Bérmunkás, 1934. január-június (22. évfolyam, 773-798. szám)

1934-03-24 / 784. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1934 március 24. FÜSTBE MENT HADITERV Kerületi értekezletet Erick F. Stobel, aki kiszolgálta az amerikai hadsereget, igy a verbuváló reklám cédulák szerint “EMBERT FARAGTAK” belőle, beakart törni a federal börtönbe, mint egyedüli menek­vést az éhség és hideg elől. Bár még csak 27 éves vitéz Stobel, de már három éve nem dolgozik és mint magányos ember, segélyre sem jogosult. Ugyan­akkor már katonának sem kell, *-----------------------------------------­mivel ottan más polgárokat kell hűségre, katonai fegyelem­re tanítani, igy a többi vitéz katona társaival éhen róta az utcát és vacogtatta a fogát. Azonban még is voltak rá tekintettel, mint kiszolgált ka­tonának, évente egy pár heti munkát adtak, mint segéd le­vélhordó, ami elég volt arra, hogy megtudta, hogy nagyon szigorúan büntetik azokat akik a US postára bízott leveleket elrabolják. Éhség lázában, kidolgozta a harcitervét, már-már egész biz tos volt, hogy telyes ellátást tos volt, hogy teljes ellátást nyer három-négy évre, jó me­leg kaszárnyában — börtönben. De nem sikerült, nem volt elég bűnös, nagy siettében nem vé­gezte el egészen a bűnt, mely megszabadította volna az éhen hálástól, igy kidobták és most egy újabb haditerven törheti a fejét, hogy hogyan kerülhet­ne be újabban vagy a katoná- ékhoz, vagy a börtönbe. Mint olyan egyén, akiből a katoná- éknál EMBERT FARAGTAK, nem gondol egy jobb és szebb, kivezető útra, sőt több mint bizonyos, hogy szidja és még talán kész lenne le is gyilkolni a radikálisokat, akik felakar­ják forgatni ezt a szép rend­szert. Egy este már nagyon fázott és nagyon éhes volt, igy fel­tört egy posta szekrényt, egy levelet rabolt el, melyet nagy sietve vitt a rendőrállomásra és elmondva nagy bűnét és átadva a bizonyítékot, hogy mentői jobban sikerüljön neki a börtönbe jutni, nyugodtan várta a tárgyalást. A szövetségi biró, mikor meghallgatta az ügyet, kérdez­te, hogy felbontotta-e a leve­let? elvette-e? annak a tartal­mát, mire nemmel kellett, hogy válaszoljon vitéz Stobel, igy azt a választ kapta, hogy mi­vel nem lopta el a levél tartal­mát, nem bontotta ki a lopot levelet, igy szabadon kell en­gedni. Most azon töri a fejét, hogy mi a fenét csináljon azzal a szabadsággal, melyet erővel vissza adtak neki, melyet szíve­sen oda adna egyszeri jólakás­ért, meleg szállásért. Ilyen embert faragnak a ka­tonaságnál, aki az emberi mél­tóságát, szabadságát, arra sem tudja felhasználni, hogy mint ember legalább rendesen táp­lálkozzon, ruházkodjon és lak­jon. Ilyen embert, aki hajlan­dó volna a szabadságáért küz­dő munkásságot legyilkolni, ha úgy parancsolják neki, mert ő maga sem bírja a szabadságot megbecsülni, felhasználni, ér­tékelni. Ha nehezen is, de azért ta­nulnak a vitéz Stobelek, meg háborús veteránok, hátha még­is, a jövőben nem lesznek olyan hűségesek, de azért kár, hogy vitéz Stobel nem jutott be a börtönbe, ott volna neki a leg­jobb, annyival kevesebb gun­man, sztrájktörő, fascista je­lölt maradt volna szabadon. tartanak az IWW New York környéki csoportjai április 8-án, vasárnap reggel 9 órai kezdettel 200 East 85th St., New York. A kerülethez tartozó csoportok és lapkezelők