Bérmunkás, 1934. július-december (22. évfolyam, 799-824. szám)
1934-09-29 / 811. szám
2 oldal BÉRMUNKA S 1934 szeptember 29. Az IWW harcvonala szélesedik kások egyik csoportját a má sik .ellen használják fel sztrájkok esetén utálattal tölti el a viziszállitó munkásokat és úgy a vizeken, mint a kikötőkber alkalmazott munkások nagyszámmal csatlakoznak' az IWW- hoz tartozó Marine Transport Workers ipari szervezethez. Az ipari munkásság között mindenfelé terjed annak felismerése, hogy a munkásosztálynak az Egy Nagy Szervezetre van szüksége. Ezen felismerésre felel az IWW újabb irodalommal és szervezőkkel központosítja a munkásság harcikészségét, mert harcuk, csak az IWW által tanított Egy Nagy Szervezet alapján lehet hatásos. Az Egyetemes Végrehajtó Bizottság felszólít minden tagot, hogy minden erőt ezen akció mögé központositsunk, hogy a munkások millióihoz jusson el az IWW üzenete. Amikor Henry Fordnak is igaza van CHICAGO, ILL. — Az IWW Egyetemes Végrehajtó Bizottsága (General Executive Board) augusztus 31-én, ült ösz- sze, hogy megtárgyalja a viszonyok gyors fordulata által követelt ügyeket. A gyors növekedés uj intézkedéseket kíván és a gyűlés idejének legnagyobb részét a ma és holnap szükségességei foglalták le, az alapszabályok és panaszok tárgyalása helyett. A Metal Workers Industrial Union No. 210 gyors fejlődésnek indult különösen az ezüst bányákban, melyekben a munka nagyarányban indult meg a törvényhozó testület által előtérbe tolt ezüst érték következtében. Szervezők kiküldését határozták el a Pennsylvania, Colorado, New Mexico és Utah államok szénmezőire. Az Általános Építő Munkások 310. számú ipari szervezete hatásos harcot folytat az egész vonalon a munkások ujjlenyomatozása ellen, melyet az ösz- szes középitkezéseknél behoztak. Nagy előnyt nyertek a harcban a munkások azáltal, hogy az eddigi szokástól, — hogy csak helybeli illetőségű munkásokat alkalmaznak közmunkákon — el kellett térni a vállalkozóknak, amennyiben rájöttek, hogy az alagutak építésénél megedzett és gyakorlott munkásokra van szükség és igy kénytelenek alkalmazni a már ismert radikális gondolkodású munkásokat, még az esetben is, ha azok megtagadják alávetni magukat az ujjlenyomatozásnak. A lumber munkások egészséges fejlődéséről számolnak be, különösen a régi harctérről, az északnyugatról. A legjeletnősebb fejlődést kétségtelenül a fém és gép ipari munkások 440. számú szervezete mutatja. Clevelandban egyik gyárat a másik után helyezik az IWW kontrolja alá és a sikeres sztrájkoknak egész sora folyt ott le az utóbbi hónapokban. Ezen akció minden nappal szélesedik és újabb ipartelepek és iparágok kerülnek az Egy Nagy Szervezet kontrolja alá. Szervezőink a jelenben a pittsburghi acéltelepek vidékén dolgoznak, mely munkában hathatós támogatást nyújtanak a szervezet régi tagjai. A Pittsburgh és környéki munkásság keserű tapasztalatokkal rendelkezik az AFofL és a politikai pártok által kontrolált szervezetek tevékenységéről és annál könnyebb velük megértetni az IWW direkt akció taktikájának előnyeit. Detroit és az autó ipar egyéb városaiban a szervezési akció készenlétben várja az uj mode- lok megkezdése által nyújtandó munkaalkalmat. A villamossági felszereléseket gyártó telepek Schenectady és környékén újabb szervezők láttak munkához és nagy számmal sorakoztatják fel a munkásokat az IWW-ba, melynek következményeként a közel jövőben hathatós javulásra van kilátás. A vasúti szállítási iparban elért eredmények, minden eddigit felül múlnak. Ez iparban alkalmazott munkásság is belátja már a sikeres harcok alapja, hogy egy bizonyos iparban csak egy szervezet legyen, nem pedig huszonegy, mint jelenleg van a vasúti szállításnál. A munkások szervezete ne bank, telek spekuláns és biztositó testület legyen, hanem harcos szervezet. Az 520- as ipari szervezetnek jó talaja van. A kereskedelmi tengerészek és rakparti munkások 510-es számú szervezete kedvező helyzetbe került a közelmúltban lezajlott sztrájkban tanúsított szolidaritása révén. A szak- szervezetek megalkuvó taktikája és azon tény, hogy a munMr. Ford is megszólalt és megszólalásából arra hagy következtetni, hogy elösmeri hatalmát az ipari báróknak. Az “American” cimü folyóiratban egy nyilatkozatot közöl. Mr. Ford a következőket mondja: “A törvényhozók nem tudják a népet megmenteni. A Washingtonban székelő kor. mány cselekedete nagyon keveset számit.” “Sokan azt állítják, hogy Washingtonba a politikusok megvédik az országot, mások pedig azt állítják, hogy tönkre teszik.” Fordnak .erre a következő válassza van. “Ami Washingtonba történik egyáltalában nem bir fontossággal. Mert mi sokkal erősebb nemzet vagyunk (értve a kapitalizmust) sem hogy a törvények változást hozhatnának létre.” A depresszióról a következőket mondja: “A legnagyobb eredmény a tapasztalat.” “Sokan azt mondják, hogy a felhalmozott árut meg kell semmisíteni és újabb feltalálásokat, amelyek gyorsítják a termelést nem szabad megengedni. Pedig ezek mind az emberiség köny- nyebbségére szolgálnak.” Azt is megjegyzi Ford, hogy “a termelés elvégzésére nem elégséges a pénz — han,em ahoz munkaerő szükségeltetik.” Elég világosan kimondja Ford, hogy a hiba nem a politikában keresendő. ő is belátja, hogy a politika csak társadalmi nyűg és arra való, hogy a sok szerencsétlen hiszékenyeket elvezessék a helyes útról. Pláne még ha munkás jelzővel látnak el egy politikai pártot ezzel azután levezetik a hiszékeny munkásokat az osztáljyharc útjáról és olyasmiért harcol- tatják, amiről az autó király is azt állítja sem nem árt sem nem használ. Azt nyíltan kimondja Ford, hogy semmi nem jönne létre ha ehez munka erőt nem adnánk. Szóval minden jó és szép előállításához munkaerőre van szükség. Még akkor is ha a lapátos technocratáknak más véleményük is van. Az mesébe nagyon szépen hangzik. “Nyomd meg a gombot és kapasz egy liba combot.” De azért az osztályharcot csak mégis akkor fogjuk feladni, amikor nem lesznek tovább osztálykülönbözetek. Amikor igazat adunk Fordnak azért mert nyíltan kinyilatkoztatja, hogy a politikusok sem nem ártanak sem nem használnak, akkor megállapíthatjuk róluk, hogy a társadalomban csak kerék, akiknek az eltartása a dolgozó nép nyakán van. A kovács és a rács Irta: Nyíri Imre. Az öreg kovács magára maradt. A kertvárosban koldult, amikor szembekerült a nagy rácsos vaskapuval és a rózsák hajlatából, az erezet mintájából ráismert, hogy ez az ő munkája. ő kovácsolta, amikor még nem ültek ki arcára a mély barázdák fáradt fölkiáltójelei, nem kellett fáradt lábait sóhajtva vonszolnia és karizmaiban teremtő erő feszült. Minden eszébe jutott, amit koldussorsával magával cipelt és valami roppant súlyú fájdalom úgy a szivén ütötte, mint régen a kalapács nyele, ha rosszul vágott az üllőre. Nem tudott továbbmenni. Megállt a kerítés előtt és harmatos szemmel, mintha csak bírálni akarná, megtapogatta a hajlatokat. Ujjai hegyéről végigáramiott testén a hideg. Lepihent az utszéli padra és úgy nézte, hogy találkozott régi magával. Roskadt gondolatsorokat egészített ki, föltüzelte a régi emlékeket és a szorító szomorúság a hatalmába kerítette. A pádon érte a lomha est. Sem közel, sem távol hangot nem hallott. . . Ekkor, mintha ez természetes lett volna, elkezdődött a beszélgetés. A két ajtószárny találkozásánál a vastag vonalak szétterpeszkedtek és bántóan zörgő hangon, mintha vasrudak ütőd- nének egymáshoz, megszólalt a rács: — Eredj az utadra, vén mihaszna! Nem szoktunk koldusnak utat nyitni. Aki koldul, az lop is — ez az én gazdám jelmondata. Ha nem bírsz magaddal, hogy találkoztál velem, hát vedd tudomásul, hogy irtózatosan szégyellek. Roppant megalázó nekem, hogy ilyen előkelő helyen kell alulról jött származásomra emlékeznem. Eredj hát, mert megszólaltatom a csengőt és farkaskutyáink uj szabást adnak bűzös rongyaidnak. Pusztulj innen, öreg csavargó! — Magadat csúfolod meg. te hálátlan rács, ezzel a beszéddel. Hiszen én teremtettelek. Az én életem erőit, munkáját ágyaztam beléd. Nélkülem ma is az ócska műhelyben rozsdásodnál, vagy legföljebb szeg lett volna belőled. Most műremek vagy' és megcsodál, aki erre jár. Gondoznak és drága festékkel biztosítják életedet, mert érték vagy, de mindezt nekem köszönheted. Látod, öreg és munkanélküli vagyok és ha beengednél, megenyhülne kínzó éhségem. — Vigyázz, mert még elérzé- kenyülök. Nem is tudtam, hogy nem önmagam értékeiért vagyok az, aki. Te megkaptad értem az órabért és ezzel készen vagyunk. Mit vethetsz a szememre. Ha nem volna sötét, szóba sem állnék veled. Én szimbólum vagyok és neked csak az lehet a dolgod, hogy tiszteld rendeltetésemet. Éppen azért csináltak, hogy téged és hasonszőrű társaidat távoltartsam. Én rács vagyok és megállást intek. Érts te is belőle. Én nélkülözhetetlen vagyok és az én létezésem törvényt, rendet jelent, a társadalom biztonságát, a vagyon sérthetetlenségét. — Ne büszkélkedj, inkább tagadd meg anyagodat, hogy ne lehess az, amire fölhasználnak. — Ne lázits! Nálam úgysem érsz célt. Igenis, büszke vagyok és a te elmaradt, nehéz, buta fejed nem is értheti meg magasztos, mondhatnám isteni hivatásom méltóságát. Mit is beszélek? Hiszen éppen én vagyok az a kerítés, amely elválaszt minket tőletek. — Ezt jól mondtad! Elnyuj- tózkodó kerítések. . . Ti lándzsás testű, hegyesvé- gü, vasba meredt alabárdosok, egymás mellé kovácsolt hideg fegyverek, riasztó akadályok, titeket rakat szét a szüzén fekvő földekre a pöffeszkedő vagyon, hogy egyeseknek bitorolja el, ami minden ember számára teremtődött. Ti figyelmeztettek arra, hogy a hará- csolásból és a zsákmányolásból
