Bérmunkás, 1935. július-december (23. évfolyam, 850-873. szám)
1935-11-30 / 869. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1935 november 30. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) _________HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W.__________ Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ....................... $2.00 One Year ___ $2.00 Félévre ......................... 1.00 Six Months _________ 1.00 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy ......... 5c _____Csomagos rendelésnél- 3c Bundle Orders ......—. 3c______ Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. _____________________TELEPHONE: GArfield 7114. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to Cleveland, Ohio pending. Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Hálaadás (KA.) Elmúlt a nyár, a természet gyönyörű zöld szőnyegét a zord őszi idő váltotta fel s az év eme szakában az Egyesült Államok “népe” — már — azok akiknek van miért — a “hálaadás” ünnepét ülik. A hatalmas kizsákmányolok hálálkodnak a természetnek, hogy bőséges termést hozott számukra az 1935-ik esztendő. A munkásosztály, amely a természet alkotásának bábája, kevés hálával tartozik, mert az 1935-ik esztendő is éppen úgy mint az előző évek, számára csak nyomort, szenvedést, sőt még nagyobb elnyomatást, kizsákmányolást hozott. Ebben a tejjel-mézzel folyó Kánaánban, ma az 1935-ik esztendő “hálaadás” napján — amikor a kizsákmányoló osztály az 1929-es évek prosperitását élvezi — több mint tizenkét millió bérrabszolga kirekesztve a termelés színhelyéről s helyüket a folyton tökéletesedő géprendszer váltotta fel. 12 millió bérrabszolga, férfi, nő, akik családtagjaikkal egyetemben 35—40 millió lelket számlálnak, akik a természet bőséges termésének dacára a városi, megyei, állami, vagy szövetségi segélybizottságok keserves alamizsnáján kénytelenek tengődni, “hálaadás” napján. Tizenkét millió munkától megfosztott férfi és nő, akik közül két és fél milliónak van miért hálálkodni, mert az állam, a szövetségi kormány fizetési listájára kerültek, ahol havonta 140 órai munkáért — 19 dollártól ha napszámos munkás, 94 dollárig ha egyetemen vizsgázott mérnök részesülnek. Hálával tartoznak azok is, akik verejtékéből a kizsákmányoló osztály még hasznot hajt, mert ha nem is vágták le fizetésüket az 1935-ik esztendőben, ha ugyanannyi az óra, heti vagy havi bérük az év végén mint az elején volt, hálásak lehetnek, mert gondoskodott a kizsákmányoló osztály, hogy az élet szükségletének árát az év folyamán duplájára vagy még annál is magasabra emelje. Hálásak lehetnek a munkától megfosztott milliókkal egyetemben, mert úgy az állami, mint a szövetségi kormány minden megkeresett dollárból, fogyasztási adó címén levesz néhány centet, elrabolják azt a néhány centet, amelyre égető szüksége volna a bérrabszolgák millióinak. Hálával tartozunk az 1935-ik év áldásáért kiváltképpen mi bérrabszolgák, amiért a feketeinges fascista szörnyeteg az ethio- piai fiuk mészárlására indult. Folyik a vér! olasz és ethiopiai fiuk vére, s a világ kizsákmányoló osztálya a “proletár hazával” az élén sokkalta hatalmasabb összegeket irányzott el az 1935-ik esztendőre a hadsereg az öldöklő szerszámok fejlesztésére, mint bármikor ezelőtt. Hálával lehetünk mert a kizsákmányoló osztály őrült módra fegyverkezik, hogy alászántsa a világ 35—40 millió felesleges ember anyagát. Lesz a világ elnyomott, kizsákmányolt bérrabszolgák számára is “hálaadás” napja. Eljön az az idő, amikor milliók és milliók az iparokból kirekesztettek az iparokban foglalkoztatottakkal egyetemben osztálytudatra ébrednek és a szimpátia helyett tényleges tagjává, harcosává vállnak az osztályharcnak, az ipari Egy Nagy Szervezetnek, amely csirájában hordja az emberiség szabadságát az ipari demokráciát. Sokan Krisztus vallását követők közül, erősen bíznak a megváltó második eljövetelében. Nem gondolnak arra, hogy mi is történne a Mesiással ha újból az emberiség között teremne és folytatná régi mesterségét. Meggyógyítaná a betegeket, a vakokat, feltámasztaná a holtakat. (Egész biztosan az orvosok szövetsége elfogatási parancsot kérne ellene, mert engedély nélkül avatkozik az ő kizárólagos ügyeikbe.) Ha meglátogatná a börtönben szenvedőket őt is vizsgálati fogságba tartanák. Ha megpróbálná kizavarni ostorával a pénzváltókat az “isten” házából — sötét zárkában, vasra verve tartanák a kormány elleni fegyveres lázitás címén. Ha szót emelne az elnyomottak osztályának érdekében — összevernék, forró kátránnyal leöntenék és betollaznák. Ha a háború, az ember gyilkolás ellen beszélne és az emberi szeretetet hirdetné — az American Legion, a kapitalista sajtó mint anti millitaristát üldözné, a felsőbb bíróság megtagadná polgári jogát, a munkaügyi minisztérium deportálná mint közveszélyes idegent. Ha a földön járna, hátat fordítana azoknak az épületeknek, melyeket ma “isten házának” neveznek, vagy kiverné azokat, akik az “isten szolgáidként szerepelnek. Nem öltözne aranynyal, drága kövekkel díszített selyem reverendába s nem járna pöfeszkedve a szegények, a nincstelenek milliói között, hirdetve, hogy a “szegényeké a menyeknek országa.” Nem mondaná Rockefellernek, Morgannak, Mellonnak, Fordnak s a többi hasonszőrű ipari mágnásoknak, hogy “könnyebb egy tevének átfutni a tü fokán, mint egy gazdagnak a menyországba jutni,” s ugyan akkor kérni őket, hogy templomuk segélyezésére juttassanak néhány milliót. Nem vállna tagjává a Liberty League, a “Union for Social Justice,” a “Chamber of Commerce,” a Bankers Association, a Republican, Democrata, vagy más politikai pártnak. Meglátná azt a rettenetes elnyomatást, kizsákmányolást melyben a dolgozó milliók részesülnek s az emberiség jóléte s világszabadsága érdekében beállana az Ipari Demokráciáért harcolók táborába. IVSi is ünnepeljünk?! A legeldugottabb falu népe is ma már tudatában van annak, hogy a depressziónak legközvetlenebb okozója a termelés meggyorsítása volt. Végeredményében nem is volt nehéz ezt felismerni, hiszen alig van munkás család, amely nem a maga bőrén tanulta ezt meg, mert nem túlozunk, amikor azt mondjuk, hogy a termelés viszonya és módja az elmúlt huszonöt esztendő alatt minden iparágban megváltozott. A technika a maga felődését bevitte mindenüvé, ahol a termelés nem az egyén szükségletét van hivatva kielégíteni, hanem az azzal járó haszon részesedés a cél a termelési eszköz tulajdonosa részéről. A gép nemcsak bevonult az ipar minden ágába, de annak termelő képességét annyira kifejlesztették, hogy csak az Egyesült Államokban a közvetlen bérért dolgozóknak majdnem a fele került munkanélkülivé. Könnyű ennek is a megértése. Amig huszonöt esztendővel ezelőtt a munkás az általa termelt dolgoknak egy ötödrészét megtudta vásárolni a neki juttatott munkabérből 15 háromnegyed 20-ad részét sem képes megvásárolni olyan arányban növekedett meg a termelése. Hamar bekövetkezett a “túltermelés,” vevők hiányában megteltek a raktárak, mig maga a munkás, nélkülözte mindazokat, amiket ő maga termelt, épített. Közgazdászok, tudósok, akik a társadalmi bajokra orvoslást keresnek éppen úgy állítják, hogy a gyors termelés okozta a mai káoszt, mint általában a munkás szervezetek, amelyek hivatás képpen azon fáradoznak, hogy a munkások rossz helyzetét megváltoztassák. Ez a terv sokféle kiviteli farmájában foglalkoztattja nem csak Amerikát, de Oroszországon kívül az egész “civilizált” világot. Egy nagy kérdőjel éppen az öntudatos munkások előtt, hogy amikor a világ népességének nagyhányada a gyors termelésnek lett a nyomorultja, az éhezője és lerongyoltja, akkor Oroszország minden számításba vehető tényezője azon fáradozik, hogy a nép természetes munkateljesítményét felfokozza. Az elmúlt huszonöt esztendőben sokszor találkoztunk a polgári és szaklapokban oldalas és színes leírásokkal, amikor bejelentették, hogy a szövő ipar, a bánya ipar s a termeltetés különböző ágában a termelést megsokszorozó gépeket találták fel, állították működésbe, amelyek milyen nagyszerűen végzik az emberek helyett a munkát, csak azt nem árulták el, hogy rövidesen mi lesz annak a következménye. Most mindannyian tudjuk. És ezzel a tudásunkkal azt kívánják, hogy együtt lelkesedjünk Oroszországgal s mi is ünnepeljük azt a bányamunkást, aki olyan szénfuró gépet szerkesztett meg és hozott működésbe, amely az eddigi napi hét tonna szén helyett 120 tonna szenet termel ki. Vagy tapsoljunk annak a cipőgyári munkásnak, aki feltudta fokozni a termelsét napi 1820 pár cipőre? Mi tudatában vagyunk annak, hogy Oroszország az eddigi földművelő államból most fejlődik ipari állammá, de azt is tudjuk, hogy a termeltetés ott sem a nép szükségleteinek a kielégítésére folyik, hanem azért, hogy abból minél többet eladjanak olyan országoknak, ahová olcsóbban tudják azokat szállítani, mint azt az ott élő munkások tudnák előállítani. Ahogy az amerikai népnek munkát lansága révén nincs vásárló ereje, úgy levan az építve a többi országokban is és mivel beltermelé- sét az orosz nép sem tudja megvásárolni ugyan azoknál az okoknál fogva, mint a többi országok dolgozói, sokkal hamarább mint az kívánatos lenne, a mai orosz örömből, ürüm támad és súlyos árat fog fizetni az orosz proletáriátus azért, hogy nem vesz magának bátorságot arra, hogy a nagy országuk határán túl nézzen és meglássa a világ munkásságának szenvedését a gyors termelése miatt. Mert hiszen az orosz munkás éppen úgy nem építi ki a maga szervezetét, amely a termelés előnyeit az ő részére használná ki, mint ahogy nem építette azt fel az amerikai munkás sem idejében. Még most is csiga lassúsággal tud csak megtisztulni azoktól az előítéletektől és szokásoktól, amelyek útját állták, hogy osztályharcos ipari szervezetét építse. De e folyamat működésben van és semmi sem kívánatosabb, minthogy az orosz nép idejében le vonja a tanulságot a többi ipari államok és azok munkásságának bajaiból.