okvetlen kép­viseltessék illetve jelenjenek meg ezen a fontos tanácskozásokon. Az értekezlet napirendje: A Bérmunkás lapbizottságának jelentése. A küldöttek jelentése. A jelentések tárgyalása. A helyi és a kerületi mozgalom kiépítése. Indítványok. Le- vélbeni megkeresések a csoport titkárához M. Vlasits, 32—47 86th St. Jackson Heights, N. Y. intézendők. A buszoknak nem kell a harcos szervezet AZ AUTÓ MÁGNÁSOKNAK NEM KELL A MUNKÁSOK SZER­VEZETE. — ELÉG A COMPANY UNION. A General Motors Corpora­tion, az Egyesült Államok leg­nagyobb automobil gyártója, nem ismeri el magára nézve kötelezőnek a National Labor Bord rendeletét, hogy a mun­kások uniójával tárgyalások­ba bocsátkozzon. W. S. Knud- sen, a General Motors vezér- igazgatója kijelentette Wash­ingtonban, hogy a vállalat ke- { belében működő munkás unió teljesen kielégítő úgy az alkal­mazottak, mint a vezetőség j szempontjából és nem hajlan­dók szavazást rendelni el annak megállapítására, hogy a mun­kásai csatlakozni akarnak-e más uniókhoz. Nagyon közel van az idő, hogy az eddig türelmes autó ipari munkások nem fogják kérdezni Mr. Knudsent és a többi autó gyárost, hogy mi tetszik nekik, de szervezkedni fognak olyan szervezetbe, amely a munkások érdekeit tartsa csupán szem előtt. Az utóbi hónapokban nagy figyelmet fordítanak az autó | ipari munkások az IWW-ra, amely szervezet sohasem tett kísérletet arra, hogy a munka­adók elismerését nyerje el. Az IWW az iparban dolgozó bér­munkásokat szervezi EGY NAGY SZERVEZETBE, amely egyidőbeni és egyöntetű meg­mozdulásaival ha kell az egész ipar megbénításával viszi győ­zelemre a munkások követelé­sét a rövidebb munkaidő és a magasabb munkabérek elnyeré­sére, mint a munkások azon­nali követelései teljesítésé­ért. Bizonyos, hogy az ilyen szer­vezet NEM KELL a munka­adóknak, nekik jobb a saját company uniójuk, amelynek a vezetését a gyár igazgatósága sugalmazza, irányítja. A négy esztendős megpróbál­tatás elég lecke volt az autó ipari munkásoknak is és sem a gyárosok tiltakozása, sem a munkások elégedetlenségének az elfojtására felajánlott fize­tések emelése, nem fogják a szervezkedés útjáról letériteni, mert megtanulták azt, hogy a munkások csak azokra támasz­kodhatnak, amit ők maguk szervezett erejükkel biztosíta­nak maguknak. Asszonycüudal Irta: Szentgyörgyi Ferenc. Délután volt, májusban, a nyitott ablakon át orgonavirág­illat áradt be a szobába. A cse­lédek már kihordták az edé­nyeket és csak ők ketten ma­radtak bent. A nagy ebédlőasz­taltól félrevonultak, az egyik sarokban két hímzett, selyem- párnás karosszék volt, ott te­lepedtek le. Szemben egymás­sal. A férfi — nyugtalan sze­mű, feketehaj u, kisé kötekedő, hetyke legény és az asszony, szőke, hullámos hajjal, simo­gató, meleg pillantásokkal, hamvas, rózsaszínű szépséggel megáldottan. A férfi a cigarettatárcája után nyúlt és megkínálta az asszonyt, aki mosolyogva hárí­totta el. — Nem szoktam. A férfi az asszony szeme kö­zé nézett, a nyitott cigaretta- tárca még sokáig maradt a ki­nyújtott karral együtt a leve­gőben, — aztán a férfi lecsukta a szemét, a karját visszahúzta, a tárcából egy cigarettát vett ki és rágyújtott. És lehajtotta a fejét és hallgatott. Ekkor ránézett az asszony. — Hát, kérem, mondjon már valamit