Bérmunkás, 1935. július-december (23. évfolyam, 850-873. szám)
1935-07-06 / 850. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1935 julius 6. SZILÁNKOK Mig a nemzeti vagyon menthetetlenül összpontosul mind kevesebb kezekben, kétségbeesésbe zavarva a pusztuló középosztályt, ezek idegeskedését legyezgetve a politikusok újra és újra előhozakodnak a va- gyonosztás humbugjával. Tudós professzorok, kik az adminisztrációt tanáccsal látják el, tudva-tudják, hogy a vagyon összpontosulása szükségszerű, sőt létkérdése a kapitalista rendszernek, mégis versenyezve Huey Long, Townsend s más hasonszőrű demagógokkal a “népkormányzat” kezükbeni tartásáért, nagy hűhóval verik dobra a hülye szavazók megtévesztésére. Ha ezt a tudatlanságra alapított “mentő akciót” csak a polgári liberálisok számlájára kellene Írnunk, nem sokat jelentene. A forradalmi jelszóval dobálózó munkásoknak hízelgő politikusok ugyanezt teszik, mikor külömböző biztosítás, munkanélküli segély és más efajta reformokkal próbálják hozzá kötni a munkást az önmagát halálra Ítélt rendszerhez. Már a régi progresz- sziv Roosevelttől hallottuk, amit most évtizedekkel később utódja, dob a sokféle próbálgatástól megkótyagosodottak elé. Sandán tekint végig a gyülevész népen. Kezét megtömött zsebén tartja és teleto- rokkal kiáltja: osszuk fel a nemzeti vagyont. Nem az övét, sem Morganét, vagy más puszipajtásáét. Hát kiét? Eggyes üzleti kombinációk, külömböző nagy vállalatok tulajdonjogi értékpapírjaikat akik ellenőrizve egész iparágakat tartanak kezükben anélkül, hogy bármelyik személyes vagyonának mondhatnák, de ahol egy gombnyomás elegendő ahoz, hogy az ipartelepek százait zárják le vagy hozzák mozgásba, hogy a tőzsdére csalt hiszékenyeket ugrasszák vagy hitegessék — ezek ellen is zug a hivatalos adminisztráció hivatalosan. Privát óráikban, maguk között osztozkodnak a rablóit vagyonon. A munkás, ki felismerte osztályhelyzetét és lehetőségeit nem kér az ilyen osztásból. Tudja, hogy az urak hamis játékosok s neki úgy mint eddig csak a férges jutott. A nemzeti vagyont nem felosztani készül, de átvenni a maga egészében, annak ellenőrzését. A következő elnök választás több mint bizonyos, hogy ezekkel a vagyonosztó, tröszt romboló és más radikális jelszavakkal lesz fűszerezve. Ha csak közben a munkás fel nem ébred. Ha ez utóbbi történne, a politikus cselszövők, a tőkés érdekeltségek barrikádjai mögé húzódva mutatják be hosz- szu időkön át tartó aljas bérenc mivoltukat. S mint gyáva, renyhe élősdik fognak könyörögni a szerszámokat lefoglaló munkáshoz kegyelemért. Nem vagyunk bosszúállók, mert ez a gyöngeség jellemvonása, de azt nem Ígérhetjük, hogy felejtünk. S bizony, már ez- ídeig sok van a számlájukon. Amerikának is, úgy mint Oroszországnak, meg van a saját Szibériája. Csak nem régiben irtunk az alaskai jeges vidékbe szorult völgyvidékről, melyet az elnök okosai szemeltek ki az ipar és mezőgazdasági nyomor redukálására. Néhány száz családot száműztek e vidékre. Persze, ezt nem volna szabad száműzetésnek nevezni, mert az egész művelet kívánatosnak látszó rongyokkal val feldíszítve. Ez azonban — mint annak idején