Bérmunkás, 1936. július-december (24. évfolyam, 900-925. szám)

1936-10-03 / 913. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1936 október 3. Hová lett a tízparancsolat? Egyesek felfogása szerint a papságról és a vallásról Írni vagy beszélni annyit jelent, mint dobbal verebet fogni. Ez a felfogás állott akkor és addig, mig a munkásmozgalom és a tő­késosztály közötti harc, ki nem élesedett, amig az a sürüfátyol mely a munkásság szemét fed­te, ki nem lett világítva és nem lehetett rajta keresztül meglát­ni azt az álarcot, mely a papság arcát fedi és fedte évszázadokon keresztül. Ez a lator papi horda évszázadokon keresztül mint a tőkésosztály szellemi rendőre tartotta sötétségben a munkás- osztályt, valahányszor a mun­kásság megmozdult, hogy hely­zetén segítsen szervezeti erejé­nél fogvást, ottan termett és minden lehetőt megtett, hogy a munkásokat összeveszitse. Is­ten elleni cselekedetnek minő­sítették, ha a munkásság köve­telni mert. Nem egyszer történt az meg, hogy a sztrájkolok szo­lidaritását megtörték, a szó­székről küldték vissza a munká­sokat dolgozni. A “szeresd em­ber társadat,” “nekivánd ami a felebarátodé” és “kenyérrel dobd vissza azt, aki kővel dob feléd” bibliai mondásokat, a gondolkodó munkás már kezdi analizálni és szeretné ha azok is betartanák, akik azt mondják. A munkás, aki munkaerejét eladja, kivan zsákmányolva a munka-adója által, megrabolta azon egyén, akivel szemben óv­ják a munkásokat, ne hogy kö­vetelőzzön és esetleg sztrájkol­jon. A papságnak ezen eljárá­sát még a legegyszerűbb gon­dolkodni tudó munkás is meglát­ja, hogy égbekiálltó csalás, mert amig a tőkésnek, az urak­nak megvan engedve, hogy a munkásságot gazdasági erejé­nél fogvást az utszéli betyárok módjára rabolhatják, addig a munkástól minden jogot elvesz­nek még csak azt is, hogy ma­gát védhesse. Ebben a vallás­nak egy cseppel sincsen keve­sebb köze, mint a kapitalisták bármely intézményének. A tíz­parancsolat csak annak az osz­tálynak szól, akit rabigában akarnak tartani, továbbra is a fertőzött rabszolgaság bűzös mocsarában, melynek tetején ülő szadista papság ugylátszik élvezi a proletáriátus szivetté- pő halálhörgését. Csak azzal kívánják betartat­ni a tízparancsolatot, akik idáig is a szerint éltek, nem loptak, csak akkor gyilkoltak ha az urak fegyverrel kényszeritették őket és nemkivántak el semmit, ami a felebaráté. Viszont az úri osz­tály, mely generációkon ke­resztül egyebett sem csinált, mint lopott és csalt, gyilkolt, millió és millió család békés ott­honát dúlta fel, embereket az őrületbe kergettek, nőket a pros- tuticióba kényszeritettek. En­nek a véreskezü gyilkos bandá­nak nem muszáj betartani a tízparancsolatot. És eszerint a papoknak sem, kik eme gyilkos osztály mellett húzódnak meg és a tízparancsolatot követő pro­letáriátus vérét segítenek kion­tani. Gallagher püspök a napokban érkezett vissza Rómából és alig, hogy leszállt a vonatról, már az állomáson a következőket mondta, amit a rádión keresztül továbbítottak. “Kívánom, hogy azon eszme, mely a spanyol munkások között gyökeret vert, Amerikába soha se létesüljön meg. Minden amerikai hazaim­nak az a kötelessége, hogy eme eszme ellen harcoljon ebben az országban, folytson el minden ilyen törekvést még a csirájá­ban. Imádkozzunk, hogy a spa­nyol rebelek, fasizták, Spanyol- országban győzedelmeskedje­nek.” Gallagher püspök szemé­lyes látogatója volt a pápának, akit a görcs már környékez és borzadva