Bérmunkás, 1936. január-június (24. évfolyam, 874-899. szám)
1936-01-11 / 875. szám
6 oldal h ÉRMUNKÁS 1936 január 11. TÉNYEK ÉS MEGJEGYZÉSEK — A. K. rovata ........— Az Egyesült Államok népe az 1934-ik esztendőben elköltött élelemre 7 billió 650 millió dollárt. Lakás bérletre 3 billió 600 millió dollárt, ruházatra szintén 3 billió 600 millió dollárt. Az Egyesült Államok 125 millió lakossága 1934. évben az élet szükségleteinek eme három nélkülözhetetlen anyagára elköltött 14 billió 850 millió dollárt. Ugyan ezen idő alatt az Egyesült Államok szövetségi, állami és helyi kormányzatának kiadása 15 billió 500 millió dollárt tett ki, vagyis 650 millió dollárral többett mint az egész Egyesült Államok össznépességének életszükségletére költött összegek. A helyzet szerencsétlen helyreállítása az, amelyet az 1929- es pangás óta fülünkbe harsognak a rádión, az újságok hasábjain az állam kiváltságos ipari és politikus vezérei, akik mindent okolnak csak a tényleges okokat a magán tulajdon, a bérrendszer s a profit átkairól hallgatnak. Ebben a tejjel-méz- zel folyó Kánaánban, melyet Egyesült Államoknak neveznek, ma a legnagyobb bőség közepette több mint 12 millió bérrabszolga tétlenségre van kárhoztatva s ma jóval nagyobb azoknak a száma, akik a szövetségi kormány keserves kenyerét kénytelenek fogyasztani, mint egy évvel ezelőtt volt. Mindennek az oka kizárólagosan a bérrendszerben keresendő. Az amerikai bérrabszolga termelő képessége a világ háború óta megsokszorosodott. 1928-ban a “prosperitás” legmagasabb évében a bérrabszolgák 649 millió dollárral kevesebbet kerestek mint 1927-ben. 1925-ben a termelt javak értéke 2 billió 150 millió dollárral több volt mint 1923-ban s ugyan akkor a bérrabszolgák keresete 279 millió dollárral kevesebb volt mint 1923-ban. 1932-ben az Egyesült Államok dohány termelői, termékeikért kaptak 107 millió 821 ezer dollárt. Ugyan ezen évben az állam négy leghatalmasabb dohány gyárainak tulajdonosai kerek 104 millió dollár hasznot vágtak zsebre. A géprendszer fejlődése szü- netnélkül taszítja ki az utcára a bérrabszolgák millióit. Az acél iparban ma 71 munkás állít elő annyi munkát, mint 2 évvel — 1933-ban — 100 munkás. Az automobil iparban 83, a dohány gyártásnál 78, a szövő iparban 77 és igy tovább. A társadalom fejlődése nem tartott lépést a géprendszer fejlődésével s ezért van a rettenetes nyomor, szenvedés a termelést lebonyolító bérrabszolgák milliói között. Angolország bányász szak- szervezeteinek vezérei, hetek óta tárgyalásokat folytattak a bányatulajdonosokkal, hogy a bányász bérrabszolgák részére napi ötven cent javítást eszközöljenek ki. Eme hosszas tanácskozások sikertelenné váltak, mert a bányabárók megtagadtak minden béremelést, dacára annak, hogy a kormány is részt vett a tárgyalásokban és igyekezett békés utón egységre hozni az érdekelt feleket. Eme sikertelenség után a bányászok vezérei elhatározták, hogy 1936 január 27-én Általános Sztrájkba viszik Anglia szénbányász munkásait. Anglia szénbányász szervezeteinek vezérei a kudarc után több mint egy hónapot, — december 18-tól január 27-ig — adtak a bányabáróknak, hogy felkészülhessenek az Általános Sztrájkra — ala United Mine Workers of Amt rica. 1934. évben az Egyesült Államok állami és szövetségi börtöneiben 158 ezer 280 egyén volt fogva