Bérmunkás, 1934. január-június (22. évfolyam, 773-798. szám)

1934-02-17 / 779. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1934 február 17. Magyarországi Tükör Az IWW Hírszolgálati irodájától Budapest. MÉG EMLÉKEZETES az a harc mely egy évvel ezelőtt volt a Balmazújvárosi lakósok és a csendőrség között. Most hirdetett ebben áz ügyben a debreceni bíróság 10 napos tár­gyalás után ítéletet. A 207 lá­zadó közül bár a bíróság meg­állapította, hogy a csendőrség provokációja folytán történt meg az összeütközés 108-at el­ítéltek. A NYOMORGÓ magyarból sok van. Hogy ne szaporodjanak még jobban el, mindent elkö­vetnek az emberek. Ezt igazol­ja az, hogy a születési statisz­tika fél évszázad óta nem volt oly alacsony mint ez évben. Ez év első nyolc hónapjában 127.272 volt az élveszületések száma az előző év 140.265-el szemben. Az év végéig előrelát­hatólag húszezer kis magyar­ral fog kevesebb születni mint múlt évben. Arányszámokban kifejezve ezer lélekre 1932-ben 23 születés esett, ebben az év­ben legfeljebb 21 várható. De azért faj védelemről regélnek Gömbösék. PÉCS. A lakosság 40%-éka szorul ínség segélyre. A BUDAPESTI kőmű­ves sztrájk alatt a sztrájk­törőket szép szóval igyekeztek néhányan a munka abba ha­gyására bírni. Eredmény: A bíróság magánosok elleni erő­szak vétsége címén két mun­kást fejenként 4 havi fogház­ra a többieket 1—1 havi fog­házra ítélte. ^EZERNYOLCSZÁZ pengő adó­tartozása volt egyik kerske- méti polgárnak. Ezen adó te­jében lefoglalták a gazda Chevrolet autóját mivel egyéb­ként fuvarozgatott. Fuvarozás már rég nincs, mert nincs mit fuvarozni, igy természetes nem bírta a gazda kifizetni tartozá­sát. A lefoglalt autóra kitűzték az árverést. Az árverésen Kol­ler Mihály géplakatos 10, mond és ird tiz pengőért jutott az autóhoz. Az állam tehát a 1.800 pengő helyett kapott tiz pen­gőt, tönkretett egy rsaládot, de igy is van ez rendjén, mert Gömbös minden magyart test­vérének hirdet és vall. Csak formálisan. Mint mostoha test­vér ki is fosztja. NEM VAGYOK a leállásnak ha­nem a mozgásnak hive. Gömbös. A politikai papagály fenti kijelentéséhez illesszük oda a magyar statisztikai szemle uj számának adatait, mely vilá- gossan reámutat arra, hogy Gömbös is éppen olyan dema­góg politikus, mint általában Magyarországon minden kur­zus hazaffy. A statisztika mást mutat. Megmutatja, hogy 1932. évben 213 gyár szűnt meg végleg, 160 pedig egész évben egyet­len napot sem dolgozott. Ezzel szemben 18 uj gyár keletke­zett. Mérleg: Az országban 373 gyár végleg, vagy ideiglene­sen megszüntette működését és 20.000 munkás került az ut cára ezekből. 18 uj gyárban pedig 435 talált csak foglalko­zást. De azért rövidesen jön a ja vulás bömbölik a hamis pró- ' féták. KUTYÁKRA bízzák az éhezői ellátását. Békés vármegye a munkanélküliség csökkenté sére 40.000 pengőt szavazott meg és ebből az összegből 10.000 pengőt az ebadó alapból akar fedezni. Az ebek azonban már lassan kipupsztulnak Bé­kés megyében is, mert gazdá­ik is dögróvásra jutottak és bajosan lehet az ebadót behaj­tani, hogy abból az ínségeseket támogassák. Amig ezelőtt az emberek tartották el az ebeket most az urambátyám rendszer alatt ebekkel akarják eltartat­ni az embereket. Ez aztán va lóban újdonság erejével hat. KISPEST 12.000 embernek nincs betevő falatja. HALADUNK. A belügyminisz­ter feloszlatta az összes munkás szavaló kórusokat. A munkások gyermekbarát egye­sületébe megbízottat küldött ki. Megtiltotta, hogy gyűlése­ken hitleri németországi vi­szonyokat említsen az előadó, vagy olaszországiakat. Tilos belpolitikai kérdések feszegeté- se vagy Gömbös rendszer bírá­lata. Tilos a kormány rendel­kezéseit boncolgatni és ha eze­ket megkísérlik a gyűlést a rendőrségnek azonnal fel kell oszlatni. Haladunk a nyílt fascizmus felé. De Bethlen mint elnevez­ték Európa legnagyobb stilü kalandora Angliában ma éppen ellenkezőjéről akarta meggyőz­ni az angolokat. 29—53. Az államfentartó elem kik büszkén hivatkoznak ar­ra, hogy ők tartják fenn az ál­lamot fizetnek évente 29 millió pengő egyenes adót. Ezért ren­delkezésükre áll az egész álla­mi aparátus, fegyveres erő rendőröstől és zsandárostól együtt. Ezt az adót pedig fi­zették az őstermelés, a .ház­birtok, az ipar és kereskedelem. Ugyanekkor az alkalmazottak, akiket mint ellenséget kezel az egész állami és városi hatóság, akiknek gumbot, rendőrkard, vagy börtön jár ki 58.2 millió pengővel járultak hozzá egyenes adóban az államháztartás kia­dásaihoz. Ha ezt nem tennék kevesebb rendőr, börtönőr fi­zetésére telnék csak és keve­sebbel akadna összetűzése adott esetben. Ezek azért mégis ha­zátlan bitangok. (Az adatok Budapestre vonatkoznak.) A tehéntolvaj Irta: NYIGRI IMRE. Az első élmény, amely meg- mozditota bennem a gondolko­dó embert.­A nyitott istállóajtóból, mint nagymosásnál, ha leemelik a katlanfedőt és bodrosan, sűrűn pipál a gőz, époly nehézkes tö­megekben gomolyogtak elő a meleg párázatok. ősszagu csizmákkal, halott­sárga bajusszal kászolódott ki a gazda s odadörgölődzve az ajtófélfához, letisztította a há­táról az odatapadt szalmaszá­lakat. Fázósan beleköhintett a hi­deg májusi reggelbe s elköny- nyitett a szivén néhány erős káromkadással. A tehéntolvajokat szidta, akik már három állatot elhaj­tottak a faluból. Miattuk kel­lett kint aludnia az istálóban. Vitorlázó farokkal, csörtet­ve iramodott hátra Laki, a lompos komondor, de vinnyog­va szükölt, amikor az öreg erős rúgással távolította el magától hizelkedéseit. Nem is volt kí­vánatos jóba lenni a kutyával, mert majdnem úgy festett, mint valami élő szőrtömeg. Az udvaron hatalmas tócsák­ban tátogott a latyak s amint a gazda a konyha felé tartott, csizmáinak cuppogása úgy hang­zott, mintha valami állat venne szörnyűséges lélegzete­ket. Dühös volt az öreg, mert még álmában is a koma kapta meg a szentgyörgyi szőlőt és nem ő. Epés kifakadásokkal il­lette az újból körülötte setten­kedő ebet és gyors mozdula­tokkal rugdosta csizmáit a pa- dimentum lépcsőihez, hogy csak úgy döngött. Nem is fi­gyelt oda. Mormogott valamit a csatakos időről. A megeresz­kedett föld azonban nem soká­ig állott ellent a csizmapatkók ostromának és elengedte az egyik, félig már úgyis kimoz­dult követ, amely fröcsögve hentergett bele a legközelebbi pocsétába. Ez már sok volt. — Hejnye azt a magassá- gos. . . — Pszt! Hallgasson maga lelketlen, hiszen rögvest föl­ébred. Az asszony szólót ki a kony­hából. Szájából' fojtottan recsegett ki a szó és torokhangja csep­pet sem volt dallamatlanabb, mint a megszokott. Elől már csak egyetlen foga volt és be- szivott ajka fölött az úgy me­redt előre, mint a hasításra kész gyilok. Az ember kisé megenyhült. Persze, a vendég. A kis Imre gyerek. A pápistaszinü rokon. Megreggelizett. A vendégszo­bából a függönyrésen át lesel­kedő kisfiú szömyülködve bá­multa a gyors műveletet. A balkezében tartót hatalmas da­rab lángos féltenyérnyi hara­pások révén jutott a torokba, ahol csámcsogó útját kiadós kávéöblintések könnyítették meg. A gazda tett-vett még vala­meddig, azután kocsira ült és a sánta Miskával elszekerezett dolgára a határba. — No, add ide bögrédet. A gyerek félve nyújtotta át a Ferenc József képével diszi tett, búcsún szerzett edényt és szent ámulattal figyelte, mi­ként fejte a nyanya a tehe­net. Először volt falun. Minden felől újdonságok babonázó ere­jű élményei ingerkedtek feléje. Olyan elképesztően más volt itt minden. Amit eddig a sok “nem szabad”-ból beléje ver tek, az itt mind értéktelenné vált. Még járni sem tudót rende­sen. Bokája folyton bicsaklott a göröngyök málló felületén. Most is rosszul érezte magát. Bántotta, hogy az uj cipőjével rá kellett állnia a trágyára. Már harmadszor rántotta elő a zsebkendőjét. Az átható szag az orrát facsarta. Nem tudta megérteni, hogy itt akárhova el lehet menni, akárhogyan. Nem kell mindig a tisztaságra vigyázni. Nem tartanak fölötte folyton korho- lásokkal tetézett szemléket. Ebéd közben köpködni lehet. Az emberek kezei mindig pisz­kosak. A kutviz is furcsa volt, meg a csönd. Most volt elsőizben az istál­lóban. Félve nézte azt a hatal­mas testű állatot, amely nyu­godtan állott a jászolnál és csak néha csapott hátra a far­kával az asszony felé. A nya­nya az első fejősből odanyujtot- ta neki a friss tejet. Nem ízlett igy nyersen, de szégyenlette volna visszaadni. Megitta. A bögrét kezében tartva, tovább figyelte az álla­tot, amely teljesen lekötötte az érdeklődését. Majd az asszony aszott, szívós kezét, görbült uj­jait nézte, amint rendületlen egykedvűséggel nyúzta a tő- gyet. Valami nagy szánalom töltötte el. “Nem szabadna tejet innom, hiszen ez fáj neki.” Kész volt a fejés. Az asszony a kezébe nyomta a kisebb saj­tárt, amiben sárgásán habzott a friss tej és megindultak ki­felé. A fiú vigyázva lépegetett tisztább helyek felé, de az asz- szony rászólt: — Siess már, no! És nem törődve cipőjével, kigázolt az ajtóig. 0 Ebéd után a nyanya is el­ment. Magára maradt. Szabadon mehetett, amerre akart. Lázpiros arccal belopód­zott az istállóba. Nézte a tehe­net. Nem győzött betelleni ve­le. “Ez az állat adja a tejet. Láttam, hogyan adja a tejet. Ittam is belőle. Ez fájt neki. Jó volna megkérni, hogy ne haragudjon. Szegény.” Az állat nyugodtan habzsol­ta a szénát és nyakán ritmiku­san mozgott a lecsüngő irdat­lan bőrlebernyeg. Egyszer csak hátrafordította a fejét. Bután rámeredt a fiúra. Nézte. Az meg rémült csodálkozásai szem­lélte a csipás, véreres, nagy szemeket. Olyan szomorúak vol­tak. Olyan szomorúak. Csak nézte. Valami furcsa érzés szo­rongatta. “Szomorú. Szegény. Bezárják ide és kínozzák. Miattam is kí­nozták.” De most megint ránézett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom