Bérmunkás, 1937. január-június (25. évfolyam, 926-951. szám)
1937-03-20 / 937. szám
6 oldal 1937 március 20. BÉR M U N K Á S- .«SBSBBSiKWW-» Hogyan védi az (Ij Előre az orosz igazságszolgáltatást’ IRTA: VLASITS MÁRTON. A “Bérmunkás” február 27- iki számában megjelent Írásom ugylátszik elevenére talált az “Uj Előrénél,” mert március 2-iki számában tüzet kiabálva, veszélyben látja az egységfrontot, sőt sajnálkozását fejezi ki a fölött, hogy a “Bérmunkás” helyet adott Írásomnak. Beszél továbbá nyílt fasizta vizekről, de ezek olyan régi, elkopott szóbeszédek, hogy kár reájuk egy betűt is vesztegetni. Az egész cikk, amely bár “Gondolatok” fejeimmel és rovatban van, nem más mint üres, semmitmondó mentegetőzés, igyekezni fogok tehát minél rövidebben foglalkozni vele. A cikkíró Zvara Péter idézi cikkem elejének egy részét, amelyben tagadom azt, hogy a Szoviet Unió bátorító ja vagy erkölcsi útmutatója a forradalmi munkásosztálynak a fasizmus elleni harcában. Itt Zvara Péternek be kellett volna bizonyítani azt, hogy azok a tények amelyeket én fölemlítettem föltevésem alátámasztására, nem felelnek meg a valóságnak. Tényekkel kellett volna kimutatnia, hogy mindazok a dolgok, amelyek a közelmúltban a Szoviet Unióban történtek, igenis sekentik a munkásosztályt, a reakció elleni küzdelmében. Ha a “Gondolatok” rovatban bebizonyította volna, hogy (először) nem igaz az, hogy a múlt év augusztus hónapban kimondott és végrehajtott véritéletnél Kirov meggyilkolása csak takaró volt arra, hogy a 16 kivégzett forradalmárt eltegyék láb alól. Másodszor, ha meghazutolt volna, amikor azt írtam, hogy a második pörben elitéit vádlottak, volt fehérgárdisták és nem a polgárháborúban az imperialista beavatkozás ellen harcoló régi bolsevikiek voltak. Harmadszor, ha megállapította volna, hogy nem felel meg a valóságnak az, hogy Stalin megkegyelmezett a tényleges szabó- tálénak Hitler parancsára. Negyedszer ha kimutatta volna, hogy a kivégzettek egytől-egyig csak olyan konjunktúra kommunisták voltak, akik csak a Szoviet Unió megalapozása után jöttek be a pártba, ötödször ha bebizonyította volna, hogy a Stakhanof rendszer bevezetésével a reális munkabér (kérdezze meg a főszerkesztő elvtársat, hogy mit jelent az) nem csökkent. Hatodszor, ha rám süthette volna a hazugság bélyegét, amikor azt Írtam, hogy az abortáció törvény eltörlése csak a keveset kereső tömeget sulytja. Hetedszer ha rosszakaratú. híresztelésnek bizonyította volna azt a köztudomású tényt, hogy a Szoviet Unió mint olyan, minden összeköttetést megszüntetett a harmadik In- ternationáléval. De minek folytassam! Zvara Péter írásomnak egyetlen egy mondatát, egyetlen egy szavát sem dönti meg. Egyszer próbálkozik visszavágni, amikor idézi cikkemnek azon részét, amikor azt mondom, hogy “Eltekintve Kirov meggyilkolásától egy szoviet hivatalnok ellen sem történt merénylet.” Erre Mr. Zvara igy gyürkőzik fel. “Hazugság ez, jó uraim! Nem hallottak önök azon vonat és bánya szerencsétlenségekről, amelyek folytán ... Itt Zvara Péter iölveszi Bodóné asszonyság szerepét, aki igy beszélt, amikor a bor árát kérték. Kirov meggyilkolásáról van szó és Zvara bánya szerencsétlenségről beszél. Igen voltak, vasúti, meg bánya szerencsétlenségek és ezután is lesznek. Mindenütt vannak és lesznek sajnos mindaddig, amig az üzemek és közlekedési eszközök