Bérmunkás, 1935. január-június (23. évfolyam, 824-849. szám)
1935-02-16 / 830. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) _________HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W.__________ Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ....................... $2.00 One Year ...................... $2.00 Félévre ......................... 1.00 Six Months .................. 1.00 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy ......... 5c _____Csomagos rendelésnél.. 3c Bundle Orders ........... 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. TELEPHONE: GArfield 7114._____________________ Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd„ Cleveland, Q. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to ____________________Cleveland, Ohio pending._____________________ Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD A washingtoni bábszínház Manapság sokat foglalkoznak a kapitalista lapok a két elnök — Roosevelt és Wm. Green — feszültté vált viszonyával. Legutóbb még egy levéltöredéket is tettek közzé, melyben csak úgy te-tu, pertu, “Dear Bill”-nek szólítja az AFofL elnökét, Roosevelt. Szó se róla: a két férfi barátságos viszonya nem volt titok. Sőt messzebb megyünk. Az AFofL szőröstől-bőröstől szállított, falazott, ahol csak lehetett törte és elárulta a sztrájkoló, vagy sztrájkolni készülő munkásságot, az “Uj Osztás” és a “haza” dicsőségére. A zsíros dzsábokat tartó AFofL basák, mintha csak szántót követő varjak lennének, úgy kapkodták az állami hivatalokat, bizottsági kinevezéseket, mint kánya a pondrót. A depresszió alatt erősen apadó pénztár, hajdani erős, erőteljes, gazdag lokálok tönkre jutása után, az “Uj Osztás” AFofL-t feltámasztó és a vezéreit pozíciókhoz juttató gesztusa, megtévesztette, nemcsak a kiskaliberű munkáshadnagyokat, a perc emberkéket, de magát Greent is. — Miért volna ő nagyobb a többinél? — És azt hitték balgán, hogy a prosperitás véglegesen, tényleg beköszöntött, legalább is az ő részükre. De még ebben is tévedtek. Egy jól fizetett renegát, Walter Lippman kapitalista nemzetgazdász, a puszizkodás idején megállapította — és nézetét osztjuk, — hogy úgy Roosevelt, mint tanácsadó Brain Trustje, óriásit téved ha azt hiszi, hogy a tervezett reform keresztülviteléhez, az AFofL megfelelő és alkalmas szervezetté válhatik. Mgállapitotta, hogy az AFofL összetétele, szerkezete nem ilyesmire készült és olyan erő fejlesztésére nem képes, mely szükséges volna ahoz, hogy a kispolgári, középosztály akaratát, a nagytőkésekre rákényszerítse. Az AFofL szakszervezet, nem csak azért nem nőhet meg, mert a megváltozott viszonyok között, a tőke és munka testvériességének dajkameséit, az eminens és folyton kitörő, mind nagyobb arányokat öltő sztrájkokban, osztályharcokban, nem hiszi el a harcoló munkásság: hanem azért sem nyerhet domináló többséget, mert szerkezete nem alkalmas, hogy a szakmanélkülivé vált egyszerű kezekké alakított több tizmilliós amerikai munkásság befogadására képes legyen. Viszont ez a munkásság amellett, hogy nem hajlandó, de helyzeténél fog- vást kétpelen is, az AFofL által rá rótt anyagi terhek vise- lésére* A vadházasság mégis létre jött. Californiai nászutján elért az AFofL konvencióig, melytől az elnök, — mind a kettő __ fegyverszünetet kért az amerikai munkásság részéről, az átalakítás idejére. Greenék, minden habozás nélkül meg is adták ezt a “CSEKÉLY” kérelmet, de a munkásság nem: amint annak idején egy vezércikkünkben meg is irtuk elvi- nyilatkozatunk egyik idevonatkozó szakaszát, a fejeim fölött idézve, hogy: “Nem lehet béke mindaddig, stb.” Azóta sok viz lefolyt a Potomac folyón. A nagy lendülettel megindított dagály, az AFofL-nél apállyá változott át. Sztrájkok-sztrájkokat értek közben és az “Uj Adminisztráció az “Uj Osztásával” együtt, mint minden politikai araimat, leülepedett medrébe, a politikai hitegetés, hitszegés pocsolyájába. A faltörő kos, egy ártatlan cserebogárnak bizonyult es zúgva vágódott, a kapitalizmus ércfalának. .... Az AFofL 30 órás munkahete és az “Uj Deal” legújabb javaslata között hatalmas ür támadt. S amig az AFofL, ez amúgy is mérsékelt munkaidő rövidítést sem vette komolyan, hiszen nem készült, nem szervezte, nem készítette elő tagjait, a harccal való kivivására, hanem a washingtoni országház fo- ^ lyósóin kántált és paklizott csak, addig az munkaprogramm, mely bármily kroteszkül hangzik is, nem a munkaidőt, hanem j az élet standard redukálását deklerálta. , És itt a — két elnök — útja ketté vált. Mr. Greennek ] nem maradt egyébb Roosevelt berátságából, mint egy kellemet- ^ len emléke és a Fehér Ház suszterján való bosszankodás, ami- | ért olyan keményre csinálta Roosevelt cipője spiccét ... , “A Mór elvégezte a kötelességét — a Mór mehet.” És ha lehet valami hitelt adni a jóslásoknak, melyek egymást