Bérmunkás, 1935. január-június (23. évfolyam, 824-849. szám)
1935-01-19 / 826. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1935 január 19. Magyarorszagi Tukor Az IWW Hírszolgálati irodájától Budapest. Hosszabb időn át bizonyos okoknál fogva lehetetlen volt, mint azelőtt hetenként az Amerikában élő munkástársak tájékoztatása céljából híreinket rendszeressen továbbítanunk. Most, hogy a gátló ok részben megszűnt ismét rendszeresen hetenként továbbítani fogjuk heti hir anyagunkat, mellyel szolgálatot vélünk tenni az IWW magyarnyelvű tagjainak, hogy ismeretében legyenek a magyarországi gazdasági viszonyainak. Anyagunk mindenkor leellenőrzöt és objektiv száraz tényeket fog továbbra is tartalmazni, mert úgy hisz- szük azok komentálását rábiz- hajuk a “BÉRMUNKÁS” olvasótáborának képzett tagjaira. Testvéri üdvözlettel: Az IWW hírszolgálati irodája Budapesten. A SZEGÉNYSÉGI bizonyitvá- nyokat a legnagyobb akadályokon keresztül állítják ki a hatóságok. Képzelhető az a nyomor, mely Debrecenben van ahol az elmúlt év alatt 100.000 darab szegénységi bizonyítványt váltottak ki a debreceni nincstelenek. Éhez kell tudni azt, hogy Debrecennek nincs százezer főnyi lakossága. így tehát voltak kik ez alatt az egy év alatt több esetben váltottak ki szegénységi bizonyítványt, mely bélyegmentességre, ingyen gyógykezelésre, orvos, gyógyszer, kórház, útlevél, stb. célokra jogosítja fel birtokosát. Ez tehát a kálvinista Róma sugárzó arcának másik fele. FAJVÉDELEMRŐL regél minden felelős és felelőtlen tényező honunkban. Vannak aranyprédikációk a család szentségéről stb. a here ajkokon. A nagy fajvédelem mázát azonban kissé ha megkaparjuk kiderül, jjogy a nyomorúság (melyet éppen a fentiek idéznek elő) tizedeli az agyonvédelmezett (csak szavakkal) magyar fajt. íme kis izleltető: Minden száz újszülött magyarból egy éven belül elhal húsz. Az összes születések 40 százaléka időelőtti elvetélés. Ugyanekkor az év 11 hónapjában a budapesti mentők 1100 szülő asszonyt szedtek fel a pesti utcakövezetről, mert nem vették fel őket sem kórházakban sem szülészeti klinikákra. A BUDAPESTI központi járás- bíróság a karácsonyi hétnek hétfőjén 400 proletár kilakoltatását mondotta ki lakásából, mert nem bírta a házbértőké- nek bért fizetni, nyomorúsága miatt. És most itt már tél van. UGYANAKKOR Budapesten 12 ezer lakás áll üressen. 1934. ÉVBEN Budapesten 11.027 születés, mig 12.250 halálozás történt. Ez is a faj “védelmét” igazolja . . . fokozottabb mértékben.) Száz pengő 1913-as vásárló értéke december végén még mindég csak 86.38 pengőre rúgott. Éhez igazán nem kell magyarázat... DEMÉNY PÁL könyvkereskedő “Éljen a háború” címen füzetet adott ki melyben könyv és újságcikkeket csoportosított, minek eredményeképp a háború ellen csinált propagandát. Az ügyészség vádat emelt emiatt, ellene és a törvényszék 3 havi fogházra Ítélte el. Hiába hivatkozott, hogy ahoz egy sort sem irt csak a megjelent cikkeket állította egymással szemben. A füzetet is elkobozták. Ha a háború, mellett csinált volna propagandát úgy biztossan dicséretet kapott volna. így néz ki az a bizonyos európai nyugalmi sziget közállapota, melynek Gömbös ur szerencsétlen és általuk fosztogatott országunkat nevezi. . . külföldön. Ezt nem mi mondjuk AZ OTI. 1930—33-ban 31.114 munkástagját, kik beteget jelentettek vizsgálta meg. Ezek közül 14.515 rosszul táplált, 6975 vérszegény, 5209 szembajos, 8504 angolkóros, 19.620 ludtalpu volt. AZ ELMÚLT év folyamán ismét drágult itt Kánaánban az élelmiszerek ára: A zsir 23.6 százalékkal, a főzőliszt 21.4 százalékkal, a szárazbab 15.3 százalékkal, a kenyér ára 9.9 százalékkal, és az étkezési szalonna 3 százalékkal. Mind olyan cikk, melyet a munkásosztály fogyaszt főleg és melynek drágítása is a faj védelemhez tartozik (eredménye mint föntebb OTTAWA, CAN. — Bennett a canadai miniszterelnök választási campány megnyitó beszédében elég tisztán látja a helyzetet. A kommunista elvtársak gratulálhatnak is neki, vagy megállapíthatják azt a tényt, amit Bennett is megállapít vagy társadalmi biztosítást kell életbe léptetni a munkanélküliek eltartására és ha ezt nem teszik sürgősen, akkor a mai rendszernek el kell pusztulna. Azon mi egyáltalában nem csodálkozunk, hogy a miniszterelnök ur a társadalmi biztosítás mellett foglal állást, hiszen neki osztály érdeke, hogy a mai rendszer továbbra is feni. maradjon. Milyen kár is volna ezért a rendszerért ha teljesen felfordulna és a munkás- osztály élvezhetné munkája teljes gyümölcsét. Továbbá azt; mondja a miniszterelnök ur “igaz, hogy akkor ha a társadalmi biztosítást életbe léptetnénk az egész ország úgy nézne ki mint egy nagy szegény ház; de a mai rendszert ez által még továbbra is fenn lehetne tartani.” Mi azt mondjuk