozzá járulnak nagyban, hogy ezt közelebb hozza. OPEN FORUM Auspices: Los Angeles Branch IWW Every Sunday Night at 8:00 P. M. at the IWW Hall 280 Lang Bldg., 212 So. Spring St. QUESTION — DISCUSSIONS. NEWARKON, N. J. a Market Street 294 szám alatt, minden pénteken este, OPEN FORUM angol nyelvű előadásokat rendeznek, az IWW tagjai. Elvárjuk, hogy a tanulni vágyó Bérmunkás olvasók, akik megértik az angol nyelvet, látogassák ezen előadásokat. vei zászlót bontó “uj” magyar lap cégérfestőit. Titkolt, kendőzött kétszinüséggükkel, egymást csaphatták be a szerkesztők és egyleti basák, de a magyar munkásságot meg nem tévesztették. A magyar vezérek kétlakisá- ga megtévesztheti és legyengítheti az “uj” napilapot, de nem erősiti a reakciót már csak azért sem, mert ők sohasem hittek az “agységfrontban” nem hittek, nem bíztak annak hirdetőiben, mert ismerve belső énjüket, mindig a polgári társadalomhoz, a reakcióhoz tartoztak. Nem igy az egyletektől kívül álló haladó szellemű magyar munkásság széles rétegei. Mert a több mint negyed százados forradalmi propaganda és nevelés, nem hagyta érintetlenül, a magyar munkásságot amerikában. Még azon beteg- segélyző tagságot sem, kiknek nevében az egyleti basák be- szének. Mert amint hogy tévednek az “egységfrontosok” és látni van alkalmuk, hogy a magyar munkásság zömét felhajtani képtelenek, éppen ilyen hamar ráfognak jönni a “magyar front” kontra mozgalom értelmi szerzői is, hogy a kettő közül, a HARMADIKAT fogja az amerikai magyar munkásság választani. Mi sosem felejtünk. Az üres tarisznya és vándorbot, mint a szomorú békebeli magyar állapotokra emlékeztető talizmán, ott lóg minden bevándorolt magyar munkás otthonában, kitörülhetetlenül él, mint keserű, kellemetlen emlék az amerikai magyar munkásság lelke mélyén. Mert nem igaz az, hogy a magyar állapotok iránti gyűlöletünk a háború és az azt követő viszonyokból fakadt. Nem igaz az, hogy magyarországot gyűlöljük. Az sem igaz, hogy a háborús hullaszag orrokat facsaró bűzéért, azokat terheli a felelősség, akik a romba és romlásba döntött magyaror- szágon, a földre ejtett kormánypálcát, a legkritikusabb pillanatokban felemelték. Az őszülő és roggyant inu, fáradt izmu magyar béres, aki amerikában vándorolt és családot alapított, az acélkohók tiizétől barnult arcát önkénytelenül még most is simogatja, mikor azokra a pofonokra és csizmarugásokra emlékezik, melyeket a békebeli magyaror- szágon az uradalmakban az ispánoktól, a hajdúktól kapott. Az amerikai magyar anyává válott cselédleány orrát még most is csavarja a suviszk, melyet az urak cipőinek fenye- sitésére felhasznált. Emlékszik még arra, hogy télviz idején, mezitlábosan hordta az ivóvizet a kútról. A szakmunkások nem felejtették el az inaséveket,a vándorlást mely a magyar föld legeldugottabb zugába is elvitte őket, éhesen szomjazva fázva. Nem felejtettük el az ipartestületi végzéseket, a szolgabirói hivatalokat, a cesndőrök kakastollát, a rendőrök kardlapozását és sok, sok mindent, melyek a békebeli magyarországra bennünket visszaemlékeztetnek. Él még az emlékezetünkben, Siófok, Zalaegerszeg, Orgovány. Borzalommal, gondolunk a Mar- gitkőruti fogházra, Héjjas Iv- ánékra, Prónaiékra és Oszten- burgék hírhedt különítményeire. A herélő késekre, meg a Duna fenekére .... Hej Urak! Ne szédítsetek! Meg van itt a folytonosság . . . nem véletlen az, hogy az urakat, a grófokat, bárókat, hercegeket, és a magyar állapotokat dicsőítő, imádó papokat is meggyülölte az amerikai magyarság. Nem háború utáni, nem rendkívüli állapotok azok, melyekről mi beszélünk. Nem Károlyi Mihályék, vagy Kun Béláék sikertelen kormányai felelősek mindazért, amit gyűjtőnéven magyar állapotoknak nevezünk. A Horthy rendszer, nemcscak megtestesítőjének neve miatt gyűlöletes. Gyűlöletes azért, mert minden bűnei mellett, még ígérni sem tud egyebet, mint a régi állapotok visszaállítását, melyből az amerikai magyar munkásság sem önmagának, sem abban a förtelmes völgykatlanba rekedt, magyar testvéreinek nem kér. Mit terveznek a basák. Négy nagy betegsegélyző egylet vezérkara, azi Amerikai Magyar Református Egylet kezdeményezésére és meghívására, Washington, D. C. egy előkelő szállodájában összejött, betegsegélyzőket érintő közös ügyek és problémák, valamint az AMERIKAI MAGYARSÁG egyetemességét érintő ügyek megtárgyallására. A nagy biztosító társulatok, komoly versenytársakat éreznek a bevándorlókat tömörítő betegsegélyzőkben és különböző állami törvények, valamint az azokat végrehajtó Insurance Departmentek nyomásával szemben, közös akciók tervezetét beszélték meg. Az ilyen közös ügyek ellen semmi kifogást emelni nem lehet józan ésszel. Elvégre ha a problémák közösek, akkor a megoldást is sokkal praktikusabban eredményesebben lehet közös összefogásokkal, sokkal kevesebb költségek mellett elintézni. No meg a nagy biztositó társulatok felé sandító állami bizottságokra is nagyobb nyomást lehet gyakorolni, ha a sok tízezret számláló magyar betegsegélyzők egységesen lépnek fel közös érdekeik megvé- delemzésére. S ha ezen ügyek tárgyalásánál maradt volna a konferencia, nem megrovást, hanem dicséretet érdemelnének a résztvevői, mint kezdeményezői. De nem maradtak meg a betegse- vélyző ügyek tárgyalásánál, hanem mint kitűnik, ezít csak lepelnek használták, sokkal messzebb ható olyan ügyek megbeszélésére, melyek közelről érintik a betegsegélyzők tagságát, PÉNZTÁRÁT és az mellett, hogy ignorálják az öntudatos munkásságot, szemébe vigyorogtak, a liberális, haladott szellemű amerikai magyarságnak. Tengerre magyar . . . A jól beágyazott és a magyar életviszonyok mércéjével mérve — fejedelmi megélhetést biztositó egyleti vezérkedéssel, ezek az urak nincsennek megelégedve. Nimbuszokra, horthy- érdemrendekre vágyakoznak, amit a betegsegélyzők pénztárának megvágásával óhajtanak elérni. Tengerre vágynak az Urak. Egy kis magyarországi kirándulásra, a “tagtestvérek” pénzén. Mert még azt sem. kifogásolhatnánk, ha az egyleti basák egyik másika, átruccanni kívánkozna abba a “hazába” melyben sem élni sem halni nem akar. Ám ezt a kis lukszust nem tervezik ők saját hazafias zsebükre. Ezért válveregetésen kívül, semmiesetre sem számíthatnának horthy-érdemke- resztre. A BUDAPESTI MAGYAR VILÁGKONGRESSZUSON AKARJÁK ŐK AZ AMERIKAI MAGYAROKAT KÉPVISELNI, és egy cseppel sem kevesebbet. Hogyan ? Hát itt az irás és olvassátok! “Az 1938 augusztus havában Budapesten tartandó Külföldi Magyarok Világ- kongresszusával kapcsolatosan kimondja, hogy kívánatosnak tartja, hogy ezen a Világkongresszuson, az AMERIKAI MAGYARSÁGOT annak LEGILLETÉKESEBB- JEI (mi huztuk alá) a négy magyar egylet hivatalos küldöttséggel, élükön ELNÖKEIKKEL képviseljék.” Tervezetnek nem éppen rossz, csak rosszul lehet tőle'v lenni. Valószínűleg akad számos olyan betegsegélyző tag, akik ennek a bejelentésnek elolvasása után, nyomban tengeri betegséget kapnak. Olyanok is lesznek, kik munkában edzett kemény öklükkel vágnak az asztalra, és tiltakozni fognak, hogy őket, Borsi Kerekes György féle, felekezeti uszitók, horthyék- nak szállíthassák. De lesznek másfajta, sokkal erőteljesebb tiltakozások is, melyekből félreérthetetlenül megfogják érteni az egyleti basák, hogy egy kicsit korán rukkoltak ki a színnel. Hogy az AMERIKAI MAGYARSÁGOT semmi jog és cim alatt, ők horthyéknál nem képviselhetik! Kettő közül a harmadik. A megalkuvás sárga és a reakció fekete köntösében önmaguknak tetszelgő álforradalmárok és érdekhazafiak, nem képviselik, amint hogy nem is képviselhetik az Amerikai Magyarságot. Nem pedig azért, mert ilyesmire a közért és az adott esetben az Amerikai Magyarságért, annak érdekében végzett munkák jogosítanak fel embereket képviseletre. A kimúlt és újból nemzett “uj” napilap köré csoportosult (Folytatás a 8-ik oldalon)