gondol arra, hogy a több százéves-katholikus vallás által dédelgetett rabló kapita­lizmus falai dőlnek össze és a fejlődés hatalmas kerekei kö­zött marcangolódik össze a val- lásbani téves hitt, melyet év­századokon keresztül ápoltak, úgy a papság mint a polgári új­ságírók fertőzött utálatos, “un­dorító pióca” hada. Ugyan ezt a jelszót adta ki a római pápa, le kell számolni a munkásosztály felfelé törekvé­sével, meg kell akadályozni minden munkás megmozdulást, hogy továbbra is a csalás és a lopás uralkodhasson a földön, aki szegény az maradjon sze­gény mindörökre, a gazdag pe­dig legyen gazdagabb. Ezért ölelkezett össze a katholikus pap­ság a gyilkos fasizmussal, hogy az intelligens, öntudatos és a tíz­parancsolatot betartani óhajtó proletáriátusnak még a magját is kiirtsák. Ezért konvenciózik a jelenben a katholikus egyház, hol hadat üzentek a szervezett munkásságnak. Vigyázz! mint Petőfi mondta az egyik költe­ményében: “Ahol a pap szót emel, ott az igazság megfeszit- tetik.” Amig a szózékről az emberi szeretet igéja hangzott el, (ha bár ez csak kamuflage volt min­dég amióta kapitalizmus léte­zik,) addig engedtük, hogy ab­ban a mederben haladjon a ma­ga utján, nem kívántunk vele ujjat huzni, azonban a hely­zet megváltozott, a szószékről nem az emberi szeretet magasz­tos eszméjét hirdetik, hanem lázitanak a tízparancsolat be­tartása ellen, a papok habzó szájjal és vérben fecsegő nyelv­vel uszítanak a lincselésre, mig a temulomok ablakain, ahol egykor a szeretet sugara lövelt ki, a gépfegyverek csöveit lehet látni Spanyolországban és szór­ják a golyót a védtelen spanyol proletáriátusra. Amig a papság ilyen állást foglal az igazságért harcoló munkásággal szemben addig a szervezett munkásság nem te­het mást, mint a templomok­ban járó hívőket felvilágosítja és rámutatni a papság judás cselekedeteire és árulására. Azok a papok akik harcolnak e földi igazság mellett, nem ér­demesek arra, hogy a szószékbe őket valaki meghallgassa, őszin­te becsületes munkásember nem fogja magát alávetni a papok uszításának, hogy harcoljon sa­ját munkástesvére ellen. Sőt kevésbé fog lincselni, mint azt a részeg tengerészekhez hason­ló és istentől elrugaszkodott szadista, vérszomjas szívtelen papság szeretné. Sütő. A NORTH SIDE PITTS­BURGHI “ÖSSZHANG” DALÁRDA 1936 október 3-án, este 7 órai kezdettel az International Soci­alist Lyceum (805 James St.) összes termeiben NAGY SZÜRETI MULATSÁGOT rendez, melyre Pittsburgh és környéke magyarságát ezúton is tisztelettel meghívjuk. A szüreti táncot válogatott leányok és fiuk lejtik Kucher Olga táncosnő betanításával és vezetésével. A zenét a környék leghíre­sebb cigányzenekara szolgáltat­ja. Elsőrendű ételekről és italok­ról gondoskodva van. Belépőjegy személyenkint 35 cent. OLVASD AZ IndustrialWorkert A szögtisztitók Irta: Lukács László. — No, szaporán, emberek! Aztán ragyogjon, mint a tü­kör . . . Ilyen szavakkal ereszt mun­kára minket a kis köpcös. Még délelőtt összekürtölt bennünket, néhány munkanélkülit. Én ak­kor épp a szemetesládán fon­tam egy láthatatlan hálót és unatkoztam. A kiálltásra össze­gyűröm a szövést. Nemsokára ott állunk előtte. Ki a sapkáját gyűri, ki egy gö­röngyöt rugdos szét. A pasas magyaráz, hogy ott vannak azok a nagy, szélesfejü szögek, beleverve a kövezetbe. Akkora minegyik, mint az öklöm. A sok taposástól, nem csoda, elkop­tak, megszürkültek, pedig vi- lágitaniok kellene, mert utje­lölők. Ezeket kell most vissza­fiatalítani. Ötven fillért kapunk majd érte. A köpcös kiosztja a szerszámot, meg a parancso­kat és befordul viskójába. Mi meg vesszük a kaparókat, dörzs­papírt meg a rongyokat és ki­ballagunk az úttestre. A nap süt és nyár van, még hozzá kora délután. Elterülünk a meleg köveken. Ki-ki lába közé vesz egy szögfejet. Én is elhelyezkedtem a járda kö­zelében, a hátamat egy pózná­nak döntöm. Egy vésőalaku vasdarabbal kezdek a lelkére beszélni a szögemnek. Csak egy része pislog ki a rárakodott vastag kéreg alól. Bökdösöm a kérget, pattogzik róla megszá­radt föld, lóganaj, kátrány, ka­vicstörmelék. Vakarom a talajt és jól esik, mintha magam viszketnék. Lassan kibúvik a szögfej a földből, kidöfi busán homlokát. A törmeléket elsep- rem kezemmel és nekikezdek a sikálásnak. Előbb a ronggyal a durva szemcséket súrolom el, aztán rálapitom a reszelőpapirt és megindul a fényesités. Rá­térdelek a rongyra, két kezem­be fogom a papirt, úgy siká­lom. Előre, hátra, — előre, hátra. Mint valami tolattyu, mozgok. De meg is látszik a vason. Kezdetben sápadtan csillog, azután mind fényeseb­ben tárul fel sima húsa. Mint­ha ezüst nap bújna elő a ke­zem nyomán a földből, úgy vi­lágosodik ragyogása, mig acél­tükör nem lesz belőle, ame­lyen vakítón villog a fenti nap. Kedvem telik a fényességben és rálehelek, hogy kicsi felhő fut a vastükörre. Letörlöm pu­ha ronggyal és annál fényesebb lesz. A többiek is ekép dolgoz­nak és rövidesen ezüstszemü virágok nyílnak a poros utcá­ban. Mintha csak rét volna. És egyre gyarapodnak a fehér napraforgók. Vándorolunk, egy­ik szögtől a másikig és lassan kirajzolódik az útjelző vonal. Repül a délután a szögti szi­tásban. Estére számítottuk, de még alig huzza le a napot a vö­rösség, mi már ott álldogálunk a viskó előtt. A köpcös biz át- aludta a délutánt. De hogy fi­zetésre perdül a szó, kotorja elő a pénzt a zsebéből. Hatan vagyunk szögtisztitók és nyújt­juk a nyakunkat a ritka csör­gés hallatára. Tán össze is fut a nyál a szánkban, amint ott állunk, összeverődve. Ekkor a nagy sóvárgásban felveti fejét a köpcös és kezdi fenhangon, hogy nem jár nekünk az ötven fillér, mert nem dolgoztuk ki az időnket. Estig volt kikötve, mi meg már világosban abba­hagytuk. Hát aztán? Mi dolga vele. Elpiszmoghattunk volna másnap reggelig, ha éppen akarjuk. De a köpcös süket minden dumára. Hogy örüljünk, hogy ennyit is keresünk, legjobb, ha harminc fillért tud fizetni. Hu, — engem elfut a méreg. Mo­rogva nézem a tenyerembe szurkolt pénzt, de a köpcös csattogó hangon befejezi a bér- elszámolást és mi zavarodva hátrálunk. Hárman bemegyünk a fűszereshez, kenyeret ve­szünk és szalonnát. Aztán ki­ülünk egy árva ládára, szem­ben a fateleppel. Ülünk és onnan nézzük a szögfejek bosszantó villogását. Kis idő múlva elégedetten elő- sündörög a köpcös és bekulcsol mindent gondosan, mint aki dolgát jól végezte. Mi ott ma­radunk rosszkedvűen, becsap­va. Nézzük az öregedő estét, ahogy lassan lecsukja pilláját. Majszolva elrágcsálunk a feke­te kenyérhéjon. Hát ahogy ott lógatjuk magunkat, egyszer- csak ormótlan vasszörny görög elő az alkonyi sötétből. Olyan, mint egy nagy ibrik, de hátul tolják, mint a talyigát. Amel­lett szurtos-fekete s egy hosz- szu vaskanál libeg ki belőle. Amint a boszorkaalkotmány közelünkbe ér, látjuk, hogy kátrányfőző. Még úszik benne a folyékony szurok. A felkelő hold szerecsenpofával vigyorog vissza róla. — Te — bököm oldalba a

Next

/
Oldalképek
Tartalom