Bérmunkás, 1934. július-december (22. évfolyam, 799-824. szám)

1934-09-22 / 810. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1934 szeptember 22. Szemelvények a féltett “Keresztényi civilizációból” A HITLER TERROR EMELKEDŐBEN. “A Nation” nyomán. Egy ifjú német munkás be­szélte el egy berlini kis kávé­házban lefolyt földalatti gyüle­kezetben a következőket: A harmadik Birodalomban a föld­alatti gyülekezések nem a sö­tét pincékben folynak gyertya világa mellett. Ezek annyiban zártak, hogy a napi történt ese­ményeket természetellenesen kis elvont körök tárgyalják. Evelyn Lawrence mondja el élményeit magán otthonok és a szabad természetben a Rajna partján fürdőkosztümökben folytatott értekezletről. öten ültünk az asztal körül. Suttogva folyt a beszélgetés. Ez a mai Németország hangja.' A fiatal ember előtt egy Náci újság feküdt. Fekete headline tátongott elénk, “üssétek a reakciót, ahol éritek.” “Három hónappal ennekelőtte Kelet-Poroszországban egy fia­tal embert letartóztattak mon- dá. Papírjai között megtalálták az én címem is. A következő napon beszállítottak a koncent­rációs táborba. Az S. A. em­berei azt kérdezték tőlem, hogy mit tudok. Azt adtam válaszul, hogy amióta a forradalmi ak­tivitás illegalisá vált, nem vet­tem részt semmiféle forradal­mi cselekedetben. A válasz nem volt kielégítő. Három órán keresztül üt­legeltek, úgy, hogy a pad­lón vérben fetrengtem. Innen azután egy speciális állomásra szállítottak, ahol csökönyös foglyokat kínoznak. Egy szűk kamrába hurcoltak, melyben egy ágy állott. A nagy teremhez vezető ajtó nyitva volt. Hallottam, egy férfi jaj­kiáltásait és nyöszörgését. Ez az ember épp úgy, mint jó ma­gam, csökönyös volt. Vonako­dott barátait elárulni. Két órai kínzások után le­tört az ember. Susogva árulta el két baj- társa nevét. Az S. A. behur­colta a félholtra kinzott, vér­től elborított embert és az ágy­ra dobta.” “Ezután magam kerültem sorra, négy fogdmeg vett kö­rül.” Ha kedves az életed válj! Nem tudok semmiről, felel­tem. Újra összevertek. A padlón fetrengtem. Kínjaimban az ajakam harapdáltam. A vér patakzott orromból, fü­leimből és számból. Időről- időre elájultam. Kínzóim felmosdattak. Az állandó refraint minden­kor az képezte, “hogy mit tu­dok?” Válaszom az volt, hogy “semmit!” Késő este egy mellékszobá­ba hurcoltak és a másik em­berrel az ágyra dobtak. A fáj­dalmak mindkettőnk részére, lehetetlenné tették az alvást. Reggel az embert, azzal a két emberrel egyetemben, kiknek neveit bevallotta, visszavitték a kínzó kamrába. Három órai vallatások után, mindhármukat a koncentrációs táborba szál­lították. Ki voltam annyira merülve, hogy képtelen voltam a továb­bi kérdésekre választ adni. Csak a fejemet ráztam. Bru.