Bérmunkás, 1936. január-június (24. évfolyam, 874-899. szám)
1936-02-01 / 878. szám
6 oldal ÉiRMUNKÁS 1936 február 1. TÉNYEK ÉS MEGJEGYZÉSEK-------------------------A. K. rovata-----------------------AZ “UJ OSZTÁS” kormánya két marékkai szórja a pénzt, hogy helyre állítsa az ország gazdasági mérlegének egyensúlyát. 1931-ben, még a Hoover kormány idején indult meg az állam népének, a közvagyonnak osztása. Ennek a kormánynak az ideje alatt alakult meg a Reconstruction Finance Corporation két billió dollár alaptőkével ez a rettenetes összeg mielőtt még a washingtoni bársonyszékben az “Uj Osztás” kormánya foglalt volna helyett teljesen elpárolgott. A lerom- . lőtt gazdasági helyzet következtében az Egyesült Államok pénzintézetei — Bankok — ezrével zárták be üzleteiket, elúszott a betevők pénze. A megmaradt bankok, biztositó társaságok, nagy ipari vállalatok, amelyek valamennyié a kormány kölcsönzőjéből a RFC vett fel kisebb-nagyobb összegeket, hogy megmentsék vállalataikat a biztos bukástól. Amíg tartottak a billiók, amig az elefánt pártja uralkodott, addig minden “rendben” ment. Az Egyesült Államok kongresszusának alelnöke, vezér- igazgatója lett ennek az intézménynek. Röviddel mielőtt a szamár, illetve öszvér pártja foglalta el a kormány bársonyszékét, a vezérigazgató ur az Egyesült Államok volt alelnöke saját maga részére is vett fel kölcsönt, csekély 90 millió dollárt. Igaz, mielőtt Dawes ur a funny pipás ember csődbe jutott, vissza fizetett 33 milliót az 57 millió dollár pedig a füstbe ment. Közvagyon, hát miért ne venné ő kelme hasznát. Január első napjainak egyik estélyén az “Uj Osztás” kormányának elnöke egy “félelmetes” beszédet tartott, amelyben a társadami kérdéseket — amelyek kiterjednek nemcsak az ipari mágnások zsebeire, hanem a termelők hadseregét is érinti — úgy kerülgette, mint a macska a forró kását. Ennek dacára is a 90 millió dollárt zsebelő pipás bácsi két nappal később megtámadta az elnök beszédét, nagy számadatokkal dobálódzva fűszerezte támadását, hogy az állam mily szédítő gyorsasággal megy a csőd felé. Azt mondotta, hogy az “Uj Osztás” kormánya 1935 junius 30-tól december 31-ig elpazarolt 3 billió 781 millió dollárt, holott a bevétele csak 1 billió 902 millió dollár volt. szóval hat hónap alatt 1 billió 879 millió dollárra. Aztán követke- a kormány. Aztán elkezdte bizonyítani, hogy ennek az országnak a nemzeti vagyonára a háború előtt 16 billió 26 millió dollár adóság volt, aztán jött a szamár-öszvér kormány Will- son elnökkel az élén és felemelték az adóságot 26 billió 596 millió dohára. Aztán kivetkezett az elefánt tizenkétéves uralma, amely idő alatt a háztartás költségvetése “egyen- litve” volt. Eme ésszerű kormányzatot egy katasztrofális kormány, az “Uj Osztás” kormánya követte, amely 1933 márciusától 1935 december 31- ig a nemzeti adóságot 30 billió 557 millió dollárra emelte. Nagyon mélyen hallgatott arról, hogy ő kelme ehez az adóság csináláshoz — ami eddig nyilvánosságra jutott — 57 millió dollárral járult hozzá. Nagyon helyes az a közmondás, hogy “akármennyire is csipdesik a varjuk egymást, nem marják ki egyik a másik szemét.” Ha egy mindenéből kifosztott bérrabszolga az éhség gyötrelmei között eltulajdonít egy öt centes kenyeret, nem a kormánytól, hanem csak egy kis burzsuj üzletestől, a sarki rendőr, akit a törvény, az alkotmány, a magántulajdon, a profit szent őre az utcán lelövi s ha életben marad, nem ritka eset ebben az országban az öttől, tizesztendeig tartó