Bérmunkás, 1935. január-június (23. évfolyam, 824-849. szám)

1935-04-20 / 839. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1935 április 20. Magyarországi Tükör Az IWW Hírszolgálati irodájától Budapest. A MÁV. (magyar királyi állam­vasutak,) drága és lassúsága miatt az emberek autókon utaz­tak és szállították áruikat sok­szor száz kilométereken át Bu­dapestre. Hogy ennek elejét vegyék a MÁV. érdekében be­tiltották a gépkocsikon való áruszállítást. A magyarokon azomban nem lehetett kifogni. A leállított autók pótkocsijait vették használatba mit váltott lovakkal vontattak rendeltetési helyükig. Most ezt is be akarják tiltani, mert és ezen röhögni kel a MÁV. nem bir konkurrál- ni a delizsánszai. Ezen nem le­het csodálkozni. Például az ut Budapesttől Szolnokig nincs még 100 kilométer sem mely utat a személyvonat 3 és fél óra alatt tesz meg ennek dacá­ra. Azután az útiköltség 4.40 fillér. Ezt ha összevettj ük a magyar földmunkás 1 és fél pengős napikeresetével mind­járt láthatjuk miért futnak a vonatok 20—30 utassal holott egy-egy kocsi 80 utas befoga­dására van építve. A MÁV. januári jelentése szerint 4.914.982-től a szállított utasok száma 4.803.434-re csökkent egy hónap alatt. Az áruforgalom is a decemberi 1.097.136 tonnáról 993.208 ton­nára zuhant. Ezzel párhuza­mosan kevesebb volt a vasút bevétele is. Mig múlt év janu­árjában 15.3 millió pengő folyt be addig az idén januárban 14.1 millió pengő folyt be a MÁV. pénztárába. NEGYVENEZER épitőmunkás és 200.000 építőipari segéd­munkás van munkanélkül Ma­gyarország területén. A szoci­áldemokraták, most a kormány­tól az építendő házakra adó­mentességet kunyerálnak, hogy a tőke kedvet kapjon az épít­kezések megindítására. RÖHÖGNI kell azon a naivitá­son, mit Dr. Hanauer Á. Ist­ván váci püspök a nagybőjti pásztorlevelében ir. íme akasz- szuk lejebb, hogy mindenki lássa azt milyen korlátolt fel­fogásúnak tartja ez a kath. püspök az egyházának híveit: “Az általános nyomor szülőoka a mérhetetlen önzés, a kielégít­hetetlen aranyéhség stb.” — ‘Ennek az önzésnek nagy ellen­szere a hivő lélekből fakadó ALÁZATOS imádság, amely az anyagi javak módfeletti meg- kivánásával szemben a lelki és örökkévalók vágyát kelti fel.” Ezt ha beveszik a palik ez már döfi. Csakhogy most a XX. szá­zadban vagyunk és az ilyen özönvizelőtti prédikációt nem csak a püspök ur, de a hívek sem igen veszik már be. TOMBOL a “választási harc.” A frázisok nagy ágyúit sütö­getik a választók előtt el. A szavazás természetesen nyílt szavazási rendszer alapján tör­ténik meg ezúttal is miként 100 évvel ezelőtt. Az eredményt már ma is lehet látni, mert a mai napig 26 képviselőt meg­választottnak jelentettek ki, bár választás még nem is volt. Mondanunk sem kell, hogy ezek mind egy szállig kormánypárti­ak. Hát igy néz ki itt kies ho­nunkban az “alkotmányos” vá­lasztás. REFORMKORSZAK követke­zik mondá vitéz nagydema­góg Gömbös miniszterelnök Szegeden tartott kortesbeszé­dében. Meg is nevezte ezeket, mely reformok között a követ­kezők is szerepelnek. “A szo­cializmusnak lejárt az ideje.” — “Még nem likvidáltuk, de likvidálni fogjuk.” Alá Hitler féle tónus, csakhogy ez még sem Mussolininek sem Hitler nek MÉG nem sikerült teljesen, hogy sikerülne tehát kreatúrá­juk Gömbösnek? Most minden­ki itt ezen röhög . . . MÉG EGY ilyen bölcselet Szerzője ugyancsak Gömbös ur. “Megfogjuk alkotni az ér­dekképviseleti rendszert, meg­szüntetjük a munkásszerveze­tek munkaközvetitőit, MEG­TILTJUK A SZTRÁJKOT és akkor már nincs szükség Mar? tanaira.” Ezt mondotta a “VE­ZÉR” ahogy önmagát Gömbös kinevezte vezérnek. Marx és Gömbös tanai megmérettek és Gömbösé könnyűnek találtat­tak. Sőt olyan könnyűnek amit csak erősen vizes agy tud pro­dukálni. 