érik, } úgy Mr. Greennek ez az utolsó esztendeje az AFofL elnök- , ségében. Ez a kilátásba helyezett személycsere, minket egyáltalán nem izgat fel. Nem tekintünk neki semmi fontosságot. Inkább a vele kapcsolatos dolog a figyelemre méltó és pedig az, hogy: ha nem is a teljes összeesést, de biztos szakadást jósolnak az AFofL-ben. John L. Lewis megmaradt Washington favortjának és ő készül erősen a vásott, kopott, fotelba ülni. — Mig a másik oldalon az úgynevezett rank and file egy fiatalabb uj, feltörekvő vezérkarral az élén, a Vertical (ipari) szervezeti formára való áttérést fogja követelni. Ironikus, de egyben végzetszerü is, hogy az idők vasfoga, egyformán és szinte szemlátomást darálja fel a kapitalizmusnak azt a mentsvárát, melyet fejvesztett kapkodásával éppen akkor rúgott ki Washingtonból, mikor a legnagyobb szolgálatot teljesítette neki, mikor sorsuk teljesen eggyé forrott. Nyitott szemmel nézve a dolgokat, az ipari unionisták érzik, hogy konklúziónkban nem sajnálkozunk a dolgok felett. Mert ha ilyesmire okunk van az nem más mint, hogy a folyamat legalább harminc esztendővel késett és hogy késett, az nem az IWW-n mullott, — annyi bizonyos. Harcos szervezet az IWW Polgári részről ezt úgy szokták a fejünkhöz vágni, hogy csak trouble maker-ek vagyunk, mert sztrájkot sztrájk után vezetünk. És mitagadás benne ezt magunknak is el kell ismerni. A bajcsinálók. ugyan azok a munkáltatók, akik mindent a maguk javára akarnak kisajátítani és csak fehér hollóként jelentkezik egy-egy, amelyik a nekik jólétet megteremtő munkásainak is olykor-olykor oda dob valamit, anélkül, hogy a munkás azért harcolna. A legtöbb munkaadó, gyáros az utolsó tizesztendőben kevesebb munkással többett termeltet, az évi elszámolásnál jelentést készítenek, hogy a haszon jóval megnövekedett, a gazdagok sokkal gazdagabbak lettek. De van-e egy őszinte ember, aki tagadásba venné, hogy ezzel szemben a munkások, a minden javakat megtermelők, szegényebbek lettek. Hogy a munka- nélküliekről ne is beszéljünk, szegényebbek ma azok a munkások is, akik munkában vannak, mert az élet fentartásához szükségelt dolgok aránytalanul magasabbak semhogy a munkabérből azt megvásárolni tudják. Tehát a bajt okozók nem mi vagyunk, hanem azok, akik a termelt javak szétosztásánál Íven nagy ellentéteket teremtenek. A sztrájkok rendezése sem az IWW bűne, mert hiszen hozzánk a legtöbb esetben már akkor jönnek a munkások, a tömegek, amikor elviselhetetlenné lett részükre a munkatelep rendszere, levegője. Nagyon gyakran még kimondani sem tudja a szervezetbe be állott munkás a szervezet nevét, amikor már harcot kell érte megindítani. És hány esetben csak akkor válik a munkás a szervezet tagjává, amikor birtokába jutt a sztrájk, a harc eredményének. Még ennél is súlyosabb eset, hogy bottal kell meggyőzni arról, hogy munkástársai, a szervezet harca az ő érdekében is folyik. A munkás harcok áldozatokkal járnak és ezt az áldozatot elsősorban a szervezet, az IWW hozza meg. Azok a munkástársak, akik az ország egyik végétől állandóan utón vannak az állam másik széléig, oda, ahol egy darabb nagyobb kenyérért harcba lépett a dolgozók serege, ezek a meggyőződésükért cselekvők teher kocsikon teszik az utakat, a legszegényesebb körülmények között élnek és a sztrájkok győzelme érdekében szembe néznek minden terrornak, minden inzultusnak. Az IWW bár a világ legharcosabb szervezete a munkás kérdéseket miden esetben “békésen” kívánja elintézni és hogy azok sztrájkká és sok esetben elkeseredett harccá fejlődnek az nem a szervezeten múlik, hanem a munkásoktól elrabolt vagyonához oly makacsul ragaszkodó tőkés osztályon. Az IWW a munkásosztály leghatalmasabb harci eszközének a sztrájkot, a szervezett munkabeszüntetést tartja, mert ezzel sebezheti meg a legérzékenyebben a termeltető profitját, és egy néhány hetes sztrájkban való résztvevős több tanulságul, nagyobb szervezeti megismerést jelent a munkásoknak, mint az osztályharc évtizedes elméleti tanulása. A szakadatlan sztrájkokban való részvevős tette az IWW-t forradalmi harcos szervezetté, amely győzelemről-győzelemre vitte a sztrájkokat az elmúlt esztendőben és ezen az utón van ma is. A TAKARÍTÓ MUNKÁSNÖK SZTRÁJKJA A Terminal Tower Bldg, takarító munkásnőinek harca szilárdan áll. A munkásnők nem veszítik bizalmukat, hogy most a sztrájk tizedik hetébe lépett. A vállalat megkeresésére a Labor Board tett közeledő lépéseket a sztrájkoló munkásnőkhöz, de azok visszautasították azt, mert hiányzik abból valamennyi munkásnőnek a vissza állítása. 3000 férfit és nőt kér a new yorki IRVING PLAZA 15th St. és Irving Place befogadó képességének a megtöltésére február hó 22-én, az II Proletario az IWW olasz nyelvű lapja a táncmulatsággal egybekötött nagy HANGVERSENYE alkalmával. Belépő dij 40c. Jegyek elővételben megválthatok az IWW Hallban, 94 Fifth Ave.
