Bérmunkás, 1935. július-december (23. évfolyam, 850-873. szám)

1935-10-19 / 863. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1935 október 19. SZILÁNKOK Ha jártasok volnánk a ma­gas diplomácia szövevényes tit­kaiban, olvasva a kapitalista lapok öles betűi mögé húzódó híradásokban a sötét Afriká­ról, a civilizációt mérges gázok, bombák, húscafatokat repesztő lövegekről s az országfők ta­nácskozásáról London, Páris és Genevában, önkételenül keres­nénk a faj, a vérbeli ellentéte­ket, melyek ilyen nagy öldöklő tusára bírja az embereket. Még diplomáciai jártasság sem kel­lene ilyen meddő sötét utakra tévedéshez elég volna, ha az iskolák végeztével becsuktuk volna a könyvet és szemünket az' élet megnyilvánulásokkal szemben. Iskolai képzettségünk éppen erre a fatális pontra he­lyezett bennünket a múltban a a mai tanítási rendszerhez ha­sonlóan. Középiskolába járó fi­am panaszkodik a történelmi tananyag kikövetelt papagály- szerü ledarálásáról. Nagymeny- nyiségben, percnyi pontosság­gal kell nekik referálni az ame­rikai betyár “hódítók” hőstet­teiről, a tankönyvben lefekte­tett szabályok szerint be kell vágni a görög istenek, Cézárok és Bru.tusok drámáját, ennek tetejébe ismerni kell a csillag­sávos zászló történetét minden legkisebb részletében, hogy igy előkészítve alázatosan, bambán szalutálhasson butasága szim­bólumának. Hat-hét órai gyors­iramban végzett agytömése után szédelegve hogy ja el az is­kolapadot s megy ki az életbe, hol minden valóság éles szögle­tébe ütközik homályhoz prakti­zált látó és megértő énjének. Ez a lényege a nagytömeg isko­lában és kívül szerzett intelli­genciájának. Ezért kell pimasz hazugságok megtöltötte lapok diplomáciai bukfencezéseit nap­nap után szemlélnünk. Valóban úgy remélik, hogy a huszadik század hencegő civilizációja egy jottányival sincs előbbre a bál­ványimádók gyerekéveitől. Nincs hiradási szolgálatunk, nincs sasszemü megfigyélőnk, kinek alkalma volna megfigyel­ni és megfigyeléséről beszámol­ni a mai történések mozgató elemeiről. Az afrikai törzsek és az ola­szok összecsapásai csak befe­jező tényei annak a durva üz­leti kártyavetésnek, mely sza­kadatlanul folyik a zöldposztó­val betakart asztalok körül. A vetélytársak nem mennek bí­rókra. Ott kint a hegyekben, völgyekben, a tropikus ernyesz- tő hőségben folyik a vér, rot­had a megcibált test. A külöm- böző országok moguljai tovább folytatják barátságos manőver- jeiket gazdasági fölényekért, néptömegek feletti uralomért. Ennek az aljas játéknak moz­dulatairól nem szól senki. Ez nem a nyilvánosság dolga. A nyilvánosság múltban le­gelő szeme, sportban élő agya nem is tudná felfogni annak hétköznapi életére szóló kihatá­sait. Neki csak a felszint kell beadni. Genevát, Londont, Ró­mát, Mussolinit, s a többi elő­retolt papagályokat. Átfutja a lapokat megtörni bendőjét s jót alszik rá. Hogy a milliók vérét kocká­ra tevők gaz játéka saját ott­honát, családját, hajlékát ve­szélyezteti? hogy itt közelében 11 éves gyerek öngyilkosságot követ el mert nem bírja tovább nézni testvéreinek, anyjának éhhalállal küzdő nyomorúsá­gát ?, hogy kilencgyermekes anya tragikus sóhajban tör ki: “Nem nyugtalankodok magam miatt . . én birom az éhséget . . . de a gyermekeim ... se tej, se kenyér ... a házigazda kilakoltatással fenyeget.. hogy nemsokára fiát, tstvérét feláldozzák a háború szörnyé­nek, a feje fölött levő levegő- eget pusztulását terjesztő mér­gesgázzal töltik meg a csodás emberi alkotmányok ?, hogy nyomorult életet még a föld alá bújva sem mentheti meg? — erről nem gondolkozik. Ezt az ipari unionistáknak hagyja, kik a múltban is éle­tüknek javát áldozták a tunya­ságban lebzselő emberi auto­maták védelmében. S—n. Harc a maradi és a haladó elemek kö­zött az AFofL kon­vencióján (Folyt, az 1-ső oldalról.) nyok az iparban állandóan rosz- szabbodnak. A nemzetközi fronton kevés nézeteltérés várható. A véle­mény csaknem egybehangzó az­iránt, hogy a német nácizmus ellen a boykottot továbbra is folytassák és Green azon kije­lentése általános támogatást élvez, hogy az Egyesült Álla­mok a semlegesség álláspont­ján maradjon az olasz-abeszina háborúban. A konvenció vitás kérdései között természetesen legfonto­sabb az Ipari Unionizmus kér­dése. Egy percig sem hisszük azt, hogy még ha elfogadna is a konvenció az eszmét és a szak­szervezkedési formát az ipari­val cserélné fel, sokat nyerne az amerikai munkásság. Mert az esetben is még mindig hiá­nyozna a forradalmi szellem. Már pedig az eszme csak for­radalmi szellemmel telítve és a szervezetet demokratikus ala­pokra helyezve szolgálhatná a célt. Kivenni a vezérek kezé­ből a hatalmat és a tagságra ruházni azt. Estélyek a szerve­zési alapra: CLEVELAND East Si­de-on október 26-án, szom­baton este az Ifjúsági te- I remben, 11213 Buckeye Rd. társas vacsora. Vacso­ra jegy előre váltva 50 cent a helyszínen 65 cent. Práger rádió zenekara ját­szik. NYERS JÁNOS munkástárs Ohio állam déli részében fel­fogja keresni a Bérmunkás ol­vasóit és a magyar munkáso­kat, akik még nem olvasói la­punknak. Kérjük ezen városokban la­punk olvasóit, hogy tőlük telhe­tő támogatásukat adják meg Nyers János mtársnak ezen munkájában. CLEVELAND East Side- on a magyar propaganda csoport 8622 Buckeye Rd. minden pénteken este pont 8 órai kezdettel előadást vagy vita estélyt tart. A Bérmunkás minden olvasó­ját szívesen látjuk. A 440-ES SZERVEZÉSI ALAPJÁRA NEW YORKBAN november 9-én, szombaton este 8 órai kezdettel a Bér­munkás Hallban 1351 Third Ave. MŰSOROS ESTÉLY LESZ a jövedelem a connecticu,t-i szervezési költségre lesz forditva. Belépő dij a pénz­tárnál 35 cent. NYUGTÁZÁS. Okt. 13-tól — okt. 19-ig. Előfizetéseket küldtek: Rose Konz, Cleveland........... 1 D. Hajdú, Bedford.............. 1 G. Bakos, Los Angeles...... 1 M. Fekete, Coraopolis........ 2 G. Scherhaufer, Chicago.... 1 P. Bokor, Chicago.............. 1 ÁLARCOSBÁL Irta:Jean Lambert. Blanche a munkájára hajol­va dolgozott. Asztalterítőt hí­mezett. Amikor Maurice a szo­bába lépett, fel sem kelt a he­lyéről, hanem barátságos üd­vözléssel nyújtotta feléje a ke­zét. Maurice a család régi ba­rátja volt, akivel szemben már kimentek a divatból a szigo­rúbb etikett szabályok. — Alig tudtam a tömegen átvergődni — jegyezte meg Maurice, miközben leült —, az utcák tele vanak farsangoló néppel. Hol vannak a gyere­kek? — Elmentek az álarcosbálba. Viktor spanyol grandnak öltö­zött, Tóni pedig apródnak. Olyan boldogok voltak a fiuk . . . Bizonyára jól