Bérmunkás, 1936. július-december (24. évfolyam, 900-925. szám)

1936-11-14 / 919. szám

10 oldal BÉRMUNKÁS 1936 november 14. Jegyzetek a Munkás Betegsegélyző Szövetség 30 éves történetéhez IRTA: SOMLÓ LIPÓT. A táplálék, a ruházkodás, a szerszámok éppen olyan szük­séges kellékei életünknek, mint a természetadta viz, levegő és napsütés. A modern termelő ember élete azonban bonyolultabb, mint az elmúlt korok embereié. A gyárban, a bányákban roboto­ló munkások életét állandó ve­szedelmekkel fenyegetik a ter­melő processzusok. Korunk ha­rangjait tulkonditják a mázsás gőz- és villanykalapácsok dü­börgő ütései. A pásztorfuvolák méla hangjai elvesztek a vágta­tó mozdonyok és domináló gyár­kürtök velőkig süvítő hangver­senyében. Az emberi történelem min­den korának megvoltak a sajá­tos szerszámai és intézményei, amelyek a kor emberét jól-rosz- szul szolgálták. A mi korunk­nak is. A 19-ik század gépkorszaka újjáformálta a világot. A tech­nikai, a kémiai, az élettani és az orvostudományok csodás fejlődés-sorozata uj magasla­tokra vitte a kor gyermekeit. De ugyanez a korszak megsok­szorozta a géppel és kémiával termelő munkásság életvesze­delmeit. óriási harctérré szélesült a termelő munka területe. Egy- egy békés ipari országnak éven­te sok százezer kisebb és sú­lyosabb balesetes sebesültje van, amelynek jelentékeny százaléka a temetőkben talál tartós védel­met. Százezrével termelődnek az ipari mérgezések is; a fog­lalkozásból származó ipari meg­betegedések is. Korunk high-speed élete: a szakadásig feszitett, Taylor- rendszeres termelése koravén­né facsarja a dolgozó milliókat. A tömegtermelés lélek- és ideg­ölő speed-je és egyformasága egyre szaporítja a megrendült lelkek menhelyeit. A “békés”-idők rokkantai­nak olyan nagy légióit terem­tette meg a modern kapitalis­ta termelés, hogy az államoknak közbe kellett lépniök a szörnyű emberpusztitás korlátozására és megelőzésére. A 19-ik század utolsó negye­dében Európa ipari államainak kormányai felismerték a saját létüket fenyegető nagy vesze­delmet és beleavatkoztak a ter­meltetés viszonyaiba. Sorra ik­tatták törvénybe az úgyneve­zett munkásbiztositási és mun­kásvédő szociálpolitikai alkotá­sokat. Védőkészülékeket paran­csoltak a “gyilkos” gépek köré. Munkásbiztositó pénztárakat alapítottak (Magyarországban 1907-ben,) amelyeket a munká­sok, a munkáltatók és az állam költségén adminisztrálva, sok tízmillió munkást részesítettek baleset és betegsegélyekben,^ or­vosi, kórházi ápolásban, gyógy­szerekben, stb. A fejlődöttebb államok beve­HA DOLGOZIK NEFELED­JEN VÁSÁROLNI A SPANYOL MUNKÁSOK HARCÁT segí­tő BÉLYEGEKBŐL! zették az aggkori és munkanél­küli biztosítást is. Az óceánon innen megtörtek a szociális biztosítási hullámok. A “nagy lehetőségek,” a széles és szabad kizsákmányolási le­hetőségeknek természetáldotta hona milliószámra állította a be­vándorolt munkástestvéreinket az iparok szolgálatába. Tömeg- termelő gyárakba és bányákba, akiknek tudása, ereje és véres­verejtéke segítette naggyá fej­lődni az Egyesült Államoknak ma már vezető iparát. A nyolcvanas évektől kezdve, a magyar bevándorlott munká­sok százezrei szorgoskodtak az acéltelepek, a rézolvasztók, a kémiai gyárak emberemésztő uradalmaiban és bányapoklai­ban. A géptermelő Amerika gép­részeket, bányászokat, ipari munkásokat formált a Földnél­küli Jánosokból. Ennivalót, va­lamirevaló ruházatot és kom- pany és morgicsos házakat is juttatott sokuknak, amig