mint munkások, hogy a mai rendszer megérett a pusztulásra, hát csak had pusztuljon minden intézményével együtt. Mi nem akarunk a világ pro- letáriátusa számára egy nagy szegényházat létesíteni. Ezért nem is ordítozunk a társadalmi biztosítás életbe léptetése mellett; mert a biztosításra kifizetett összeget is a munkánlévő munkások kell, hogy kitermeljék. Mert addig, amíg profit rendszer van és a munkásosztály bérért kell, hogy dolgozzon, addig az értéktöbletet mindig a dolgozókból préselik ki. Kérdezzék meg a kommunisták önmagukat, hogy menynyiben forradalmi cselekmény harcolni a mai rendszer további fenmaradása érdekében. És hogy azt teszik, saját cselekedetük bizonyítja a legtisztábban; mert a társadalmi biztosítás csak a mai rendszer további fenmaradására irányul. Fel-e tehát a társadalmi biztosításért? — amit a kommunisták akarnak! vagy “le-e a bérrendszerrel” amit az IWW akar? Válasszon maga a munkásosztály. MINDAZOKAT, akiknél eladásra Bérmunkás naptár van kérjük, levél utján tudassák a lapbizottságot, hogy mennyire vannak azok elhelyezésben, hogy záros határidőt tűzhessünk a naptár agitáció lezárására, az elszámolások meg- ejtésére. A LAPBIZOTTSÁG. Az utolsó barázda Irta: Pados Pál. — Hity te — szólt oda az öreg János a lovaknak — no még forduljatok egyet, aztán mehetünk haza . . . A lovak lassan befordultak a barázdába, aztán megálltak, szokás szerint, egyet pihenni. János a major felé nézett. A többi cseléd már hazafelé igyekezett. Az utón, amely arra kanyarodott a major felé, piszkosságra porfelhő terjengett. Messziről énekszó hallatszott, de csak halkan, elmosódva. A falubéli napszámosok mentek haza a majorból, keresztül a réten, azok nótáztak. János suhintott az ostorral. — No gyű! A lovak megindultak. Az eke elől varjú rebbent fel. Lomha, esetlen szárnycsapásokkal tűnt el az alkonyati szürkeségbe. János ment a lovak után, félkézzel fogva az ekeszarvát. A szivén szorító fájást érzett. Arra gondolt, hogy ma szánt utoljára . . . Többet már so- í ha . . . holnap Szent György napja, jön az uj kocsis, ő fog dolgozni már a lovakkal. . . ő szánt már . . . És ez fájt Jánosnak. Istenem, igaz, dolgozott ő már eleget egész életében, sokat is, éppen hatvan esztendőt. Mindig itt, ebben a majorban, még Miklós ur apjánál kezdte .. . Haj, az volt csak ember, igazi magyar ur. Nem járt az soha máskép, csak négylovas hintón. Aztán mindegy volt annak, akár kocsiút, akár vetés, keresztülhajtott az mindenen. De hát az már régen volt, nagyon régen. Megváltozott azóta már a világ is. Hiába, sok idő az a hatvan év. Aztán mindig egyhelyben szolgálni . Nem lát az ember semmit a világból . . . Igaz, van azért jó oldala is a dolognak, legalább megbecsülik az embert, szeretik, tisztelik . . . Hasadt a föld. Az ekevas pattogva tépte a bogáncsok, kórók erős gyökereit. Egy szegény kis egér futkosott nagy ijedten a barázdában. Máskor János odacsapott volna az ostornyéllel, de ma? . . . nem tudott figyelni semmire . . . Elgondolkozott. Minden olyan élesen, tisztán állt előtte, ami tegnap délben történt . . . ami annyira megváltoztatott mindent . . . Már a lovakat is megitatta, éppen u.i ekevasat csavart fel, hogy délután könnyebben haladjon a szántás, amikor Mári, a cselédlány jött le a kastélyból. — János bácsi — szólt halkan az öregnek —, a nagyságos ur hivatja, gyüjjön föl... János megmosta kezét, vé- gigsimitotta haját, aztán felballagott a kastélyhoz. Miklós ur már várta, ott ült a verandán, újságot olvasva. János tiszteségtudóan köszönt. — Jónapot kívánok, nagyságos ur . . . — Adjon Isten, János, no, csak üljön le, beszélni akarót magával. Mári! — kiáltott be a konyhába — hozzál csak még egy poharat . . . No igyék...! Koccintottak. János kétfelé törölte a bajuszát, aztán csak várt, hogy miről is lesz szó... — Nézze János — kezdte az uraság —, maga már innen-onnan hatvan esztendeje szolgál minket. Először az apámat . . . most pedig engem . . . Meg vagyok magával elégedve, becsülettel dolgozott. De most már öreg maga, nehezére esik a munka. Holnapután Szent Györgynap. Uj kocsis jön maga helyett . . . Jánosnak elhidegedett a lélegzete. Csak nézett maga elé, kalapját gyömöszölgette, még felpillantani se mert ... Mi lesz most . . . Úristen?! — No igyunk még egyet, — mondta Miklós ur, majd igy folytatta tovább. — Becsületesen dolgozott János, megérdemli, hogy megjutalmazzam. Ezután már nem kell kimennie dolgozni, maradjon csak itthon, a ház körül . . . Persze, azért csak egész kommenciót fizetek magának, csak úgy, mint eddig .. . János csak ült, meghidege- dett szívvel, hallotta a hangokat, de úgy tűnt fel előtte, mintha nagyon messziről, valami mély pincéből jönnének . . . Nem is tudott szólni . . . Mit is mondjon? . . . Hogy ő dől-