fegyház, nemcsak nők, férfiak hanem serdületlen 10—15 éves gyermekek számára is. Dawes a volt alelnök 57 millió dollárt csúsztatott el s fittyet hány a kormánynak, sőt ő vádolja őket könyelmüséggel, pazarlással, pénzpocsékolással. Az “Uj Osztás” kormánya a kifosztott munkanélküli millióknak, hogy a társadalmi forradalom mielőbbi eljövetelét elodázza, a lerágott csontot, az asztalról lesöpört morzsát nagy kegyesen juttatja, ezért aztán pénz “pocsékolással” vádolják meg azt. Ma is éppen úgy mint az elefánt idejében az “elpazarolt összeg óriási része a profit telhetetlen zsákjába vándorol, de mivel most már “helyre állt” a gazdasági mérleg s a fölösleges 11 millió 650 ezer bérrabszolga szégyenletes támogatása a kormány által — az már aztán pénz pazarlást jelent még a csalók szerint is AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK 11 millió 650 ezer munkanélküli bérrabszolgája még mindig tátott szájjal várja a prosperitás eljövetelét, még mindig nem akarja elhinni, hogy az 1935-ik esztendő a prosperitás egyik legnagyobb esztendeje volt. Eme hihetetlen tamások számára álljon itt néhány pénzintézetnek 1935-ik esztendőről szóló kimutatása: A Chase National Bank Rockefeller intézmény 1935 év tizenkét hónapjában 2 billió 75 millió 121 ezer dollárt fogadott el betét gyanánt. Ez a Chase National Bank történetében a legmagasabb összeg, több mint egy millió dollárral haladja felül bármely eddigi évet a bank üzleti történetében. A bank nénzállománya 1935 december 31-én, 2 billió 350 millió 549 ezer dollár. 1934 december 31-én 1 billió 999 millió 50 ezer dollár volt. Készpénz kéznél 1935 december 31-én 855 millió 638 ezer dollár, az 1934 évvégi 514 millió 732 ezer dollárral szemben. National City Bank szintén rekordot ért el 1935. évben. A betétek összege 1 billió 652 millió 366 ezer 244 dollár volt, az 1934. év 1 billió 394 millió 604 ezer 308 dohárai szemben. A bank összes betétje, pénzállománya 1 billió 880 millió 679 ezer 850 dohár vagyis 240 millió 569 ezer 19 dohárral több, mint 1934-ben. Guarantee Trust Company, 1935-ben betétekben elfogadott 1 billió 513 millió 931 ezer 163 dollárt, szintén rekordot ért el. Az 1934 bevétele 1 billió 260 millió 64 ezer 445 dohár volt vagyis 253 millió 866 ezer 718 dohárral több mint 1934-ben. Több mint húsz millió egyén ebben az országban a szövetségi kormány keserves alamizsnáján tengődik. Eme húsz millió szerencsétlennek az összes bevétele 1935-ben megsem közelíti a fent jelzett három new yorki bank akármelyikének, nem a betétjét, hanem annak tiszta jövedelmét. Ez a vagyon összpontosulása, amely minnél hatalmasabbá válik, annál hamarabb ássa meg a magántulajdon, a profit, a bérrendszer sírját. TÖBB MINT három és fél millió dollárt költött el az Egyesült Államok földmivelési minisztériuma, hogy California és Florida államokban a férgek ellen permetezzék a citrus fákat, hogy azok termékében kár ne essen. — Mondanunk sem kell, hogy a citrus fák nem állami, hanem magán tulajdont képviselnek -— a cél az volt, hogy megmentsék a termést a férgek pusztításai ellen, ami azt kellene, hogy eredményezze, hogy a nép olcsó citrom, narancs, grapefruithoz jusson. Az állam milliókat költ, hogy elpusztítsa a kártékony férgeket az egyik oldalon, a másikon pedig, amikor van bőven citrom, narancs, gyapot, malac, búza, kávé, cukor, stb. akkor az állam újból fizet, hogy a termés egy részét semmisítsék meg. Ezt nevezzük burzsoa demokráciának, imperializmusnak! A gazdag nagynéni Irta: Nyigri Imre. A Havranek- és a Knoll-csa- ládokban minden anyagi reménykedés ősforrása, büszkél- kedések teteje Amálie tante volt, a gazdag nagynéni. Mint a naprendszer középpontja trónolt a családi összejöveteleken és sziszegő, ellentmondást nem tűrő hangon birálgatta a többi bolygók járását. A vonzás és a taszítás minden törvényszerűsége körülötte jutott érvényre, abban a magnetikus erejű sugárzásban, amit legendás. smukkjai és örömvölgyut- cai háza jelentettek. Ha ő került szóba, rögtön elhalkultak az elalvás előtti fareszelős stílusú veszekedések és nem hányták egymás szemére, hogy “a te rokonod.” Ő mindenki számára a “gazdag néni” volt. Hozzá szaladtak az első szépen sikerült fánkokkal. Mindenki dugdosta beiglivel, ő vágta fel az ünnepi tortát, nála jelentkeztek először a locsolással. Ha valahová látogatóba ment, amit gondosan és nagyszerűen gyakorolt, sőt egy héttel előbb megüzent, abban a lakásban rögtön kiütött a forradalom. Ott kitört a takarítási düh és a csikorogva nyíló, kispénzű tárcák minden tartalma a mészárosnál a kofáknál maradt. Minden szavát úgy lesték, mint a kinyilatkoztatást és ha ebédutáni tereferét követően a kug- lófos kávét is lenyelte és kedvesen mosolygott a kis Tercsire, annak mamája lelki szemei előtt már tekerődzni látta a tante nehéz, vastagszemü, hosz- szu aranyláncát, amit ha viselt, ötszörösen vetett golyvás nyakába. A mosoly nyomán már-már úgy látták, hogy a lánc a kis leány felé lendül. Hát még a kígyós gyűrű, meg a rubintos, no meg a kékköves, a splitteres függők, a rózsás briliántos melltü, az öt karperec szegletes, fonott, vert és vésett formákkal. Gügyögő sóhajok hangzottak el és a mosogatólétől savanyuszagu konyhákban megnyalták vértelen szájukat az asszonyok a babérleveles krumplifőzelék után és úgy nézték csuklójukat, mintha már ott csörögne az egyik karperec. öt család életében pumpálta az életelixirt Amália néni. Az örökség reményében születtek a gyerekek és annak csillogásában növekedtek. A legkopárabb napon is elég volt csak egy pillantást vetni a fényképre, amit még a háború előtt készíttetett magáról malomkerék nagyságú strucctollas kalapban, puffos ujjal, halcsontos nyakkal, hogy ne látszodjék a golyva, rögtön kivirult a jókedv. A legnagyobb eseményt a családok körében mindig annak megállapítása jelentette, hogy “ki van a kosárban?” Mert a tante sápitozc természetű volt, érzékeny és könnyen megneheztelt. Nem mintha ez jelentett volna valamit, mert hiszen ilyen indokolással: “ami együtt van, azt vétek széjjelbontani” senkinek sem adott ajándékot és fukarságából csak festett fütyülős | cukorra, meg olcsó karamellákra futotta a gyerekeknek. Mégis, akivel éreztette rosszalását, az megtelt szorongással, hiszen az is szólásmondás volt: “gyerekek a végrendeletem a paplanhuzatok alatt van a szekrényben.” így mindig voltak favoritok és lemaradottak. Az első három helyezett leplezetlen nyíltsággal pályázott az ingyen lakásra, mert mindössze ennyi volt a földszintes kulipintyóban, de mégis ház volt, telekkönyvi kivonattal és partájokkal. A bajok tavaly kezdődtek. Amálie tante, akinek koráról nem volt illő beszélni, éppen azért, mert mindenki a halálát leste, megbetegedett. Az öreg háziorvos azt mondta, hogy nem soká viszi. Az örömvölgy utcában, ahol egymást érték a konzíliumok, a szoba megtelt orvosságosüvegekkel és a parancsnoki szerepet átvette egy ápolónő, hófehér fityulával és napi 8 pengő költséggel. Három hónap múlva mégis lábra állt, de időközben már