tartva, akiknek több mint háromnegyed része a magán tulajdon szentsége ellen követett el vétséget. Az Egyesült Államok Földművelési Minisztériumának jelentése szerint 1935-ben a nemzet földbirtokosai 8 billió 110 millió dollár értékű árut termeltek. Tizenkét százalékkal többet, mint 1934-ik évben. Ha a termelés nem prifitra, hanem fogyasztásra volna, az Egyesült Államok fejlett mezőgazdasági berendezkedéseivel több mint 22 billió dollár értékű élelmet volna képes termelni, ami nemcsak Amerika, hanem teljes Európa lakosságát is bőségesen látná el. A hideg téli idő beálltával, amikor már a mezőgazdaság csaknem az egész országban szünetel, rohamosan emelkedik a munkanélküliek száma. Egyedül a vasúti szállító iparban november havában 20 ezer munkással kevesebbet alkalmaztak, mint az előző hónapokban. A General Motors Co. kilenc fő és aligazgatója 1934. évben csekély 1 millió 255 ezer 558 dollár fizetést húztak. Wm S. Knudson, akit néhány évvel ezelőtt a Ford Co.-tól elboesáj- tottak 1934-ben 211 ezer 128 dollár fizetést húzott. 1934-ben a General Motors munkásainak átlagos fizetése kerek egy ezer dollár volt, vagyis egy ezer kétszáz ötvenöt munkás keresett annyit, mint kilenc igazgatósági tag. Ezt nevezik Amerikában “Share the Wealth” korszakának. OPEN FORUM NEWARK N. J.-BEN. Az IWW uj helységében 294. Market St.-en, második emelet, minden pénteken este tudományos előadást és open fórumot tartunk, este 8 órai kezdettel.. . .Kérdéseket, hozzászólásokat szívesen hallunk. Forradalmi időket élünk, minden munkásnak tanulnia, keresnie kell a megértést, a legjobb munkásmozgalmakat, a kivezető utat. UTAZÓ LAPKEZELŐINK: Illinois, Indiana, Missouri és Wisconsin államokat STANA GYÖRGY mtárs látogatja. Nyugat Pennsylvaniát KUCHER ANDRÁS mtárs keresi fel. Kelet Pennsylvani, New Jersey államokban KISTÓTH PÉTER mtárs keresi fel a magyar munkásokat. West Virginia és Pennsylvania államokat NYERS JÁNOS mtárs utazza, hogy a magyar munkások előtt ismertesse a Bérmunkást. Kérjük az ezen vidékeken lakó olvasóinkat és általában a magyar munkásokat, hogy a nevezett Bérmunkás megbízottakat támogasság munkájukban, amelyet az Egy Nagy Szervezet építése érdekében végeznek. A BÉRMUNKÁS LAPBIZOTTSÁGA. A Sibbyla-képe Irta: Zaymus Gyula. Az ősz egy szeptembervégi napon váratlanul megjelent. Felleghajtóját nagy széllel ka- nyaritotta nyakára s utána olyat fújt hatalmas mellkasából, hogy a lengyel erdők megborzongtak belé. Az országutak tele lettek sárga arannyal s a rétek fölött sápadt ködfoszlányok szálltak. Az ég kékje megszürkült s a varjak úgy megszaporodtak, hogy krákogásuk- kal megtelt a haldokló vidék. Valahol fegyver dördült. Ijedt nyúl futott keresztül az országúton rémülten, mint aki nyomában érzi a halált. Vadásztáskával az oldalamon róttam az országutat, melyen egykor svéd zsoldosok, zguber- nyákok, yurand grófok, Kmi- cicek voltak az elődeim, most egyedül baktattam régmúlt világ álomképeivel a lelkemben. A táj némán pihent s néha tán ő is álmodott a vastag hóréteg alatt, mikor a magyar havasok felől kóbor szél jött látogatóba a krakkói országutakra, régi várkastélyok padlásaira, poros denevéres harangtornyaiba s utszéli pálinkás kocsmák olajmécses fényű ivóiba. Bocskoros zgurnyik jött szemben velem. Illő köszöntés után megkérdeztem, hogy merre van erre a hercegi kastély? Botjával az erdő mélye felé intett. — Errefelé tessék menni egyenesen. Majd kis gondolkozás után hozzátette: — A herceg ur nincsen otthon, ő különben soha sincsen otthon. — De valaki csak van a kastélyban ? — Van, az öreg Ozorák, ki csak akkor nem lesz ott, ha meghal és kiviszik a ^temetőbe. De a lelke valószínűleg onnan is vissza fog járni, mert ötven év alatt úgy megszokták egymást a kastéllyal, hogy nem lesz nyugta a föld alatt. Egy kisértettel majd több lesz, éjszakánként már úgyis annyi van a kastélyban belőlük, hogy alig férnek el egymástól. De különben nagyon finom egy ember, arany a szive s öblös a pohara. Mókásan rámnevetett s meg- emelintve kis zsíros kalapját, tovább ment. A jelzett irányban aztán valóban ráakadtam a Rádziwill herceg ódon kastélyára. A környéken sehol egy emberi lélek. Mintha minden meghalt volna, kihalt volna körülötte. Az utakat nem söpörték, a bokrokat nem nyesték, kár is lett volna, hisz pásztornépségen kívül alig járt valaki arrafelé. A főkapu be volt zárva. Megkerültem a hatalmas épületet s közben olyan érzésem támadt, mintha ez a mohafödte nyers kőből összerakott ház, már a múlté lenne. Szempillái csukva, kövei kicsorbulva, csak az emlékek szunnyadnak benne, álomittasan, bódultán az évszázadok zivatarai után. Végre Ozorák előtt álltam. Idegenkedő érzéssel fogadott, mint általában véve azok az emberek, akik sokat vannak egyedül. Csak akkor melegedett fel, amikor szívélyes üdvözletét tolmácsoltam egy magyar földön élő ismerősének. — Szép, hogy rám gondolt az öreg Jaskulszky barátom. Hát él még? Jól megy a sora? Válaszoltam és szétnéztem a fejedelmi lépcsőházban. Vad.ísz- muzeumnak is beillett volna. Hatalmas agancsok, fegyverek, mordályok, eszkopetták a falakon s a földön medvebőrök, feketék és barnák, agyaras vadkan fejek, melyek úgy néztek rám, mintha éltek volna. — Remélem, nem sietős a dolga — kérdezte —, mert aki egyszer eljön hozzám s üdvözletét hoz egy régi jó baráttól, azt olyan szívesen fogadjuk, mintha ő maga jött volna. No meg kár is innen elsietni. Sok érdekes holmi van itt egymás mellett, amelynek története, múltja van, véres, szomorú, mint hazájának, Lengyelországnak, Betessékelt a szobájába, megkínált teával, aztán végigvezetett a folyosókon, termeken. Mintha mesékben jártam volna, elátkozott királyfiként, úgy éreztem. A nagy terem faláról királyi hősök képei, nagyurak és dámák néztek rám s az aranyozott keretű ajtó fölött a cumeai Sibylla kisért a tekintetével. Hideg, kegyetlen volt a nézése. Mikor már kint jártunk is, úgy éreztem, hogy Sibylla utánam küldte a tekintetét. Mire a látnivalóknak végére értünk, este lett s vacsora várt az asztalon. Én bort kaptam, az öreg Ozorák felhígított cukrospálinkát ivott. — Mi lengyelek nem szoktuk meg a bort — mondta halkan —, azért megengedi, hogy én ennél a megszokottnál maradjak. Ez felmelegit egy kicsit, aztán elálmosit s végül álmot lop a szememre. Rossz alvó lettem. Éjfélig kialszom magam, aztán reggelig régmúlt történeteken jár az eszem. Hangokat hallok. A szél belopakodik valamelyik nyitott ablakon, vagy tán kisértetek járnak. Ropog a padló s a rózsafa szekrények mélyén mintha megmozdulnának selyem viganók és krinoli- nok. Néha úgy hallom, hogy valaki sir. Messze valahol feljaj- dul egy hang, mely hörgésbe
