Bérmunkás, 1937. július-december (25. évfolyam, 952-987. szám)
1937-11-06 / 980. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1937 november 6. INNEN-O.V.V.I N Összeszedte: ZÁRA JÁNOS Fekete novemberek — Vittorio megfutamodása — A depresszió nem múlott el — A HAYMARKETI TRAGÉDIA MÁRTÍRJAI Ismét beköszöntött az év NOVEMBER hónapja. Ez a hónap am amerikai munkásmozgalom történetében nagy és feltűnően fekete betűkkel van bejegyezve. Bár tagadhatatlan, hogy az osztályharcnak az év minden hónapjában vannak mártírjai, de valahogy a legtragikusabb események novemberben történtek. Amerika, de a forradalmi osztálytqdatos munkások az e- gész világon 50 éves évfordulóra készülnek. 1887 november 11-én vérlázitó kegyetlenséggel végezték ki az osztályharc öt mártírját, akik előharcosai voltak a nyolc órás munkanapnak. Nem voltak a kivégzettek gyilkosok. Soha egy csepp vér sem tapadt a kezükhöz. De szavaik és Írásaik gyújtottak; felrázták a szunnyadókat; harcra ösztönözték a tétleneket és ez oly szörnyű bűn volt a kapitalista osztály szemében, hogy ezen kiváló munkás agitátorokat bitóra jutatták. A munkanélküliség már abban az időben is rettenetes szenvedéseket okozott a dolgozó osztály között. A családapák százezrei rótták az uccákat munkát hajszolva. A gyermekek és nők élelem hijján, mint a legyek pusztultak. A kórházak, az éhségtől az uccán összeesett és felszedett emberekkel voltak telve. A jótékonysági egyesületek küldöttségek utján kérték a törvényhozókat a tarthatatlan viszonyokon változtassanak, azonban a politikusok csak szépenhangzó Ígéreteket adtak. Végre a Munkás Szervezetek léptek akcióba. Harcot indítottak a 8 órás munkanapért, mely az egyetlen megoldásnak kínálkozott. 1886 Május Elsején Chicagóban forradalmi megmozdulás volt. Általános Sztrájkot prok- lamáltak a szervezetek a 8 órás munkanapnak az egész vonalon életbe léptetésére. A munkások ezrei tettekkel válaszoltak a proklamációra. A kapitalizmus bérencei természetesen mint minden munkásmegmoz- dulásnál, akkor is az erőszakhoz folyamodtak és provokálták a munkásokat “törvényellenes” akcióra. Május 4-re a munkás szervezetek tömeggyülést hívtak egybe az akkori “Haymarket” squar-re — amely a Randolph és Despalines st. környékén volt —' hogy tiltakozzanak a rendőr bestiák provokálása ellen. A gyűlés utolsó szónoka zárszavait mondta el, amikor a Desplaines St. police állomásról 160 rendőrbestia rontott neki a békésen gyülésező tömegnek és a harc közepette egy bomba robbant fel, mely úgy a rendőrök, mint a gyülésezők soraiból sok áldozatot követelt. Hogy kidobta a bombát még a mai napig is kiderítetlen, de a robbanásért a gyűlés szónokait és a munkásszervezetek vezetőit helyezték vád alá. Tíz harcos munkás ellen bo- csájtottak ki elfogatási parancsot. A vád elá helyezettek közül egyik elmenekült, mielőtt elfogták és egy ellen a vizsgálati fogság után elejtették a vádat. Nyolcat tárgyalásra vittek és közülök ötöt halálra Ítéltek. A “törvényes harc” a vád- tották bitó alá Fisher, Engel, évig folyt, de az uralkodó osztály oly kérhetetlen gyüllettel viselkedett a harcos munkások iránt, hogy végre sikerült a hóhér kötelét a nyakukra akasztani. 1887 november 11-én álli- tottqk bitó alá Fisher, Engel, Parsons és Spies-t — Lingg a kivégzés előtti estén állítólag öngyilkos lett. A kivégzettek egyikének — Spiesnek — voltak utolsó szavai, hogy: “Eljön az idő, amikor némaságunk hangosabb lesz, mint a szavak, melyeket most belénk fojtanak.” Tehát e hó 11-én lesz ötven éve ezen mártírok kivégzésének. Az egész országban emlékkün- nepélyek lesznek a mártírok emlékére, de mivel a gyilkosság színhelye chicagó volt, az itteni munkásszervezetek már hónapok áta dolgoznak egy megfelelő emlékkünepély lerendezésén, amely “hangosabb lesz mint a szavak, melyeket beléjük fojtottak”. Az ünnepély a “Garment Centerben” lesz 333 S. Ashland Ave. november 11- én csötörtökön este 8 órai kezdettel. A chicagói munkások megjelenésükkel adják meg a tiszteletet a mártíroknak. A Haymarketi tragédia mártírjai azonban nem az egyedüli- ek, akik november hónapban estek áldozatul. Az IWW. naptárán számos nap van fekete betűvel jelölve, melyek mindegyike egy-egy harcos elestét jelzi. 1909-ben a Spokane-i (Wash.) szólásszabadsági harcban a kapitalista osztály vérebei vadállatok módjára rontottak a gyülésező munkásokra. 1915- ben gyikolták meg törvényesen Salt Lake City-ben az IWW. lánglelkü költőjét — Joe Hillt — koholt vádak alapján. 