20.000 KUBIKOS munkás van Magyarország területén. A teljes létszám közül 34-en kap­tak munkát. De azért nincs itt semmi baj bömbölik a kormány- párti képviselőjelöltek. Nekik . . . még. 1913-BAN HATMILLIÓ méter­mázsa búzát őröltek meg a budapesti malmok. 1932-ben már csak egymillió métermá­zsát. 1910-ben 4144 munkás dolgozott a budapesti malmok­ban, 1934-ben csak 568. Egész Magyarországon a malmokban foglalkoztatottak összlétszáma 1473 ide tartoznak a molnárok, gép és segéd, raktárszemélyzet és tanoncok is. Van az ország területén EGY malom amely egyfolytában 30 óráig, mig egy másik 24 óráig megszakítás nélkül, három 20 óráig, négy 18 óráig, hét 16 óráig, öt 15 óráig, hét 14 óráig, hat 13 óráig, harminchat 12 óráig, egy 11 óráig, kettő 10 óráig, egy 9 óráig, kettő 8 óráig, egy 7 óráig dolgozik. Ezen malmok­ban dúló állapotok. A budapesti malmokban 6—14 közt válkozik a munkaidő. Itt 49 fillér órabér a fizetés. A vidéki malmokban az órabér 7—30 fillér közt vál­takoznak csupán egyetlen vi­déki malomban fizetnek 35 fil­lér órabért. 1930—33 közt 523 munkást ért baleset ezekben a malmokban, mely közül 31 ha­lálos volt. A hivatalos helyzett jelentés szerint a “malmok helyzete állandóan javul.” így tehát a profit biztosítva van és itt ez a fő. Hogy a magyar munkás -még az indiai páriák életszínvonalát sem éri el. Ez pedig a magyar kulturfölényt és reakciót dicséri. VÁLASZTANAK a csendőrpus­kák : Endrődön az ellenzéki népgyülés hallgatóságába elő­zetes felszóllitás nélkül sortü- zet adtak a csendőrök. Ered­mény 7 halott és 20 sebesült. Egész Békésmegyében betiltot­tak mindennemű gyűlést és a “vizsgálat” megállapította, hogy a csendőrök jogosan használ­ták a fegyvert a fegyvertelen parasztokkal szemben. Na ná majd az ellenkezőjét állapít­ják meg a zsandárok főnökei. Meg lesz Gömbös többsége any- nyi bizonyos, legfeljebb néhány parasztnak kell csupán a fűbe harapni ennyi az egész. És ez itt valami? A TÖMEGEK: A Szent Imre szenátus, mert ilyenféle nya­valya is van itt, előkelő urak részvételével mondta ki, hogy “az erotikus táncok ellen ugas­sanak a tömegek.” Na igen a tömegek most egyenlőre ke­nyérért “ugatnak” és ez fáj en­nek a díszes és sok-sok csuhás- sal spékelt “szenátusnak.” A család büszkesége Irta: H. R. Moore. Peter fiatal, szépfiu volt, de az arcában volt egy vonás, amely a jó benyomást leron­totta. Úgy hatott ez a vonás, mint az alig észrevehető folt, amely a gyümölcs héján a kez­dődő rothadást sejteti. A kertből a nyitott üvegaj­tón át lépett be Peter a könyv­társzobába, ahol öreg nagybáty­ja a karosszékben ülve olva­sott. Odakinn a nyári délután nyugalma terült el a tájra. Kö­zel s távolban egy hang se volt hallható. — Jó napot kívánok, George bátyám, — szólalt meg a fiú halkan, s az arcán diadalmas mosoly villant át. A nagybátyja, Ralston Geor­ge, felpillantott a könyvről. Be­tegesen halvány arca még hal­ványabb lett, amint a fiút meg­látta. — Mit akarsz itt, Peter? kér­dezte hűvösen. — Üzleti ügyben jöttem, — felelte a fiú gúnyosan moso­lyogva és odalépett nagybáty­jához. — Tudod, felelte az öreg ur hidegen —, hogy nekünk egy­mással már nem lehetnek üz­leti ügyeink. Legutóbb vilá­gosan megmondtam, hogy tő­lem már egy rézgarast sem kaphatsz. — Tudom, — felelte a fiú gúnyosan mosolyogva. —. Azért jöttem vásár napján, mert tu­dom, hogy ilyenkor az egész cselédségnek kimenőt adsz, hogy elmehessenek a vásárra. — Éleseszü vagy, fiam, — felelte az öreg ur megvető hangsúllyal — szóval kiszámí­tottad, hogy egyedül találsz engem ? — Tudom, hogy egyedül van, — felelte a fiú vigyorogva — félóra járásra nincs élő lény a közelben. Maga pedig sokkal gyengébb, mintsem hogy gya­log be tudna menni a városba. — Szóval fenyegetődzöl, Pe­ter? A fiú arckifejezése hirtelen megváltozott. Előre hajolt és rátette kezét az öreg ur ölében fekvő könyvre. — Ezer fontra van szüksé­gem . . . azonnal! — mondta. — Még pedig készpénzben. — Nem adok egy rézgarast sem. — Akkor kénytelen leszek magam elvenni, — mondta a fiú gúnyos vigyorgással. Ezzel odalépett a legközelebbi könyv- állványhoz, ahol, mint tudta, nagybátyjának, a szenvedélyes és hires régiséggyűjtőnek, leg­értékesebb, régi kiadású köny­vei voltak elhelyezve. Levett két nagyértékü könyvet, ame­lyekből csak egy-egy példány van a cambridgei egyetem könyvtárában és a kandallóba elhelyezve igy szólt: — Kár, hogy augusztusban nincs tűz a kandallóban. De látom, hogy van gyufád. Ezzel a gyufatartót levette az asztalról és odavitte a kan­dallóba elhelyezett kincset érő két könyvhöz. — Mit gondosz, George bá­tyám, nem volna-e kár, ha ezek a könyvek véletlenül elég­nének? — kérdezte kegyetlen mosollyal. — Fegyházra juttatnálak! — morogta az öreg ur dühö­sen, de a fiú gúnyosan felelte: — Ahova még ma délután elindulok, ott a detektívek nem találnának meg. Megutáltam ezt az unalmas nagyképü or­szágot és hajón még ma elin­dulok a távol keletre . . . Elő­re kijelentem hiába kerestet­nél mert álnéven van jegyem és útlevelem de erre ráment az utolsó pénzem azért kell az ezer font. — Amit hamis kártyán nyer­tél .. . — fakadt ki az öreg ur de amint látta hogy a fiú égő gyufával közeledik a köny­vekhez, kipirult arccal kiáltott rá: — Nincs ezer font készpén­zem itthon, de kiírok egy csek­ket. Megéri nekem, ha ezen az áron örökre megszabadulok tő­led! És azonnal elővette az asztal fiókjából a csekk-könyvet és kiirt egy ezer fontról szóló csekket, még pedig, a fiú kí­vánságára, nem az ő, hanem Willy bátyja nevére. — Ha a bankban Holt, a te igazgató barátod, az én neve­met látná, amelyről neki már bizonyára annyi rosszat mond­tál, nem fizetné ki a- csekket. De ha azt hiszi, hogy a drá- galátos bátyám, a család büsz­kesége kapja a pénzt, akit is­tenit az egész família, mert halvérü, szenteskedő hülye, azonnal kifizeti az ezer fon­tot. Amikor pedig a csekk Willy nevére ki volt állítva, Peter furfangosan vigyorogva igy szólt: — De most irj még egy leve­let is Holt barátodnak, amiben megírod, hogy Willy-nek sür­gős családi ügyben fizesse ki sürgősen a pénzt, nehogy ma­gát a csekket ne fogadja el

Next

/
Oldalképek
Tartalom