Bérmunkás, 1934. július-december (22. évfolyam, 799-824. szám)
1934-08-04 / 803. szám
1934 augusztus 4. BÉRMUNKÁS 3 oldal SZILÁNKOK _____________________________________________ HÁZŐRZŐ KUTYÁK. Az állatvilágnak e fajtájáról sokat beszélnek. Valóban, kevés a köztünk nyüzsgő, velünk élő állatok válfaja, mely a házőrző kutyához hasonlóan, hűen szolgálná gazdáját. A macska alattomosan simul hozzád, elfogadja a tejet, tejfölt, farkával, orrával dörgölődik hozzád, kiszámíthatatlan azonban, mikor szeszélyesen belekarmol a húsodba. A tehén, a ló, disznó s az állatok sok más rajtája reagál a jó bánásmódra, ha azonban visszaélsz veled szemben tanúsított bizalmával, ha ostorral, korbáccsal s más ütlegekkel traktálod, fellázad, örökös ellenséget találsz benne. Ha egyszer a kutya hozzád szegődött, néha-néha koncot dobsz neki, tüzön-vizen követni fog, élete árán is védelmedre kel. Eltűri a rúgást, korbácsot. Gyéren kijáró porciója sem lázit- ja, mikor csúffá teszed, lebecs- telenited durva bánásmóddal, oldalbordái mutatkoznak az éhségtől, kölykeitől megfosztod, sántává félvakká teszed, még mindig hasoncsuszva keresi az alkalmat, hogy megnyalja az ütlegeket osztó kezet. Albert Terhune a kutyaszerető amerikai iró könyveket ir róla, folyóiratokban, vasárnapi lapszámokban zengi soha ki nem fogyó csodálkozását a kutya szolgai mivoltáról. Ha erről a szolgai kutyaságról egyszer felemelné szemét, körül nézne embertársai között, lehetetlenség volna az alázatos házőrző kutya képmását meg ne találnia embertársai között. Sok, mindenféle állásokban találjuk őket. De talán a legszembeötlőbb még ezek között is a rend őre. Vesztegetéssel talpnyalással bekunyerálja magát az állásba. S ha egyszer elérte célját, hogy a hatalmukat féltők szolgálatukba fogadták, elfelejtik a rúgást, a korbácsot, még az sem izgatja őket többé, hogy saját fajtáikat, véreiket a kétségbeesés örvényébe kergetik koncotadó gazdáik, ők tüzön-vizen követik, megnyalják az üt- leget osztó kezeket. Nézd csak, mint mondja el egy kopó a minneapolisi kenyér harcban szerzett élményeit: “A 3-ik utcán, a Slocum Bergeren telepről kijövő kereskedelmi truck közelében volt. Egy nagy teherszállító rohant oda — húsz vagy harminc, pickettel, próbálták megállítani a szállítmányt. Én a teherszállító oldalára ugrottam, hogy a szállítmány utjából eltereljem őket. A soffőr meggyorsította a gépet, elrohantak, közben engem vascsövekkel, botokkal ütlegeltek: Azt hiszem ez volt a jel arra, hogy társaim működésbe kezdtek, mert úgy gondolom, lövéseket hallottam. Nem tudom, mi minden történt, mert egy ütés megszéditett és vér csurgóit szemembe. De emlékszem, hogy több picketek jöttek és kővel dobáltak.” “Egyik kezemmel fogództam, mig jobb kezem útnak eresztettem, valamit ütött, mert valaki legurult a truckról. Itt a megdagadt kezem bizonyítja. Egy kőnek kellett eltalálni a fejemet, mert lebuktam a földre. Ott aztán rúgtak, ütöttek mig társaim mentségemre jöttek.” Hát nem lélekemelő jelenet volt ez? A házőrző kutya, a bulldog makacsságával védi saját vérei a megalázott, kifosztott embertársai ellen kenyéradó gazdáit. Ha kell az életét is feláldozza. De nem áll meg egy pillanatra, hogy meglátná a kétségbeesés határáig megalázott embert. A fajtáját. TIZENÖT EGY ELLEN. Tizenöt bátor, harcos őre a rendnek kapuk és ajtók mögé bújva, a sötétség védő szárnyai alá rejtőzve két óra és két percig szivszorongva várta a pillanatot, hogy biztos lövésü revolvereikkel leteritsék Diliingert. A tizenöt bátor közül nem akadt egy, aki szembe mert volna szálni vele, leszerelni, élve elfogni. A tizenöt közül nem akad egy, aki gondolkozna vagy lesbe állna a milliónyi tömegeket rabló, fosztogató úgynevezett “nagytőkések” bármelyike ellen. Mig Diliingernek kedvenc foglalkozása volt a kisebb bankok rablása, a “nagytőkések” nap-nap után rabolják meg a hiszékeny, tudatlan embereket, özvegyeket, árvákat; körmönfont ügyességgel hajtják vágóhidra a kenyér után futókat, honnan szerencse kérdése épbőrrel menekülni, hogy holnap megint ugyanilyen kockázattal próbálhassa megszerezni betevő falatját. A tizenöt bátor kullancsfajta itt is lesben áll, de nem a rablók ellen, hanem a megrablottak esetleges lázadói ellen. MIT MOND GREEN AZ AFofL FEJE? A mi meghatározásunk szerint munkásmozgalomnak csak az nevezhető, mely kizárólag munkásérdeket képvisel. Mindaz, mely ezenkívül esik: ellenfél. A helyi kormányzattól egész az állami kormányzatig a törvényhozás s annak végrehajtói leplezetlen képviselői a kiváltságos osztálynak, beleértve a munkáltatókat. Épp azért, folyton hangoztatjuk, hogy az AFofL szerkezeti összetétele, vezetése, szelleme munkásellenes. Ennek igazolására átengedjük a szót Mr. Greennek: “A san franciscoi szervezett munkásság jobb belátása győzött. Nagy tévedést követtek el a rokonszenvi sztrájk kihívásával, de jóvá tették mikor lefújták.” — Az AFofL-ben szervezett munkások ballépést követnek el rokonszenvi sztrájkokkal, mert az veszélyezteti szerződéseiket. (Arra a szerződésre gondol, mely elszigeteli őket a másik munkásoktól s ezzel árulói lesznek saját ügyüknek.) A rokonszenvi sztrájk megszűnik az eredeti csoport harca lenni, a kormány és a munkások harca lesz. (persze, hogy ez, hisz azt mi már régen mondjuk, hogy a munkáltatók s a kormánygépezet ikertestvérek!) Másszóval a munkások harcolnak a község, a város, az állam, végül a szövetségi hatóságok ellen. Mindenkinek tudnia kell, hogy egy ilyen harcban a kormányzat nem veszíthet, nem szabad veszítenie, tehát elbukik a sztrájk s az eredmény a munkáltatók megerősödése, (örömtől sugárzó arccal, Portland és más vidékek általános sztrájkra készülő tömegeire sandítva folytatá.) — “Szerencsére a friscoi eset nem mérgesedett el annyira, s igy a még kint levők hathatós támogatást nyerhetnek küzdelmük tovább folytatásához,” stb. Green ezt a kijelentést amint látható, a friscoi általános sztrájk beszüntetésének hírére tette, mintegy elejét vágandó a több helyen készülő akcióknak. Kijelentésének minden pontja bizonyítéka álláspontunknak. Green és társai borzadnak a munkások megmozdulásaitól. Mert a sztrájk, helyi vagy általános jellegű, mindig maga a kapitalizmus ellen irányul s ők mint a kapitalisták házőrző kutyái vonitanak, mert a kapitalizmus gyöngülése vagy bukása vesztüket jelenti. S—n. OPEN FORUM Los Angeles Californiában az IWW rendezésében az IWW Hallban, 280 Lang Bldg. 212 S. Spring St. minden vasárnap este 8 órai kezdettel. Belépő dij NINCS. Kérdések. Hozzászólások. Első a fegyelem... Irta: Fábián Béla. Háromméteres fakerítéssel körülzárt épület. A közepén nagy kapu. Felette torony. A sarkokon mindenütt tornyok, bennük egy-egy szuro- nyos orosz katona, kezeügyé- ben a vészharang fogantyúja. Ez volt a hetedik pavilion. Hatalmas nagy szobában helyeztek el. ötvenedmagammal. Csupa birodalmi német. Bemutatkoztam. A rangidős kijelölte az ágyamat és az éjjeliszekrényemet. Nagyon hidegen fogadtak. Az ebédhez egy hosszú nagy asztalnál terítettek. A tisztiszolgák hozták a vörös céklalevest. Mind az asztalhoz ültek. Engem nem hívtak. Egy tisztiszolga a tányérba mért levest letette az éjjeliszekrényemre. — Na, itt jó világ lesz! Ebéd után végigdőltem az ágyamon és csak félfüllel hallgattam, hogy a csupa porosz lovastiszt-társaság arról vitázik, hányféle bor kell egy jó vacsorához. Voltak, akik már háromféle borral megelégedtek, néhányan a fiatalja közül hatfélét követelt. Pless herceg döntötte le a kérdést. — ötféle bor, urak, ötféle bor, urak, teljesen elég. A herceg döntésében mindnyájan megnyugodtak. ő volt közöttük a legnagyobb ur. Kopogott a szemem, mikor azon indult meg a vita, mihez kell szervírozni a sherryt, leveshez, vagy desszerthez ? Ebéd után az őrség egyik katonájával elhozattam az orosz újságokat. Gyűrű alakult ki körülöttem. Meglepődött, furcsa nézések. — ön tud oroszul? — kérdezte a szomszédom, egy Bernieké nevű hadnagy, akit a többiek Sternicke-nek csúfoltak. Amint később megtudtam, Sternicke egy hirhedt német rablógyilkos. — ön tud oroszul? — ismételte meg a kérdést, mikor látta, hogy hallgatva elmegyek a kérdése mellett. •— Igen, tudok oroszul. — Mit írnak a lapok? — Mit írnak a lapok? — kérdezték most már mind érdeklődve. Készséggel válaszoltam a kérdésekre. Este Bernieké hadnagy ur meghívott, vacsorázzam velük a közös asztalnál. — Nem, igazán nem, nem akarom az urak összhangolt társaságát zavarni. Bernieké odament a rangidős tiszthez. A két rangidős odajött az ágyamhoz és megkért, étkezzem velük a nagy asztalnál. — Ne vegye rossznéven, kedves baj társ, hogy délben nem hívtuk meg asztalunkhoz, de délben még nem tudtuk. . . — ..................hogy jól beszélek oroszul. Nevettem, ők is nevettek. Vége szakadt a kinos pillanatnak. — Oh, ön volt Turkesztán- ban? — A perzsa határon? — Kincseket hozott magával? — Ugy-e megmutat nekünk mindent ? —Alakítunk mi is egy olvasó társaságot, minden este meg fogjuk beszélni a napi eseményeket. — Nem parancsol német könyvet ? Kérdések tömege, feleletek rája, heccelődések, vitatkozások, a császár, a cár, a cárnő, Szibéria, orosz élet, a háború, a béke ............... A sztarsi kergetett el minket az asztaltól. — Féltzenegy óra, menjetek aludni! Tizenegy óra. Eloltják a lámpát. A sötétben valaki háromszor keményen kopog. — Gott strafe England und Italien! A takarók alól dübörögve hangzik a válasz: — Er strafe sie.
