Bérmunkás, 1935. július-december (23. évfolyam, 850-873. szám)
1935-11-09 / 866. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1935 november 9. Magyarországi Tükör Az IWW Hírszolgálati irodájától Budapest. ÜZLET-ÜZLET. Ezt tartja Gömbös is. A pékkartellre mintegy 100 ezer pengő kartell- adót vetett ki. A pékek köny- nyen megfizetik, hisz majd bevasalják a fogyasztóktól. Ezért és ilyen közös üzletekért nem bir a kormány a kartellek ga- rásdálkodásával szembeszállni. Bolond volna ha tenné. Mi lenne akkor a profittal ? Elvégre 100 ezer pengő még a rossz nengőkből sem kismiska dolog. És befektetés nincs reá, sem kockázat. Tisztán házhoz szál- itva kapják a profitot az üzletből, hogy éhen fordulnak fel emberek, mert nincs egy falat kenyér a számukra. Ugyan, ugyan ez nem fascista orientáció végeredményében és éppen ezért szóra sem érdemes. Gondolja Gömbös. KAPOSVÁR. A kaposvári polgármester a kaposvári templomot, színházat restuáltatni, mig a rokkanttelepi két emeletes iskolát felakarja éppittet- ni. Hurrá lesz Kaposváron munka ordítják a NEP-pártiak. Hohó lassan az agarakkal. Ezeket tényleg megakarja a polgármester csináltatni. De és ez a vicc a dologban OTI kölcsönökből először, (hogy hogy kerül a munkásbiztositói pénztár pénze kórház, és betegsegélyek helyett templomok és színházak restuálására ez külön tanulmány.) Másodszor inségmunka keretében. Inségmunkásokat nem kell az OTI-ba bejelenteni, tehát utánuk az OTI pénzt felvevő város betegsegélyt se tartozik fizetni ha kitöri valaki a nyakát. Miért nem vigyázott. Na nem igaz ? Harmadszor egy- egy kaposvári épitőmunkásra jutna ebből az inségmunkából 51.20 fillér. Negyedszer és ez a röhögni való. Ezen horribilis összeget a munkások 3 részletben (mint fináncok a lovat) kapnák meg. így egy harmadát a munka folyamata alatt, a másik 3-át a tél folyamán, a harmadik részt pedig tavaszkor. Hogy ilyen zseniális gondolkozó és számitó polgámes- ter, miért Kaposváron és nem a Lipótmezőn polgármestereske- dik ez egy valóságos kereszt- rejtvény. DEBRECEN: 11.000 ember kér Ínség munkát. Hogy ebből mennyit foglalkoztat majd a város, félig meddig bagóért, az még bizonytalan. Debrecen a zsirosnyaku civisek országában ilyen a nyomor, mi lehet Nyírségben? GYÖNGYÖS. Az asztalos szakmunkások sztrájkba léptek, hogy a 20 filléres órabéreikre 25 százalék emelést vívjanak ki. Tetszik érteni. Lesz tehát ha ugyan lesz 22 és fél fillérjük ha igaz óránként, amikor egy helybeli levélre (belföld) 20 fillérbe kerül a póstabélyeg. Hát ez is magyaráz valamit. Japán eljöhet a magyar kapitalistáktól eltanulni a kizsákmányolást, mig a magyar proli elmehet a kulikhoz tanulmányozni az életstandardot. De lehet úgy is, hogy a kulik jönnek ide, mindegy. JÁSZSZENTANDRÁS. Egy finánc agyonlőtt egy vándor házalót, mert adózás nélküli cigarettapapírt árusított a parasztoknak. A házaló meghalt. JULIUS hóban. A budapesti mentők 4920 esetben vonultak ki. 2861 baleseti és 127 utcán szülő nőt szállítottak kórházba. PITVAROS. A nagy nyomorúság miatt a nők irtóznak a gyermekáldástól. A minap til- tott műtét után meghalt egy fiatal asszony. A csendőri nyomozás folytán 3 asszonyt tartóztattak le, akikről kiderült, hogy 50 fillérért nagyban űzték a