fognak mu­latni. — Most az ideje . . . addig mulassanak, amig fiatalok, — jegyezte meg Maurice és hoz­zátette — hát Marcel mit ir? — Táviratozott, hogy holnap­után érkezik haza. Pár percig csend volt. Mau­rice szivarra gyújtott, az asz- szony munkáját folytatta. Hir­telen megszólalt a férfi: — Mind elmentek, csak ma­gát hagyták itthon, egyedül! — Ugyan . . . miért vittek volna magukkal a gyerekek ... már öreg vagyok. — öreg? ... — jegyezte meg Maurice halkan, mintegy hangosan gondolkodva. — Viktor a nyáron már húsz éves lesz, — felelte az asszony és szelíden mosolygott. — Nem számit — vágott vissza határozott hangon Mau­rice —, maga gyerek volt, ami­kor férjhez ment. — Igaz . . . Újra elhallgattak. Mind a ketten gondolkoztak . . . Mau­rice és Blancha évek előtt, a diákszerelem regényes napjai­ban szerették egymást, de a lányt szülei Marcelhez adták feleségül. A gyermekábrándot nem vették komolyan, Marcel pedig érett és jómódú ember volt. Maurice szoros barátság­ban maradt a családdal, ő volt a két fiú keresztapja. Minden este vacsora után feljött feke­tére. így megszokták, mintha a családhoz tartoznék és flör- tölésnek még csak a gondolata se támadt fel a lelkűkben. Igaz, tiszta barátság volt. Az utcákat elárasztó farsan­gi hangulat most valahogy meg­zavarta Maurice lelkét. Kis gondolkodás után újra megszó­lalt: — Blanche . . . most, hogy a gyermekek már megnőttek, igazán gondolhatna kissé magá­ra is. Ha Marcel itthon volna, ő is igazat adna nekem. Öltöz­zék, menjünk el legalább ket­tesben az álarcosbálba. Tudja, otthon egy szekrényem tele van régi jelmezekkel. Amióta sze­gény Henry bátyám meghalt, az egész jelmezraktára ott fek­szik nálam érintetlenül. Mint művészember csupa stilszerü jelmezt gyűjtött össze. Negyed­óra alatt elhozom a két legszeb­bet és elmegyünk. Van ott pél­dául egy csodaszép velencei díszruha a tizenhatodik század stílusában . . . Két selyem­álarc is van mellette. Elme­gyünk, mint a velencei patríci­us és felesége . . . Nem foga­dok el ellentmondást ... ro­hanok. Maurice hangulata magával ragadta az asszonyt is. Csak akkor ijedt meg, amikor Mauri­ce karján, jelmezben, álarcosán lejtett végig keringőzve a zsú­folt báltermen. A zene, a bálozó tömeg saját leánykori emlékei Blanche-ot is magukkal ragad­ták. Remekül mulatott. A sze­me csodásán csillogott, bágyadt arca kipirult, a túlterhelt házi­asszony gondjáról, fáradtságá­ról megfeledkezett és boldogan engedte át magát Maurice ve­zetésének. A teremben fojtó meleg volt. Maurice Blanche-ot egy mellék­terembe vezette, ahol frissebb volt a levegő. Amint az oda­vezető folyosón áthaladtak és egy percig egyedül voltak, Mau­rice megállt, magához ölelte Blanche-ot és meg akarta csó­kolni. Az asszony alig hallható sikollyal kisiklott a karjai kö­zül és elszaladt. Maurice meg­döbbenve nézett utána. Az Ab­lak mélyedésében magas férfi­alak spanyol grand jelmezében kis, filigrán Gretchen-nek öl­tözött lányt tartott félig átölel­ve. Ezt a párt pillantotta meg Blanche, amikor megriadtan el­menekült. Megismerte a spa­nyol grand jelmezét és alakját . . . az ő Viktor fia volt . . . Amikor Maurice az asszonyt a ruhatár közelében nagy baj-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom