Bérmunkás, 1936. július-december (24. évfolyam, 900-925. szám)

1936-08-01 / 904. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1936 augusztus 1. Lehetségese egységfront? (Folyt, a 2-ik oldalról.) egységfrontja meg volt. 1915- ben azonban megszűnt, mert “a szocialista pártok vak vezérei gúzsba kötötték, elárulták a világ proletáriátusát.” Erre a gúzsbakötésre és áru­lásra vonatkozó bizonyítékait Köhler nem is tartja szükséges­nek előterjeszteni. Elég ha ő állítja, az olvasó dolga, hogy elhigyje. De ha akarná ezt bi­zonyítani, se tudná. 1914-ben a kapitalisták poli­tikai, gazdasági és katonai ere­jükkel lebirták a proletáriátust és bár Köhler akkor még 20 évvel fiatalabb, tehát erősebb és bátrabb legény volt, nem birt a kapitalistákkal szembe­szállni, noha akkor még igen erős és hatalmas IWW szerve­zet is állott a háta megett. Az egész világ proletársága gyenge volt erre a szembeszállásra. Ha nem lett volna gyenge, — szem­beszállt volna. Aki ezt máskép nézi és látja, az nem tud tár­gyilagosan nézni és látni. So­ha, sehol a szocialista pártoknak nem volt erejük arra, hogy a proletáriátust gúzsba kössék. A szocialista pártok maga voltak a proletáriátus. Ha tehát a szo­cialista pártok kötötték gúzsba, akkor önmaga kötötte gúzsba önmagát. Ez pedig nevetséges, üres szóbeszéd. Elbuktak a forradalmak — írja Köhler — mert a “munkás- osztály gazdasági szervezeté­nek fölébe helyezett politikai pártok, amelyekben akkor is, ma is a teljesen megbízhatat­lan, — mert minden megalku­vásra hajlandó — intellektuelek osztálya irányította azt.” Aki ismeri az európai moz­galom és forradalmak történe­tét, az tudja, hogy a politikai pártok nem voltak fölébe he­lyezve a gazdasági szervezetnek. Ellenkezőleg. A mindenkori gazdasági szervezetek irányítot­ták és döntötték el a párt ösz- szes akcióit. De ha igaz lenne is amit Köhler állít, attól még nem kellett volna a forradalom­nak elbukni, ha a gazdasági szervezetek elég erősek lettek volna. Az se felel meg a tényeknek, hogy a szocialista pártokat in­tellektuelek irányították. Ellen­kezőleg. Igen jelentéktelen szám­ban voltak tagjai az egyes pártok vezetőségeinek és a be­folyásuk is igen jelentéktelen volt. Az se igaz és minden alapot nélkülöző állítás, hogy az intel­lektuelek megbízhatatlanok és megalkuvásra hajlandók. Van­nak ilyenek az intellektuelek kö­zött is, de bőven akadnak ilyen bérmunkások is. “Borzasztó tévedéseket, rossz­akaratú manővereket erőszakol­tak keresztül a munkásosztály politikus vak vezérei Marx Ká­rollyal egyetemben . . .” írja Köhler. Arra a nevetséges szerepre meg vállaszolom, hogy Marxot megvédjem Köhlerrel szemben. De szeretném megvédeni Kohlért — Köhlerrel szemben, mert el­fogultságában, szertelen gyű­löletében és önmagában való vak és határtalan bizodalmá­ban olyanokat ir le, amiket egy­szer majd nagyon fog szégyelni és fájlalni. Megkérem tehát, hogy — ne Írjon többé az egy­ségfrontról. Inkább gondolkoz­zék rajta és olvasson róla. A tanulság Köhler és Pika cikkéből az, hogy fanatikus emberekkel nem lehet tárgyila­gosan vitatkozni, mert tagadó álláspontjuknak fentarthatása érdekében személyi és érzelmi motívumokat összetévesztenek értelmi és tárgyi momentumok­kal. Ezen se érvekkel, se tények­kel nem lehet változtatni. Ezen csak a majd bekövetkező ese­mények fognak változtatni. Nem folytatom tehát a vitát. Ellenben rá akarok még egy­szer mutatni arra, hogy három nagy és végzetes veszedelem fenyegeti a munkás osztályt az egész világon: A háború, a fa­sizmus és a Szovjet Unió elle­ni kapitalista összeesküvés. A forradalmi munkásságnak az egész világon félre kell tennie minden elválasztó elvi és más meggondolást és keresni kell a közös veszedelem elleni véde­kezés útjait; — amig nem ké­ső. Amikor a háború és a fasiz­mus már a gyárban lesz, — késő lesz ellene védekezni. Az IWW tagjainak, az ame­rikai proletáriátus e forradal­mi harcokban ezerszer kipróbált élcsapatának ott kell lennie eb­ben a történelmi jelentőségű védelmi harcban. Ott is a harc élén, ahogy azt megszoktuk és ők is szokták. Jelenlétük, kriti­kájuk, áldozatos önzetlenség! ik, osztálytudatos fegyelmezettsé­gük, hűségük és megbízhatósá­guk záloga és biztosítéka vol­na a harc győzelmes befejezésé­nek. Ezt fontolják meg azok, aki­ket illet. Leközöltük Vince Sándor írását, mert lapunk olvasója és a Bérmunkásban megjelent két cikkel nemcsak, hogy nem ért egyet, de bizonyos mértékig személyes sérelmének tartja az azokban foglaltakat. Az egységfrontra vonatkozó­lag, melyért Vince Sándor most kilépett több esztendős magá­nyából csak egy mondatot idé­zünk az 5-ik oldalon közölt Wiener mtárs cikkéből: “az egységfront mi szerintünk, fá­ból vaskarika és az marad mindaddig, amig nem lesz a munkásságnak erőteljes rom­bolni tudó és építésre alkalmas egységes szervezete.” És mert Vince Sándor is és az egységfrontért hangoskodók is ugylátják, hogy a munkás- osztálynak minden oka, sőt sú­lyos oka van arra, hogy egy­ségfrontban vehesse fel a har­cot a kapitalizmus mindennemű elnyomó szerve ellen, hát tiszte­lettel meghívjuk őket a rom­bolni tudó és építésre alkalmas forradalmi ipari szervezet épí­téséhez. Mert hiszen nagyon sokan az egységfrontért hangoskodók nem lennének ma Amerikában, ha az a módszer és azok az eszközök amiket ők hangoztat­nak tényleg alkalmasak lenné­nek a munkásosztály erejének a felvonultatásához. És amikor a váblik, Wiener, Pika, Köhler és a többi a Vin­ce Sándor által is elismert “ál­dozatos önzetlenségük, osztály­tudatos fegyelmezettségük, hű­ségűk és megbizhatóságuk”-tól parancsolva nemcsak kritika tárgyává teszik, de éles bírála­tot mondanak minden felett a mi nem a rombolni tudó és épí­tésre alkalmas egységet építi a munkásosztály jobb jövője érde­kében teszik azt. Bizonyos, hogy Pika és Köhler mtársak érdemileg, fognak Vince Sándor Írásával foglal­kozni, ezért itt csak azt a saj­nálatos tényt kívánjuk megál­lapítani, hogy Vince Sándor sem ismerte fel azt a társadal­mi tényt, hogy a polgári sajtó azért irhát úgy amint ir, mert a munkásságnak nincs elég romboló ereje, hogy a mozi, az iskola, a templom és minden, ahol a munkásosztályt megrö­vidítik vagy félre vezetik, ab­ból ered, hogy nincs egységes, építésre alkalmas szervezetünk. Pika, Köhler és a többi váb­lik vannak az osztályharc vona­lán, mert az éhség marsok, a kisháztulajdonosok, a kisgazdák, a munkanélkülek és a többi számon nemtartható akciók helyet a forradalmi ipari szer­vezet kiépítését sürgetik, amely az egyedüli eszköze a munkás­ság minden sérelmének az orvoslására. Szerk. OPEN FORUM Auspices: Los Angeles Branch IWW Every Sunday Night at 8:00 P. M. at