magzatelhajtást. Nagy pénz 50 fillér vidéken, amiért már érdemes vállalni a börtönkockázatát, és nagy csapás a gyermekáldás, amitől való szabadulásért érdemes egy életnek kockázatát vállalni. Hullanak a magyar nők, mert egy gyermek megszületése felér egy elemi csapással itt a mai viszonyok között. Ála Gömbös-féle faj védelem nagyban és kicsinyben. MIHÁLYI: Már jelentettük, hogy e kis Sopron megyei faluban petróleumra találtak, most vett híradás szerint, földgáz, és olaj óriási mennyiségben tör elő, mely a főgeológus szerint oly finom minőségű, hogy azonnal finomítás nélkül fellehet használni ipari célokra, világitásra, motorhajtásra és a világ legnagyobb szénsavgáz forrásra is itt bukkantak. Trösztök már tolakodnak. AMIHEZ POFA KELL. A Mák árát az eddigi mázsánkénti 36 pengőről 86 pengőre drágították 24 óra alatt. Itt nem láthatók a rendőrök, csendőrök és a közigazgatási apparátus amiért 50 pengővel felemelték az áru árát. Ja igaz elvoltak foglalva ezek az épitőmunkás- sztrájknál, ahol a munkások árujuk árát néhány fillérrel kívánták felemelni. A munkaerejük árát tudniillik. A MAMA Irta: Peterdy Sándor. A kopogtatásra előkelő Ízléssel öltözött fiatalember lépett a konyhába. — Bocsánat, nem tudom, jó helyen járok-e. Kovács Juliska kisasszonyt keresem. — Itt lakik. A leányom. — Haza jött már? Beszélhetnék kérem a kisasszonnyal? — Nincs idehaza. Úgy látszik, tovább maradt az üzletben. — De onnan egyenesen hazajön, ugy-e, kérem? Az asszony fölcsattant. — Sok mindenre kiváncsi, tisztelt uram. De most már én szeretném tudni, hogy tulajdonképen mit is kiván a leányomtól ? — Nem titok. Elmondhatom. Kovácsné biccentett a fejével, az egyik lábast errébb tolta, a másikat odább lökte és miután a tűzhelyen kellő rendet teremtett, betessékelte a vendéget a konyhából nyíló egyszerű tiszta szobába. — Tessék helyet foglalni. — Köszönöm. Parády Jenő vagyok, a “Allglob” filmgyár rendezője. Azért jötem, hogy . . . Bocsánat. Ugy-e, Juliska kisasszony résztvett az áruház fennállásának 25 éves jubileumán rendezett ünnepélyen? — Igen. — A szépségversenyen is? — Hogyne. Az első dijat nyerte. Egy gyönyörű estélyi ruhát, egy finom kabátot és — a falra mutatott — azt az ezüst koszorút. — Juliska nagyon szép leány, — jegyezte^ meg az anyai büszkeség fellángoló tekintetével. — Tudom, ismerem. Én is ott voltam az ünnepélyen. Láttam a kisasszonyt. És már napok óta kisérem, figyelem, tanulmányozom őt. Vonásai kedvesek, valami megtévesztő egyszerűség, báj, lelki tisztaság sugárzik a tekintetéből és, ha mosolyog, az ember gyönyörködve felejti rajta tekintetét. Az anya nagyot sóhajtott és csak annyit mondott teljes meggyőződéssel. — Ugy-e. — Én, asszonyom, most egy uj filmet rendezek és éppen ilyen arcra volna szükségem. Sokat kerestem, kutattam, de hasztalan. Végre megtaláltam. Azért jöttem tehát, hogy megkérdeznem: elvállalná-e Juliska kisasszony ennek a nem nagy, nem is nehéz, de kedves szerepnek eljátszását? A derék Kovácsné az első pillanatban csak nézett maga körül, mintha meg akart volna arról győződni, hogy csakugyan a saját lakásán van, hogy hozzá, neki beszélnek. Azután hirtelen nagyot akart mondani, de csak annyit tudott összeszorult torkán nagynehezen kinyögni: — Juliska . . . filmszinész- nő . . . Istenem . . . — Igen, — mosolygott a rendező. — Ha megegyezünk, a gyárban minden szükséges tudnivalóra megtanítjuk, kioktatjuk és igy nem lesz semmi baj. Azután ki tudja: nem egy, a magasba ívelő ragyogó életpálya első lépcsője lesz-e ez a szereplés. Nem hir, dicsőség, gazdagság veszi-e tenyerére leányát. Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és Juliska lépett be. Kovácsné feléje sietett, magához ölelte. — Juliskám . . . édesem, — szipogta és nem győzte lenyelni könnyeit. — Mi az, anyuskám? — ijedt meg a leány. — Csak nincs valami baj ? — Baj ? Szó sincs róla. öröm, szerencse, boldogság — szavalta lelkesen az asszony. Azután hol mosolyogva, hol el-elsirva magát, elmondotta, hogy miért is van náluk Parády. Mikor a mama lelkendezve befejezte előadását, Juliska fölkacagott. — Na, de ez csak tréfa, ugy-e? Én és filmszinésznő? Lehetetlen. Se énekelni, se játszani, se táncolni nem tudok, életemben még színpadon nem voltam és különben is félénk, ügyetlen, félszeg vagyok. Most azután Parády vette át a szót és oly meggyőzően beszélt, Juliska minden ellenvetését, aggodalmát annyira el tudta oszlatni, hogy amikor távozott, a megegyezés megvolt. Megállapodtak, hogy holnap eljön Juliskáért és anyjával együtt kiviszi a gyárba, ott próbafelvételeket csinálnak. Hatalmas szép autó állt meg másnap Kovácsék háza előtt és Juliska anyjával együtt helyet foglalt benne. Sokan csodálkozva nézték őket, de — Kovácsné nagy bosszúságára — voltak ablakok, ahol senkise hajolt ki. A gyárban nagy előzékenységgel fogadták Juliskát és a mamát. Maga az igazgató kísérte fel az irodába őket. Azután később a rendező jött Juliskáért és elvezette az öltözőbe, ahol már egy fodrász, egy öltöztetőnő várták. Ezek megigazították a haját, elrendezték a ruháit, a rendező néhány tanácsot adott, egy kicsit kifestette a leány arcát, szemöldökeit, ajkait, majd a fényképező-terembe mentek, ahol vagy tiz felvételt készítettek Juliskáról. — Holnapra elkészülnek a fényképek, — mondotta a rendező. — Azt hiszem, minden a legnagyobb rendben lesz. Minden a legnagyobb rendben volt. Másnap ismét megállt a nagy autó és abból most már az igazgató és a rendező léptek ki. — Kisasszony, ime itt vannak a fényképek. Nem csalódtunk. Ha lehetséges, a fényképen még bájosabb, mint életben. A mama sikongva nézegette a képeket. — Tudtam, tudtam, hogy a leányom szép, de hogy ilyen ... A jó asszony szemeiből patakzottak a könnyek. — Ezek után tehát kérem a kisasszonyt — mondotta a rendező —, írja alá a szerződést és holnaptól kezdve vegyen részt a próbákon. Természetesen egyelőre csak egy szerepre szerződtetjük. Ha azonban ez sikerül, akkor beszélünk a jövőről. Juliska sok rábeszélésre, biztatásra, amelyben természetesen Kovácsné vitte a vezérszólamot, aláírta az Írást. Azután az igazgató és a rendező kezet csókoltak neki is, a mamának is és eltávoztak. Mikor becsukódott az ajtó mögöttük, Kovácsné hangosan, önelégedetten mondotta: — Ez igen. Ezt vártam én mindig! Ez való neked! — Nekem, anyuskám — nevetett Juliska —, ne nem. Rettegve gondolok arra, ami következik. _— Csacsi vagy. Mitől félsz? Fiatal, szép leánynak való az reggeltől estig az üzletben görnyedni, gépelni, számlákat Írni,