1916- ban Everett (Wash.) városa a legalávalóbb tömeggyilkosságnak volt szintere, a- mikor az uralkodó osztály mindenre kész bérencei sortüzzel fogadták a “Verona” nevű hajót, amelyen az IWW. tagjai mentek Everettbe az ottaniak szólásszabadsági harcát segíteni. A hajó fegyvertelen utasai menekülés közben a vízbe ugráltak és a gaz támadók ott lövöldözték agyon őket. A Cent- rália-i (Wash.) vérengzés semmivel sem megokoltabb az előbbieknél, amikor 1919 november 11-én — a világháború fegyverszünet első évfordulóján — a hazafias csőcselék úgy akarta impozánssá tenni az évfordulót, hogy megtámadták az IWW helyiségét. A helyiségben levők védelmezték és a harcban a támadók vezére halálos sérülést kapott. Ugyan az nap éjjelén az IWW. egy tagját — Wesley Everest-t — a csőcselék meglincselte. Ezen tragédiából kifolyólag a kapitalista bíróság az IWW. hét tagját 25-től 40 évig terjedő börtönre Ítélte. Mindezen esetek elég okot szolgáltatnak, hogy november hónapja “gyász” hónap legyen. De, hogy halhatatlan költőnk — Joe Hill — utolsó szavaival zárjuk e sorokat, aki maga is november hónapban esett az osztályharc mártírjául. “Ne GYÁSZOLJATOK, HANEM SZERVESZKEDJETEK!” A könny hullatás nem méltó forradalmárokhoz ! SZERVESZKEDJETEK! Az osztályhü kapitalista lapok, melyek szívesen látják a fasizmus terjedését és mindent megtesznek az ut egyengetésé- re, úgy tüntették fel az olasz fasizta vezér, Mussolini csemetéjének — Vittorio Mussolini — amerikai látogatását, mintha valami üdvös esemény részesei lettünk volna. Különösen megérkezése előtt igyekeztek a publikumot előkészíteni a “nagyvezér” tacskójának szives fogadtatására. A dolog azonban visszafelé sült el. Mennél többet írtak a megérkezésről, annál többen vettek tudomást arról az Anti-fasizták és úgy fordult a dolog, hogy a vitéz csemetének kerülő utón kellett partra szállni, hogy elkerülje a fasizmus ellenségei megvetésének nyilvánítását. Vittorio Mussolini azzal a céllal jött am erikába, hogy tanulmányozza a filmipart és tapasztalatait Olaszországban érvényesítse. Eredetileg az itt tartózkodási időt három, hónapra szabták, de az ellenszenv, amely iránta megnyilvánult arra kény- szeritette, hogy 11 napi itt tartózkodás után kereket oldjon. Itteni tartózkodása alatt csaknem teljesen “inkognitóban” volt. Meglátogatott néhány film vállallatot hollywoodban, de csaknem mindegyiket álnév alatt tehette. A film kolónia nyíltan fejezte ki megvetését a fasizmus ezen képviselője ellen. Utazásai közben a megállapított megérkezési időt mindig félórával megelőzte, hogy ne legyen szemtanúja azon gyűlöletnek, mely a fasizmus ellen megnyilvánul. A “diadalutból” tehát csúfos kudarc lett. És ez igy van rendjén. De amit az amerikaiak megtettek a fasizmus olasz képviselőjével, miért nem teszik ugyanazt az amerikaiakkal is ? Mert itt is van ám elég kiirtani való gaz. Első sorban a fasizta sajtó garázdálkodásának kell útját vágni. Terjesszétek az IWW. lapjait mennél szélesebb körben. .. “A depresszió ismét beköszöntött” mondják a kapitalista osztály szócsövei. A napilapok gazdasági rovatai és folyóiratok, mind gyakrabban enile- getik a depresszió közeledtét. Hogy őszinték legyünk mi nem is tudtuk, hogy elmullott. Mert hiszen a “prosperitás” éveiben is állandóan milliós számokat mutatott a munkanélküliek száma, igy nem tudjuk megállapítani, hogy hol van a határ a “depresszió és prosperitás” között. A tény az, hogy a munkásosztály állandóan depresszióban él, mig a kapitalista osztálynak állandóan prosperitás van. De vizsgáljuk csak meg, hogy mily okból emlegetik ezek a kapitalista lapok a depresszió közeledtét? A kapitalista lapok között vannak úgynevezett “liberális” és vannak “reakciós” termékek. A liberálisok a jelen adminisztráció szekértolói és azokat olvasva megtudjuk, hogy mennyi “jót” köszönhetünk a Roosevelt adminisztrációnak. Az ő törekvésének az eredménye — ugymondják — hogy a gyárkémények ismét füstölnek; hogy a farmereknek van mit aprítani a tejbe; hogy a szegényemberek a bankokba már nem veszítik el a pénzüket (ami nincs) ; hogy a munkások “tisztességes” bért kapnak a munkájukért, stb. A reakciós sajtó pedig állandóan támadja a jelen adminisztrációt, mert: az állam pénzét számlálatlanul pocsékolja; mert az adókat állandóan emelik; mert beleavatkozik az iparok szabad irányításába; mert a terheket a munkáltatók vállaira akarják rakni; mert útját állják a szabad versenynek (kizsákmányolásnak) és a jelen adminisztráció a fasizta diktátorságot igyekszik meghonosítani. Az előbbi — a liberális — sajtó túlságosan előzékeny és oly teljesítményeket ir az adminisztráció előnyére, melyeket a (Folytatás a 6-ik oldalon)
