Bérmunkás, 1936. január-június (24. évfolyam, 874-899. szám)

1936-01-11 / 875. szám

1936 január 11.

BÉRMUNKÁS

5 oldal

ARTURO GIOVANNITTI ALFONZO PETRINIÉRT

A “Bérmunkás” 1935 november 30-iki számában felszólítja a magyar kommunisták azon részét, akik 10—15 esztendővel ezelőtt az IWW-ban az Ipari Demokráciáért lelkesedtek, harcoltak, hogy írják meg a “Bérmunkás” hasábjain, hogy mi a véleményük ma a kommunista pártról! ? Érdemes volt-e az IWW-t elhagyni, hogy ma inaktívak lettek a munkásmozgalom részére ? A “Bérmunkás” hasábjai még ma is nyitva állanak azok részére, akikhez a cikk irányítva volt. Nem mernénk feltételezni, hogy gyáva fickókkal volna dolgunk, akik nem mernék megírni a “Bérmunkás” hasábjain, hogy miért lettek kommunisták s mit tapasztaltak az elmúlt 10—15 esztendő alatt a pártban az osztályharcban. Nem hinnénk, hogy azok a bérrabszolgák, akik az IWW tagjai voltak, nem mernék megírni miért hagyták ott az IWW-t.

Addig is amig bátorságot kaptok, addig is amig cikketek elkészül, itt közöljük egy amerikai — olasz volt IWW- istának — akit valamennyien ösmertek nem csak ti, hanem az egész világ munkássága — Arturo Giovannitti véleményét.

A “Justice” 1935. december 1-ei számában “Egy eset amelyet nem hallgathatok el,” cim alatt a következőket Írja: “A hatalmas orosz forradalom első pillanatától kezdve a mai napig, egyetlen egy sort nem írtam, egyetlen szót nem mondtam, nem kritizáltam Oroszország alapelveit, taktikáját, cselekvéseit és amennyire csak vissza tudok emlékezni még gondolatban sem hasonlottam meg az USSR népe és kormánya ellen, ellenkezőleg, mindig erős bizalommal és szinpatiá- val voltam irányukban. Amikor a fiam született, hat nappal Lenin ötvenedik születés napjának évfordulója előtt Leninnek neveztük el és több mint tizenöt éven keresztül a mai napig úgy a fiú mint szülei kik e nevet adták neki büszkék voltak e nagy névre.

Ma még mindig erős a bizalmam mint mindig is volt, dacára a tévedéseknek, baklövéseknek, tétlenségnek és bárgyusá- goknak, amelyek felett nem tartom magam hivatotnak bírálatot mondani vagy elitélni az orosz forradalmat, amely az emberiség történetében egy oly hatalmas esemény, mint Jézus Krisztus keresztre feszítése, vagy még hatalmasabb.

Amikor a szocialisták, anarchisták, szindikalisták és az IWW-isták feljajdultak elv és munkástársaik üldöztetése miatt, akik nem voltak hajlandók alávetni magukat a kormány kívánalmainak, magamba foly- tottam érzelmeimet és visszatartottam égő haragomat és megalkudtam saját felfogásommal, hogy a forradalmak azok nem politikai pártok konvenciói által készített tervezetek, amelyet békés szavazások utján juttatnak hatalomra, hanem egy hatalmas megmozdulása az erőknek, a munka és a tőke harcának, ’amely harc irgalmatlanul törtet előre s letapos s elsöpör minden akadályt, amely útjába kerül s nem néz semmit, egyedül a célt, amelyért megindult. És amikor örömmámorban úsztam az uj Oroszország milliónyi jótéteményei felett, elhallgattam azokat a dolgokat, amelyek nem egyeztek meg saját felfogásommal, véleményemmel, hogy hogyan kell egy magasztosan sikerült forradalmat tovább vezetni.

Ma azonban kénytelen vagyok kivételt tenni az első esetben, mert valami történt nemrégiben, amelyet az orosz kormány kizárólagos érdekében nem takarhatok a kegyelem csendes fátyola alá.

Az amerikai és a külföldi anarchista lapok, folyóiratok egybehangzóan hozzák azt a vádat, hogy Alfonzo Petrini, egy olasz munkás, valamilyen kihágást követett el a fascista uralom ellen és körülbelül nyolc esztendővel ezelőtt Oroszországba menekült. Távolléte alatt a Mussolini fascista törvényhozás huszonkét évi börtönre Ítélte.

Amikor Oroszországban volt, ahol menedékhelyet keresett, mint forradalmár Petrini valahogyan magára vonta a szo- viet hatóságok haragját, elfogták és minden vád és tárgyalás nélkül Archengel barakjaiba száműzték, ahol hétesztendőt töltött el, folytonosan követelte, hogy az orosz kormány nyílt tárgyalást rendeljen el számára. Sok viszontagságok után tüdőbajba esett, sanyarú helyzete a nemzetközi forradalmárok figyelmét vonta magára és hatalmas mozgalom indult meg a kiszabadítása érdekében, az egész világ radikális lapjaiban, az anarchistákkal az élén.

MAGYAR KOMMUNISTÁK VÁRJUK A TI VÉLEMÉNYETEKET IS.

A radikális sajtó eme munkájának meg lett az eredménye, de a nem kívánatos eredménye, mert alig hangzott el a világ osztály tudatos sajtója részéről Petrini szabadon bocsáj- tásának követelése, melynek nyomában egy hihetetlen hir jött először Franciaországból s ezt nyomon követte a new yorki International Committee for Russian Political Prisoners, jelentései, hogy a szoviet kormány Petrinit át deportálta szülőhazájába Olaszországba, ahol Mussolini éber kutyái azonnal vasraverve börtönbe zárták, hogy a reá szabott huszonkét esztendőt kitöltse.

Ezek a szomorú valóságok s fájdalommal kell jelentenem, hogy ez egy letagadhatatlan tény, mert Petrini tényleg Olaszországban van, ahol ügyét újból tárgyalták 1935 december havában Aquila városában.

Hogy ki fogja a törvényes védelmet részére fedezni senki sem tudja, de amit mindenki tud az az, hogy a fascista Olaszországban nem lesz egyetlen biró, egyetlen esküdtszék, amelyek bátorsága • lenne őt a vádak alól felmenteni, éppen ellenkezőleg, amiért a büntetés elől Oroszországba menekült, ahol szintén büntetésben, száműzetésben részesült az előző ítéletet, amely huszonkét esztendő volt jó néhány évvel meg- toldhatják, vagy életét követelik.

Én nem tudom, hogy mit követett el Alfonso Petrini Oroszországban, hogy évekre száműzték őt, de nem is tartozik az ide, hogy mi volt a bűne, vagy hogy meg-e érdemelte büntetését vagy sem. Én úgy gondolom, hogy azok a nagy gondolkodó idealisták, akik őrzik Szoviet Oroszország sorsát, nem olyan könnyedén dobnak embereket a börtönbe s még hozzá egy menekültet, sőt még tovább megyek s azt mondom, hogy még azt is elösmerem, hogy Petrinit száműzetésben, börtönben kellett tartani, hogy a szoviet állam békéje biztosítva legyen, de egyet nem ösme- rek el és hangsúlyozom, hogy sohasem fogom elösmerni és ez az, hogy egy forradalmi kormánynak, amelyet a munkások irányítanak, hogy elfogjanak egy makacs, vagy félrevezetett munkástársat és azt kiszolgáltassák Mussolini vértől csöpögő karmai közzé.

Én megtudnák bocsájtani ha bármi mást követtek volna el a forradalom védelmének az érdekében. Én nem tiltakoznám semmiféle büntetés ellen, legyen az bármily kegyetlen, bármily szokatlan, amelyben a munkások részesítik vétkező társaikat amikor gerinctörő és szivet- tépő napokon kell át esni a forradalmároknak, hogy a világot a munkásosztály saját képére és hasonlatosságára formálják át. Én kész vagyok feláldozni őszinte, szerény életemet, ha arra szükség van és nem is haboznák más életét sem venni, ha az veszélyezteti a forradalom céljait, de sohasem egyezek meg senkivel sem, még ha az maga Lenin volna s azt állítaná, hogy az jogos és igazságos, hogy egy radikális ellenzéket a fascizmus kegyetlen, gyűlöletes gyomrába dobjanak.

Hiszem, hogy az Egyesült Államokban Szoviet Oroszországot képviselő nagykövet, akihez ezen cikkem tisztelettel címezem, hogy magyarázatot ád azon sok millióknak, akik hűséggel és szeretettel viseltetnek Oroszország iránt s remélem tiszta szívből, hogy a helyet, hogy kifogásokat tenne, vagy okokat sorolna fel — mert ezen ügyhöz semmiféle ok nem jogerős — képes lesz magyarázatát adni, hogy eme baklövést egy

A tél beálltával a Bérmunkás Otthonban ismét megindult a tevékenység és a közeli napokban és hetekben az alább felsorolt eseményekre hívjuk fel olvasóink figyelmét:

Minden vasárnap este nyolc órai kezdettel angolnyelvü “Open Forum” előadások vannak, melyeken az előadók a tugyönge elméjű, jelentéktelen hivatalnok követte el, aki még nincsen annak a tudatában, hogy milyen kormánnyal van Olaszország megáldva.

Mindenek felett és minden körülmények között Oroszország nagy embereinek, akik az emberiség történelmében a leghatalmasabb alkotást végzik kell, hogy annyira nagyok legyenek, hogy sajnálatukat fejezzék ki eme sérelem ellen és bocsánatot kérjenek a világ vérig sértett osztálytudatos proletáriátusá- tól.”

Ez szóról-szóra Giovannitti cikke.

Giovannitti 1910-ben lépett az IWW-ba. 1911—12-ben Mas- sachusets állam szövőipari munkásait szervezte s az 1912. szövő sztrájk idején összeesküvés vádja alapján Joe Ettor-ral az IWW egy másik olasz szervezőjével egyetemben halálra Ítélték. Az Egyesült Államok osztálytudatos munkásságának egyöntetű fellépése folytán vissza nyerte szabadságát Ettor-ral egyetemben.

Cikkének elején vázolja, hogy ez ideig szemet hunyt minden szabálytalanság és igazságtalanság felett, még akkor is amikor a szocialisták, anarchisták, szindikalisták és IWW-isták akik nem voltak hajlandók megalkudni a kormány őrült taktikájával és tiltakoztak a kormány embertelensége ellen.

Megértjük Giovannitti helyzetét, hogy miért hallgatót oly hosszú időn át, amely idő alatt százakat, ezreket végeztek ki s tízezreket internáltak, mert meggyőződéseiket a kormány taktikájával szemben nyilvánították, Arthuro Giovannitti egy olyan lapnak a szerkesztője, munkatársa, amely lap vakon követte Oroszország minden intézkedését és olvasóinak tízezreit — akik csaknem kizárólagosan a Ladis Garment Workers Uniónak a tagjai — ebben a mederben oktatta, Giovannitti kiürítette a keserűség poharát és fájdalmában ha még nem is teljesen, tisztán forradalmárhoz méltóan, de megtorlást követel. Szót mert emelni ama gazságok legnagyobb gazsága iránt, hogy Arturo Petrini elszánt, bátor forradalmárt a vérszomjas fascisták karmai közé szolgálta a “munkások” hazája a “proletárok” kormánya.

De minket mégis csak az érdekelne a legjobban, hogy mi a véleményük az IWW-tól elszakadt magyar kommunistáknak. Ki lesz Giovannitti után a magyar forradalmárok közül az az ember, aki nyíltan őszintén megmeri mondani véleményét. A “Bérmunkás” hasábjai nyitva állanak. Halljuk hát az okokat! Halljuk hát a véleményt !!

domány különböző ágaiból tartanak előadásokat, vagy a világ- események helyes, vagy helytelenségét világítják meg. Az előadásokra szabad a bemenet.

Kérjük olvasóinkat, hogy tartsák emlékezetükben a fenti napot és jelenjenek meg azon a Bérmunkás Otthonban, 1604 N. California Ave. Chicago, Dl.

A chicagói Bérmunkás Otthon hírei