Bérmunkás, 1936. január-június (24. évfolyam, 874-899. szám)
1936-05-30 / 895. szám
1936 május 30. BÉRMUNKÁS 5 oldax AZEGYSÉGFRONT KÖRÜL IRTA: KARL KAUTSKY. Különösen az amerikai munkások között sokat hangoztatják az “Egységfront” kifejezést olyan minőségben, mint a pillanatnyi lelkesedés kiváltását. A munkásosztály helyzetével komolyan foglalkozók mélyebb értelmet és magasz- tosabb eszközt látnak az “Egységfront” kifejezésben és ennek ad kifejezést az európai munkásmozgalom régi harcosa Kautsky Károly a Budapesten megjelenő “Szocializmus” társadalom tudományi folyóirat 1936 febr. és márc. számaiban, amelyet itt folytatásokban leközlünk. Szerk. (Folytatás.) III. A “Kampf”-nak ugyanabban a számában, ahol Bauer Souva- rinet bírálja, az egységfrontról is cikket ir. Mind a két tárgy valóban szoros összefüggésben van egymással. Látszólag persze csak arról van szó az egységfrontnál, hogy a különböző irányzatú proletárokat, akik eddig egymás ellen küzdöttek, közös cselekvésre összefogják. Mi köze ennek az orosz diktatúra jellegéhez? És nincs-e szükség arra, hogy sürgősen megszüntessék a proletársorokban a testvérharcot? A proletárok mind tudják, hogy erejük számukon, tehát egységükön alapszik. Mindent elutasítanak, ami egységüket megzavarhatja. Minden elméleti irányzati küzdelem ellenükre van, ha tőle az együttes cselekedet lehetőségét féltik. Másfelől viszont egy keletkező egységet nem szabad azzal akadályozni, hogy a régebbi belső küzdelmekre való emlékezést még akkor is ébren tartjuk, ha az időközben tárgytalanná vált. Mégis nem érzem magam boldognak a mostani egységfrontra való törekvésben. Már az “egységfront” név is meggondolásokra ad alkalmat. Miért nem “egyesülés” a kommunistákkal? Mert ezek azt nem is akarják. * Nem szociáldemokrata és kommunista munkások egyesülnének, hogy közös munkát végezzenek közös célokért, demokratikus módszerekkel, amikor először szabadon vitatkozhatnak, azután pedig szabad szavazással olyan határozatot hoznak, amelyet a kisebbség ugyanúgy elismer, mint a többség. Nem, az eddig különálló szervezetek maradjanak meg tovább és a közös akciókat csak a szervezetek megállapodása alapján bonyolítsák le. Akkor is, ha az egyik szervezet az összmozgalomnak csak elenyésző töredéke, a másik pedig a nagy tömeg foglalata. Ez a demokratikus alapelv megfordítása. Megtörténhetik, hogy a jó béke kedvéért a többség meghajlik a kisebbség előtt, legalább annyiban, hogy emez a többséget egy bizonyos irányban való cselekvésben gátolja. Persze ez nem történik meg ott, ahol a két párt minden lényeges kérdésben egyetért. De akkor miért nem teljes egyesülés, miért csak egységfront? Az, hogy csak ezt akarják, azt bizonyítja, hogy a kommunisták nem illeszkednek be az összmozgalomba, hanem fönntartják maguknak, hogy bármikor visszatérjenek a különak- cióhoz, amikor erre kedvük kerekedik. Azt remélhetnék, hogy az egységfront legalább bevezetése lesz a későbbi teljes egyesülésnek. Ez is csak akkor volna lehetséges, ha a két rész céljai, érdekei, módszerei lényegileg egybehangzóak volnának. Szociáldemokraták és kommunisták között azonban nem igy van. Igaz ugyan, hogy a Kommunista Internacionálé csakúgy, mint a Szocialista Munkás- internacionálé proletártestületnek nevezi magát. Az egyiknek csakúgy, mint a másiknak, szervezetei túlnyomó többségben proletárokból állanak. E proletárok az üzemekben egymásmelleit dolgoznak, ugyanazok a bajok sújtják őket, ugyanazt az ellenfelet látják maguk előtt. És mégis az ilyen munkások között mélyreható ellentétek lehetségesek. Mert nemcsak az ósztályhelyzetről van szó, hanem arról is, hogy milyen az a szervezet, amelytől az egyes tag a jelszavakat kapja. A szociáldemokráciában ezek a jelszavak demokratikus utón születnek, szervezeteiben teljes demokrácia uralkodik, ahogy ez a szabad munkásmozgalomban mindig is igy volt. Mindezt nem mondhatjuk el a kommunistákról. Nem demokratikusan, hanem katonai módon vannak szervezve. Nem maguk választják vezetőiket, jelszavaikat, hanem készen kapják ezeket egy fölöttük álló parancsnokságtól, végső fokon a moszkvai diktátortól. A világ kommunistái az ő jól fegyelmezett téstőrsége. A kommunizmus Oroszország mai urai számára azzá lett, ami a pánszlávizmus volt a cárok részére. A különbség csak az, hogy a kommunisták ma sokkal engedelmesebbek az orosz autokrata felé, mint amilyenek a pánszlávok voltak. Az egységfront tehát alapjában véve nem szabadon tevékenykedő proletárok együttműködését jelenti, hanem a világ eddig legdemokratikusabb szervezetének, a Szocialista Munkásinternacioná- lénak, a világ legerősebb diktatúrájával való együttműködését. Otto Bauer mindenesetre azt hiszi, hogy a két Internacioná- lenak tartósan és általában közösek az érdekei és céljai. Mindkettő célja “az osztály nélküli társadalom.” Azonban az embert nemcsak a szerint Ítélik meg, hogy mit képzel magáról, vagy hogy mit akar elhitetni a többiekkel, hanem arról is, sőt elsősorban arról, hogy gyakorlatilag hogyan cselekszik: “gyümölcseiről ismerjétek meg őket.” A bolsevista uralom gyümölcsei, mint láttuk, az uj osztályok. A régi osztályokat megsemmisítették, de uj arisztokrata rétegek keletkeztek. Szükségképpen nőttek ki a bolsevista diktatúra feltételeiből, de mivel nem gondoltak rájuk a bolsevizmus ideológiájában és frazeológiájában, tehát az első pillantásra nem is láthatók. De megvannak, mindig mélyebbre eresztik gyökereiket és egyre jobban meghatározzák a bolsevizmus cselekedeteit és törekvéseit. A bolsevizmus kommur nista végcélja egyre inkább puszta díszlet, emlékezés vagy csalétek szocialista idealisták számára, akiknek erejét a diktátor a maga céljaira akarja felhasználni. (Folytatjuk.) MIÉRT “SZÜKSÉGES” A HÁBORÚ Az alanti kongresszusi kimutatás fényesen megvilágítja, hogy 1925-ben a Pratt & Whitney társaság három ezer dollárt iránjyzott elő repülőgép gyártására. A befektetett összeg hét év alatt vagyis 1932- ig 11 millió 437 ezer 250 dollárt fizetett a vállalat részvényeseinek. Ez a társaság az Egyesült Államok kormányának részére repülőgépeket, bombaszórókat gyárt. A New York Ship Building Co. 1927—29-ik esztendőkben hat hadihajót szállított az Egyesült Államok haditengerészetének, az első volt a “Houston” amelyen a társaság 2 millió 710 ezer 726 dollár tiszta hasznot vágott zsebre, a hajó előállításának munkabér fejében jóval kevesebbet, vagyis 2 millió 353 ezer 318 dollárt fizettek ki. Az “Augusta” nevű hadihajón 2 millió 892 ezer 640 dollár tiszta haszon volt, mig a munkások fizetése 2 millió 298 ezer 648 dollárt tett ki. Ugyan ezen arányban vágták zsebre a profitot a “Chester,” “Northampton,” “Portland” és az “Indianapolis” nevű hadihajók gyártásánál is. Egy-egy hajó előállításánál 5—6 százezer dollárral több volt a profit mint a hajó építésénél alkalmazott összes munkások fizetése. Nemhiába mondotta General Buttler, hogy a háború egy “Racket” — panama — de ha nem mondotta volna akkor is úgy van. Az Egyesült Államok “Uj Osztás” kormánya, amely a munkásosztály barátjaként kíván feltűnni a millicia 1936—7 évi költségvetésére 38 millió dollárt szavazott meg, vagyis 10 millióval többett mint 1935-ben. 1934 julius 1-től 1935 junius 30-ig 84 esetben vették igénybe a külömböző államok a millicia szolgálatát, ebből 36 esetben a kizsákmányolt bérrabszolgák sztrájkjait törték meg. 14 ízben az “elfelejtett” emberek — munkanélküliek — felvonulásait, “zavargásait” akadályozták meg. A többi kivonulások mint árvíz, s egyébb hasonló katasztrófák alkalmával történt. A sztrájkok letörésére, a profit védelmére kirendeltek az elmúlt évben több mint 22 ezer közlegényt és 1867 tisztet, a fentebb említett többi esetekre együttesen 7223 közlegényt és 459 tisztet rendeltek ki a külömböző államok kormányzói a profit szent és sérthetetlen védelmére. A rendőrség védi a sztrájktörőket a new yorki rakpartokon (Folyt, az 1-ső oldalról.) nevű hajó nyolc órát vesztegelt a kikötőben, mig végre sikerült a hajóstársaságnak megfelelő számú sztrájktörők toborzása. A sztrájkoló hajómunkások kezdenek elégedetlenkedni a vezéreik és “barátaik” eljárásával, akik a sztráj kólókat használják lépcsőnek politikai aspirációk elérésére. A ’’Citizens Committee of Striking Seamens,” “American League against War and Fascism,” “International Labor Defense,” “National Committee for the Defense of Political Prisoners,” ‘League of Women Shoppers,” “Mórra Castle Committee,” “ Knickerbocker Democrats,” “Republican Marcantonic,” kósza ügyvédbojtárok és az ISU Rank and File committee ja mind, mind a saját ügyének tekinti a sztrájkoló hajómunkások ügyét és beleütik az orrukat, vizsgálatot követelve az idegen tengerész ellen, a másik a gyakorlatlan munkás ellen, a harmadik a törvénytelen, a negyedik a törvényes, az ötödik kongresszusi vizsgálatot követel, vizsgálatot a Kereskedelmi Department ellen, a hajóstársaságok ellen ,az ISU ellen, a WPA ellen és a new yorki rendőrség ellen. Nem csoda ha a sztrájkolok elégedetlenkedni kezdenek amikor ezek a tákolmányok- — mind kommunista vezetés alatt — zsákutcába vezetik őket. Nem volt még példa, hogy szrtájkot nyerni lehessen, amikor a sztrájktörők szabadon járnak ki és be. A hajók jönnek és mennek. Sehol sem szünetel a munka. Tulajdonképpen mi ez: munkások sztrájkja, vagy a politikusok piknikje? Azt határozottan ellenzik, hogy az IWW beleszóljon a sztrájk irányításába. Miért? Mert az IWW nem dűl be a politikusok manipulációjának, hanem arra törekszik, hogy megártsa a hajókat és lehetetlenné tegye a sztrájktörőknek a hajókhoz jutását, amig a követelések teljesítve nincsenek. Ezen sztrájk megnyerésére csak egy eshetőség van, ha az IWW Direkt Akciójához folyamodnak. V. C.
