Bérmunkás, 1935. július-december (23. évfolyam, 850-873. szám)

1935-10-19 / 863. szám

1935 október 19. BÉRMUNKÁS 3 oldal Magyarországi Tükör Az IWW Hírszolgálati irodájától Budapest. INDIÁBAN évente 1180 ember közül egy ember hall meg tuberkolózisban. Magyarorszá­gon viszont 530 emberre jut egy elhalálozás. Indiában a száz­milliók számára csak a tudat­lanság, a szegény, és a nyomor az osztályrész, addig nálunk a kulturfölényünk nagyobb dicső­ségére 50 százalékkal rosszab­bak a viszonyok. Ezt igazolja ezen statisztika is. Kommentár ehez felesleges. A NAGY és külföldön is “jó” hírnévnek örvendő luxus ho­telek ki gondolná, hogy a pin­cérek részére adott borravaló­kat is megvámolják. Nem elég, hogy ezek a munkások ingyen dolgoznak a várható borravaló reményében a nagy (óriási) profitra dolgozó hotelokban, de a kapitalisták külön sápot is húznak a borravalójukból. A “Bristol” hotel egyike a legdrá­gább hoteloknak Budapesten. A japán főiskolások akik a diák- olimpászra jöttek Pestre és a “Bristol” hotelben szálltak meg távozásukkor 200 pengőt adtak az igazgatóságnak át, hogy ezt az összeget azoknak osszák szét akik kiszolgálták őket. A válla­lat az átvett 200 pengőből 50 pengőt osztott szét, mig 150 pengőről nincs hir. A pincérek sztrájkba léptek emiatt és kö­vetelik mind a 200 pengő kiosz­tását. SÁTORALJAÚJHELY. A sző­lősgazdák tartott értekezle­tén hangzott el e mondás: “Be kell vallani őszintén, hogy tiz év óta éhbéren dolgoztatjuk a szőlőmunkásokat, akik a min­dennapit sem tudják megkeres­ni.” De a tokaji borért azért aranyat kapnak az urak, akik jal megtalálta, Blanche izgatot­tan súgta: — Azonnal hazamegyek . . . Egy percig sem maradok . . . Maurice hazakisérte. Útköz­ben egy szót se váltottak, a ka­punál az asszony megszorította a kezét és csak ennyit mondott: — Nagyon kedves volt, Mau­rice . . . köszönöm. A család az ebédnél találko­zott. — Anyám, fáradtnak látszol. Talán nem jól érzed magad? — kérdezte a kisebbik fiú. — Nem tudtam aludni az éj­jel — felelte Blanche —, de ne törődj velem, kis fiam . . . Viktor mosolyogva jegyezte meg: ,.. . — Én se aludtam az ejjel... de legalább jól mulattam. Nagy­szerű volt a bál. Blanche arra gondolt, hogy a fia bizonyára azért olyan jó­kedvű, mert a kis Gretchennel nagyon jól mulattak. Odament a tálaló asztalhoz, hogy a piru­lását leplezze. Estére a férje is megérke­zett. Vacsora után, mint ren­desen, eljött Maurice feketeká­véra . . . Nyugodtan beszél­gettek, mintha semmi se történt volna. Blanche boldog volt, hogy a nyugalmát semmi sem zavarja meg és nyugodtan járt­kelt az asztal körül ... a meg- szokot álarc védelme alatt. eladják, megisszák és semmit nem dolgoznak érte. SZEGED. Az utóbbi időben járvány szerűen lépett fel Szegeden a tífusz és vérhas- megbetegedés. A tisztiorvosok jelentésében rámutatnak, hogy a betegek és hozzátartázóik nagy nélkülözések között élnek és élelmiszer hiányában csu­pán dinnyével táplálkoznak. Szeged az ország második vá­rosa. A XI. KERÜLET “ki”-telepité- si akciójáról már irtunk. Most ez az akció uj állomáshoz jutott el. A városi barakokból akik más fedét hiján nem köl­tözködhetnek ki azokat egysze­rűen fegyveres erővel verik ki lakásaikból. így történt, hogy egy lezárt lakást a rendőrök felfeszitettek és a budapesti rendőrséghez tartozó 1022, 2287, 2117 számú rendőrök behatol­tak Martin Gusztáv lakásába ahol kardal intézték el a “ki”- telepitést. Martin G. és Lulai Károly félkezü proletár feje és arca összevolt kaszabolva ami­re összeszaladtak az emberek. Mivel a pribékeket megakarták lincselni nagyszámú rendőrcsa­patot küldtek ki ennek megaka­dályozására. A két sérült mun­kást kórházba szállították. HARKÁNYFÜRDŐ. Itt jött össze a hivatalos világ, hogy tüntessen az egyke ellen és a magyar nőket gyermekszülés­re serkentse. Ezen a tüntetésen megjelent Horthy is. Voltak ott papok, nénik stb. “termékeny”- ek. Szüljetek: Ma ez a jelszó. De, hogy ennek van-e értelme azt igazolja Kanalas Flóra szarvasi asszony, akit nem le­het egykeséggel megvádolni, hisz 30 gyermeket szült, és a faj védelem nagyobb dicsőségé­re csak kettő él jelenleg. Szül­jetek: De, hogy a gyermeket felis lehessen nevelni azt terv­szerűen teszik lehetetlenné, a gyönyörű rendszerükkel. EURÓPA? Úgy tudjuk Ma­gyarország Európában van. A térképen legalább is. Bala- tonfüreden kigyulladt a nagy szálló. A tűzoltók későn vonul­tak ki, mert a magyar királyi posta kezelésében levő telefon- szolgálat este 9-től reggel 6 óráig szünetel. MISKOLC. Az Ipartestületek Országos Központjának leg­utóbbi “iparos” gyűlésén a szakmákra . Numerus Clausus bevezetését követelte a kor­mánytól. Röhögni kell az ilyes­min akkor amikor a kisipar agó­niáját már csak a pusztulása követheti és nem a numerus clausus, amely megmentésére gyenge már. ELSŐ LÉPÉS a fascizálás felé. A nemzetközi szociáldemok­rata szakszervezeti mozgalom, most minden erejét arra veti, hogy a szakmákban a minimá­lis munkabért és munkaidőt a kormány rendeletileg állapítsa meg. Ezekben a bizottságokban állami tisztviselők és a munkál­tatók vannak többségben és igy a szakszervezetek állandóan kissebbségben vannak. Termé­szetes, hogy akkor amikor az államra bízzák és nem a mun­kásság szerevezett erejére (mellyel egyébként a szak- szervezetek nem rendelkeznek,) a munkaidő és munkabérek megállapítását, saját maguk segítik elő azt, hogy az állam saját hatalmi szavával mely mindenkor a munkáltatók ér­dekét szolgálja dönthet ilyen kérdésekben kötelező erővel, akkor ez az első lépés a fasci­zálás felé. Ezt pedig elősegítik egész nyíltan a szakszerveze­tek. MEZŐBERÉNY. A Mezőberény- szarvasi utat egyik szakaszán készítették el a mezőberényi munkások. Időközben elfogyott az útépítésre a fedezet, de azt csak jóval későbben hozták a munkások tudomására. A munkások akik nem kapva meg munkabérüket, természetesen becsapottnak érezték magukat. Az elkeseredett munkások fel­mentek a községházára mint­egy 200-an és ott a végzett munkájuk után járó bérüket követelték. Ezért a hallatlan merész követelésért mintegy 120 munkás ellen eljárást indí­tottak. A vádlottak nagy szá­mára való tekintettel Békés­gyuláról szállt ki a törvényszék. Bátori Sándor a törvényszéki elnök kérdésére, hogy mi indí­totta őket erre a lépésre, azt felelte, hogy a “has, mert min­denki éhes volt.” ítélet: Vágner Ádám és Bátori Istvánt 5 na­pi, mig 78 munkást 1—1 napi fogházra Ítélt el, azon a címen, hogy a mezőberényi községhá­zán, a főjegyzővel erőszakoskod­tak. Az Ítélet jogerős. Arról persze nincs hir, hogy ezideig a munkások bérüket megkap­ták volna. így építenek ország­utakat a fajvédők és ezért vág­ják ki a port a filmekből. MEGÁLL az ember esze. Az OTI (volt munkásbiztositó pénztár.) Mint már jelentettük, bár a szolgáltatásokat állandó­an csökkenti és minden fu.r- fanggal arra törekszik, hogy a munkásokat akik kényszer­tagjai ennek a hajdani