Bérmunkás, 1934. július-december (22. évfolyam, 799-824. szám)

1934-11-24 / 819. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1934 november 24. SZILÁNKOK SZINDIKALIZMUS. Marx Károly és követőinek a tudományos szocializmus megalapítása, illetve annak körvonalazása, annak idején, úgy tűnt föl a szenvedő proletáriá- tus látterén, mint az egye­düli ut, mely uj világrendet van hivatva kidolgozni. Nagy tömegek csatlakoztak zászla­jukhoz. Ez majdnem kivétele­sen az európai népmozgalmak­ra áll. Az amerikai kapitaliz­mus gyors fejlődése egyrészt nem adott időt a dolgozóknak az önelemzésre, másrészt a folytonos kiterjeszkedés a vi­lágpiacokra azt a látszatot kel­tette, mintha az itteni terme­lők nagyobb részesedést nyer­tek volna a termelt javakból. Holott ennek éppen az ellenke­zője volt itt mindég: Az euró­pai munkás alacsony fizetése dacára nagyobb részt kapott fizetés formájában. A világháború által kikény- szeritett gyorstermelés meg­honosítása redukálta az ame­rikaiak világpiacát s most, mi­kor csak saját fogyasztásunk­ra termelünk, látjuk, mily el­enyésző kis rész jut a dolgozó­nak a nemzeti vagyonból. In­nen a kiábrándulás; innen a fogékonyság a rendszer változ­tatására. Néhány an, kik az it­teni gazdasági élet lüktetését figyelték, hovafejlődését meg­értették, az IWW elvinyilatko­zatába fektették le a rendszer kritikáját s annak antitézisét anélkül, hogy végig élték vol­na azokat a kísérletezéseket, melyek odaát annyi sok élet­energiát emésztettek fel. Odaát a marxizmus millió­kat hódított meg. Lávaszerüen magával sodorva a kispolgári elemeket és a lecsúszott intel­lektueleket. Az eredmény a marxizmus elposványosodása lett. Azután jött a francia sor- vell. A parlamenti szocialisták kiküszöbölése a munkások szer­vezetéből. Ez a tisztitó mun­ka szülte meg a francia mun­kásszövetséget, később Olasz­országban, Spanyolországban követték. Sőt kisebb mérték­ben próbálkoztak vele más or­szágokban is. Fénykorát és mondhatnánk alkonyát is — a franciák között érte el. Elha­talmasodásával magába szívta a mételyt, mely eredeti hivatá­sának forszirozásában gátolja. Spanyolországban most vívja élethalál harcát az igazi mun­kásmozgalom rákfenéje ellen. Mig Olaszországban fejükre nőtt Mussolini fascizmusa. Szu­ronyokkal vették körül a szin- dikalistákat, guzsbakötve, meg­láncolva vonultatják fel a világ szeme előtt, mint a modern óriást, ki uj utakat, uj módo­kat mutat a világ vajúdó, egy­mástevő, sötétben tapogatózó baktatóinak. Megteremtették a tőke és munka együttműködé­sét? A tőke csahosai felfigyel­nek. Coughlin, a detroiti pap, ki szintén mindenben első akar lenni, tetemre hívja Amerika minden épkézláb nyomorgóját védekezésre a kapitalizmus el­nyomása és a kommunizmus szájaskodása ellen. A Mussolini tőke és munka összmüködő állama karikatúrá­ja a méregfogait kiszedett szin- dikalizmusnak. Ennek felülni csak agyalágyult fakirok teszik és tehetik, vagy pedig a nyers erőszak apostolai. Ez utóbbiak, a hidegen számitó vérebek, kik előbb-utóbb levetve hazug ál­arcukat, nyílt támadásba men­nek a feltörő proletár ellen. Erre a harcra kell készülnünk az ipari szervezet ellenálhatat- lan fegyverével. HELYREIGAZÍTÁS. Az amerikai magyar lapok­ról beszélve egyik lapszámunk­ban egy kis tévedés csúszott be. Ezen tévedés helyrehozásá­ért egyik figyelőnk sürgős in­terpellációt jelentett be, mely igy hangzott: “Az anarcho­szindikalizmust hirdető Bér- mu.nkás-on kívül van egy másik lap is Amerikában, mely nem fogad el üzleti hirdetéseket; mely kizárólag munkásideákért harcol. Hogy van az, hogy őszintesége hangoztatása da­cára ezt nem említette meg, vagy fél olvasóinak ezt tudo­mására hozni. Tudja-e, hogy úgy a Bérmunkás mint az “A Munkás” elődje a “Népakarat” volt? Mi megmaradtunk a for­radalmi szocializmus mellett, mig maguk elkallódtak az anar- cho-szindikalizmus zavaros meg­határozásai felé. Mi ma ott va­gyunk, ahol 25 év előtt voltunk; de hol vannak a Bérmunkásék? stb. stb.” Ebben asatöbbiben sok olyasmi foglaltatik, amit itt a jóizlés kedvéért nem em­lítünk meg, csupán összege­zünk : rosszakaratú félreértés; nem papírra való nyelvezet; sikertelenségszülte rosszmáj u­ság; álmodozás; fanatizmusból eredő gyűlölet. Ez utóbbiakra válaszunk: káromkodás nem kenyerünk. Az előbbiekre pedig: az “A Munkás” tényleg nem vesz fel üzleti hirdetéseket, ezért fen- tartása jobb ügyhöz érdemes nagy anyagi áldozatába kerül annak a néhánynak, kik val­lásos bigottsággal zárkóznak el a fejlődő ipari élet megértésé­től, annak a munkásra háruló követelményeitől; kik még ma is ott vannak, ahol Daniel De Leon hagyta őket, nevezetesen: az elméleteken való rágódásnál; kik rosszmájúságuknál fogva nem ismerik fel az IWW-ban a szervezetet, melyet feledhetet­len apostoluk, De Leon oly nagy páthosszal hirdetett; kik bete­ges banalitással intenek le min­den megmozdulást, ami a tet­tek mezejére kényszeríti a dol­gozót. A “Népakarat”-ból kiindul­va két utón haladunk. Egyi­künk : forradalmároskodik a négy fal között, várva a napot, mikor De Leoni patental össze­omlik a kapitalizmus; a nagy érett szociálpolitikusok kezük­be veszik a gyepiüt. A másiknak: vállalva a mun­kát s a munkával járó viszon­tagságokat, börtönt, meghurco- lást, számkivetést, rendőrbotot, mindent, amit a vesztét érző kapitalizmus rázudit tántorít­hatatlan ellenfelére, és téglá­kat hord, lerakja alapját az ipari demokráciának gyári ipa­ri szervezeteiben. Mi ezt ipari unionizmusnak hívjuk. Nem anarcho- szindikalizmusnak, hogy az “A Munkás” önmagá­nak hízelegve azt a nevet adja nekünk, arról igazán nem tehe­tünk, tudva azt, hogy elméle­teken nyargalóknak nehéz meg­érteni a rohanó élettel lépést tartók mozgalmát. Ezeket meg­szívlelve úgy hisszük, hogy in­terpelláló is belátja, hogy az “A Munkás” dacára annak, hogy hirdetéseket nem fogad el, nem tarthat jogott “kizárólag bér­munkások képviseletére,” amint azt lapunkról irtuk. Ismételjük: a “Bérmunkás” egy eleven mozgalomnak, az Ipari Demokráciának előhírnö­ke mig az összes más amerikai magyar nyelvű lapok — bele­értve az “A Munkást” is, vagy magánérdekek, vagy fanatikus ideológiák közhelye. S—n. A FÖLDi (Befejező közlemény.) Végtére bódultán nekiesett a Tőkés gyereknek. Az meg ijedt­re tágult szájjal fölvágta a fe­jét, botjával kanyaritott egyet a levegőben és lezuhant a ke­mény, göröngyös u.tra. Géplába csikorogva zördült egyet. A nyütt érdemszalago­kon egymásra kocódott a bronz meg az ezüst. A többiek szedték föl őket. Az ikszlábu asztalok körül izzóvá fojtódott a hangulat. Mélységes, százados jajgatások bugyborékoltak ki a szájukon, de a feszülő karok csak a poha­rakat emelgették. Az ablak alatt ott csillogtak a szuronyok. Fájó, húzott melódiáju, rikató magyar nóták mellett elsiratták nehéz életüket, magukbarogyva megadták magukat. Csak ittak. Késő este János kilopódzott a kocsmából és elindult lassan az urasági földek felé. Nehéz, nyomasztó gondolatok hajtot­ták. Amikor a Laposhoz ért, megállapodott. Kimérte újból, mint amikor hazajött, azt a három holdat. Ott a kanyarnál. Kalapját elhagyta valahol. Ha­ja csapzottan agyarkodott hom­lokára. Nekidőlt hátával az ut- széli akácfának és tekintete be­lemerült a föld sötétlő körvo­nalaiba. Gondolt más földekre és más parasztokra. És sirt, jajgatott belül, legbeliil az egyetemes kinullázottság érzése, fölisme­rése. Valami megszakadt ben­ne. Érezte, hogy az a másik élet sohasem lesz az övé. Hogy a fiából nem tudott kü- lömb embert faragni, hogy a leánya nem járhat a felsőbb iskolába. Hogy az asszony to­vábbra is tele lesz panasszal. Hogy rongy ember ő. Vissza­vonhatatlanul szegény, nincs­telen, földnélküli János . . . Tavaszi éjszaka volt. A föld kiterített, megkínzott testéről eltakarodtak már az ekék. A föltépett sebeket durván leti­porták a boronák. A pusztítást elmosó esők százszor áldott csöppjei leszivárogtak a kéreg alá és újra megcsalták a ta­lajt. A léigázott ősi anyag mé­lyén fölserkent az ábrándozó vágy és körülcsókolta a belé- jeszórt magvakat. Újra hitte, hogy a megtermékenyített csi­rákból zsendülő élet elfödi majd a rajta végzett rombolást és a dús ölelésben szövevényessé vált gyökerek erei ellenállának majd a könyörtelen, hasitó acélnak. Mint a tárulkozó, ma- gabizó egészség nagyszerű meg­mozdulása — ki tartja számon: hányadszor? — elindította meg­maradt erőit, hogy befödjék meztelenre nyúzott testét. Az eredendő erők mélységes kóru­sai zengték a tavaszt. A föld bóditóan boldog bujasággal do­bálta ki méhéből a megtermé­kenyült rügyeket, bimbókat és zsengéket és egyetemes serken­téssel indultak el a nedvek a dolgokba, füvekbe és fákba, megújult életre, bolonduló ál­mokra, nagyszerű napszerel­mekre. Jánosba is beleszaladt min­den érzékén, mint tágranyitott kapukon az induló életek ize. Megkapta és visszakövetelte őt ismagának az anyatermé­szet. Most elsüllyedt benne a dél­utáni kép, a bőszült csendőrök­kel, visszaálmodta magát em­bernek. Megropogtatta tagjait és mintha rejtett erők pattan­tak volna ki benne, fölnyujtó­zott és teljes testtel beledobta magát a friss szántás szélén a felséges, fekete földbe . . . Combjaival diadalmasan szo­rította össze a zsírosán fénylő göröngyöket, öntudatlan álmai­ra mozduló keze reszketve ko­tort össze maga előtt két göm­bölyű kupacot és motollázó uj­jaival, a rágó lábszára nyomán támadt alakulásokon fújtatva, heverészve, és lihegve, mint egy párzó állat, végignyargalt. Kiáradó féktelenséggel ölelt magához újabb halmokat a por- hanyós darabokból és derekát föl-földobálva gyúrta maga alá mind, mind, mint a kincset. Cibálta, tépte, marcangolta, rúgta és dobálta a humuszt és rajongó, összevissza szavakban kiabálta ki érzéseit, amig csak ki nem elégült. A föld hallgatott. A föld, amelyből kitépik a kenyeret. Az illatos, puha, foszló, elteli- tő, lágy kenyeret. A föld, amely küldött és visszakövetel ben­nünket. A föld az egyetlen igaz, az egyetlen hűséges, az egyet­len jó. A föld, amely megadja a világ kenyerét. A föld, amely megtermi a népek élelmét. A föld, amely a pórnak és urnák egyformán adakozik, amelyet csak az ember szab­dalt körül kerítésekkel ... A föld, amely megadja az élet­örömök kiélésének lehetőségeit. A föld, amelyért föléjeboruló testtel, hány ezredéve tépi ma­gát a nép és nem az övé belőle annyi sem, hogy egy jót szalad­hasson rajta. A föld, amely munkában a millióké, hozam­ban a keveseké . . . János odahajtotta fülét a ta-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom