Bérmunkás, 1935. január-június (23. évfolyam, 824-849. szám)
1935-01-19 / 826. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1935 január 19. NÉPMOZGALOM “Kik a bűnösök” Január 27-iki előadását valódi érdeklődéssel várja nem csak Cleveland magyarsága, hanem a közel vidékről is jönnek be egész családok, hogy nekik is részük legyen egy munkás ember által irt igazi társadalmi kép bemutatásában. A buffaloi Modern Színkör, amely maga is fényes sikereket aratott úgy az elmúlt télen, mint az idei szezonban is posta utján jelentette, hogy testületileg jönnek Clevelandba január 27-én, hogy jelen lehessenek a Kik a Bűnösök bemutatásánál. Ezt a széles körű érdeklődést nem hagyja figyelmen kívül a darab rendezője Tomási Károly sem, aki a darabb legkisebb jelenéséből is mesteri alakítást váltat ki minden szereplőből. Ezek a színpadon már otthonosan érző műkedvelők, még nem játszottak szerepet olyan megértéssel, olyan lelkesedéssel, mint a hogyan Pika Pál munkástárs Kik a Bűnösök társadalmi drámáját viszik Cleveland magyarsága elé, mintha csak a most zajló kenyér harcokat látnánk magunk előtt megelevenedni. Éppen ez ad megkülönböztetet értéket a Kik a Bűnösöknek amelyből egy jelenetet itt mutatunk be: (A kormányzó, aki politikai* állását a gyors meggazdagodással köti össze, megvalósítja tervét és gyárat vesz, amelyben Vili fiát szerepelteti mint teljhatalmú tulajdonost. Vili felesége igazi úri dáma a felső négyszázak közül, aki költekezéseiben nem ismer határt. Vilinek nagy gondot okoz felesége szükségleteinek az előteremtése és most is az asszony párisi útja előtt erős szóváltás után a gyár munkavezetőjét hívja az irodájába.) Munkavezető: Csengetni tetszett ? Vili: Kérdezni akarok valamit öntől. Munkavezető: Parancsára. Vili: Mondja csak milyen a hangulat a munkások között ? Munkavezető: Mondhatom, nagy az elégedetlenség, pláne a legutóbbi bérlevágás óta. Vili: Pedig most is azért hivattam, hogy adja tudomására a munkásaimnak, ha a gyárat továbbra is üzemben akarjuk tartani, akkor okvetlen bele kell még egy bérlevágásba egyezniök. (önmagához) Ha a munkásaim tudnák, hogy a feleségem, hogy költekezik Párisban. Munkavezető: Jól van. Megpróbálom a munkásokkal megértetni. Vili: Nem tudom hogyan fogják munkásaim fogadni rendeltemet Ez volna a harmadik bérlevágás ebben az esztendőben. Elza: (Vili leánya.) Mond csak papuskám, mennyit kap egy munkás hetenként. Vili: Úgy körülbelül 15—20 dollárt. Elza: És papuskám, hogyan tudnak abból azok a munkások megélni ? Vili: Ez már az ő dolguk. Elza: De papuskám, hiszen nem volt muszáj a mamának éppen most Párisba utazni. Vili: De-mit-teheteki-mást ? Ha nem akarom magamat ismét egy uj válásnak kitenni. Elza: Hát azért még nem kell elválni. Vili: Te magad is jól tudod, hogy a másik válópör is ilyesmiből fakadt és most 50 ezer dollárt kell évente tartásdijat fizetnem. Elza: Ugylátszik, hogy a válást is szórakozásnak és jól jövedelmező üzletnek tartják. Vili: Attól tartok, hogy a munkások nem fognak bele egyezni a bérlevágásba. Elza: Hiszen nekik igazuk is van. Vili: Ugyan, ugyan. Elza: Hiszen én hetenként többett költők illatszerre, mint az ő egész fizetésük. Vili: Nekik nem kell tudni, hogy te mennyit költesz illatszerre. Hát ha még azt tudnák, hogy^ azért kellett levágni a fizetésüket, hogy feleségem ké- nye-kedve szerint pazarolhasson. Elza: bizonyára fellázadnának. Vili: Az a szerencse, hogy a törvény és a rendőrség mind a mi szolgálatunkra áll készen. A munkások megelégelik a bérlevágásokat, sztrájkba lép nek, a gyáros megbízásából gunmanok közéjük lőnek, a mun kások szószólóját letartóztatják, hogy a szolidaritást gyengit sék. A tárgyalás folyamán olyan bemutatásra kerül a mai rend szer, hogy önmaguk ellen vétkeznek azok, akik ezt a szinelő adást nem hallgatják végig. Vegye meg jegyét már most, mert nem csak minden jegy nél tiz centet takarít meg, de a Turn Hall befogadó képesség« határos és a nagy érdeklődésből ítélve sokan nem jutnak be : terembe. Ez a szó, melyet az utóbbi időben igen gyakran lehet hallani kapcsolatban a munkás- mozgalom problémáival, egyelőre minden értelem nélkül kong. Felmerül tehát annak a szükségessége, hogy tisztázzuk ezt a fogalmat, annál is inkább, mert éppen a közelmúltban voltunk, szemtanúi hatalmas, sokmilliós tömegeket számláló munkáspártok összeomlásának. A német szociáldemokrata és kommunista, valamint az osztrák szociáldemokrata párt széthullása azt bizonyítja, hogy egy párt — bármilyen nagy is a létszáma — nem teremt igazi szoros kapcsolatot a széles néptömegekkel. Másrészt viszont a néptömegekben szuny- nyadó hatalmas erőkből is csak akkor váltódik ki a haladás irányát szolgáló mozgás, ha azoknak élére áll egy céltudatos, egységes, mélytudásu, egy- akaratu, fegyelmezett és elszánt csoport, vagy párt, mely a néptömegek mozgását irányítani tudja. Az igazi népmozgalom nemcsak a pártmozgalomnál, de magánál a munkásmozgalomnál is több. A nép fogalmához tartozik az ipari- és földmunkás, a kisbirtokos paraszt, a kisiparos és kereskedő a köz- és magánalkalmazott, a szabadfoglalkozású intellektuel, egyszóval mindenki, aki fizikai, vagy szellemi munkával keresi kenyerét és nem húz a mások munkájából munkanélküli jövedelmet. A dolgozók azok, akik között a kapitalizmus mai végső kifejlődésében sorsközösséget teremtett. A tisztviselő, az alkalmazott mérnök, stb. a kapitalizmus kizsákmányolását régebben nem érezte a maga teljességében, mert hiszen aránylag magas fizetése, két-három- szobás lakása és elég biztos exisztenciája volt. A paraszt el bírta adni termékeit, az önálló iparosnak volt munkája, s mivel a munkás is keresett, a kersekedő is megélt. A kapitalisztikusan termelő fogyasztó rendszer azonban mai végső kifejlődésében már nemcsak a bérmunkást zsákmányolja ki és nyomorítja meg, hanem elviselhetetlen nyomorba szorítja a dolgozó társadalom minden más rétegét is. Az egész társadalom a felbomlás képét mutatja. Ezerféle jelszó, javaslat, terv hallatszik zűrzavaros összevisszaságban; irányított gazdálkodás, szövetkezeti rendszer, energiapénz, gabonamonopólium, telepítés, bankfúziók, különféle mezőgazdasági kartellek stb. stb., mind arra a célra, hogy a kapitalizmus életét meghosszabbítsák. Mivel pedig ezek a tervek és javaslatok, amikor azokat a gyakorlatba akarják átvinni, szükségszerűen csődöt mondanak, a nagy néptömegek egyre világosabban ismerik fel, hogy boldogulásukat csakis a kapitalista rendszer végleges és maradéknélküli felszámolásától várhatják. Egy^ nagy népmozgalom van tehát kialakulóban. Mindenki tervez, mindenkinek van egy-egy ötlete, s minden jel arra vall, hogy ez a néptöprengés hataflmas nNép-aka-, rattá érlelődik, amely úgy gazdasági, valamint politikai