szociális intézménynek, kinulláza joga­ikból, két kézzel szórja a pénzt mindenféle célra, csak arra nem ami kötelessége volna, a beteg munkások segélyezésére. Ameddig polgári és kormány­nyomásra tette ezt, bármeny­nyire is rablásnak minősítettük érthető volt, mert régi szokás az, hogy a munkások vagyoná- bóli kiforgatásban egyek ők. De szinte érthetetlen az oros­házi épitőmunkások beadványa, amit a község elöljárósághoz intézett, és amelyben kérte, hogy fogjanak végre az alkotó munkához. Hogy a bürokrácia mióta végez alkotó munkát ezt nem tudjuk, de az orosházi épitőmunkások, mint a szak- szervezet tagjai tudják. Majd igy folytatja: “Épitessék föl a rég megígért községháza, a szükséges óvodákat, a közkőr- házat, bővítsék ki a vágóhidat és a szükséges fedezetet az OTI- tól kölcsönként szerezzék meg.” Hogy mindezeket miért nem kezdig meg, a községi és elég magas pótadckból, ezt nem ért­jük. De amikor egyházak segé­lyezésére van pénze a község­nek akkor lelkiismeretlenség az OTI-t fejőstehénnek ajánlani, még akkor is, ha ezt tudatlanul és munkások teszik. BUDAPESTEN. Ez évben a polgári iskolákban 1800 tanu­lóval kevesebb iratkozott be, mint tavaly. A drága tandij miatt tehát már az alsófoku középiskola kapujánál elvérez­nek a proletárgyermekek. Az iskola nem a népé, hanem a ki­váltságos osztályok csemetéié. TIZENNYOLC pengőről 30 pengőre emelte a téglakartell 1000 drb. tégla árát pár nap alatt. Most hol van ezzel a nagy áremeléssel szemben a rendőr­ség? Az épitőmunkások amikor az ő árujuk, a munkaerejükért pár fillérért többet kértek, ak­kor mindenütt ott voltak. És most? Hja a kartell profitja az szent és sérthetetlen. DRÓZDY Győző. Amerikát járt “szenátor” aki ott lapot is alapított, belépett a Gömbös­féle NEP.-be. A pártpolitikusok ime a szélső baloldalról, ha a szélsőjobb oldalra átkanyarod­nak ebből nem csinálnak lelki- ismereti kérdést. SZÁZHÚSZ népiskolai tanítói állásra Írtak ki pályázatot. Nos erre a néhány tucat és ha­vi 50—80 pengővel díjazott ál­lásra 8000-en adtak be pályáza­tot. Az állam mindenesetre 16.000 pengőt keresett, ugyanis egy pályázatra 2 pengős bélye­get kell ragasztani. BUDAPESTI hatósági munka­közvetítő julius 31-iki jelen­tése szerint 521 betöltendő munkahelyre 4723 munkakere­ső jutott. (Budapestre érten­dő.) RÁKOSPALOTA: Ez a roha­mosan fejlődő “város” Bu­dapesttől 5 percnyire van és a szószoros értelmében határos vele. Elgondolnánk, hogy ez a közelség ott is városi higeniát parancsol. Most ebben a káni­kulában ha valaki egészséges vizet akar inni és nem a kóla bacilusokkal fertőzött kutak vi­zét úgy erre a célra egyetlen egy vízcsap áll a város lakos­ságának rendelkezésére amiért órákig kell sorbaáljani amig egy kanna vizet vihet valaki. Erre nincs pénz. SOPRON megyei Mihályi-ban petróleum forrásra akadtak. Jelenleg folyik a telep felállí­tása. A petróleum tröszt itt is meghonosítja az Oil rabszolgá­kat. Egy fajtával több vagy kevesebb már nem sokat számit Magyarországon. A BAZILIKA egyházközség sikkasztój át szabadlábra he­lyezték. Elvégre a szegények számára való kiutalási összege­ket, ha valaki zsebre vágja és pláne tej kiosztás helyett (erre volt elkönyvelve) az egységes párt választási hadjáratára for­dítják a pénzt ez nem bűn. Fő, hogy Gömbös pártja ilyen pén­zekből hatalomra került. Egyik varjú nem vájja ki a másik szemét mondja a magyar köz­mondás. Itt be is igazolódik en­nek igazsága.

Next

/
Oldalképek
Tartalom