Bérmunkás, 1936. július-december (24. évfolyam, 900-925. szám)
1936-07-04 / 900. szám
1936 julius 4. BÉRMUNKÁS 3 oldal hits Angelesi levél (P—y.) A los angelesi asztalos munkások sztrájkba léptek. Cselekvésre az újabb bérlevágás késztette őket. A sztrájk már harmadik hónapjába lépett és az eredmény idáig mint minden szakmailag megszervezett csoportnál: vereség. Ebben a sztrájkban vagy 12 műhely van érintve, melyből már az első hónapban a legtöbb egyezségre lépett a munkásaival (a kis kócosok) de a nagy gyárak, akik vagy 80 százalékát a munkásoknak alkalmazzák szóba sem állnak a munkásaikkal, ők tudják, ők megértették, a mai kor intő szavát, ők ismerik a szakmai szervezkedés gyön- geségét, a kifejlett géprendszerben, amely a tömegtermelést előidézi, vagyis lehetővé teszi, hisz ezért és csakis ezért tűrik meg, egy ilyen idejét múlta ócska dolgot az ■ üzemeikben, sőt sok esetben ők kényszerítik munkásaikat az ilyen tákolmányokban! tömörülésre, az érdekük megvédésére. BESZÉLGETÉS EZEN SZTRÁJKÉBAN ÁLLÓ MUNKÁSOKKAL. Kérdés: Hogy áll a sztrájk mtárs ? Felelet: A sztrájk még áll úgy hallom, de már 2 vagy 3 hete feléjük sem voltam. Kérdés: Hát, hogy lehet, hogy önök nem jelennek meg a picket vonalban naponta, hogy aktiv részt vegyenek abban a küzdelemben amely önöket (és csakis önöket illeti) mivel ez az önök bérmozgalma? Felelet: Már mért mennék én, minek tegyem én magam ki a veszélynek, hisz ott van ami megbízottunk, aki az ügyünket képviseli. Ilyen és ehez hasonló válaszokat kell hallgatni és olyan egyénektől, akik már csaknem kivétel nélkül mind, deresedő hajjal, rokkant inakkal járják az élet kálváriáját, kik idejüket a szakszervezetekben töltötték el és képtelenek voltak azt a kis tudnivalót elsajátítani, hogy a munkásosztály érdekét, csakis a munkásosztály önmaga képviselheti, egy fegyelmezett Ipari Szervezeten keresztül, ahogy azt az IWW már 31 éven át hirdeti és tanítja. Megjegyzést érdemel, hogy ezen magyar nyelvű sztrájkoló munkások nem csak, hogy Árpád apánk maradékai, hanem az SLP magzatai és még pár KP hivő — egy csokorba fogva, hogy a tintát nepazaroljuk, — párt hívők. A hosszú évekeni párthivős- ködés egyre ugyan mégis megtanította ezen hívőket, például ha a mai kifejlett géprendszer megkívánt szervezkedési módszert próbálja bontogatni nekünk, aki azt már megértette, náluk kész a válasz: Kérem nekem nebeszélyen én budapesti asztalos vagyok. Ezeket és még ehez hasonló válaszokat meghallgatva, rákell jönni a legtudatlanabb bérmunkásnak is arra, hogy mégis csak kutya legények azok a politikusok, akik 40—50 éven át ily ügyességgel tudták a szakmunkásságot a tévhitben vezetni, amelyet ezen megtévesztett munkások még ma is őriznek (ugyan csak elvben, nem gyakorlatban.) Pedig már rég megszólalt az ébresztő óra, nem az amely reggel ébreszt, hanem az, amely az összmunkásságot már rég ébresztgeti arra, amelyet a géprendszer fejlődése megkövetel a munkásosztálytól, mert a már fentemlitett minden né- ven-nevezendő párthivősködés helyet a munkásság Iparilag szervezkedett volna, akkor készen állt volna arra, hogy meg- védhesse magát a nagy léptekkel közeledő fejlődés hozott összeroppanástól, amelynek levét a munkásosztály issza, amely nem kevesebbet, mint nyomort, szenvedést és lezüllést lódított nyakunkba. Pedig már rég visszamenőleg a munkásosztály birtokában volt az a tudat, hogy a szakmailag szervezett munkás alkonya közeledik, ezt bizonyítja az 1886-os munkás megmozdulás, (Hay Market Chicago. 111.) melynek szónokai mártír halált haltak csak azért mert helyes szervezkedési utat próbáltak mutatni a munkásosztálynak és 1905-ben megalakult a még helyesebb és a legmodernebb rendszert kielégítő Egy Nagy Szervezet (nem párt) amely megfelel nemcsak a jelennek, hanem a legmodernebb jövőnek is. Ez az IWW rövid hangoztatásban, melynek előhírnökeit, szónokait, szervezőit, (de nem a vezéreit) minden kínzás, üldözés sok esetben gyilkolásban részesítették, mellyel ugyan kitűzött céljukban, meggyőződésükben!, munkájukban meg- gyöngitették soraikat, de egy percre sem gyöngítették meg meggyőződésükben, de tovább folytatták és folytatják nemes munkájukat a bérrendszer eltörlését, mert csak ez fogja a munkásosztályt felszabadítani a mai kizsákmányoló rendszer alól. FELÜLFIZETÉSEK A BÉRMUNKÁSRA. Junius 20-tól — jun. 26-ig. IWW csoport Detroit..... 5.95 OPEN FORUM Auspices: Los Angeles Branch IWW Every Sunday Night at 8:00 P. M. at the IWW Hall 280 Lang Bldg., 212 So. Spring St. QUESTION — DISCUSSIONS. ADMISSION FREE. OLVASD AZ IndustrialWorkert A politikai hatalomért Az Egyesült Államok polgári politikai pártjának napikra terjedő bohózata lezajlott. Az egyiken többet mint a másikon ígértek a szavazó polgárok millióinak. Nem feledkeztek meg, s bőven osztogatták a a nagyhangzásu ígéreteket a munkások millióinak is már azoknak, akiket az ipari pangás még nem fosztott meg szavazati joguktól. De talán soha az Egyesült Államok történetében nem volt annyi “jog”-fosz- tott mint ma van. Milliók veszítették el munkájukat, megtakarított néhány dollárjukat, elúszott a ház, az “értékpapír,” mások egy-két hétig dolgoznak, aztán újra a munkakeresés rettenetes kálváriája vár élőről. Az élet bizonytalansága kísértetiesen vesz bennünket körül az év minden napján s nem, hogy tisztulna a helyzet, hanem még nyomasztóbb lesz. A technika fejlődése s a tulhosszu. munkaidő folytán csak ebben az országban 11 millió 675 ezer munkanélküli bérrabszolgát foszt meg az emberséges élet lehetőségétől. 1929 novemberében egy rettenetes csapás érte az egész világ termelő bérrabszolgáit. Egyedül ebben az országban rövid néhány hónap alatt, a két és félmillió munkanélküliek száma felülhaladta a 12 milliót, hetedik esztendeje, hogy ez történt, nők, férfiak képtelenek munkát találni, hogy nyomorúságos bérükből beszerezhessék az emberiség fentartására szolgáló élelem, ruházat s lakás szükségleteit. Amikor a pangás beállott a republikánus párt volt Washingtonban a Wall Street urainak szócsöve s az akkori elnök a hangzatos frázisok — mint “Prosperiti is Just around the Comer,” “The battom has been riched” — halmazát szórták a hiszékeny milliók számára vigasztalásul. Három és fél évig a történtek után várták a jószerencsét Washington bohócai s újra választás elé kerültek s éppen úgy mint ma, eget-földet ígértek a mindenéből kifosztott népek millióinak és az “isten adta” nép nem hitt a republikánusoknak és demokratákat választott s amióta azok intézik Wall Street urainak parancsára a nép ügyeit Roosevelt elnök éppen ötödször utasította a demokrata kongresszust, hogy segélyt szavazzanak a munkanélküliek millióinak. Horibilis összegeket szavaztak meg a közpénzből, hogy a közelgő forradalmat elodázzák. Az elmúlt évben csaknem öt billiót s a napokban újabb másfél billiót. Ezekkel a rettenetes összegekkel tény, hogy segítettek a nagy kapitalistákon és a haldokló középosztály maradványain, de a munkanélküli bérrabszolgák száma, ma két esztendő múltával éppen olyan nagy a demokraták uralma alatt, mint elődjük a republikánusok idején volt. Hoover átvette a kormány szekerét 1929 márciusában, ugyan az év novemberében beütött a válság s 1933 márciusáig Ígérettel traktálták a munka- nélküliek millióit. 1933 márciusában a mindent ígérő demokraták vezére Roosevelt ült a kormány szekerének igazgatására és a munkanélküliek száma, a pangás, ma az elnök választások korteskedésének előestéjén éppen olyan félelmetes a termelő bérrabszolgák számára, mint volt 1933-ban, sőt még félelmetesebb. Tagadhatatlan, hogy a mai demokrata kormány elkövetett minden lehetőt, hogy a kimúlt középosztályt feltámassza s a nagytőke rohamos összpon- tosulását megakadályozza. Minden eme kísérletük csütörtököt mondott. Az Egyesült Államok alkotmánya s annak őrei útját állják minden olyan törekvésnek, amely a vagyon, a magántulajdon ellen iránul. A termelő és a termelésből kirekesztett bérrabszolgáknak, egyetlen egy utjok van s ez nem a politikai pártok vak vezéreinek hangzatos jelszavai, frázisai — legyen az polgári vagy munkás jelzővel ellátva — hanem kizárólag gazdasági hatalmát szervezve forradalmi ipari szervezet keretein belül, hogy megteremthesse azt a társadalmi rendszert melyben nem lesz magántulajdon, profit s bérrendszer. MEGJELENT! RHETORIKAI KÉZI KÖNYV HOGYAN KELL Cikket irni Olvasni Beszélni Szavalni Vitatkozni Gyűlést vezetni. Hasznos minden munkásnak, minden egyleti tagnak. A 64 oldalas könyv ára 10c. Megrendelhető: BÉRMUNKÁS 3912 Sta. S. S. Cleveland, O. A Munkás Betegsegélyző Szövetség A 30 esztendős Munkás Betegsegélyző Szövetségért az egész ország területén levő osztályokban megindult az akció JUBILEUMI ÜNNEPÉLYEK érdekében valamint, hogy ezzel kapcsolatosan mindenütt uj tagokkal szaporítsák a létszámot. JULIUS 19-én, a 79, 80, 89 és 99-ik osztályok közös nyári ünnepélye a P. P. Kricken. Több. osztálynál még nem határoztak a dátum felett, mig sok helyütt az őszi hónapokban tartják azt meg.