a gaz­dasági válság alaposan levet­te a kezét róluk is. Az 1910 évek közepéig még baleset-kártalanitási törvény sem védte itt a gépkezelő mun­kásokat. És ami törvény akkor a világra jött: száz csalafinta­sággal csonkította meg a tőkét- védő, nyerészkedő élet. Betegség ellen még ma sem védi itt a munkást a kötelező állami biztosítás. Az aggkori biztosításnak embrionális korá­ba léptünk csak és amely állam­ban már bevezették, ott olyan soványkára és kicsinykére szab­ták, hogy nagyitó üvegre szo­rul a felfedezése, ha ugyan el­éri valamelyik munkástársunk azt a magas kort, hogy köze le­het hozzá. A modern ipari géptermelés ezernyi veszedelme közt robo­toló, tudományosan agyonhaj­szolt amerikai munkás ha ön­maga nem gondoskodik magá­ról, akkor árvább és ágrólsza- kadtabb a saskeselyük üldözött prédamadarainál is. Hogyne lett volna ezerszer is árvább és ágrólszakadtabb a bevándorolt munkás és család­ja? Kihez fordulhatott volna segítségért, amikor a baleset vagy a betegség kiütötte kezé­ből a szerszámot? És kihez for­dult volna a legjobban lesújtott családja, ha a kenyér kereső el­némult ? A kényszer és a szükség min­dig megteremti a maga szük­ségszerű találmányát és intéz­ményeit. Amerikában gomba­módra alakultak meg a külön­böző “testvéri alapon működő” betegsegélyző egyletek. Több­nyire kellő hozáértés, előrelá­tás nélkül, a legfantasztikusabb alapszabályokkal. De egyre ala­kultak a szövetkezeti betegse­gélyző egyletek, amelyekben védelmet, biztonságot, oltalmat kerestek az önmaguk erejére utalt munkások. Szükségszerű, a viszonyok formálta intézmé­nyei lettek ennek az országnak a betegsegélyző egyeletek. Előttünk már jártak példa­mutató magyar egyletek. Fő­leg vallási alapon tömörültek. Az osztálytudatos ipari munká­sokat nem elégítette ki ez a tömörülés. Olyan betegsegélyző és biztositó egyeletet akartak létrehozni, amely vallásukra va­ló tekintet nélkül egyesítse őket, amelyben elveiknek megfelelő módon képezhessék magukat és amelynek révén erkölcsi és anyagi támogatást nyújthassa­nak a munkásmozgalomnak. így jött létre 35 évvel azelőtt a “Munkásbetegsegélyző és Ön­képző,” amelyből — elvi különb­ségek folytán — 1906-ban, ki­vált egy csoport és tavaszkor, március 25-én megalakult a “Munkás Betegsegélyző Szövet­ség.’ Első chartere 1906 május 2-án kelt. A központ Newarkon, N. J. létesült a new yorkiak heves és állandó ellenzése da­cára. Az 1907-ik évi Newarkon tartott konvenció New Yorkot választotta központnak. Szövet- ségünkelső elnöke Leitereg Jó­zsef, pénzügyi titkára Nagy Ká­roly volt, akik tisztségüket az 1907-ik évi májusi konvencióig töltötték be. Ekkor Fradrics Fe­renc lett az elnök és Smóling Kálmán a pénzügyi titkár. 1908 januárjában titkárválság kelet­kezett és Smóling Kálmán he­lyét Fekete János foglalta el. Az 1908-as májusi philadelphiai konvenció idején a Szövetség­nek már 28 osztálya volt. Mi­után két szótöbbséggel New Yorkba kellett volna a központ­nak lenni, uj elnököt és uj tit­kárt is választottak: Schwartz Vilmos és Herczeg Lajos szemé­lyében, de a referendum és a júliusi rendkívüli (Newarkon tartott) konvenció 12 szavazat­tal 11 ellen Pittsburgh mellett döntött és innen került East Pittsburghba. Ez a konvenció elnöknek Gross Henriket és tit­kárnak Marosy Istvánt válasz­totta meg. Ekkor a Szövetség­nek már 643 tagja volt. Az 1909-ik évi konvenció Viszlay Bélát elnöknek, Vitális Boldi­zsárt titkárnak és Gross Hen­riket tiszteletbeli pénztárossá választotta. Két év múlva ezt a tisztséget Daróczy János töltőt te be; későbben, mint fizetett tisztviselő, 1922-ben, hűtlen ke­zeléssel hagyta el hivatását. -Az 1923-ik évi májusi konvenció Vitális Boldizsárt titkárpénztá­rossá és Gross Henriket elnök­ké választotta meg. 1926-ban csak annyi változás történt, hogy Kovalyi Annát segédtitkár­rá választotta a konvenció, aki ezt a hivatalát 1935 konvenció­jáig töltötte be. Vitálist nagy többséggel buktatta ki ez a kon­venció, amely működését elit él­te. Elnöknek újra Gross Hen­rik, titkárpénztárnoknak Somló Lipót és segédtitkárnak Hirsch Lipót lett megválasztva. A Szövetség 1912 augusztus óta, “összetartás” címmel hi­vatalos lapot ad ki, amelyet a titkárpénztárnok szerkeszt. Saj­nos, nincs helyünk és módunk e cikk keretében a Szövetség tör­ténetét nyújtani. így összegez­ve jelezhetjük csak a történel­mi dátumoknak jelentőségét. Számos, áldatlan belső és kül­ső harc közben épült a munká­sok uj, országos egyesülete, amelyet újra chartereztek 1910 április 8-án. Kivetéses rendszerrel indult el útjára a M. B. Szövetség. Néhány év alatt ismertté lett e név a magyar munkásság so­raiban, főleg azért, mert fenn­állása óta minden olyan bér­mozgalmat támogatott, ame­lyekben magyar munkások vet­tek részt. Ezenkívül támogatta a munkás lapokat és a kultúrin­tézményeket is. Tizennégy konvenciót tartott már a M. B. Szövetség. Hat kis osztállyal kezdte meg sok vi­hart látott működését; most 163 osztályunk teljesíti hivatását. A depressziós évek előtt több ezerre felszaporodott taglészá- munk is. De ekkor indult meg a M. B. Szövetség legnagyobb belső harca is a rátarendszerre való áttéréssel, amely kívülről is erősen szítva, közel három­ezerrel leapasztotta a több mint 9000 tagot számláló, kiutat, a kivetési rendszernél biztosabbat, jobbat kereső egyesületünket. Közel tiz éve alakultak meg az ifjúsági csoportjaink, ame­lyeknek fejlődését ugyancsak megakasztotta a depresszió, a szülők munkanélkülisége. 1929 szeptembere uj törté­neti alapot teremtett Szövetsé­günk részére. Ekkor tértünk át az American Experience Table biztos számításaira épült ráta­rendszerünkre, amely minden képpen elmaradhatatlan lépés volt Szövetségünk életében is. Nagy kár, hogy sokan késő vet­ték ezt észre, aminek magasabb tagdíjjal kellett az árát meg­fizetni. Azóta tekintélyes tar­talékalapot gyűjtöttünk, ame­lyeknek aránya vetekszik bár­mely más magyar egyletével. A Szövetség építésének és fejlesz­tésének sürgető gondolata do­minálta a viharos, de nívós 1935- ik évi konvenciónkat is E cél érdekében uj emberek kerültek a központi titkárságba. Törté­nelmi igazság az is, hogy sok jó alkalmat elmulasztott a M. B. Szövetség, amelyekkel taglét­számban is az elsők között lehe­tett volna. Sokszor folytatunk önmagunkat emésztő harcokat, amelyekkel előhaladásunkat gá­toltuk. De többször kellett visz- szaverni ártó, külső támadáso­kat is, amelyek többékevésbbé bomlasztó hatással jártak. Kivé­telt ez alól csak az 1935-ik évi harcok képeznek, amelyeket cse­kély veszteségek árán küzdöt­tünk át és az év végéig teljesen kihevertük. Az ifjúsági osztá­lyunkban pedig igen jelenté­keny tagszaporulatot is tud­tunk felmutatni. Elértük az eddig elért legmagasabb száza­lékosságunkat is, 116 és fél szá­zalékot. 1935-ben fejlesztettük ki a tagdíj kölcsön rendszerünket is. (Folyt, a 15-ik oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom