Bérmunkás, 1935. július-december (23. évfolyam, 850-873. szám)
1935-09-21 / 859. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1935 szeptember 21. SZILÁNKOK Két közismert ember tűnt le az amerikai közélet szinteréről gyorsegymásutánban. Mindkettő tragikus formában. Bár egyikük sem volt a köznép embere; sem az egyik, sem a másik nem vette ki részét az utóbbi évek nyomorúságából, ami végzetszerűen fojtogatja a köznép millióit. Életük a zavarosban sikeresen halászok gazdagságával volt telve. Aprítani a tejbe mindkettőnek busásan volt s még a nyomorúságtól jajgatok is ujjongtak nekik, ünnepelték őket. Szinte csodálatos a köznép együgyü- sége. Hogy nem látnak keresztül a rikítóan összetákolt nép- bolonditáson. Will Rogerst inyenckedése sodorta tragikumba, Huey Long-ot a koncon marakodók golyója terítette le. Az amerikai reklám hajhászat- nak két mesterét gyászolják bennük. Az üres frázisokon lovagló, de a reklámépitő pap, ki a triumvirátus egyik jeles alakja volt úgy látszik ügyesebb. ő csuhájába bebugózva, az összekoldult milliókból épített papi palotájába rejtőzve ügyesebben végzi a bohóc munkát. A fizikai kockázatot másoknak hagyja. Életét vagy testi épségét jezsuita szemforgatással óvja. Ebből a védbás- tyájából csak az esetleges népharag fogja kimozdítani. Louisiania felé tekintve szinte kétség fogja el az embert, hogy a huszadik század civilizált Amerikájában még mindig lehet középkori demagógoknak középkori módszerekkel uralni és járomba hajtani a tömegeket. Nem mondjuk ezzel azt, hogy Louisiana államban kivételes rendszer uralkodott. Az Egyesült Államok 48 államában kisebb-nagyobb eltéréssel ugyanaz a helyzet. A dolgozó népet mindegyik államban mint csőcseléket kezelik. Huey Longot azonban a többi zsarnokok felett az jellemezte, hogy nem tűrt meg külső beavatkozást. Rablóhadjáratához nem kért és nem fogadott el külső segítséget. Ezzel a csökönyös elhatározásával és elbizakodottságával szerezte halálos ellenségeit. Mert mig a fő kóklerek más államokban, sőt Washingtonban goznak, minden gaztettüket a demokrácia émelygős balzsamával vonják be. A többiek a fő rabszolgatartókkal egy követ fújnak és honoráriumot fogadnak el. Huey Long ezt a “honoráriumot” mint a neki járó osztalékát ki követelte. Vagyis nyíltan akart és osztozkodott is a közvagyon rablójaival. Ez a nyílt egyenessége rövid évtized alatt óriási vogyonhoz juttatta s a vagyonnal járó tekintélyhez. Hire és hatalma állama határán túlszárnyalva veszélyeztette a szövetségi államhatalom fő- kufárait. A “vagyon részesedés” elmélete nyilvánvalóan nem hordott magában veszélyt. Az ő államában a holnap bizonytalansága éppúgy tátong ma, mint bárhol másutt. Sem szóval, sem tettel soha nem volt ellene. Az ő “vagyonrészesedé- se” valóság volt az olajkirályok és más kifosztókkal való osztozkodásban. Pályályának ilyen gyors befejezése alig 42 éves korában s gyilok, melyet vetélytársai- nak kezébe nyomott s amely végzett vele nem a barlangokban, de a gyönyörökben úszó palotákban készült ellene. Nem azért mintha ő vezette volna a népmilliókat a felszabadulás felé, hanem kimondottan a néprablás és népbolonditás faragatlan módja miatt. Mert még a leghülyébb is lázad, ha tolláit zeneszó nélkül, durván tépik. Úgy kell azt csinálni, KISÉRTETJÁRÁS Irta: William Wilberforce. Marjorie szinte rémülettel nézett az órára, amikor felébredt. Három óra múlva lesz az .esküvője, öt hét előtt pedig még nem is ismerte Sir Townsend John-t, a vőlegényét. Amióta Wright Tom a repülőgépével a tengerbe zuhant és nyomtalanul eltűnt, Marj őriét semmi sem érdekelte. A szülei kényszeritették, hogy a berk- hamstedi vadászatra velük menjen, de nem sok örömük telt benne, mert a szomorúság szinte ragadós Volt. Szegény Wright Tom már több mint egy év óta ott pihent a végtelen mélységben valahol, de a lány egy pillanatra se tudta elfelejteni azt a mindig vidám, merész szürke szempárt. Most újra végiggondolta ennek a hirteleni eljegyzésnek a történetét. Sir John volt a berkhamstedi-i vadászat utáni vacsorán a szomszédja. A lány akkor nézett először a szemébe és meglepetten látta, hogy hasonlít Tom szeméhez. Pedig minden másban annyira különböztek. Tom sötét haja, rövidre nyírott katonás bajusza, tömzsi alakja éles .ellentéte volt Sir John magas, szikár alakjának, szőke hajának, borotvált arcának. A hangjukban sem volt semmi hasonlatosság. És valami mégis emlékeztette Tómra. Marjorie akkor annyit töprengett ezen és ezért egész este nagyobb érdeklődéssel beszélgetett a szomszédjával, mint egy év óta bármelyik más férfivel. A többi azután már szinte észrevétlenül alakult ki és most már három óra múlva az oltár előtt fognak állni . . . Marjorie az anyja kíséretében átment a fogadószobába, ahol a nászajándékok tömege volt kiállítva. A sok ezüst, kristály és porcellán közt még tegnap feltűnt Marjorienak egy kis festmény kopott keretben. Egy tisztásra nyíló erdei utat ábrázolt, napfényben és az alatta fekvő névjegyen ez állt: “John-nak és bájos menyasszonyának unokatestvérüktől, Henrytől.” mint az “Uj Deal” mesterei, Astor kéjhajóján üdülni, szép kellemes ódákat zengeni fülükbe a rádión keresztül, szabadságról, boldogságról, tulvilági üdvösségről. íme a nagy újság szindikátus feje Roy Howard és Roosevelt levélváltása. Howard ráolvassa az “Uj Deal” bűneit és naivan kérdi: “merre, hová.” S a válasz ezres szavakba burkolt köntösbe jön: “ugyan, ugyan;” vagy “hát már te is fiam, Brutus? . . .” A zöngésben ömlő szavak mondják: “eddig mentünk és nem tovább; most már lélegzetet vehetünk.” S a nagytőke spekulánsai ujult erővel, nekibuzdulva kezdik az eddig habozó nyírását. Útnak indulnak a tintakulik és Írnak a “nemrégiben lezajlott nehéz időkről.” Hogy ma több munkanélküli van, mint 4 évvel ezelőtt; Tegnap a vőlegényével nézték végig együtt a kiálli ott ajándékokat, s amikor megkérdezte tőle, hogy ki ez a Henry, John hűvösen csak annyit felelt: — Valami távoli rokon . . . Meghívtam az egész atyai isá- got az esküvőre, de talán lesz annyi ízlése, hogy nem jön el. John általában nagyon tartózkodó volt. Amikor Marjorie egyszer megkérdezte, hogy az életében nem volt-e már más lány is, akit el akart volna venni, azt felelte: — Ha volt, elfelejtettem, — s egy csókkal zárta el a további kérdezgetés útját. ... és John csókjai? Hidegen hagyták a lányt, amint egyáltalában minden hidegen hagyta, amióta Tom eltűnt. Amint ezt a képet ma újra látta, úgy érezte, hogy ez a táj már szerepelt az életében. De képtelen volt az emlékezetébe visszaidézni, hogy hol és milyen kapcsolatban. Ez a gondolat bántotta és alig tudott tőle szabadulni. A másik gyötrő érzés, amelytől nem tudott szabadulni, az volt, hogy az az hogy az ország lakóhelyeinek nagy része fokozatosan válik lakhatatlanná, hogy a munkásoknak kifizetett munkabérek évről-évre csökkennek s ezzel a munkás vásárlóképessége száll alá és hozza magával a menthetetlenül közelgő összeroppanást, óh ez nem számit. Az “óriás” (igy jellemzik az ipari életet) megint mozdul, kezd a saját lábán járni. A sok orvosi műtét, befröcsken- dezések után utolsóját rúgja, — mondjuk mi. Az “Angasi” nekilendülés, vagy az “Uj Deal” lélekzetvétele épp oly meddő marad az ipar fejlődése által teremtett züllési folyamat megállításában mint amilyen meddő lett volna a katho- likus papság országos imádsága a közelmúlt tropikus viharjával szemben. , Mindkettő törvényszerűséget jelent, olyat amit nem a politikusok és álmodozók szabnak /meg. S—n. ember, aki három óra múlva a férje lesz, teljesen idegen. Semmit se tud róla, csak a külsőségeket, azt, hogy minden izében arisztokrata, nagyszerű lovas, hires vadász, a harctéren magas kitüntetéseket szerzett . . . Tómnak minden gondolatát ismerte, nem volt egymás előtt semmi titkuk ... Itt pedig sötétségben, bekötött szemmel indul neki az életnek ... Amikor az oltár előtt álltak, hirtelen, villámként cikázott át Marjorie agyán, hogy az a kis képen látható erdei táj az életében milyen kapcsolatban szerepelt már egyszer. Hirtelen feléledt a lelki szemei előtt a kép: forró nyári délutánon Tómmal az erdőben kóboroltak és arra a tisztásra értek ki, amelyik a képen látható. A magas fűben egy férfi ült és kis gyermekkel játszott, mellettük pedig szép, szőke asszony nézte, nagyokat nevetve a játékon. A lépések zajára a férfi feléjük fordította az arcát ... Az emlékezéstől most a vér megfagyott Marjorie ereiben; az a férfi, aki úgy játszott a gyerA floridai pusztítás színhelyére érkezett “segély” vonat már csak a háborús veteránok holtesteit szedhette össze.
