Bérmunkás, 1934. január-június (22. évfolyam, 773-798. szám)
1934-03-24 / 784. szám
1934 március 24. BÉRMUNKÁS 3 oldal SZILÁNKOK A FEJLŐDŐ PÁRT. Most már csakugyan jön a forradalom. A Rockefeller család egyik sarja, aki ugyancsak leszármazottja a pennsylvániai munkásnyuzó Aldrich szenátornak, csatlakozott a szocialista párthoz. PANASZ. A szocialista munkáspárt egyik közlönye referálva az “felénk irányított szilánkéról arról panaszkodik, hogy Goldman Emma new yorki előadása után mindenki szóhoz jutott csak ők nem. Biz’ ez elég baj. De ki tehet róla, ha alvajárók. Mindenki, jól vagy rosszul, próbál bekapcsolódni az életbe, bogozva eleven dolgokat, mig ők a vallásos fanatikusok módjára, szorongatják kezükben a szocialista kátét, se jobbra, se balra nem nézve, várják a második Krisztust, illetve az uj társadalmat. MEGINT A TANÍTÓK. Lezajlott a tanítók országos konvenciója. Pap nyitotta meg. Egy pár lelkes beszéd. Olyan, hogy az ember szinte azt hinné, hogy na! Aztán nagy lakoma. Megint lakoma. Megint beszéd. Ez már nem olyan lelkes. Sőt amolyan bocsánatkérő vinnyogás az előbb elhangzott, vagy megengedett lelkesedésért. A halgatóság női csoportja ásitozik, rediköljéből kikeresi az orrát-szá jászéi ét, ajakát kiszinesitő kozmotikai vegyszert, művésziesen készíti magát elő a tetszetősre. A férfi hallgatók tudatában “felsőbbségüknek” sem maradnak hátra. Hisz ők rajongó szerelemmel, aki akkor, attól a pillanattól várta az élet legszebb ajándékát. Az a szerelmes leány tudta, hogy a férfi másnap elutazik. Tudta és várta, hogy most, most fogja mondani: “Gyere velem. Ne törődjél semmivel, ne gondolj senkire, csak jöjj velem.’’ Az a leány nem kérdezte volna merre, hová megyünk, de tudom, ment volna. Mint ahogyan minden lány megteszi ezt, aki — szeret. . . És. . . és ott, a szigeten, akkor öt évvel ezelőtt nem ez történt. Ott rut árulás, egy csúnya dolog történt egy leány szerelmes szivével. A leány tekintetében pedig akkor, annál a kézszoritás- nál, nem Ígéret volt, hanem hangtalan örök fogadás, hanem kérdés, hogy hát most mi lesz, hogy hát ezt szabad, ezt igy is lehet ?! Simogatni, cirógatni a szivet, aztán cserbenhagyni, megtagadni, megszökni előle és hagyni vergődni, kínlódni, meghalni?! Azóta ez a kisleány is rájött, hogy ezt lehet, hogy ez nem is bűn; ez diadal, férfidiadal. Azóta! De akkor, — Istenem, akkor!. . . Elhallgatott egy pillanatra és már mosolyogva fejezte be: — . . .Akkor, Kálmán, másik május volt és a mesének vége van. A férfi, aki kisé meglapulképviselik a pedagógiát, ki kell tenniök a faluért vagy városért, melyet képviselnek. Vigyáznak kifogástalan öltözeteikre, elszólásaikra, nehogy valahogy csorba essék a tekintélyen. Komolyság ? Idealizmus ? Mi van vagy lesz a kezükben tartott fejlődő ifjúsággal? Hogyan? Miért? Óh ez unalmas. A helyi iskolákból kiküldött egyik tanuló jelenti: “Bosszantó a közönyösségük. Mig minket korholnak (figyelmetlenségünkért, ők kutyába sem veszik a komoly előadást.’” Mint már előbb is megjegyeztük e rovatban : a mai tanítóságnak háromnegyed része a szemétdombra fog kerülni egy az ébredő proletárság által életre- hivott ipari demokráciában tankönyveikkel, tradíciókkal, arisztokrata életfelfogásaikkal egyetemben. SPORT. Egyik nagyon jól bevált módja az amerikai munkás bérrabszolgaságban tartásának a spekulációra épített sport. Az elemi iskola, a közép, a felsőiskolák, gyárak, külömböző vállalatok megszervezik sport klubjaikat. Ezenkívül jönnek az országos labda, football egyesületek. Dijbirkozás, öklözés. Egy Carnera-Loughvan öklözés több érdeklődést vált ki, mint milliónyi éhező gyerek segélykiáltása. Egy Dempsey vagy Babe Ruth megjelenése szenzáció. McGraw, a labdázók egyik főemberének elhalálozása hosszú hasábokban foglalkoztatta a polgári lapokat s az olvasók itták minden sorát. A bérharcok, melyek szerte az országban tan, szégyenkezve hallgatta eddig az asszonyt, most fölkapta a fejét. — Nem, Etelka — mondotta — a mesének nincs, de nem is lehet vége. Minden becsületes, rendes mesének poén je van, ez a mese pedig, a maga meséje igy, ahogyan elmondta, csonka, mert hiányzik belőle a csattanó, a vég, a poén. Az asszony fölkacagott. — Hiányzik a poén? — Az! — felelte bátran a férfi. Az asszony felállott. — Na, jöjjön — mondotta és a férfi előtt kinyitotta óvatosan, csendesen a másik szoba ajtaját. — Nézzen oda! — és rámutatott egy virágokkal díszített kis fehér vaságyra. — Látja? — kérdezte. A férfi bólintott. A kis fehér vaságyon egészséges szuszogással aludt két teliképü, aranyfürtü gyerek. A fehér vánkosok és csipkék között olyanok voltak, mint a földreszállott angyalok. Az asszony