Bérmunkás, 1934. július-december (22. évfolyam, 799-824. szám)
1934-11-24 / 819. szám
1934 november 24. BÉRMUNKÁS 5 oldal Csing-giling, kovácsolódik a bilincs “A jelenben csak távoli oélok elérése felől beszél-^ gethetünk. Olyan terveken dolgozunk melyek gyakorlati megvalósulásában, egymás után illeszkednek bele a programpontok, biztonsági lehetőségek, amint azt a viszonyok megengdik. Csodákat mi sem tehetünk és nem vagyunk képesek a problémák azonnali megoldására . . Kivonat Roosevelt elnök 1934. nov. 15-én, az úgynevezett gazdasági szakértők előtt tartott beszédéből. Már megszoktuk, hogy midőn feszültté válik a helyzet és -a javulásról zengett sok hozsánna mellett, fokozódik a népek nyomora, rosszabbodik viszonya, feltálalnak egy elnöki beszédet, mint valami csodahatásu csillapító szert. A jelen admi- nisztráció alig másféléves székfoglalása óta, az A B C, minden betűjét felhasználta, a különböző bizottságok és hivatalok megkülönböztetéséhez. A sok^----------------------------------------HOLC-ból lassan Miskolc lesz és a kocsonyájában belefagyva pislognak a politikusok, mint a mesebeli miskolci kocsonyában a béka. Túlestünk a lármás választásokon is. S akik nem tudták volna eddig, most tudomásul vehetik, hogy az “elvtársak” lecsúsztak. Hiába kiabálták magukat rekedtre, hiába ígértek füt-fát, még csak egy bak- ter, vagy kisbirói állást sem tudtak a zavarosból kihalászni. Az “égszakadás-földindulás” a demokrata politikusokat csúsztatta be a politikai állásokba. Mivel azonban a hivatalos beiktatások még messze vannak és a kongresszus is csak 1935 januárjában fog összeülni no a téli szelek igen csinosén fm'do°nlnak: a korgó gyomrok ti o oryon ritmusszerüen verik a taktust, hát bele kellett szólni, meg kellett zavarni monotonsá- gában, egy ehez illő elnöki szózattal. “Semmi sem ui a nap alatt.” Még az sem, hogy az elnök, holmi gyanúsan hangzó, gazdasági szakértőkhöz beszélt. Ugyanezt, az elődje. Hoover is megtette. S ő legalább tényleges gazdasági szakértőket, erőket toborzott össze, mely emlékezetes gyülekezettel, meg- igértette, hogy nem eszközölnek bérlevágásokat. Azt kérte a kapitalistáktól, hogy rendszerüket, önmagukat tagadják meg. A tőkések hallgattak, amint hogy a halak is hallgatnának, ha valaki azt kérné tőlük, hogy ne kopoltyukkal. hanem tüdővel lélegzenek. De a hallgatás, nem jelent mindig beleegyezést. . . nem jelentett akkor sem. A munkásság hiszékenységénél, birka türelménél, csak feledékenysége nagyobb. Miért kellene tehát csodálkoznunk azon, hogy Hoover Ígéreteit elfelejtette, amikor sokkal rövi- debb idő eltelte alatt elfelejtette, hogy demokrata politikusai, 1933 szeptemberre Ígérték a prosperitás napjának újbóli felragyogását. Vájjon hányán vannak olyanok, akik elgondolkoznak e cikk fölött idézett elnöki beszéden és kiolvasni kénesek belőle a szembeszökő ellentmondásokat? Akik madzagot, a csalétket látják: viszont a társadalom politikai igazgatásának teljes csődjét, annak, az elnök általi elismerését, olvassák ki a sorok között. Hányán vannak, akik visszaemlékezni képesek az ipari unionisták dörgő szavára, mikor dönthetetlen érvekkel alátámasztva bizonyítgattuk, hogy a segélykövetelés reakciós, ellenforradalmi követelés még akkor is, ha a sarló és kalapács védjegyével dolgozó politikusok hangoztatják. Mikor az öt év óta dühöngő ipari vállság elején már azzal érveltünk, hogy a tőkések százszor inkább, a segélyek kiutalását, mint a munkaidő megrövidítését válasszák. Kimutattuk, hogy a kapitalizmus utolsó állomása, a segélyek ránkkényszeritésé- ben fog megnyilvánulni, hogy rendszerük fenntartásának érdekében, a kegyelem kenyeret, mint könyöradományt, belé fogják a munkásokba gyömöszölni. És hogyan állunk, azokkal a bizonyos “távoli célokkal” melyről Roosevelt a gazdasági szakértőknek beszélt? Még az agya- lágyult sárga-piros politikus “elvtársak” sem képzelhetnek a beígért megteljesülésben demokráciát, legkevésbbé ipari szabadságot! Ugy-e, hogy nem? Mert hiszen a New Deal meg az NRA imbolygó, kapkodó, tétova programnélküli bakugrásaival, a jelekből Ítélve önmagára talált és “távoli célkitűzéseiben,” a közel jövőben megvalósítani kezdi az államkapitalizmust — az ipari feudalizmust. A tőke kétlaki szerepe, az ipari deszpotizmusban és po- lit kai államnak szirén hangjában nyilatkozik meg. Végső erőfeszítésében, törvényesíteni lesz kényszerülve a munkanélküliséget, a munkanélküliek látszólagos közös — a munkás és tő- vés általi — eltartását. Vaj- i-on kik mernék józan ésszel ál- litan;, hogy a munkásság megkérdezése nélkül, a munkásság beleszólása nélkül, komoly, tényező szervezett munkásság hiányában, olyan uj törvényeket hoznak a munkásságra, mely úgy a tőkéseknek, mint a munkásoknak előnyére válik ? A “távoli célok” mibenléte. semmi sem állandó és a fejlődés vastörvénye, nem ismer megálljt, vagy pihenőt. A kapitalista társadalom jelen erőviszonyai mellett, a szervezett tőkések vannak abban a helyzetben, hogy a rendszervállság közepette, saját érdekeiknek megfelelő módosításokat vezessenek be. S mert érdekük úgy kívánja, készítik a bilincseket, melyekkel majd gúzsba kötik a lázadókat. A bilincsek kovácsolásának zaját, csilingelő politikai szózatokba fullasszák bele. A politikusok elvi, vagy hitvallása, zászlaja vagy színe jottányit sem változtat a lényegen. A tény az, hogy a társadalom csődbe jutott s e helyzet készületlenül, szervezetlenül találta a munkásságot! A harcokban és üldöztetésekben megtépázott IWW, nem rendelkezett olyan erővel, hogy a munkásságot helyes útra és az idők által is parancsolt helyes gondolkozásra és cselekvésre birta volna terelni. Minden jel arra vall, hogy kis és nagy kaliberű szélhámosok, politikai kalandoroknak nyílnak meg a konjunktúrák: szaporodni fog a tisztviselőség hada, mely már 1930-ban olyan arányt ért el, hogy minden 7 termelő munkásra esett egy tinta kuli. Úgy látszik, hogy a 18- ik század nagy gondolkodói, nem tévedtek az ipari feudalizmus bekövetkezésének meg- jósolásában és szemeink előtt, bennünket tehetetlenségre kárhoztatva, fogják ránk verni az ipari feudalizmus bilincseit. Helyhez, gyárhoz, könyörado- mányozó irodákhoz kötött bérrabszolgákká sülyesztenek le bennünket! Vagy talán még sem?! Erre a kérdésre, nem mi IWW- isták, hanem az amerikai munkásság adhatja meg a választ. Az a munkásság, mely a társadalmi harcok és átalakulások politikai hecceiben, utjavesz- tetten, célja tévesztetten kapkod és szaladozik egyik bódétól a másikhoz. Az a munkásság, mely már számos esetben adta tanujelét harcikészségének, akaratának. Ragaszkodjunk tehát amig lehet, a remény vékonyodó fonalához és kettőzött erővel folytassuk a felvilágosító és szervezési munkát. Most még nem késő, most még lehet tenni! . . . IWW konvenciók Chicagóban (Folyt, az 1-ső oldalról.) Ezen jelentés egyetemben Joseph Wagner az egyetemes titkár-pénztáros jelentésével, mely egybehangzó a fentivel, élénk tetszést váltott ki a delegátusokból A delegátusok minden igyekezetükkel azon munkálkodnak, hogy utat-mó- dot dolgozzanak ki azon kedvező körülmények kihasználására amely megnyílt számunkra, hogy az IWW az amerikai munkásság Egy Nagy Szervezete legyen, amelyre oly nagy szükség van. “A jelen napokban — jelent: Wagner titkár — a központ naponta kap jelentéseket, melyekben lelkesedéssel számolnak be a történtekről és sok esetben ezen jelentéseket erélyes követelések kisérik szervezői kiküldésére oly helyekre, aho' előre biztosítják az eredményt Hogy mily arányban építheti! a jövőt illetőleg ezen általános érdeklődésre, mely az IWW iránt mutatkozik, egyelőre bi zonytalan. Részemről nem tar tóm lehetetlennek, hogy a’ IWW ismét a fényszóró elé kerül és nem lehetetlen, hogy oly arányban, hogy a multbani tér jeszkedése parányinak fog lát szani a mostani mellett.” A konvenció megalakulásakor Clarence Dahl munkástársat — a Metal Mine Workers Industrial Union delegátusát választotta elnöknek és a fenti je a munkanélküli biztosítás és az előttünk ipari unionisták előtt, i lentések meghallgatása után állami segélyezés folytatásé- egyáltalán nem ismeretlen. Tel- még következett a Junior nak Ígérgetésében, a mézes jes tudatában vagyunk, hogy Wobbly Union szervezőjének — Arthur Weinbernek a jelentése és helyet biztosított az International Workingmens Association barcelonai (Spanyolország) titkársága által megbizó levéllel ellátott tudósítónak. A fontos kérdések, amelyek a konvenció elé kerülnek: utat- módot találni, melynek segítségével egyesíteni lehet a munkanélküliek hatalmas tömegét oly hatalmas szervezett erővé, mely képes legyen az azonnali követeléseket győzelemre vinni és amely teljes erejével tárnokaim fogja a dolgozókat a harcban; — utat-módot teremteni a hatásos nemzetközi szolidaritás biztosítására, különösen a kereskedelmi tengerészeinél, amely legközvetlenebbül van e kérdésnél érintve és oly szervezeti tervezet kidolgozása melynek segítségével könnyen lehet kezelni a sok irányú szervezési akciót, amely folyamatban van. A delegátusok valamennyien tudásuk legjavát viszik a tárgyalásokba és semmi kétség az iránt, hogy a végzendő munka eredményeként, sok akadály gördül el a szervezet fejlődése elől. Sajtó Bizottság. A toborzó szervezet (GRU) titkára értesíti a clevelandi tagokat, hogy akik a gyűlésen bizonyítják, hogy a hónapban kevesebbet dolgoztak 40 óránál, csak a munkanélküli havi bélyeget fizetik. Ezt a bélyeget visszamenőleg nem vehetik igénybe. Olvasás után adja lapunkat szomszédjának
