Bérmunkás, 1935. január-június (23. évfolyam, 824-849. szám)
1935-03-02 / 832. szám
1935 március 2. BÉRMUNKÁS 3 oldal A második N. R. A. A washingtoni politikus urainknak, akik az NRA-t mint valami égből hulló mannát mutatták be a néptömegeknek mely, tejjel mézzel folyó kana- ánná varázsolja, a sok milliós munkanélküli tábortól végelgyengülésben sorvadozó profit rendszert, látva a nagy tömegek kiábrándulását, újabb két esztendőt akarnak varázsigé- retük megvalósítására. Roosevelt elnök a kongreszushoz intézett beszédében, nagyon is halk hangon számolt be a két esztendős NRA előnyeiről, amit a néptömegek javára lát elkönyvelni, mint olyasvalamit, amiért érdemes még két évig a kék sast életben tartani. Az a tény, hogy a munkanélküliek száma nem csökkent, de ellenben a munkabérek, a kormánykörök megállapítása szerint is, három és fél százalékkal lettek rövidebbek, mig az életszükségleti cikkek árai 1934-ben 14 százalékkal szöktek föl, nem valami kecsegtető vonzóerővel bírnak arra, hogy a második NRA-t újból olyan nagy diszfelvonulásokkal üdvözölnék-e még az orruknál fogva vezethető tömegek is. Ha pedig figyelembe vesz- szük, hogy egyes korporációk jövedelme éppen 1934-ben a 70 százalékos emelkedést is elérte és általában a trustök és korporációk prosperáló éve volt 1934, akkor érthető az a halk hang, mely a kongresszuson keresztül újabb életet akar lehelni az NRA lassan de biztosan a kimúlás felé haladó testébe. Ha áttekintjük az elmúlt két esztendő munkásharcainak történelmét akkor azt kell tapasztaljuk, hogy még soha olyan terror, sztrájkoló munkások legyilkolása és bebörtönzése, olyan arányokban mint a múlt két évben nem igen fordult elő. Vannak egyesek, akik ezt az NRA szabad szervezkedési paragrafusának tudják be és a munkások tömeges harci tempóját tartják a nagy terror okának. De mit ér egy olyan szabad szervezkedési paragrafus a munkások részére, mely a kapitalisták és a trösztök részére a szabad gyilkolás és a diktatórikus terror jogát adja meg. A két esztendős NRA világosan mutatja a munkások előtt, hogy nem egyébb mint szemfényvesztés az igazi változtatások felismerésének megakadályozására. A politikai törvényhozásban nem lehet a gazdasági válság okain változtatni még akkor sem, ha egy teljesen jóakaratu munkáskormány kerülne a kormány élére. Az ipari válság kulcsa az iparokban van, a termelés és szétosztás mikénti irányításában. Csakis a termelési szakértők lehetnek azok akik az ipari válságon változtatni tudnának. A termelési szakértők pedig mindazok akik az iparokban a legképzettebb mérnököktől a sepregetőkig, a termelésben részt vesznek, vagy I hajlandók részt venni. A po- ; litikai törvényhozás semmiféle i hasznos munkát nem végez a társadalmi rendszerben. Csak mint fogyasztó parazita módra élősködik az iparokban előállított javakon. Kizárólag csak azért vannak az évekhez kötött tervezetek, mint most a második NRA, hogy a politikai állam elnyomó szervét továbbra is működésben tudják tartani. Azok a tények melyek most már számadatokkal bizonyítják, hogy mit kaptak a munkások az utóbbi két évben, elénk tárják a következő esztendők várható következményeit. A munkabérek levágása és az élelmiszerek árainak emelése. Még mélyebb nyomor és nélkülözés. A munkástömegek védekezése és támadása a csődbejutott és fej- nélkül fühöz-fához kapkodó politikai rendszermentők tervezete ellen, nem lehet más mint a kíméletlen osztályharc! Második NRA helyett, Egy Nagy Ipari Szervezetet! Az IWW ipari tervezete az egyetlen kivezető ut a gazdasági válságból. (f.) A National Screw Mfg. sztrájkoló munka sainak összetartása meg fogja törni a gyáros ellentállását (Folyt, az 1-ső oldalról.) hogy a munkások ilyen szolidaritása a sróf gyár urait megfogják törni és a munkások rendezett munkaviszonyok mellett megjavított fizetéssel mennek vissza a munkába, ahol a gyár még eddig a szervezethez le nem csatlakozott munkásait is beeszervezik, hogy sztrájk, munkabeszüntetés nélkül tudjanak újabb és újabb előnyökhöz jutni. A Terminal Towert pickete- lő munkásasszonyok vonala az elmúlt hét zéró alatti időjárása dacára nem gyöngült sőt erősödött az IWW más felé dolgozó és munkanélküli tagjaival, akik kötelességüknek tartják, hogy a takarító munkásnőket segítsék harcukban. Itt történt meg a héten, hogy egyik west sidei munkástársat fegyvert fogva akarták inzul- tálni a vállalat emberei, de akinek erélyes fellépése bátortalanná tette az illetőt fegyvere használatára. A takarítást végeztető vállalat vezetője másnap magához kérette a sztrájkoló munkás asszonyokkal levő Tor Ce- dervall mtársat és tisztázni akarta a tegnapi incidenst, hogy neki abban semmi része nincs. A sztrájkolok a picketelést a posta épületre is átvitték, mert bizonyságot nyertek arról, hogy azon keresztül csempészik be a szkebeket. A munkásasszonyok győzelme a