vonatkozásokban egy uj társadalmi rendszert fog megteremteni. A kispolgári és paraszt rétegeknek sokféle követelését idáig a kispolgári és parasztpártok képviselték. Ezek a pártok azonban ma már úgy szervezetileg, mint ideológiailag válságba jutottak és csak látszatéletet élnek, mert a parasztok és kispolgárok követelései — hasonlóan a munkásság követeléseihez — többé már nem teljesíthetők a kapitalizmus keretei között, hanem csakis ezeknek a kereteknek szétfeszítésével valósíthatók meg. így kerülnek ezek a kispolgári és paraszti tömegek egyre fenyegetőbben szembe a kapitalizmussal s mivel ezen mozgásukkal a kapitalizmus gazdasági és politikai intézményeit veszélyeztetik eddigi pártjaik — érthető okokból — nem követhetik saját tömegeiket ezen az utón. önként adódik tehát a munkásosztálynak és ezeknek a széles dolgozó rétegeknek találkozása a kapitalizmus elleni harcban. Ez az összetalálkozás a társadalom dolgozó néptömegeit lebirhatatlan erővé teszi, amely képes lesz megformálni a maga uj gazdasági és társadalmi rendszerét. Az a kérdés azonban, hogy ez a találkozás milyen módon menjen végbe. Nem túlozunk, amikor leszögezzük, hogy ennek a döntően fontos kérdésnek helyes megválasztásától függ a munkás- mozgalom jövője. A problémák egész seregét kell kivizsgálnunk majd ezzel a főkérdéssel kapcsolatban, mindenek előtt pedig tárgyilagos képet kell adnunk a munkásmozgalom jelen állapotáról. A munkáspártok és munkás- szervezetek munkáspolitikáját teljesen kimeríti jelenleg a munkásosztály jóléti törekvéseinek istápolása. Parlamenti tevékenységüknek is ez képezi a főcélját. Valamikor jól tudhattak sztrájkokat vezetni, tüntetéseket rendezni és segélyekről gondoskodni, de nem voltak igazi szocialisták, legalább is elmulasztották a jó szocialista legfőbb kötelességét, azt tudniillik, hogy a marxi módszerek szigorú alkalmazásával állandóan nyomon kövessék a kapitalizmus fejlődését és hogy belevigyék a tömegek tudatába a társadalmi munka mai fejlettségi fokának megfelelő szocialista gazdasági és társadalmi rendszer célkitűzéseit. Ehelyett kitenyésztettek egy bürokráciát, mely a mozgalmat j ól-rosszul, de mindenesetre úgy vezette, hogy elsősorban a saját számításait találja meg. Ez a bürokrácia nem vette tudomásul a körülötte végbemenő nagy változásokat, nem vette észre, hogy a jóléti törekvések elveszítették jelentőségüket, hogy a munkásosztály nagy rér sze és egyre nagyobbodó része ingyenkonyhákon él, alamizsnaszénnel füt és szükséglakásban lakik. Dacára mindennek, a bürokrácia továbbra is folytatja a szociálpolitikai rövidlépéseket, szembekötősdit játszik a munkástömegekkel . . . és — ma is megtalálja a maga számításait . . . Legfeljebb a régiekhez újabb követelések járulnak; munkanélküli segély, hogy a munkás ebből éljen élete végéig . . . még több szükséglakás, hogy a munkás ebben lakjon élete végéig ... És hosszú viták az illetékesekkel, hogy a vasárnapi ingyen leves mellé egy darabka kalácsot is adjanak. Gazdasági tájékozódóképessége a kapitalizmus alkonyán sem terjed túl a közmunkákon. Megemlékszik a világháború előtti elaggott jelszavak felfrissítésével és azoknak hangoztatásával. Lehet-e csodálni, ha ez a bürokrácia nemcsak hogy nem tudott kapcsolatot teremteni a dolgozó nép széles tömegeivel, hanem ehelyett még a munkástömegekkel való kapcsolatot is elveszitette. (Folytatjuk.)
