Bérmunkás, 1936. július-december (24. évfolyam, 900-925. szám)
1936-11-14 / 919. szám
1936 november 14. BÉRMUNKÁS 15 oldal Proletár levél a Bérmunkáshoz Az ember szeretet hangján kivánom üdvözölni elsősorban azokat az úttörő munkástársakat akik 25 esztendővel ezelőtt segédkeztek egy munkáslap, egy fényszóró a “Bérmunkás” megteremtésében. De sajnos többen nem olvashatják e sorokat, mert nincsenek az élők sorában, de azoknak a sirhantjaik felett is elsétálok gondolatban, egy-egy piros rózsát elhelyezek rajtok, Ismertem Rothfisher Károlyt, még mint fiatal fiú. Tanítóm volt. Huszonöt esztendő a társadalmi fejlődésben csak egy pillanatnak tűnik fel; de az emberi fejlődésben mérvadó, mert az újszülött gyermekből felnőtt férfi vagy nő lesz, kik elindulnak az élet göröngyös utain a természet által belénk oltott boldogság keresésére, egyénileg vagy összeházasodva. Egy másik huszonöt év múlik el a fejünk felett, a fiatal férfiből vagy nőből őszbeve- gyült gondterhes rokkant családapa lett, az anya sem különb. A boldogságot keresték és keresik ma is. Külömböző utakon, de nem találják sehol és mikor a fentebbi korhatárhoz érnek, reménytvesztetten vagy eloszló reménnyel csak a szerelmük gyümölcsét féltik, hogy talán majd az ő gyermekeik szerencsésebbek lesznek. Egyénileg boldogságot elérni nem lehet, az egyéni boldogság nem állandó. A kik azt elérték az anyagiak gyűjtésével, azok embertársaikat rabolták meg. Ember milliók szenvedése és vére tapad hozzá, tehát boldogság igazi nem lehet azoknál sem. A kincsek tulajdonosai ha embertípusnak néznek ki, de önző, kapzsi, rövidlátó, szívtelen, az igazi ember szeretetett nem ismerik. A természetes örömük abban áll, ha a torony- magasságú javak melyet felhalmoznak mennél magasabbra emelkedik. Egyénileg ahoz a javakhoz nem nyúlhatunk habár a mi kezünkön keresztül állítódnak elő és halmozódnak fel. Azon javak nélkül pedig az élet örömeit nem élvezhetjük, mely a boldogság alapját képezi. Egy negyedszázad, 25 esztendővel ezelőtt látott napvilágot a “Bérmunkás.” A magyar bérmunkások fényszórója, útmutatója. A többi más nyelvű testvér lapjaival egyetembe, melyek előtte vagy utána létesültek, állandóan megalkuvás nélkül tanítanak, nevelnek, mutatják az egyetlen kivezető utat. Ma már határozottan megállapíthatjuk, hogy azok az emberek akik lerakták alapkövét nem végeztek hiába való munkát, mert messze a tengeren túl a nincstelenek ezrei is felfigyelnek a szavára és ezért nem maradhatok néma ama megalapító emberekkel szemben. Levett kalappal állok előttük, de üdvözlöm a “Bérmunkás” olvasó táborát is. És ha egymás kicsinyes hibáit elnézzük csupán a kor intő szavára hallgatva, összefogva munkához látunk a nagy magasztos cél érdekében, úgy a következő negyedszázadban elérjük az ember szeretet vallását az ipari szabadságot. J. Siket. A "Bérmunkás" lapon keresztül ismerkedtem meg az osztályharccal A Bérmunkás lap, huszonötéves fennállása óta igen sok munkást hozzásegített, hogy megismerje önön magát, hogy megismerje az ellenségeit, a munkáltatót, akinek izzadta a profitot. A Bérmunkás igen sok munkást hozzásegített ahoz is, hogy hogyan szabaduljon meg mindenféle élősditől, úgymint politikus és különböző vallásos szektáktól. A Bérmunkás lap forradalmárokat, igazi osztályharcosokat nevelt. Hosszú huszonöt év alatt bebizonyosodott az, hogy a legszilárdabban kitartott a munkásság mellett. Soha el nem tért arról az útról amely ut a proletáriátus göröngyös útja volt és amely ut az ipari demokrácia felé viszi. Pedig hej de sokszor borzasztó támadásoknak volt kitéve a tőkések bérencei részéről. De sokszor támadta az úgynevezett legforradalmibb politikai pártnak a hivatalos lapja is. És mégis a Bérmunkás lap huszonöt év leteltével szilárdabban áll mint bármikor ezelőtt. Hogy a Bérmunkás lap any- nyi sok üldöztetés után is szilárdan áll az annak tudható be, hogy helyesen a proletáriátus utján ment előre, vezette és tanította a munkásságot. Egy negyedszázad időt a munkásmozgalomban aktiv részt venni elég szép idő, pláne akkor amikor becsületesen harcol valaki a proletáriátus felszabadulásáért. Ezt tette a Bérmunkás lap is egy negyedszázadon át. üdvözlet a bátor harcosnak. A mi kötelességünk, hogy oda- adóbban és szorgalmasabban segítsük a Bérmunkás lapunkat, hogy a következő ünnep ne az ötvenéves jubileum legyen lapunknak, hanem a felszabadulás, a bérrendszer eltörlése, az ipari demokrácia. Akkor lesz igazi ünnepe a világ proletárjainak. Hogy ez mennél előbb bekövetkezzen szervezkednünk kell az Egy Nagy Ipari Szervezetbe, az IWW-ba. Zsurzsa József. Szövetség 30 esztendős történetéhez (Folyt, a 10-ik oldalról.) amelynek segítségével már az egyéves tagjainkat is biztosítjuk a megszerzett jogaik megtartásában. A Munkás Betegsegélyző Szövetség történelmét semmi sem illusztrálja tartalmasabban, mint azok a számadatok, amelyek arról szólnak, hogy fennállása óta mekkora összegekkel segítette a beteg és balese- tes tagjait és az elhaltak özvegyeit és árváit. íme: Betegségi és baleseti segélyekben kiutaltunk egy millió 591.356 dollárt, és 494,572 dollár haláleseti járulékot juttattunk el az özvegyeknek és árváknak. Mindig, minden jogos igényt kielégítettünk. Tudjuk, hogy nagyon sok még a tenni, a javítani valónk. Több hiányt kell a közel-jövőben pótolnunk, hogy az egyletek nagy versenyében hátra ne szoruljunk. Lépést kell tartanunk a legmodernebb igényekkel és hasznunkra kell fordítani a törvények nyújtotta előnyöket és lehetőségeket. Rengeteg a tennivalónk még abban a szerencsés esetben is, ha az állami betegsegélyezési rendszert megvalósítanák a kö- zel-jövőben. Ez a lehetőség csak könyitene nehéz terheinken, de nem tenné feleslegessé a be- tegsegélyzőket, amint sokan elképzelik. Az amerikai életnívó fenntartásának egyik pillérévé váltak az önsegélyző, a szövetkezeti rendszerrel működő “testvéri egyletek,” amelyeknek segélyei nagyon is elkellenek majd az állami betegsegélyezés rendszere mellett is. Ennek a rendszernek főleg preventív, a betegségeket megelőző szerepében lesz nagy hivatása. A modern orvostudomány elsősorban is a betegségek megelőzésében tölti most be történelmi hivatását. Lehetetlen határvonalat vonni a társadalmi viszonyok és a betegségek közt. Az elemi csapásokat a társadalmiak sokszor felülmúlják. Az agyonhajszolt, agyondolgoztatott ember előbb-utóbb betegségek áldozatává lesz. A különböző termelő processzusok ártó anyagait is ki kell előbb küszöbölnünk, hogy a velük dolgozók egészségét megóvhassuk. Egész séges, napfényes lakásokat kell építeni. A legjobb gyógymód a betegségeknek társadalmi és tudományos megelőzése. Ehhez kell a társadalom és az állam segítése. Az amerikai kapitalista közgazdászok egyik legkiválóbbja: Irving Fischer egyetemi tanár kimutatta, hogy Amerikában évente több mint 3 millió állandóan beteg és ezeknek több mint egyharmada munkaképes korú. Munkabérvesztességük meghaladja az évi 500 millió dollárt. A munkaügyi hivatal számítása, szerint ugyanennyibe kerül, a kezeltetésük. A mi fejlett iparú, második hazánkban évente közel 100,000 ember hal meg balesetek révén. Nagyobbrészük, éppúgy mint az ipari megbetegedések is, megelőzhetők. Sőt: a halál ellen is van orvosság: a modern orvostudomány állandóan emeli az életkort. A társadalom megjavításával pedig tetemesen emelhető még az emberi korhatár. Dr. George M Gould három ezer millió dollárra becsüli az Egyesült Államok évi betegségbaleset és haláleseti veszteségét. Professzor Fischer szerint is, ez a szám felére volna redukálható. Kellő gondoskodással felére lehetne szállítani az ország évi másfél milliónyi halottjának számát és igy a “nemzeti veszteségét” is. A hozzátartozók könnyeit úgysem törölhetjük le sem egyszerű, sem kettős könyvvitellel. Mindennapi tapasztalat, hogy a békének is erős, egészséges emberekre van szüksége. Egy nemzet sem lehet erős, élet- és fejlődőképes, amelyik elmulasztja a dolgozók egészségének, épségének a védelmét. Legfőbb ideje már, hogy az individualizmus jelszavaival ne homályosit- sák el a társadalom nagy felelősségét, hogy megfelelő törvényekkel és intézményekkel gondoskodjanak a dolgozók egészségéről és testi épségéről. A társadalomnak és államnak vállalnia kell a “testvéri alapon működő, egyletekre hárított óriási terheknek a rájuk eső részét. Mi továbbra is megállunk a magunk lábán. Ma erősebben állunk, mint bármikor azelőtt. Mi szilárdan megálltuk helyünket a világ legnagyobb gazdasági válságában is. Mi továbbra is pontos és hűséges kötelességtel jesitéssel fogjuk szolgálni a testvérsegités nagy feladatát. Hivatottan betöltjük a kölcsönös segítés történelmi szerepét. De reméljük, hogy a közel-jö- vőben az állam és a társadalom is vállalni fogja a rája háruló feladatokat és többet fognak nyújtani vállveregető frázisoknál. Harminc esztendő tapasztalataival megerősödve, sziklaszi- lárdan állunk a kölcsönös segítség talpazatán. Megtanultuk, hogy az összetartásunk ereje csodákat tud teremteni; de azt is megtanultuk már hogy ennek hiánya csak gyöngülést és nagy veszteségeket jelent intézményünkre, amit az össztagságnak kell megszenvednie. Jobbá és nagyobbá akarjuk építeni az osztálytudatos munkások kipróbált intézményét: a Munkás Betegsegélyző Szövetséget, amelynek újabb biztató fejlődése garancia arra, hogy fényes lapokkal egészítheti még ki küzdelmes, de jó eredményes történetét. JUBILEUMI MULATSÁGOK NAPTARA NOVEMBER 14-én, az 58-ik chicagói osztály tartja jubileumi ünnepélyét. Jegyzetek a Munkás Betegsegélyző