Kálmán. Beszéljen. . . Beszéljen például arról, hogy merre volt, merre járt, hiszen öt év alatt ugye sokfelé meg­fordult ?! Idegen városokban, idegen emberek, idegen asszo­nyok között. Mondja milyen ott milyenek az emberek, az asszo­nyok? Nos? A férfi lassan felemelte a fe­jét, a cigarettájából mélyet szippantott, aztán eldobta. — Világ, az élet mindenütt egyforma — mondta kedvtelen hangon. — A városokban há­zak vannak, a házakban embe­rek laknak, jók és rosszak. Ha többre kiváncsi, kérem, akkor vegye meg valamelyik világ­csavargónak a könyvét; ott mindenre kielégítő és kimerítő választ kaphat. Az aszony nem válaszolt azonnal, összecsukta a száját, elnézett a férfi feje fölött, ki a nyitott ablakon át a mosolygó* derűs, kék tavaszi égre. Csak, amikor a tekintete visszaérke­zett a szobába, fordult a férfi felé. — Haragszik? — kérdezte. — Nem. Nem haragszom csak úgy érzem, hogy nem kel­lett volna eljönnöm ide, nem lett volna szabad látnom ma­gát mégegyszer. Az asszony arcára valami ár­nyék suhant. — Talán megbántottam ? Nem fogadtam szívesen úgy, mint. . . mint régi pajtást, szokás ? — De, — vágott ingerülten visza a férfi. — Szívesen foga­dott, örömmel fogadót és. . . — Talán a. . . férjem? — kockáztatta meg az asszony. A férfi idegesen fordult az asszony felé. A szájaszéle re­megett, mondani akart vala­mit, de csak a kezével intett, hogy ne, hogy hagyja ezt. — Hát, akkor, kérem,' most már mondja meg, mi a baja, miért viselkedik velem szem­ben úgy, mintha én valami ret­tenetes és megbocsáthatatlan | bűnt követtem volna el 7 — kér­dezte türelmetlenül az asszony. Csendesen, nyugodtan vála­szolt a férfi. — Az, Etelka, az — mon­dotta. — Bűn, vétek, amit ma­ga velem szemben elkövetett. — Én? — kérdezte tágra- nyilt szemekkel az asszony. — Én bűnt követtem el? Mit? Mikor ? — Nem tartott be egy Ígé­retet, egy olyan Ígéretet, ame­lyet nekem nem tett ugyan soha, de éreznie kellett, hogy örökre tartozik nekem vele. Az asszony csodálkozva, ér­telmetlenül nézett a férfire. Nem tudta, hogy mit válaszol­jon neki. A férfi ekkor előrehajolt. Egészen közel az asszonyhoz és a keze után nyúlt. A hangja meleg volt, lágy, mikor megszólalt. — öt évvel ezelőtt — kezdte — olyan május volt, mint most. A sziget lombos tölgyei alatt egy pádon ültünk — ketten. Maga és én. Alkonyatig. Aztán kimentünk a hajóállomásra. Maga ment vissza a városba, én a szigeten laktam. Bucsu- záskor megfogtam a maga ke­zét úgy, mint most, a szemébe néztem úgy, mint most. És ma­ga is rámnézett, hosszú, mély tekintettel és a szeme sarká­ban könnycsepp csillogót. Te­kintete tele volt biztató, báto­rító ígérettel. Egy néma, hang­talan, de örök fogadást tett maga akkor nekem és én hit­tem benne öt teljes éven át. Aztán. . . Nos, aztán nincs is tovább. Emlékszik erre, Etel­ka? A férfi szavai után csend lett a szobában. Az asszony ekkor kihúzta kezét a férfi kezéből, hátradőlt a székben, lecsukta a szemét és mélyről jött só­hajtás után mondotta: — Nem, Kálmán, én erre nem emlékszem. Amire én em­lékszem, az egészen más. Ne­kem most egy szőkehaj u, fe­hér lány jut az eszembe, aki akkor, öt évvel ezelőtt, május­ban, a sziget hajóállomásánál kezetfogott egy férfivel, az a nyiltszemü kis leány jut eszembe, akinek szive tele volt

Next

/
Oldalképek
Tartalom