Bérmunkás, 1936. július-december (24. évfolyam, 900-925. szám)
1936-10-31 / 917. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1936 október 31. Emelkedik az ország puhaszén termelése A BÁNYA FELÜGYELŐSÉG JELENTÉSE SZERINT SZEPTEMBER HÓNAPBAN TÍZ SZÁZALÉKKAL TERMELTEK TÖBB SZENET MINT AZ ELŐBBI HÓNAPBAN CSAK A WEST VIRGINIAI BÁNYATERÜLETEKNÉL. — MÁSUTT IS EMELKEDETT A TERMELÉS. A kiilömböző mértékkel kijáró igazság Most adta ki az ország bánya felügyelősége jelentését, amely arról számol be, hogy a széntermelés az egész országban az elmúlt szeptemberben a legmagasabb fokot érte el az esztendőben. Csak West Virginia bánya területein tiz százalékkal többet termeltek, mint augusztus hónapban, amelynek egyik fontos oka, az — amint arról már beszámoltunk, — hogy a bánya telepeken egyre gyakoribb a gépek elhelyezése. Bár ezt maga a jelentés is elismeri, de nem ad kimutatást arról, hogy ezeknek a gépeknek a beállításával hány bányásszal kevesebbett alkalmaztak a termelésnél. Van ennek a jelentésnek egy igen fontos része, amely nemcsak megérdemli, de megköveteli, hogy egy kicsit elgondolkodjunk rajta. Általában a termelés fokozását tiz százalékban tünteti fel a jelentés, mig A napi sajtó az elmúlt héten több ízben is head lineokban számolt be hajó szerencsétlenségekről, amelyeknél ember és vagyon veszteségek egyaránt nagy számban történtek. Minden esetben a bőbeszédű jelentések refrain ja, hogy a vizsgálat megindult a baj okának a megállapítására. Vájjon a vizsgálat szálai eljutnak-e a hajóstársaságok igazgatóságai irodáiba, ahol csak nem rég rúgták fel a munkások egy nagyobb darab kenyeret kérő követelését és már megvagyunk szokva, hogy a ugyan ebben az államban a termelésnél megsérült munkások számán kívül 50 százalékos emelkedést mutat a munkán történt halálozások száma az előbbi hónaphoz arányitva. Tudjuk azt, hogy a bányászok szervezete az United Mine Workers of America és annak elnöke John L. Lewis nem törődik a bányászok életével, a bánya felügyelőség bár vizsgálatot vezet le, de az véletlen balesetnek van legtöbb esetben elkönyvelve, holott a fenti kimutatás hangos bizonyítéka, hogy a gépekkel való termelés- beni járatlanságnak nagy része van a halálozások ilyen nagymérvű emelkedésében. Csak a munkások által vezetett forradalmi ipari szervezet az, amely útját állhatná a munkásokat halállal fenyegető gépeknek az üzembe állítását a megfelelő óvintézkedések és az ahoz tökéletesen értők nélkül. hajóstársaságok igyekeznek sürgősen kicserélni az “elégedetlen” munkásaikat a rakpartokon ácsorgó, teljesen letört, de gyakorlatlan munkásokkal, akik hozzájárulnak ha nem is a szerencsétlenségek okozásához, de annak méretei fokozására. Bár az áldozatok és azok hozzátartozóinak kevés elégtétel az ezirányu vizsgálat, de nemcsak az utasok, de általában a népnek nem árt megtudni, hogy a tőkés osztály, ebben az esetben a milliomos hajós társaágok milyen könnyelműen bánnak az utasok életével a saját profitjuk csökkenése esetén. Nem régen Father Coughlin a fasizmus egyik amerikai képviselője beszédjében tette azt a kijelentést, hogy ha az általa elgondolt eszmék a szavazó urnánál nem találnak elismerést, úgy a fegyverék használatával szereznek annak érvényt. A kitartott polgári sajtó, amely egyébbként tetszeleg önmagának az amerikai demokratikus eszmék kultiválásában, szinte megveregette a rádió pap vállátt “bátor” és “energikus” kijelentéseiért. A héten egy másik amerikai leendő fasizta diktátor Gerald Smith (aki szintén pap) k jelentette, hogy tízmillió embert Lewis és a “rakoncátlankodó” másik tiz országos unió egyre közelebb jut annak a felismeréséhez, hogy micsoda “veszedelmet” rejteget az American Federation of Labor általok való megbontása. A new yorki, majd a washingtoni tanácskozás után, amely az AFofL részéről egy egyeztető bizottság megválasztását és kiküldetését eredményezte, most Lewis is cselekvésre határozta magát és hasonló intenciókkal november 9-ére Pitts- burghba hivja össze a maga vezérlő bizottságát egy ilyen egyeztetni bizottság megválasztása véget. Minden magyarázás és takar- gatás dacára egyre világosabNovember 21-én, szombaton este a Bérmunkás Otthonban 1351 Third Ave a Bérmunkás 25 éves fennállásának évfordulóján ÜNNEPI , TÁRSASVACSORÁT rendez az IWW. Az összes költségeket a munkástársnők fedezik, minden bevétel a Bérmunkás javára lesz beküldve. Hatfogásos csirke vacsora 1.00 dollár. Jegyek kaphatók minden szerdán és péntek este a helyiségben. akar egy táborba hozni, akikkel megakarja dönteni az amerikai alkotmányt. Mivel Smith nem egy ipari demokrácián nyugvó alkotmányt akar adni az amerikai népnek, hanem még azokat a jogokat is el akarja szedni, amelyeket a munkások még ebben az országban használhatnak, általános taps kiséri az isten békés szolgájának terveit. Bezeg állna ki az utca sarokra egy munkás szónok és az hangoztatná, hogy az alkotmányt megakarja változtatni, nemcsak hogy nem tapsolna neki a polgári sajtó, de hamar huszesztendei börtönre ítélné az alkotmányt védő független és pártatlan bíróság. ban látja meg mindenki, hogy az egész ipari akció lármának nem volt egyébb célja, mint hogy a stagnáló AFofL-be bevihessen egy pár ezer uj, havi dijat fizető tagot, akik egyenesen nem lettek volna hajlandók ebbe a kivénhedt, a munkások elárulásában hírhedté váló szervezetnek a tagjai lenni. Nekünk nagy kötelességünk ezt a munkások minden rétegével megismertetni, valamint az igazi ipari szervezettel, amely egyedül a munkások érdekét tartja szem előtt és kizárólag a munkásokat szolgálja a munkások által. AZ IWW PROPAGANDA SZERVEZETEI (GRU) ORSZÁGOS KONVENCIÓJÁT OKTÓBER 31-ÉN, SZOMBATON DÉLUTÁN 2:30 KEZDETTEL TARTJA NEWARK, N. J.- BEN, AZ IWW HALLBAN, 294 MARKET STREET. FIGYELEM NEWARK, N. J. Az IWW (GRU) newarki osztálya október 31-én, szombaton este 8 órai kezdettel 294 Market St. alatt nagyszabású SZÜRETI MULATSÁGOT tart, melyre Newark és környéke munkássá át ezúton is meghívja a rendező csoport. Belépő dij 25c. Franco, a spanyol felkelők tábornoka tiltakozik Azutóbbi napok nagy hajókatasztrófáinak a természeti akadályoknál egyébb okai is lehetnek Lewis és Green egyre közelebb jutnak • a //megértés//-hez ötödik hónapja, hogy Franco tábornok a spanyol kormány hadseregének parancsnoka fasizta érzelmeivel szint vallott és a hadsereget a kormány és a nép ellen fellázította, sutba dobva az állam minden törvényét, rendelkezéseit. Ugyan ez a Franko tábornok a felkelők hadserege élén most tiltakozást ad ki valamennyi kormánynak és különösen a hadiszereket gyártó és szállító vállalatoknak, hogy a madridi kormánytól ne fogadjanak el rendeléseket fegyverekre, lőszerekre, mert a spanyol “alkotmány” értelmében a kormánynak nincs joga aranyat az országból kiszállítani. Most legalább erről az alkotmányos polgárságról is van alkalmunk megismerni Franco generálist, aki öthónapon át a maga katonai fegyvereivel, ágyúival csinálja a szabályokat. A Munkás Betegsefélyző Szövetség JUBILEUMI MULATSÁGOK NAPTÁRA OKTÓBER 30-án, a 17-ik philadelphiai osztály tartja jubileumi ünnepélyét. OKTÓBER 31-én, az első osztály New Yorkban tartja nagyszabású jubileumi ünnepélyét. NOVEMBER 7-én, a 24, 73 és 109-ik osztályok tartják közösen jubileumi ünnepélyüket Windber, Pa.-ban. NOVEMBER 14-én, az 58-ik chicagói osztály tartja jubileumi ünnepélyét.