arcán az anya diadalmas, mámoros büszkesége csillogott, amikor gyermekeit nézte és mosolyogva azt mondta: — Nos, hát, ott a — poén. Kissé kötekedve még hozzátette : — Nem is egy, hanem — kettő. dúlnak, melyek mindennapi életünkre, jövőnkre oly nagy hatással vannak, hidegen hagyják őket. A sport, a vicc az egyedüli érték. Egy emberrablás, rablógyilkosság, postarablás még elcsúszik mellette. Az idők vaskövetkezetességgel haladó jármüve annyira közel hozza a mindennapi problémákat, hogy csak idők kérdése, Jelenleg mintegy 14 millió olyan egyén lakik az Egyesült Államokban, akik külföldön születtek. Azok, akik már régóta lakói az országnak “idegeneknek” és “greenhornok”-nak nevezik a bevándorlót. Amikor az újonnan érkezett kezdi megismerni az amerikai szokásokat, nyelvet és intézményeket, másszóval többé kevésbé amerikainak érzi magát, immár ő nevezi az uj bevándorlót “green- horn”-nak, vagy idegennek. Van azonban itt egy olyan népcsoport, amely valamennyiünket joggal nevezhetne idegennek. Ezek az amerikai indiánok. Tavaly több érdekes könyv jelent meg a könyvpiacon az amerikai indiánokról és mind komolyabb és fontosabb figyelem terelődik az indiánokra, úgy az amerikai polgárok, mint maguk a hatóságok részéről. A múlt hónapban egy feltűnően érdekes könyv jelent meg “Massacre” címen, amely a kormány s főként az indiánok ügyét intéző hivatalokra vett fényt. Körülbelül 1800 óta az igazi amerikaiakat, az indiánokat a messzi nyugati államokba kergette a fehér ember s bár a keleti indiánokkal súlyosabb ütközetek azóta nem igen fordultak elő, a nyugaton még sokáig folytatódott a benszülött amerikaiak lefegyverzése és megszorítása. Nem lehet pontosan megállapítani, hogy Amerika felfedezése idején azon területen, amelyet most az Egyesült Államok foglalnak el, mennyire Amióta a Szövetség Intéző- Bizottsága az osztály titkárokat szervezőkké nevezte ki, a Munkás Betegsegélyző Szövetség taglétszáma állandóan emelkedést mutat. Része van ennek a megindult munkaalkalmaknak is de amelyeket nem úgy használnak ki a titkár-szervezők, mint ahogyan a körülmények azt meg kívánják. A négy esztendős munkanélküliségben sok Szövetségi tag kényszerülve volt tagsági jogát feladni. Ezeket és az iparokba vissza kerülő munkásokat, akik minden percükben kivannak téve a munkán való balesetnek, megbetegedésnek kell felvilá- gositani arról, hogy önmaguk és hozzátartozóik érdeke az, mikor a munkásnak választani kell, éhhalál, vagy szervezettség, spekulativ sport, vagy harc. Testet és agyat edző harc. Harc, mely a feledés homályába van hivatva delegálni a mai rendszert hazug sportjával együtt. Ez a harc az ipari munkások harca ipari ellenőrzésért. volt tehető az indiánok száma. Sokan azt mintegy 800.000-ben állapítják meg. 1889-ben csak 80.850 indiánt találtak ebben az országban. Annyi bizonyos, hogy a fehér ember szívós kegyetlensége a teljes kipusztulással fenyegette az indiánokat. Végre is 1824-ben az indiánok emberségesebb bánásmódját vezették be és ekkor alapították meg azt a kormány hivatalt, amely az indiánok ügyét intézi. Az uj vezérelv az indiánok “civilizálását” tűzte ki maga elé, anélkül, hogy az indiánok természetes hátterét, ösztöneit, hagyományait és egyébb motívumokat figyelembe vettek volna. Az indián osztály felállítása óta, tehát mintegy 100 év óta különféle tanító és nevelő intézeteket és iskolákat állítottak fel szamukra. Be kell vallani, hogy ezek a törekvések meghiúsultak: az indián képtelennek bizonyult az amerikai életbe illeszkedni. Jelenleg körülbelül 350.000 indián él az Egyesült Államokban, akik 200 úgy nevezett “re- servációkban” telepedtek meg. Az egész indián territórium kiterjedése körülbelül akkora, mint a new englandi államok és New York együttesen. A körülbelül 193 törzs, amelyek 58 külömböző nyelvet beszélnek szétszórva élnek az országban, de legnagyobb csoportokban a délnyugaton telepedtek meg. A már békében megtelepedett indiánok, ezúttal kimutatták: nem pusztulnak ki, sőt évente mintegy 2000 lélekkel szaporodnak. hogy egy olyan intézménynek legyenek tagjai, amely betegségükben orvossal és anyagi támogatással látja őket el. A kölcsönös segítségre épített intézmények között a Munkás Betegsegélyző Szövetség az amerikai magyar munkások legbiztosabb intézménye, amely közel harminc esztendős fennállása alatt minden tagját kielégítette és amellett a munkások számos bérharcát is anyagilag támogatta. FELÜLFIZETÉSEK A BÉRMUNKÁSRA Március 11-től — 17-ig. IWW cs. Detroit........... 5.00 R. Deutsch, New York.... —.25 S—n. A bennszülött amerikai A Szövetség épitéséért A MUNKÁSBETEGSEGÉLYZő SZÖVETSÉG TITKÁR-SZERVEZŐI NEM ELÉG AKTÍVAK.
