Bérmunkás, 1935. január-június (23. évfolyam, 824-849. szám)

1935-02-16 / 830. szám

1935 február 16. BÉRMUNKÁS 3 oldal SZILÁNKOK KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZÖK. Gazdasági életünk eme cso­portjába évtizedekkel előbb fő­leg a vasutak és vízi szállítás tartozott. Egész gazdasági rendszerünk, vagyis az évtize­dekkel előbb nagy iramokkal meginduló nagytermelés és szétosztás ezekre alapozta, ezekhez alkalmazta nyersanyag, készáruk, termelési színhelyük elhelyezkedését. így és ettől irányítva találjuk nagy gyár­városok felépülését folyóvizek vagy nagy tavak mentén, vagy a tenger partjain. Ezekhez a gócpontokhoz folynak össze a nagy vasúthálózatok a száraz­földi közlekedés minden irányá­ból. A motorizált közlekedési müvek forradalmi fejlődése az utóbbi pár évtizedben, úgy­szintén a légi jármüvek, alapjá­ban támadták meg ezt a gazda­sági berendezkedést. Tudvalevőleg, a nagy billiós biztositó társaságok ebbe az elavult és folyton jelentékte­lenebbé váló közlekedési müvek­be fektették alap és forgó tő­kéjüket. Mikor a depresszió 1929-ben lecsapott, mikor el­értünk a csak profitért folyó termelés dekadenciájához, nem csoda, hogy Hoovernek első gondja volt direkt és indirekt utón ezeknek a mindent behá­lózó vállalatoknak mentése. Azóta is, az újabb adminiszt­rációnak sok fejfájást okoz ugyanez. Lévén a közlekedési eszközök dilemmája magának a profitrendszernek a dilemmája. Volt gazdasági tényezőknek szánalmas letiprása a modern ipar természetes fejlődése ál­tenkisértés autón tovább men­ni. Evans leszállt. Éjszakánál sű­rűbb sötétség vette körül. — Vájjon hol vagyunk? — kérdezte. — Körülbelül a Hampton- téren, — felelte a soffőr. Evans tudta, hogy innen a lakása nincs messze és óvato­san nekivágott a sötétségnek. Körülbelül húsz percig ment óvatosan tapogatódzva, s hir­telen észrevette, hogy ugyan­oda érkezett vissza, ahol a taxiból leszállt, mert a jobb keze felől az a kis szökőkút csobogott, amelytől elindult. Eddig egy lélekkel sem ta­lálkozott. Ebben a százszázalé­kos ködben, ezen a csendes kül­városi vidéken senki sem moz­dul ki hazulról, akinek nincs halálosan sürgős dolga. Evans már-már lemondott a remény­ről, hogy ma még haza jusson. De most hirtelen egyenletes, szabályos léptek zaja hallat­szott. És már ki is bontakozott a ködből alig két lépésnyi tá­volságban egy ember körvona­la. — Kérem, uram, vájjon mer­re van a Holly Walk-utca és a Green-tér keresztezése? Telje­sen eltévedtem, — mondta Evans. — Én is arra megyek, — felelte az idegen — egészen közel vagyunk. tál; a kezdet maradi rendsze­rét, a velejáró lélektani meg- nyilvánulókat vissza csinálni, — ennek nevezhetnők Hoover, később Roosevelt mentőakcióit. Eastmant nevezték ki erre az épületes munkára. Két évi tanulmányozása ered- ményekép egy két kötetre me­nő jelentést tesz. Megállapítá­sa, mely jellemzi munkáját, a lehetetlenre vállalkozását, csőd­jének bemondását, igy hang­zik: “felölelni az uj ipari talál­mányokat, ésszerűsíteni a köz­lekedési ipart a benne dolgozók érdekeinek figyelembevételével vagy kiszortirozni a vasutakat és megrendíteni egész hitel- rendszerünket.” Ebben a határozatlan mon­datban sűrűsödik össze az egész két kötete. És ebben a mondat­ban sűrűsödik össze a kapita­lizmus “nem tudom mit tevők legyünk” fejvesztettsége. Egyszerűsíteni a közlekedési ipart, feltételezni az összes ipar­ágak ésszerűsítését, viszont az iparok ésszerűsítése feltétele­zi a profitrendszer eltörlését. Ezt pedig igazán nem várhat­juk az u.riosz!tál(ytól, kiknek egész egzisztenciájuk van összekötve ezzel az utolsó órá­it élő, a haldokló végső vonag- lásait kapkodásban, jajveszé­kelésben töltő rendszerrel. Mar­kos emberekre van szükség; emberekre, kiknek nincs ve­szíteni valójuk, kik a termelés és szétosztás átszervezésével egy uj világot nyerhetnek. Itt jön a dolgok folyamatába az ipari unionista. Beszélve az uj ipari találmá­nyokról, melyek nem csak a A fojtó ködtől köhögési ro­hamot kapott, de azután igy szólt: — Jöjjön szorosan a nyo­momban. Az idegen habozás nélkül, bámulatos biztonsággal haladt az éjszakánál sűrűbb sötétség­ben, egy pillanatig sem této­vázott az utcák fordulóinál, Evans pedig vigyázott, hogy el ne veszítse a rémes köd­ben. Tíz perc után az idegen meg­állt és igy szólt: — Jobbkéz felől van a sarok, amelyet ön keres és odalépett a járda széléhez. Evans követ­te .. . a háza kapuja előtt állt. Hálálkodott és udvariasság­ból meghívta az ' idegent, hogy jöjjön be egy pohár whiskyre, de ő köszönettel elháritotta a meghívást és igy szólt: — Tudja kérem, számomra ritka élmény, hogy valakit ha­zakalauzolok. Egy percig hallgatott. Evans kapitány bucsuzásul a kezét nyújtotta, de az idegen nem vett erről tudomást. Fél lépés- nyir álltak egymástól. Csak most látta Evans a kalauza szemét. Az idegen pedig igy fejezte be a mondatot . . . — ... én ugyanis teljesen vak vagyok. közlekedésben de a termelés minden terén látható, akarva nem akarva, minden vállalko­zás kényszerítve van használ­ni. Mig kész termékekhez újabb dolgokat látunk a piacon ha nem is olyan mértékben, mint a minőben újabb gépek és gépszerszámokkal képesek lennénk előállítani, de nem volna kifizetődő a mai viszo­nyokban. A szerszám készítés terén az utóbbi években cso­dás haladást tett a mérnöki tu­domány. Ezek a szerszámok használhatóság és alkalmazha­tóság tekintetében száz és két­száz százalékkal felülmúlják a még csak 5—6 év előtt használt szerszámokat is. Természetes, ezeket az előnyöket csak nagy tőkével biró vállalatok bírják megszerezni, ami viszont a kis- sebb tőkével rendelkezőket szo­rítja ki a piacról. Mivel a leg­újabb szerszámok alkalmazá­sa a termék előállításának költ­ségét használhatóságuk és al­kalmazhatóságuk arányában csökkenti. így az uj szerszámok által feleslegessé tett emberi munkaerők száma hasonló arányban növekszik a szerszá­mok tökéletesedésével. Ezek ellen védekezni az ökrösszekér korának visszakivánásával dő­reség, bár ugyanezt látjuk a magát intézőknek feltolt “fel- sőosztály”-nál; külömböző segé­lyek szintén csak a haldoklási folyamatot hosszabbítják meg, de meggátolni nem tehetik, bár az ipari szervezeten kívüli ösz- szes mozgalmak, még a legvé­resebbek forradalmiságában be­tett tévhit is a dolgok alapjá- bani változását prédikálják. Úgy az egyik mint a másik, sőt színükre való tekintet nél­kül azt mondhatnánk: iker­testvéri buzgósággal fáradoz­nak az idők vissza tolásában. A vagyon összpontosulását segítő találmányok tökéletese­désének zavartalanul folynia kell a mai rendszerben, mert ez az emberi agy termékenysé­ge, ösztönszerü, utat