hosszú harc dacára nem fog elmaradni, mert a vállalkozónak ma sokkal többe kerül az épület takarítása, mint ha azt rendes munkásokkal végeztetné, azon kívül sok panasz érkezik az irodákból is az állandó tisztátlanság ellen, amely mind oda fognak vezetni, hogy a vállalkozó keresse a sztrájko- lókkal a megegyezést. fecskékre rájuk sem nézett, a rigókkal nem ellenkezett s nem mondott mesét, hiába kértem. Sok mindent szerettem volna kérdezni tőle, de nem mertem. Hiszen anyánk is magára hagyta őt. Bement vacsorát készíteni s nem hívta magával Annuskát. Csak időnként jött ki, kipirultan a konyha melegétől s aggodalmasan kereste tekintetével Annuskát. És amikor apánk hazajött valahonnan, hallottam, amint anyám azt mondta neki: — Ez kellett nekem. Ilyen felelősség. Ez a bolond gyerek beleszeretett Horváth Andrásba. S az is . . . mit akar . . . mit? . . . Tudhatná, hogy An- nuska nem hozzá való! Szegény leány . . . Semmit sem értettem az egészből. Szereti . . . Nem hozzá való . . . Szegény leány . . . gazdag ember . . . Furcsa, érthetetlen dolgok. Különben is mindig fájt gyermekszívem, ha gazdagokról és szegényekről hallottam, akik kö-; zött olyan nagy különbség van, bár látszatra egyformák. Tehát Annuska is szegény volna? A szegénység fogalma bennem másképen élt. A társadalmi széttagozódás ismeretlen volt előttem. Csak a rongyos embert ismertem el szegénynek. Hiszen Annuskának szép ruhái vannak s ő maga is olyan szép, mint a tündérek. Hol van hát rajta a szegénység, amiről anyám beszél ? Annuska a kerítésnél állt, i amikor apám odalépett hozzá s megszólította. / — Miért busul, Annuska? — Nem búsulok . . . csak ... — Csak? . . . — Azon gondolkozom . . . illetve elhatároztam már, hogy elmegyek maguktól. Holnapután utazom. — Annuska! ... Ne mondjon már ilyet! Hiszen még egy hónapig akart maradni! Mi örülünk, hogy itt van! — Ez mind igaz, de . . . most már nem lehet . . . nem akarok . . . Köszönöm, hogy olyan nagyon jók voltak hozzám, de. . . — Bolondság az, Annuska! Ne legyen gyerek! — Csak eddig voltam az... most már . . . nagyon is felnőtt vagyok. És Annuskát nem lehetett rábeszélni, hogy nálunk maradjon, hiába volt minden kérés, könyörgés. Másnap még lement sétálni .a kertbe s a kastélytól vezető utón láthatóan közeledett feléje Horváth András. Láttam, hogy a kerítéshez jön s leszáll a lóról. Sokáig beszélgetett vele Annuska. Nemtörődött senkivel. Anyám is hagyta, úgy tett, mintha észre sem venné. Mikor elbúcsúztak, Horváth András sokszor, nagyon sokszor megcsókolta Annuska kezét. S másnap Annuska csakugyan elutazott. Mind ritkábban gondoltam Annuskára s csak úgy, mintha álombéli tündér, vagy angyal lett volna, aki a felhők közé költözött. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de arra emlékszem, hogy amikor Annuska megint eljött hozzánk, a fecskék kirepültek a fészekből s ezren, meg ezren üldögéltek, hintáztak a telefondrótokon. Hűvösebb volt az idő s a kertben hamvas szilvák csüngtek a fákról s piros almák lebegtek az ágak között. Hogy miért jött Annuska? Megint hívta anyám? Vagy csak úgy, magától? Nem tudom. Nem is törődtem ezzel, örültem Annuskának. Hiszen reméltem, hogy megint mesél nekem a fellegeken hintázó angyalokról, meg a törpékről és óriásokról. S talán azt is megmagyarázza, hogy a fecskék miért ülnek úgy sorba a telefondróton ? De nem. Annuska nem mesélt semmit. Fáradtnak és betegnek látszott. -T( Apám és anyám is úgy bántak vele, mintha beteg volna. Kedveskedtek neki, becézték s apám gyönyörű, kései rózsákat hozott neki valahonnan. Annuska mosolygott, örült a rózsáknak, de mosolya is szomorú volt. Pedig én szerettem volna elujságolni, hogy . . . Igen, hogy a kastély kápolnájában esküvő lesz. A kápolna fehér diszben van és . . . Anyám, ugylátszik, kitalálta gondolatomat. Megfogta a karomat, kivezetett a szobából, szembe nézett velem s úgy mondta, szigorúan: — Dús! Annuskának semmit se szólj az esküvőről! Értetted? Semmit! Később hallottam, amint apámmal beszélgetett s mondta: — Lásd, nemcsak a bűnösök mennek vissza a bűntett színhelyére, hanem, úgy látszik, a szerelmesek is visszatérnek oda, ahol boldogok voltak egyszer. Annuska is . . . Ez a Horváth . . . lehet nem is szerette Annuskát . . . Bolondította .. . De rosszak is az emberek . . . rosszak . . . Még tavasszal Annuskát szerette s most . . . megesküszik mással .. . Hazudott . . . hazudott . . . — Rosszak — mondta apám, de sokkal közömbösebben —, de nem is kell a lányoknak légvárakat építeni. Akkor nem csalódnak. Nem tudtam miért, de gyermek-szivem nagyon-nagyon fájt. Annuska miatt? Talán azért, hogy nem mesélt? Vagy a fecskék miatt? Vagy azért, hogy meg kellett hallanom, hogy rosszak az emberek? . . . Talán azért. Hiszen én mindig azt hittem, hogy jók. — Rosszak . . . rosszak — dadogtam ártatlanul s a köny végigcsorgott arcomon.