megírtuk — csak látszat. A látszat pedig nagyon sokszor csal. Ez esetben szomorú, sőt tragikus jajkiáltások szállnak felénk Alaskából. Pedig ez még csak a kezdet. Az idők viszontagságainak kitéve, kint a szabad ég alatt szúnyog és piszoktól környezve könyörögnek vissza szállításukért. Egy csoportnak már sikerült visszajönni, mig a többiek számolják a perceket. Jaj kiáltásuk már az okosak füléig ért. Egy direktort bűnbaknak tettek. Elbocsátottak. Mintha ezzel lokalizálhatnák a száműzetéshez hasonló buta, esztelen “telepítés” elleni elkeseredést. Talán ezek a kiábrándult “telepedők” észre térnek. Ideje volna. Californiában, Michigan és a többi államokban ezrével vannak az ipari szervezkedés apostalai. Talán a jövőben meghallgatják őket. Hogy ne a holdban vagy Alaskában keressék a Kánaánt. Hogy velük összefogva elűzzék a körülöttük levő Kanaán bitorlóit és használják a fölös számban levő civilizáció összes javait. Nem ígéretért, alamizsnáért könyörögnek, de emberhez méltóan kierőszakolják a gyerekeik s családjaik részére a kenyeret, a boldogságot. Vannak olyanok, kik elégedetlenek a lassú építés tempójával. Kerülő utakon gondolják gyorsabbá tenni haladásukat. Ezek közé tartozik a “Mechanical Education Society,” röviden “Mesa.” Itt-ott tudnak tömeget is szerezni. Harci modoruk csak az lehet, ami minden más szervezetnek, ha őszintén akar verekedni a munkás jogáért. A tőkésnek mellékes, milyen nevű a szervezet, mely előnyöket akar a munkásnak. Lesújt reá. Kíméletlenül. Most tapasztalja ezt a “Mesa” Cle- velandban. A tőkés összeölelkezve az AFofL korrupt vezérekkel, hátba támadja őket. Éppúgy mint ahogy minket hátba támadott több esetben az utóbbi időben. Ha a “Mesa” vezérei nem aspirálnának vezér ségre s az azzal járó árulásra, feladnák cifra nevüket, velünk kezet fogva az általuk hangoztatott célt — a profit rendszer eltörlését — sokkal hatásosabban vihetnék a munkás elé. Tudhatnák, hogy a tőkés rendszerrel fel venni a harcot csak egy ut van, ez a tőkések osztatlan Egy Nagy Ipari Szervezetéhez hasonlót felépíteni a munkások oldalán. Minél több nyíltsággal tesszük ezt, annál közelebb leszünk a végső mérkőzéshez! S—n. KÖSZÖNETÉT óhajtunk mondani mindazoknak, akik elhunyt férjem és apánk ravatalára virágot hoztak és centjeikkel segítségünkre voltak szomorú helyzetünkben. ígérjük, hogy férjem illetve apánk által félbe hagyott munkát, annál nagyobb készséggel fogjuk folytatni a rendszer megdöntéséért és az ipari demokráciáért. Detroit, 1935 junius hó. A Szilvágyi család. NEW YORKIAK FIGYELMÉBE ! AZ IWW és a Modern Színkör ez évi harmadik nagyszabású GULYÁS KIRÁNDULÁSÁT tartja vasárnap julius 14-én, a közismert Edenwald erdőben. Mint minden alkalommal úgy most is lesz frissen főtt gulyás, még pedig Fürst munkástárs által elkészített uj rézfazékban, imelynek felavatását Fazekas István a new yorki éttermek hivatásos gulyásfőző je fogja szakszerűen intézni. Lesz minden jó enni és inni való! A szórakoztató játékok közül megemlítjük a HALÁSZÁST az erdő lombos fái között, melynek érdekessége az lesz, hogy mindig fog valami akadni a horogra. Jó zenéről is gondoskodva van. Belépti dij nincs! ÚTIRÁNY: A 3. Ave. “L” a 133. utcáig, onnét a Westchester Railroadon a Dyer Ave. állomásig. Úgyszintén a Lexington Ave. E. 180th St. Subway a végállomásig ahol szintén a Westchester Railrodon a Dyer Aveig. Esős idő esetén a Bérmunkás Otthonban d. u. 3 órai kezdettel táncmulatság lesz. A KENYÉR Irta: Nyigri Imre. A sütőkonyha kövezetén mind sűrűbben sorakoztak egymás mellé az “élet”-től duzzadó szakajtók és egyre többen lettek kint az udvaron az asz- szonyok. A vetés órájához, a héthez, már nem sok hiányzott. A kemence felől kiverődött a sorvasztó hőség. Odakanyarodott a kisudvarra és lassan megoldódtak a keményre kötött fejkendők csomói. A meginduló reggeli szellő levágta a nedves fa bűzös, sárga füstjét az udvarra és meg- köhögt.ette a szoknyákba kapaszkodó rajkókat. A vaskos pádon és a kenyérállvány alsó deszkáin a legfürgébbek, a tanyaiak ültek. A falubeliek a farakásokat támogatták. Fáradt fásultsággal indult és halkult a beszélgetés. A szótlan csoportok csak akkor élénkültek meg, amikor a péklegény kiállott az ajtóba cédulát osztogatni. — Na, Benkő bácsi, hány kenyere lesz ? — Egy csak, lelkem, amint szokott, egy. — Mára nem pingált oly szép cédulát, mint a múltkor? — Nincsen papirosom, aranyom! — Adok én, ha hoz rózsát délutánra. — Hozok, hugám, hozok. — Ma miért nem a Juliska jött? — Kedvemre való volt, hogy ma én jöjjek. Látni akartalak, hát azért. A leány dévajon elnevette magát. Talán a szomszéd Pali gyerek rózsákon való örömére gondolt és megsimogatta a ravaszul hunyorgató Benkő bá’ szinfehér szakállát. — Befestem, ha rosszalkodik. — No-no, ne mondj ilyet, mert aztán csókkal tisztogathatod. Közben a legény előrehuz'a a tüzet. Indulatos izzással nyitotta meg a száját a kemence. A vékony rőzsék hajladozva hódoltak az ölfa tüzlánca előtt és bókolásuk tánca ropogva nyaldosta körül a kotrcszer- számot. Eddig csak valamilyen sebhelynek tetszett a sütőkonyha sötétjéből előderengő kemence. Most mint valami haragos szem dobálta széjjel fölvillanó fényét. Szikrázása mintha az asz- szonyokban is uj tüzeket nyitott volna meg, hangosabb és ingerültebb lett a beszéd. A hőség terpeszkedő, lihegő le- hellete életszint festett a barnaságukban is vértelen, szomorú asszonyarcokra, ömlött belőlük az elégedetlenség. — Csak ti ne panaszkodjatok! — szólt bele az ör.eg Benkő. — Egyszer aztán igazán megver benneteket az Isten. Dolgos uratok, vagy apátok van, mit siránkoztok? Folyton a jaj, mint a vénasszonyoknál. Megvan ami kell, a kenyér, hát olyan sokkal többet akartok? Talán máskor több jutott? Hát aztán. Most végkép beborult a szegénységnek. Hogy köznap nem bújhattok az uj- módis puccba és nem mehettek benne folyton szomszédolni, hát vannak ennél még nagyobb bajok is. Nekem már csak több okom volna panaszra nyitni a számat, mégsem sápitozom, mint ti. Fő a kenyér! Elhallgattak. Tudták, hogy az öregnek bizony keserves az élete. özvegy ember volt. Egyetlen lányának férje elesett. Három apró gyerek maradt utána. Az asszonyka szenvedett, küzdött s vagy egy éve eltemették. Az alig tizennégy- éves Juliska főzögetett abból, ami volt. Az öreg munkára járt, de