tör, keres magának, eltekintve attól, hogy milyen célt szolgál. Ma a pro­fit rendszer hizlalására, holnap, ha ez a tulzsirosodás kompliká­ciókat, végzetes kimúlást idéz elő, ha a dolgozók egyszer megemberelik magukat, a ta­lálmányok tökélesedése folyni fog: humanizmusért, emberi szükségletek, vágyak kielégíté­séért. CSALÓDOTTAK? — NEM. írásainkban, beszédeinkben megítélve a helyzetet, vannak, kik azt mondják: szkeptikusok, cinikusok vagyunk. Pedig de­hogy! Nekünk is vannak örö­meink. Hogy nem tudunk a rö­vidlátókkal képzelegni, bután röhögni, az nem a mi hibánk. Hogy a vérszopó piócák által feltálalt maszlagot nem élvez­zük, az sem a mi hibánk. Hogy a sok fajta és szinü politikus csodadoktorokat lekicsinylő kéz- legyintéssel intjük le, még ezt sem lehet cinikusságnak minő­síteni. Elvégre, mi sem szület­tünk ipari unionistáknak. Volt idő mikor hittünk minden elkép­zelhető maszlagban, földöntúli menyországban, alamizsna osz­togatásban, elfogadásban, kö­nyörgésben. Azonban, a va­gyon gőgje, a butaság s a ve­lejáró megalázás szemlélése nyomot hagyott rajtunk. Meglátjuk, megértjük hely­zetünket. Az ébredők rablán­cainak csörrenése édes szim­fónia számunkra. Jel, mely érezteti velünk, hogy közeleg az idő, mikor ezek a láncok nem csak csörögnek, de szét­pattannak, hogy a munkákéz szabad legyen egy szabad tár­sadalmi élésben. S örülünk, hogy sokan ve­lünk együtt igy látnak és érez­nek. Ebbeni örömünk ideális­tává avat bennünket. S igy ér­dektelen idealistának még a ci­nizmusa is megbocsátható. KIHÍVÁS. Nem akarunk a beképzeltség hibájába esni. Még kevésbbé a lesajnált vagy elhallgatott szomorú szerepébe jutni. Tud­juk, hogy e lapban, vagy ezen kis szerény rovatban többször jelennek meg dolgok, vélemé­nyek, melyek talán silányan vannak megírva vagy kifejez­ve, nem egyeznek minden ol­vasó felfogásával. Ennek meg- hajlunk, mint elkerülhetetlen­nek. Elvégre, minden sor, mely nyomdafestéket lát, szükség- szerüleg egyéni nézet. Csak polgári lapnál, vagy drákói szi­gorral vezetett pártlapoknál szokásos “vizet prédikálni és bort inni.” Felkérjük tehát olvasóinkat, ne rostéij ék benyomásaikat ve­lünk közölni. Nem akarunk mi “pápábbak lenni a pápánál.” Azt sem akarjuk, hogy min­den sorunkat “készpénzül” ve­gyék, meg azt sem akarjuk el­hitetni magunkkal, hogy “nincs az istennek az az embere,” aki ezeket a dolgokat jobban meg­írná. A világért sem. Legyünk őszinték egymáshoz. Vitassuk meg nézeteinket. Mert igy ki­látás van arra, hogy még ta­nulhatunk is egymástól. Ami — valljuk be őszintén — nem árthat. ígérjük, hogy minden sort, amit beküldenek hozzánk, köz­lünk még akkor is ha a nyom­dafesték pirulna tőle. Komo­lyabban beszélve: szükségünk van olvasóink véleményére, hogy karcolásainkat hozzá ido­míthassuk, és higyjék el, nem szerénytelenség, ha közreműkö­désüket kérjük akár közlésre lesz az szánva, akár nem. Vár­juk. S—n. NEW YORK! FIGYELEM! Az IWW és a Modern Szín­kör most szombaton feb­ruár 16-án, este 8 órakor a Bérmunkás Otthonban 1351 Third Ave. nagysza­bású és szenzációs KABARÉ ÉS TÁNCESTÉLYT rendez. Fellépnek színészek és kiváló műkedvelők. Meg­lepetések. Kacagtató je­lenetek. Táncközben rög­tönzött szabad színpad. Ne mulassza el a megje! :- nést. Belépő jegy ára 3Ce.

Next

/
Oldalképek
Tartalom