Bérmunkás, 1935. január-június (23. évfolyam, 824-849. szám)
1935-02-23 / 831. szám
1935 február 23. BÉRMUNKÁS 3 oldal Az autó munkások csalódottan fogadják a munkáltatók kódját DETROIT, MICH. — Február 23-ika sorsdöntő nap lesz a detroiti autó munkásoknak. Erre a napra esedékes a megváltó — William Green — megérkezése azon célból, hogy határozzon, hogy az AFofL harcba száll-e az Automobil Manufacturers Association, az Automobil Labor Board és a Fehér Ház united frontjával, vagy pedig meghajlik és szó nélkül elismeri a vereséget. A termelés az autó iparban állandóan emelkedőben van és az emelkedés tartani fog körülbelül március közepéig. Ha hatásos akciót akarnak* úgy cselekedni kell ezen idő előtt, mielőtt az elárusítók megtöltik a raktárakat automobilokkal. A viszonyok érettek a sztrájkra Michiganban. Az autó munkások idegei meg vannak feszülve a két éve tartó Ígérgetés és becsapásoktól és a féktelen kizsákmányolástól. Az ingerültség általános és egy szikra hiányzik ahoz, hogy robajjal törjön ki az elégedetlenség. Az arcuk még mindig sajog attól a pofontól, melyet Roosevelt elnöktől kaptak. Mert dacára a nyájas beszédnek . a jóakaratról, ko-operációról, melyet a mikrofonon át juttatott hozzájuk Roosevelt, ma már nyiltan a Sloans, Chrysler, Ma- cauly és Fordok mellé állt és a határtalanul kizsákmányolt és rosszul fizetett autó munkások ellen. A legnyíltabb becsapás — mondják az autó munkások. Dacára az igéretekenk, hogy nyilt kihallgatás lesz mielőtt újjá írják a hírhedt autó kódot, a szervezett munkásságot egyáltalán meg sem kérdezték efelől. Roosevelt még csak kísérletet sem tett, hogy megtudja mi a szervezett munkásság véleménye a megújításról, melybe bele van foglalva a “feketelista,” a 48 órás munkahét és az eddigi alacsony bérek. Green határozatát már előre tudjuk. Vájjon az autó munkások mit határoznak? A szolidaritás nevében Munkástársak az IWW elvinyilatkozatának negyedik szakaszában azt tanítja, hogy az “egyen esett sérelmet az összesség sérelmének kell tekintenünk.” Most itt van az alkalom ezt a felismerést és megértést a gyakorlatban is megvalósítani a clevelandi sztrájkolókkal szemben. Minden munkástárs tartsa kötelességének az elvi nyilatkozat ezen gyönyörű megállapítása szerint cselekdni, mert ezzel éppen olyan szolgálatot teszünk a sztrájk győzelme érdekében, mintha személyesen lennénk ott és segítenénk a szervezési, a picket és egyébb munkálatokban. Clevelandon kívüliek anyagiakkal segítsék az IWW-nak clevelandi harcait, mert ezzel szolidaritásukat fejezik ki. A. Hülber, Richmond, Va. tyúkkal? Még pillákolt a kihunyó szeme: Mi ez? Miért? Ó, miért? . . . Látta öreganyó a haldokló tyuk lelkét s fölzokogott. — A fiamért, édes tyúkom . . . — jajdult föl bünbánato- san. Kinn állt már a festőművész a tornác tetején s átfogta mü- vészlelkével a tragédiát. — Mi az, édesanyám, lelkem? — rohant le hozzá megdöbbenve. — A kendermagos ... — mosolygott föl rá a könnyein keresztül. — ő volt az egyetlen vigasztalóm . . . A festőművész belesápadt. — És megölte?! ... — kiáltott föl szinte kétségbeesetten. öreganyó arcán leperdült a könny. — Meg én, fiam, — nézett rá a szivével. — Egyszer jössz haza és . . . Rábámult a fia. Szeme, lelke tárva. öreganyó töpörödött alakját fölitta egy tekintetével. Az édesanya, ki megöli egyetlen tyúkját, egyetlen barátját és jótevőjét, hogy a fiának adhassa . . . Nézte és összecsapta a kezét. — De drága anyám, — öntötte el szemét a könny, — hiszen van pénzem elég. Szétnyitotta sárga bőrtárcáját s megmutatta. Csupa nagybankó. Egy marék százas. Szép- szinü papirhalom: a világ éltetője, minden emberi küzdés célja és reménysége. Gazdagok öröme. Szegények átka. Az áldott pénz! Az átkozott pénz. — Istenem! — ámult rá öreganyó. — Mind a magáé, édes, drága anyám . . . — Mit ér, ha kendermagost nem lehet feltámasztani? . . . A festőművész feje lehor- gadt. Csönd. A tyuk akkor sóhajtotta el a lelkét. Nézte a paraszti földből sarjadt lángelme, aztán fölemelte az arcát diadalmasan. — Dehogynem! — lángolt föl a szeme. — Várjon! Egy pillanatig . . . Mingyárt jövök! Berohant a házba s kihozta palettáját. — Édesanyám . . . csak néhány pillanatig ... — mondta remgő izgalommal. — Úgy . . . mozdulatlanul . . . hadd fessem meg az “Aranysziv”- et . . . És megfestette öreganyót a hideg kút szélén, a halott tyúkkal . . . Megfestette a halhatatlan Kendermagost . . . FRICSKÁK FMCSKÁZZA:...............r...............r. “Észrevételek,” cim alatt, az “Uj Előre” február 5-iki számában, “Az Uj Előre sohasem hazudik,” feketéből szedett alcímre lettem figyelmes. Néztem, nézegettem, szemeimet dörzsölgettem, lámpát gyújtottam . . . minden hiába! Suta Pista (Balogh István) le merte irni ezt a mondatott! És ahogyan én elgondolkozom felette, eszembe jut két fiú esete, mely e hasábra kívánkozik belőlem: — A két gyerek egy erszényt talált az utcán. Egyszerre látták meg és lenyúltak érte. — Mint ilyenkor szokás; összekaptak és azon marakodtak, hogy kit illet meg, kié legyen az erszény? — Hát legyen azé, aki nagyobbatt tud hazudni — mondja az egyik, — gilt — mondja a másik. — És erre megszólal hátuk mögött egy “jámbor” pap, kit a nagy izgalomban nem vettek észre, hogy figyeli a diskurzust. — Nem szégyenlitek magatokat?! Lássátok én sohasem szoktam hazudni ... — A két gyerek összenézett s mint akik egyett gondoltak, fürge mozdulattal, csintalanul tovább álltak. — Mire a pap magához tért, ő szorongatta kezében a bugyellárist. — Majd elfelejtettem, hiszen ők most gyűjtenek . . . Na jól van, hát akkor legyen övék a bugyelláris! Megérdemlik, nem igaz? . . . Nagy izgalom van a toledoi plébánián. Tekintélyes súlyú, szépen becsomagolt, olyan podgyász féle “SZERETET CSOMAGOT” kapott Eördögh plébános, az ohioi püspöktől. Gyanakodva nézegette az ajándék csomagot, mert a feladó nevét tisztán lehetett olvasni, de a címzésből, viszont azt kellett megállapítani, hogy a szeretet csomag, nagy utat tett, mire az ördöghöz ért. — Bejárta: Youngstown, Passaic, Bridgeport és más magyarlakta városokat és az ördög tudja?! meddig bolyongott céltalanul, mig végre gazdára talált. Gondosan kibontotta Ft. Eördögh az istenadta ajándékot és — csoda, hogy nem kapott guta ütést — Mar- czinkó József, a hírhedt szeretet csomag küldő állott Eördögh atya előtt életnagyságban, egy kinevezést szorongatva kezében. — Melléd neveztek ki segédpapnak, súgta negédesen az Eördögh fülébe, az enyves kezű vén csuhás. — És ha hiszitek, ha nem — Mar- czinkót elvitte az Eördögh. Együtt fog élni a két pap — Toledoban — szeretni fogják egymást s lehet, hogy a híveket is. — Ki tudja . . . Houston és Augusta hadihajóknak az építése, egyenként 20.960.000 dollárba került. A hadifelszerelések gyártása körül kirobbantott vizsgálatok nyomán, a szenátusi bizottság elé citált társulati elnök, Mr. Homer L. Ferguson vallomása szerint, úgy ő, mint a vállalat többi tisztviselői, szinte ELKÉPEDTEK, mikor a végleges számadásnál, a két hajó elkészítése után, 35 százalékos hasznuk volt! . . . Számokban kifejezve, a hivatalnokok, szuperek és az ilyen munkáknál alkalmazott here sereg zsíros fizetését is beleszámítva, egy-egy hajó elkészítése, kerek 15.753.457 dollárba került. Vagyis a száz percentes hazafiak, szeretet országuk pénztárából, egy vágásra, 10.405,086 — tiz millió négyszázöt ezer és nyolcvanhat dollártt kanyari- tottak ki. Nem szoktunk perlekedni papokkal és vallásokkal. De a fenti hirek olvasása után, szinte kényszerítve vagyunk, ugyanezen bizottság előtt tárgyalt két másik jelentéssel foglalkozni: — Az elmúlt év márciusában, sztrájk tört ki a hajóépítő vállalatnál, melyben az NRA-ra hivatkozva, a munkásokat leszerelni próbálták. A leszerelési munkálatok körül, két pap is szor- galmaskodott olyannyira, hogy a sztrájk után, a társulat elnöke, indíttatva érezte magát, a páterek megju- talmazására. Rev. John Pemberton Jr. tiszteletes atyának kisérő levéllel 250 dolláros chekket küldtek, amit ő — a pap — ekként ismer el. Úgy meglepődtem a kedves ajándékkal, mint annak idején Mózes, ki Izrael népét a pusztából kivezette a mannahullásról. — Dr Harold Paul Sloan, Woodbery, N. J.-i pap levele sem megvetendő. — Köszönöm . . . máskor is szívesen állok szolgálatukra és égek a vágytól, hogy tejfölös banánt lakmározhassunk együtt, mihamarább . . . Jóizlésünk tiltja, hogy tovább folytassuk. — E két dolgot szükségtelen kommentálni, papírunk is elfogyott, a hasáb pedig betelt . . .