the IWW Hall 280 Lang Bldg., 212 So. Spring St. QUESTION — DISCUSSIONS. ADMISSION FREE. A KÖNYVELŐ Irta: Sándor Kálmán. I. Aznap, amikor a gyarmatáru­üzlet redőnyét utoljára lehúz­ták, kissé dülöngélve ment ha­za. A vacsorához hozzá sem nyúlt, ült az asztalnál és halál- sápadtan mosolygott, amikor lánya aggodalmaskodva kérde­zősködött. Aztán fogvacogva ágybabujt, fejére húzta a dun­nát, ökölbeszorítottá kezét és mély, álomnélküli alvásba me­rült. II. Harminchét esztendeig köny­velt a cégnél. Haja ritkás volt, soványan és kissé görnyedten jelent meg reggelenként hét óra előtt öt perccel a régi gyar­matáruüzlet előtt és elégedett arccal nézte, amint az álmos inasok felrántják a gördülő re­dőnyöket. Az inasoknak lassan bajuszuk nőtt, segédek lettek, megnősültek. Egy bizonyos Mol­nár nevű inas, aki harminc esztendővel ezelőtt dolgozott a cégnél, a múltkor az unokájá­val sétált el az öreg üzlet előtt. Inasok jöttek és segédekként mentek el, a kor változott, időn­ként roppant nyugtalanság haj­totta igájába a várost. A kávé ára felment és újból lement, a vámtételek megváltoztak, az üzlet struktúrája megváltozott. Az ő betűi egyenletes és válto­zatlan gyöngyszemek maradtak, akár az örökkévalóság. Első bejegyzéseinek téntája régen megfakult a pincében heverő régi könyvekben, amelyeknek sárgult papirosát kikezdték a patkányok. Ezekből a könyvek­ből korok történetét állíthatták volna össze a hozzáértők, drá­gaságok, olcsóbbodások, válsá­gok históriáját; a kávé, a liszt, a déligyümölcsök, a tea, a rizs áralakulások messze világok változásairól és azonos törvé­nyeiről adtak hirt. It van például egy nap, ame­lyen ugrásszerűen felszökött a gyarmatáruk ára, ezen a napon felvirágzott katonák vonultak el az iroda ablaka előtt, ekkor hatalmas pacnit ejtett a Ko­vács és Társa folyószámláján. Egy másik napon a raktárköny­vek tanúsága szerint egyetlen szem gyarmatáru sem volt töb­bé a boltban, a lisztről bonyo­lult jegyzékek számoltak el, ezen a napon teherautókon vo­nultak a katonák a városon vé­gig és a levegőbe lövöldöztek. Ebben az évben unokája szü­letett. A következő esztendő­ben uj klott kardvédőt kellett vennie, mert a régi már telje­sen szétment. November hó­napban pár napig más könyvelt helyette, ezek az idegen szá­mok felesége halálát jelentik. A lányához költözött, akinek férje ügyvéd volt. Kis udvari szobát kapott, amelynek egyet­len ablaka a világitóudvarra nyílt. Két évvel később köhögni kez­dett, ekkor orvosi rendeletre pár délelőttön át elmaradt az üzletből, a ligetbe járt sétálni, lemondott a szivarozásról és az üzletből árpaszemeket csent el némi bűntudattal a galambok­nak. A gyarmatáruüzlet végre tönkrement. A redőnyt lehúz­ták. ő harminchét év óta elő­ször vacsora nélkül feküdt le. III. Másnap reggel hatkor kelt fel, amint megszokta s a jól­ismert utón átment az üzletig. A lehúzott redőny előtt órával a kezében sokáig állt és düny- nyögve méltatlankodott az ina­sok késésén. A szomszéd to­ronyóra .félnyolcat mutatott, ekkor észbekapott, vinnyogás- szerű hang bukott ki a tor­kán és krétafehér arccal tovább- sompolygott. Ebédnél letette a kanalat* gyámoltalanul nézett maga elé és sirvafakadt. így kezdődött. IV. Napokig a városban kószált, hétköznap délelőttönként ide­gen, ismeretlen és irtózatosan

Next

/
Oldalképek
Tartalom