Bérmunkás, 1935. január-június (23. évfolyam, 824-849. szám)

1935-02-23 / 831. szám

4 oldal BÉRMUNKÁS 1935 február 23. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) _________HUNGARIAN ORGAN OF THE L W. W.__________ Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ....................... $2.00 One Year ........ $2.00 Félévre ......................... 1.00 Six Months ............_... 1.00 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy ........ 5c Csomagos rendelésnél- 3c Bundle Orders ............. 3c______ Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. ________________ TELEPHONE: GArfield 7114. _____________________ Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to __________________ Cleveland, Ohio pending.________________________ Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Agitátorok (S—n.) A műveltséget ellopott kapitalisták minden olyan munkásban, ki önerejéből megtanult folyékonyan beszélni, ki­fejezni a munkáselnyomás lealacsonyító voltát, agitátort lát­nak. A világért sem akarunk szabadkozni az elnevezésért. Büsz­kék vagyunk rá. Tudván tudva azt, hogy ipari fejlettségünk, sőt maga a tény, hogy a tőke urai már minden elképzelhető eszközt felhasználnak az Uj Kor áradat meggátlására azok­nak a megvetést, száműzetést és megsanyargatást átélt agi­tátoroknak tudható be, kik elődeink voltak. Érveink nem nyú­lik a képzelet világába. Kézzelfogható anyagot tárunk a lát­ni akaró munkás elé. Hivatkozunk a “speedup” rendszerre, a népszaporulat ezer- fajú szükségleteinek kielégítése körül beállt komplikációkra, a profitért való termelés esztelen, természetellenes módjára, végül velünk született emberi jogainkra, s csak az önzésben megőrült vádolhat bennünket akadékoskodással. Minden a mi oldalunkon van. Csak kötelességeink, emberi rendeltetésünk megértése kell, hogy kifejlődjön sokunkban. Ezt sürgetni, ezt elősegíteni minden ipari unionista apostoli munkát végez. Esz­közei a tények feltárása, az őszinte akarás. Ellenfeleink nyelv- öltögetéseit elviseli, mert ismeri munkájának történelmi je­lentőségét. Mert tudja, hogy saját megváltása a tömegek ösz- szetartozandóságától függ. Az aggkori penzió (Vi.) Sok munkakereséstől holtra fáradt öregedő munkás nagy bizalommal néz a kormány aggkori segély törvény ke­resztülvitele elé, attól várnak menekvést a munkakersés ke­serves kálváriájától. Úgy látszik egész biztos már, hogy a 60 éven felülieknek fognak havonta 15, esetleg 50 dollárt fizetni nyugdíj fejében. , Fog-e az segíteni a társadalmi helyzeten? Ha az arak nem emelkednének is, ami egész biztosan még fog emelkedni, akkor is éppen, hogy a Welfare helyett, nyugdíjnak fogják nevezni ezt a keserves alamizsnát, amit odadobnak majd a becsületes munkában megöregedett munkásoknak. De már ez is legalább öt évet késett. Az uralkodó osztály úgy látszik már csak akkor ad vala­mit önmagától mikor már hasznavehetetlen, ez az uraságoktol levetett ruhától kezdve az aggkori penzióig igv áll. öt-hat ev­vel ezelőtt mikor még esetleg ezreket, mondhatnánk százez­reket lehetett volna az iparokból, farmokról penzióba külde­ni, ezeknek 90 százalékát most már csak a Welfare-ról fogjak nyugdíjba tenni. Hiszen ma már csodaszámba megyen az_ 50 éves embereket találni az iparokban. Az idegölő és őrültségig gyorsított mozgópadoknál a productionon már a 45 éven felülit nem igen bírják alkalmazni, nem is igen veszik fel őket sehol. Mi azt állítjuk, hogy ha meg is adják a havi 50 dollárt, egy pár év múltán az ilyen mesterséges áremelkedések mellett az is eltörpül ha még ma elfogadhatónak látszik is. A nagy iparokban ahol a bérmunkásoknak 80 százalékát foglalkoztatják ma évhatáridő 45 év, azon felül legfeljebb csak bizonyos szakmákban vesznek fel munkásokat. Pedig 4a-toI bű­ig, egész tizenöt hosszú esztendő van. , , . Mit fognak ezek a se nem öreg, se nem fiatal munkasoK csinálni addig? Munkanélküli éhezve, nyomorogva, elerik-e a 60 evet. Nem-e a halál fogja őket nyugdíjra jogosítani? Vagy ha nem a természetes halál, nem-e öngyilkosságba keresnek menek­vést, ezek az iparokból kitaszított javabeli emberek? Ha még akarnának segíteni legalább 50 évnél kellene kez­deni, de amint fentebb mondtam, csak akkor ad a kapitalista osztály valamit, ha már nem