- tálisabb és remény teljesebbek lettek kinzóim. Az ütlegelés egész napon át folyt, mindaddig, amíg teljes önkívületi állapotba estem. Nem voltak képesek többé eszméletre téríteni. A követ­kező napról csak ,egy dologra emlékszem. Helyel-közben visz- sza nyertem emlékező tehetsé­gemet, gondolkozva azon, — hogy még további kínzást nem tudnék elviselni. De a mikor ezeknek az em­bereknek az eldurvult ar­cába tekintettem, inkább a halált választottam, minthogy ezen bestiáknak egy társamat kiszolgáltas­sak. A negyedik napon kinzóim úgy döntöttek, hogy nagyon is puhán bántak velem. Egy kis kamarába hurcoltak és az egyik szögletbe gyömöszöltek. A szoba másik szögletében, két S. A. ember állott, lövésre ké­szen. “Az egyik azt mondá ha hármat számlálunk és nem vá­laszolsz, lelövünk.” Következett az egy, kettő, három. Éreztem, hogy a lövések közvetlenül mellettem a fal­ba furródtak. összeestem. Az őrült tortúra véget ért. Vissza szállítottak a kon­centrációs táborba. A baj tár­sak tisztában voltak vele, hogy mit jelent négy nap a kínzó kazamatában. Meg voltak győ­ződve arról, hogy élve onnan nem jutok ki. Hőssé avattak visszatértem után. A német befejezte mondani valóját, s egy percnyi szünet után mondották: Hogy tovább dolgozunk, s hogy elbánunk majd velük. Ez a német terror puszta, nyers ténye. (Keresztényi ka­pitalista civilizáció! Pfuj!) Németországon végig újból és újból láthatók emberek, ki­ket halálra, vagy teljes életük­re megnyomorított az emberi alakban megjelenő vad bestia. A pestist terjesztő német náci sajtó, a vad ritmusokkal telt dalok, parádék, egyenruhák, a fiatalságot redukáló okozatok hirdetik a keresztény civilizá­ciónak nevezett barbárságot. Meglátogattam egy városban egy családot, melyet még Hit­ler uralomra jutása előtt is­mertem. Egy munkások által lakott negyedben élnek. Forra­dalmárok voltak. Most nácikká vedlettek. A fiatal férj félre­tekintve, dadogva mondá: “az ember élni kénytelen. Egy és egy fél évig voltam munka nél­kül. Most van munkám!” Ezeknek a nácizmus a kénye­lem órája! Az asztal mellett ülve cigarettára gyújtottam a kisleányka sikoltva kiáltotta a “Deutsche* Frauen rauchen nicht!” Német asszonyok nem füstölnek! Elsajátítva az egész uj n,émet birodalmon végig hir­detett jelszavakat, anélkül, hogy olvasni tudná azokat. Tá­vozásom alkalmával a család­nak, régi szokás szerint “jó napot” kívántam. A kis leány­ka utánam iramodva, kis ka­csójával veregetve, kiáltotta: “Heil Hitler, Heil Hitler, meg­törve a régi etikettett.” Egy tizenhárom esztendős fiút látogattam meg. Az anyja meghalt. Apja egy menekült. Angliában találkoztam vele. Gyámja Náci, kit a város bi- zott meg a gyermek gondozá­sával. A fiú barna egyenruhá­ba karján a suaslika jelvény­nyel állott előttem. Nem jut­hatott tanonc álláshoz mind j addig, amíg be nem lépett a I Hitler ifjak szervezetébe. I “Mondja meg édes atyámnak, j — üzente: — hogy a kis Péter a barna inggel, még mindig kom­munista.” Később a száműzetésben be­szélgetve atyjával könnyes sze­mekkel szemében örvendet. Én nem osztottam ezt a konfiden­ciát a kis Péterre vonatkozó­lag. A nácifikáció belső hatá­sai észlelhetőek voltak már. Mentalitásában a barna ideák gyökeret vertek. Otthonában, munkájában valójában a hit- lerizmus tükröződött. A regime szakadatlanul hódit tért az if­júságban és szervezetükben egyaránt. A legtöbb német vá­rosban az elmúlt nyár folyamán a tanítókat megfosztották a szünidőktől. Ehelyett a nyári training campekbe vonultatták őket, hogy az uj német szelle­met csepegtessék a gyermekek agyába. A terror mind magasabb for­mákban folyik. Az árak égig emelkednek, a bérek esnek. A birodalom nem kap kölcsönöket, nincs nyers anyaga, nincsenek piacai. A búza és burgonya hiányában nagy éhínség fenyeget. A közeli háború kisért. Az utcákon erről folyik a beszéd. Hitler válasza mindezekre a megszorított reakció. Forradal­márok ellen intézett, újabb tor­túrák. Koncentrációs táborok emelkedése, a hazug sajtó ho­zsannái az egység és szerétéi­ről és a németek békeszerete- téről, a vezér (a Führer) újabb sikereiről. Vájjon igy áll-e a dolog? Minden gyárban három-négy munkás sejtet szervez, övéké a hivatás munkástársaikhoz be­szélni, megelégedésüknek, vagy elégedetlenségüket a hunyorga^ tó propagandát illetőleg kifeje­zéshez juttattni. Az illegális irodalom terjesztését is ezek végzik. A gyár sejtektől a köz­ponti bizottsághoz mennek a jelentések és innen kicsinyen­ként összegyűjtve fejlődik a német összgondolat. Az ellentáL lás magasabb szelleme észlel­hető már. Ezerszerte erősebb formákba észlelhető most, mint a terror első napjaiban, mely Hitler uralomra jutásával vet­te kezdetét. Az S. A. állandóan gyűjt a gyárakban. Ezelőtt automati­kus tevékenysége volt ez. Sen­ki se merte az adakozást visz- szautasitani. Most már bűnö­zők is mutatkoznak. Egy hat­van munkást foglalatoskodó gyárban a gyűjtő iv körözése­kor, senki se jegyzett. Még a mester se. Az S. A. megfenyí­tette a mestert s ez csak ez­után adakozott. Az iv újabb körözésével csak öt munkás jegyzett. A munkások gyűlésre hivattak egybe. Világossá té­tetett előttük, hogy kötelesek a saját érdekükbe adni. Mind­ezeknek dacára tizenöt a hat­van munkás közül vonakodott hozzá járulni a gyűjtéshez. Az összes német munkások “az Arbeitsfronthoz” (Munkás­fronthoz) tartoznak. Ezek he­lyettesítik most az elnyomott szabad gazdasági szervezeteket. ! A gyűlések látogatása kötelező. Szokásos a munkásokat zárt sorokban a gyülekezési helyisé- | gekhez meneteltetni. A Zeiss gyárakban alkalmazott munká­sok nagy számban szökdöstek ; el a zárt kolonekből. Megtagadva a gyűlésen va­ló részvételt. S. A. különít­mény rendeltetett a gyá­rak kapuihoz, hogy a mun­kásokat zárt sorokban kí­sérje a gyűlések színterére. A munkások megtagadták a marsolást. Hosszabb vitatkozás folyamán egy munkásnak sike­rült a kordont megtörni a töb­bi követve őt a hézagon át. Az S. A. tehetetlen volt a tömeg­gel szemben. Egy másik Ar­beitsfront diszfelvonulást ren­dezett, — diszfelvonulás, mely hivatva volna a hiányzó táp­anyag pótlására. Ez a felvonulás teljes fias­kóval végződött. Négyszáz munkás közül alig akadt tiz ember, ki hajlandónak nyilatkozott a svaszukával ékeskedő szervezet lobogó­ját hurcolni. Ez egy szemelvény a Hitler keresztényi civilizáció sokassá- ga közül. Ha azt hisszük, hogy az amerikai keresztényi — gon­dolat — kapitalista civilizáció a hitleri mögött kullog, téve­dünk. Van itt is Hitler .elég Californiában, Ohioban, Minne- sotában sőt Chicago, Cleveland, Detroit, New York se mentes ezektől. Erre is vissza fogok térni. Az a civilizáció, amelyért mi küz­dünk sajnos még nincsen ab­ban a stádiumban, hogy gyü­mölcseit élvezzük. De megjön, mert meg kell jönnie. Chicago, Hl. szept. 10. Lővy Ármin.

Next

/
Oldalképek
Tartalom