vezetését a munkások életével és egészségével nem törődő és csak a széket melegítő dölyfös, tudatlan hivatalnok sereg intézi. A bürokrácia bűne az a legtöbb esetben, hogy a gépek az előállítás után hasznavehetetlenek. De a szent bürokráciust nem szabad megsérteni, sőt bűneiért a dolgozók, meg azok bűnhődnek, akik azt hiszik és vallják, hogy a termelőket illeti meg a jólét elsősorban. Hibát talál Zvara Péter abban az állításomban is, hogy Hitler uralmát közvetve, a Szoviet Unió álláspontja okozta. Ha a cikkíró csak a múlt hetekben lett kommunista úgy ezt neki megbocsátom. De akkor is tanulmányozni kellett volna neki a kommunista mozgalom történetét, mondjuk öt évre visz- szamenőleg. Ha vette volna magának ezt a fáradtságot úgy megtudta volna azt, hogy Hitler uralomra jutása előtt a Komitern utasítására a kommunista pártok minden országban, elsősorban és főleg a szocialista és más munkás és radikális szervezetek ellen folytattak kíméletlen harcot. így Németországban is. A többit tudjuk. Ha a cikkíró ezt még sem tudja, úgy ajánlom neki, hogy kérdezze meg mondjuk, Szabados Zádort, de csak négyszemközt. Állításom köztudomásusá- gát legjobban igazolja az, hogy a Hitler uralom után született meg az “egységfront.” Egy német példabeszéd azt mondja, hogy azzal ha valaki az öreg istent vagy a szenteket emlegeti, még nincs mondva, hogy az illető imádkozik. Meglehet, hogy csak kritizálja őket, vagy talán uram bocsá’ káromkodik. Mi nem tartjuk Sztálint vagy a Szoviet bürokráciát szentnek. De önök igen. Kövessen el a Szoviet bürokrácia akármilyen hibát vagy gazságot önök mindenre — ja és ament mondanak. Sőt mi több, azt is szeretnék ha mi is rendben találnánk azokat. Ön Zvara Péter azt ajánlja a “Bérmunkás” lapbizottságának, hogy ne adjon helyett olyan írásnak, amely a Szoviet Unióban előfordult gazságokat szóvá teszi, önnek ehez nincs joga, tekintve a munkásmozgalombeli fiatalságát. Fiatalságnak mondom, mert nem akarok erősebb kifejezést használni. Cikke a “Gondolatok” rovatban lett közölve, benne nem találtam gondolatot. Tanuljon meg gondolkozni és ha megtanult talán még jó munkásmozgalmi ember vállhat önből, bár valószínű, hogy akkor kizárják a pártból. Bányász sors LOGAN, W. Va. — Az itteni Macbeth bányában az elmúlt héten robbanás történt és 18 bányász a föld alatt rekedt, akik valószínű, hogy valameny- nyien elpusztultak. Eddig 13 munkás holttestét a felszínre hozták, de öt hiányzóra még nem találtak. Még nem állapították meg. hogy mi okozta a robbanást, bár a munkások napok óta földgáz jelenlétéről panaszkodtak. Az áldozatok hozzátartozói éjjel-nappal a bánya bejárata előtt várják a mentési munkálatok szomorú eredményét. A TAKARÉKKÖNYV Irta: Molnár Ákos. A segéd urak már hazamentek volt, a lehúzott redőny mögött Gyula elővette a pénztár- könyvet és gondterhelt arccal nézegette a számvetést. — Te, Liliké — mondotta a manikürkisasszonynak, aki hites felesége volt ugyan, de üzleti érdekből “kisasszony” gyanánt szerepelt a vendégek előtt és férje biztatására izsebrevág- ta a borravalót is —, ennyi munka, vesződség és egyetlen fillért nem tudunk félretenni . . . Liliké kipirositotta ajkát, csillámlóan szőke haját hátra- simitotta, rugékony kis testét mint egy kis macska megnyuj- tóztatta, majd kecses ujjacs- káival össecsukta a pénztár- könyvet és átölelte férjét. — No, no, Gyuluska — mondta babusgatva —, nem olyan nagy baj az. Fiatalok vagyunk, ráérünk takarékoskodásra gondolni . . . Inkább sétáljunk egyet . . . — No jó — felelte Gyula —, úgyis szeretnék beszélni veled .. . Amint kart karba öltve sétálgattak az enyhe tavaszi estén a nyüzsgő utcákon, férje felvetette azt az ötletet, mi lenne, ha Liliké kissé barátságosabb viselkedést tanúsítana a vendégek iránt? Térdét kissé odaszoritaná manikürözés közben az urak térdéhez, mosoly helyett felkacagna, ha a vendégek tréfálkoznak vele, mert “meg kell mondanom, fiacskám, kevés manikürforgalom van nálunk ... A Simalcsik üzletében valami könnyüvérü nőszemély látja el a körömápolást s az eredmény: egymás kezébe adják Simalcsiknál a kilincset a férfiak . . .” — Gyula, kérlek! — felelte majd elpityeredve Liliké. — Azt akarod, hogy olyan legyek, mint a könnyüvérü nőszemélyek? Amikor én csakis téged szeretlek . . . — Ah, dehogy akarom én azt — ingatta fejét elnéző mosollyal a borbély. — Te szerethetsz engem tovább is, csakúgy, mint eddig. De a férfiak szörnyen ostobák. Kis térdszo- ritás, kacsintgatás és máris a mennyországban érzik magukat . . . Meglásd, ömlik majd hozzánk a sok pénz, betesszük a takarékba, ott kamatozik, nő, növekszik a pénzünk, mert a pénz — súgta átszellemült arccal —, a pénz az egyetlen dolog, amiért érdemes élni . . . Liliké sértődötten biggyesztette le ajkát. — És én? Értem nem érdemes élni ? — Csacsikám — felelte Gyula titkolt bosszúsággal, hogy ily butácska a felesége —, az más. A mi szerelmünk az megvan. A pénzért küzdeni kell, erőszakkal, ravaszsággal, a pénz az, ami hiányzik nekünk. — Lesz még nekünk pénzünk. Aki ilyen szorgalmas, okos fiú, mint te . . . — Kivált, ha picikét okosabb az ő aranyos kis felesége ... , Liliké elgondolkozott. Végre is, ha a térdszoritáson múlik az ő Gyuluskájának a boldogulása, meg lehet éppen próbálni. Más férfi lába? olybá veszi ő azt, mintha fadarab lenne, mintha a manikürasztalka lábához szorítaná a térdét. A kacagás pedig éppen nem kerül fáradságba. — Ha akarod, Gyuluskám ... megpróbálhatom — mondta végül és másnap megkezdte uj foglalatoskodását. Eleinte nehezen ment, de csakhamar hozzászokott és olykor bizony fura érzések futkároztak végig a hátán. Derengeni kezdett benne, hogy egészen más anyagból faragták a férfiak lábát, mint az asztalokét. Nemsokára mutatkozott is az eredmény a pénztárkönyvben. — Liliké — mondta töprengve —, szoritsz vagy simogatsz te a térdeddel? — Szorítok! Azt mondtad, Gyuluska. — Nem jó! Kevés! Simoga- tás nélkül nincs rendes bevétel. Liliké lesütötte szemét. — Jaj, miket kívánsz tőlem, angyalom . . . Gyula ingerülten felsóhajtott. Hiába! Édes teremtés és férjének engedelmes munkatársa az ő Lilikéje, de kissé nehéz- felfogású. És újra magyarázni kezdte neki, hogy ily lángoló szerelem mellett, mint az övék, nincs kísértésnek kitéve a nő. A jó feleségnek ravaszul csalogatnia kell a férfiakat, aztán a hátuk mögött kinevetni az együgyü csordát és összebújni a férjecskével, hogy együtt gyönyörködjenek a takarékkönyv egyre gyarapodó összegében. — Ha akarod, Gyuluska — mondta némi gondolkodás után az asszony —, ezt is megpróbálhatom . . . — Ó, te drága — ölelte át a borbély —, te okos kis asz- szony . . . Holott ő volt az okos: az üzlet rohamosan föllendült. Olykor négyen-öten vártak Lilikére,