használható, sok esetben a mun­kások részére az élelmiszert is, amint az egyik Welfaren dol­gozó munkástárs mondta, a segélyre szorulóknak szánt kor­mány húst csak akkor adják ki, miután egy par hétig a meleg kályha mellett tartják és akkor többet nem kapnak, mivel nem szerették amit adtak nekik, igy bejelentik, hogy nem jelent­keznek a kiosztásra váró élelmiszerkért. Ez a nyugdíj is olyan nesze semmi fogdmeg jól tervezett, ami nem fog semmin segíteni, csak esetleg a segély helyett nyug­díjnak fogják nevezni azt a keserves alamizsnát amit fognak nyújtani azoknak akik ma jd a 15 évi munkanélküliség nyomo­rúságát még kibírják, mert tudják, hogy bizony kevesen lesznek. Az egyedüli aggkori biztosítás volna az, ha minden szükség­leti igényeiket kielégítené a társadalom mindazon idős embe­reknek, nőknek, akik már nem alkalmazhatók az iparokban, tekintett nélkül arra, hogy hány évesek. De még akor is a fiatal munkaképes milliók nem lenné­nek biztosítva, igy csak a testvériességen alapuló Ipari De­mokrácia hozhat enyhülést úgy a munkabíró mint elöregedett munkásmillióknak, ezért meg harcolni kell, azt nem adják tör­vényhozás utján önkénytesen az urak. Erre a harcra kell az IWW-t, a munkásság Egy Nagy Szervezetét kiépíteni, amely biztosítja a társadalom minden tagját, csecsemőtől kezdve az aggastyánig Ma az esetleges aggkori nyugdíj is az uj generáció rová­sára megyen, amint arra megyen a segélyezés is, ezt minden kamatjával beszeretnék hajtani majd az uj generáción és meg is fogják próbálni, de mi tudjuk, hogy éppen ez az óriási te­her lesz az mely megtöri a teve hátát, mely kikényszeríti a társadalmi forradalmat. Ez késhet, az aggkori penzió, meg a munkanélküli biztosí­tás elodázhatja, késleltetheti melyet elég butául még a magu­kat forradalmároknak hivő kommunisták is kérelmeznek, de annál biztosabban jön a végleges leszámolás, ahol a mai rend­szert minden alamizsnájával együtt eltörli. És nagyon helyén való volna, hogy azok a munkások akik a 45 évet meghaladták és nem tudnak az iparokban még csak ideiglenesen sem elhelyezkedni sietettnék ezen végleges leszá­molást, mert a kolduskenyér mellett, csak ez az egy lehetőség van megélhetésüket biztosítani, profit rendszer megsemmi­sítésével, az Ipari Demokrácia megvalósításával, melyet na­gyon is közeljövőben elérhetünk ha ezt felismerve a sok idővel rendelkező 45—60 év közöttiek a gyárakban robotoló fiatalok­kal együttesen szervezkedve ezen irányban törekszenek. Az lesz az igazi megoldás, addig csak a bizonytalanság, nyomorúság, kolduskenyér lesz a részünk. Fel a szervezkedés­re, a harcra az IWW-n, keresztül. “MA-HOLNAP” AZ ANGOL SZÍNPADON Zára Irén fordításában, Pika Pál munkástárs, már jól ismert munkásdarabja, rövidesen szín­re kerül Chicagóban. Az Industrial Worker, hiva­talos angol nyelvű IWW lap javára, nagyobbszabásu mulat­ságra készülnek, Chicago ösz- szes csoportjai. A mulatságot a Bérmunkás Otthonban 1935 március 2-án, szombaton este tartják. Ezen mulatság programját fogja a “Ma-Holnap” kitölteni, melynek próbái már folynak, Wienei Andor munkástárs rendezésé­ben. Szerény óhajunknak adunk kifejezést, midőn a Bérmunkás minden chicagói olvasójának megjelenését kérjük ezen az estélyen. Illőnek tartjuk, hogy a ma- gyarajku ipari uinonisták eny- nyi sok oldalú tevékenységé­ben — magyar iró, magyar fordító és magyar rendező — az olvasóink is legalább any- nyival járuljanak a sikerre vi­teléhez, hogy ismerőseikkel, e nemes és szórakozást nyújtó estén, megjelenjenek. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nin­csen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bír­ják, akikbó'l a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a ter­melő' eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és keve­sebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) kép­telenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osz­tálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal kö­zös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat^ megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be­szüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak vala­melyik osztályban, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉR­RENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom