Bérmunkás, 1935. január-június (23. évfolyam, 824-849. szám)
1935-01-12 / 825. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1935 január 12. Lelketlen kizsákmányolás a kormány nevében FORT PECK, MONT. — A jövő katonai repülőtér, mely általában Fort Peck Dam néven ismeretes, minden tekintetben a kormány által a múltban alkalmazott munka viszonyok mellett van épülőben. A vidék kis városok munkásai, akik elég szerencsétlenek, amiért behívták erre a munkára örökké iszonnyal fognak Fort Peckre emlékezni. Az otthoni leves konyha előtti várakozás a képzelt paradicsom azon tapasztalatokhoz képest, amelyekben itt van részük a közvetlen, vagy közvetett állami munkán. Arányban az alkalmazott munkások számával, a munkás vándorlás ezen az építkezésen sokkal nagyobb, mint bármely más építkezésnél az országban. Ez magában is eléggé bizonyítja, hogy e telep nem az az utópisztikus élvezeti hely, melyről a mostani politikusok megválasztásuk előtt ódákat zenge- deztek. A munkásság által már ismert cselszövések itt mind gyakorlatba vannak. A kedvezményeket élvező vállalkozók az utolsó csepp vért is kipréselik a szervezetlen munkásokból. Az NRA politikusai, akik ocs- mányabbak a tegnap munkaközvetítőinek zsarnokainál és a kormány inspektorai, amikor náluk a munkások orvoslást keresnek, a sérelmeket a vállalkozók “erélyes intézkedéseinek” nevezik. Az egyes munkásoktól jövő panaszokat egész egyszerűen intézik el. Aki hibákat talál, azt kidobják a munkából. Ezután, ha elég együgyü, hogy panaszra megy, valamely politikushoz, elveszíti otthon a segélyre való jogát. Az éhség korbácsát tartják állandóan a munkások feje felett úgy a vállalkozók, mint a kormány. A PROFIT MINDENNÉL FONTOSABB. Az ambulancok szirénje éjjel-nappal állandóan hallható. A kórház a kapacitásig meg van telve súlyos sérültekkel. Glas- gowban a meglevő kórházhoz hozzá építenek. A szerencsétlenségeket gátló készülékek itten ismeretlenek. Minden jel arra vall, hogy a medikusok haszonban részesednek a szerencsétlenségekből. Az orvosok fűrészei és a munkások élete és biztonsága olcsóbb a biztonsági készülékeknél. A barakok egyikében, ahol ezer ember lakik, egyetlen viz ivó készülék nincsen. Ha valaki kintornás, talán sikerül neki a nyakát annyira kicsavarni, hogy a mosdóban levő csapból ihat vizet. A közös teremben a férgek mindazon fajtája megtalálhatók, melyek egy kísérleti laboratóriumban elképzelhetők. Az élelmiszer kommiszáros a legegészségtelenebb élelmet osztja, elsőrendű étkezdéi áron. A munkának a legnagyobb részét 50 cent órabéres munkások végzik. Ha az illető elég erős, hogy kibírja a hetet a hóban és hidegben, a hét végén megkapja a várva várt checket, amely 10 dollár és 40 cent. Ha az illető családos és a rezervált területen kívül lakik, esténkint a barakokat járja mosni való ruhát szed össze az asszonynak és nagy leánynak a következő napra. Az egész napi robot után még ezt is el kell végezni ha enni akar. És mind ezek után Roosevelt “mama” azon csodálkozik, hogy az innen messze eső Porto Ricoban ilyen állapotok uralkodnak. Montana pedig az Egyesült Államokban van. KÉM RENDSZER ÉS TIYORNYÁZÁS. Róma a legdegeneráltabb napjaiban sem látta azt a fajtáját a tivornyázásnak, mint amilyent itt rendeznek az igavonók “mulattatására” és a heti kereset kicsalására. A viszonyok a gát építésnél, oly gyalázatosok, hogy az élvezetnek bármely formája csábitó. A hamis kártyások, a legrondább pálinka szédelgők és az elmúlt szépségversenyek nyertesei bocsátják áruba bőrüket és szivüket. A vidék kereskedői gondosgodnak arról, hogy senki sem hagyja itt a munkát, mert esetleg hiány van az orgiából. Az újonnan érkezőknek elég oka van azt hinni, hogy az American Legion tartja évi konvencióját. A régi kém rendszer — munkás, munkásra árulkodik — itt jól kivan fejlődve. Ezek az emberi szörnyetegek nagyobb részben bérencek és sztrájktörők Butteból. Azt hi- hetné az ember, hogy az Anaconda Copper Minning com- panynak dolgoztak mielőtt ide jöttek. Egy részük a fort pecki rendőrség szolgálatába volt mielőtt ide kerültek. Valamennyien ajánló levéllel jöttek ide, valamely “Munkásbarát” politikustól. A bérencek és fakirok között mindig van valami közös jellemvonás. Az AFofL ismételten megkísérelte megvetni a lábát itten., A látszat azonban arra vall, hogy eddig náluk nélkül is sikerrel folyik a kizsákmányolás. Az itteni munkások közül azok akik hívei a szervezkedésnek, valami egyebet akarnak, mint csupán a havijárulékokat kollektáló ügynökséget. A legtapasztalatlanabb farmer is tisztába van az elavult szakmai szervezkedés hátrányával. A jelenben az AFofL tevékenysége mostanában kizárólag abban merül ki, hogy a lakosság érdeklődését felkeltse a Townsend féle aggkori nyugdíj iránt. Bármit, csak a munkásság figyelmét elvonni a kapitalizmus garázdálkodásáról. Az AFofL helyi lokálja nagyban buzgólkodik a “vörös lámpa” kerület megszervezésén. Ezt az ipart készségei nekik hagyjuk. Az AFofL vezérei nagy gyakorlattal rendelkeznek az e téreni szervezéssel. Az egyetlen reménysugár az IWW. Milyen jól tudják a munkáltatók, hogy az IWW által hirdetett szervezkedési forma az egyetlen, mely a munkásság sérelmeire orvoslást hozhat úgy itt mint egyebütt. Az a néhány jelentéktelen engedmény, melyet eddig itt elértünk kizárólag az IWW jelenlétének köszönhető. A munkások elismerik ezen tényt, de a félelem, hogy csatlakozás esetén teljesülni fog az a fenyegetés, melynek segítségével képesek voltak eddig is szervezetlenül tartani a munkásokat, vissza tartja őket még. Azonban reméljük, hogy a közel jövőben ezen is túl esünk. A munkásságnak úgy itt, mint egyebütt, előbb, vagy utóbb fel kell ismerni, hogy a sérelmek, amelyeknek részesei az iparokban, kizárólag osztály helyzetük meg nem értésének a következményei. Ezt csak úgy leszünk képesek megérteni, ha szervezkedünk a munkásság osztály szervezetébe, melynek egyetlen célja a munkásosztály érdekeinek védelme. SZÜNTESSÜK MEG A RABSZOLGA RENDSZERT. Nincs szükség valami akadémikus gondolkozásra ahhoz, WASHINGTON, D. C. — Egyik republikánus képviselő javaslatott terjesztett be a képviselőházhoz, hogy az Egyesült Államok vonja vissza Szo- viet Oroszország elismerését. A képviselő azzal indokolja javaslatát, hogy a szovjetet terroristák kormányozzák. A képviselő ur javaslata magán viseli a rossz tanuló bizonyítványát, aki politikus létére nem tanulta meg, hogy a poli i- kai rendszerek mellett CSAK terrorisztikus kormányzás VAN. Mindenütt az elenyésző kisebbség akarata érvényesül a nagy többség felett. Nem csak Olaszország és Németországtól, ahol a nyilt dikFRIDAY Jan. 11th at 82nd and Quincy (Bohemian Hall) at 4:00 P. M. National Screw meeting. (Special Meeting.) SUNDAY Jan. 13th at 1550 E. 40th St. Dill Mfg. Co. 10:30 A. M. MONDAY Jan. 14th Republic Brass at 1550 E. 40th St. at 4:30 P. M. MONDAY Jan. 14th at 8622 Buckeye Rd. Accurate Parts Mfg. Co. at 8:00 P. M. TUESDAY Jan. 15th Opening of the Workers School at 8622 Buckeye Rd. at 8:00 P. M. all wage workers welcome. FRIDAY Jan. 18th Metal Container Mfg. Co. at 7:00 P. M. hogy elképzeljünk egy oly állapotot, ahol a munkásnak is van némi beleszólása, hogy milyen viszonyok között dolgozzon. Amint valamennyien szemtanúi vagyunk itt a munka végzésnél teljes ko-operáció van gyakorlatba nap-nap után. Ha nem igy volna az építkezés, vagy termelés nem folyhatna. Ez a termelési szervezet a munkáltató érdekébe van. Miért ne lehetne nekünk munkásoknak egy hasonló szervezetünk, melynek segítségével oly társadalmi tényező lehetünk, hogy beleszólásunk legyen, hogy mily viszonyok között dolgozzunk. A munkáltatók megszerveztek bennünket e termelésre — emberi automattákká. Ha elolvastad ezen sorokat az IWW sajtójában, gondolkozz azon sérelmek felett, amelyekben részed van a munkán. Ne gondolj a PWA szabályok és törvényekre. Ne Írjál panaszos levelet X. Y. képviselőnek, mert azokat nem érdekli a te szerencsétlenséged. Keresd fel az IWW delegátust vagy csoportot. Bár ők nem orvosolhatják a sérelmeket egyedül, de veled és társaid segítségével sokat el lehet érni. Ne történhessen az meg, hogy az utókor számára megörökített történelemben az álljon, hogy a Missuri River partján épült gát rabszolga viszonyok között készült. Egy munkás. tatura napról-napra százakat juttat a börtönökbe vélemény nyilvánításért, úgyszintén a többi külföldi államoktól kellene Amerikának elszigetelni magát, de a világ leghatalmasabb diktátoraitól a new yorki Wall Street uraitól is, akiknek hatalmuk túl haladja az ország határait, akik éppen most is beigazolják, hogy a távoli Mexiko területén élő népnek is ők a parancsoló urai. A diktatúrát, a terrort kul- tur nép nem tűrheti meg. De azt megszüntetni csak a szervezett munkás osztálynak lesz ereje és az IWW erre gyűjti a dolgozók szolidaritását az Egy Nagy Szervezetbe. FRIDAY Jan. 18th Ohio Foundry at 8622 Buckeye Rd. at 3:00 P. M. FRIDAY Jan. 18th Nat. Screw Mfg. Co. at 8622 Buckeye Rd. regular meeting at 8:00 P. M. REGULAR monthly City wide 440 membership meeting on the last monday of each month, at 8622 Buckeye Rd. at 8:00 P. M. A DANCE will be held an the first of February at Gradina Hall 6021 St. Clair Ave. admission 30 cents. Kepp this date open. Organization Committee I. U. 440. Nem tanulta meg a mesterségét Clevelandi üzemgyülések AZ 440. IPARI SZERVEZET ELLENŐRZÉSE ALATT.