Bérmunkás, 1934. január-június (22. évfolyam, 773-798. szám)

1934-02-10 / 778. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1934 február 10. Magyarországi Tükör Az IWW Hírszolgálati irodájától Budapest. A BECSTELENEK Társadalmi Dráma 3 felvonásban. Irta: Gerolamo Rovetta.----- ELŐADJA: A NEW YORKI MODERN SZÍNKÖR -----­1934 február 10-én, szombaton este 8 órakor, az Ifjúsági Kör és Daltestület színháztermében 181 E. 87th St. SZEREPLŐK: Carlo Moretti ................................... Deutsch Rudolf Elisa Moretti ................................. Szabó Zsuzsanna De—Fornaris asszony ___________ Ballada Ida Peppino Sigismundi ur__________ Ifj. Csorba Pál Orlando Orlandi.................................. Fazekas István Teresa .................................................. Fisher Edith Giovanni, portás ................................ Beresnyák János Serafino ............................................... Palicz Gusztáv Camilla ............................................. Beresnyák Julia Etterino ........................................... N. N, Történik Milanóban, Moretti lakásán. Rendező: DEUTSCH RUDOLF. Súgó: SZIGETI ERNŐ. Belépő' jegy ára 55 cent. Pontos megjelenést kérünk. Elő­adás után tánc lesz. ÚJABB kartelt létesít a föld­művelésügyi miniszter. Ez az uj kartell a burgonya kartell. Ma már minden cikket csakis kartell szállíthat és árusíthat Pesten, kartell árakon. És ezt a kormány elnevezte irányított termelésnek, de közszájon mint kapitalista tervgazdaság szere­pel. Munkabér kartell? Az nincs. MISKOLCON 1.800 családnak nics betevő falatja. VÁC. A városi közgyűlésen Serényi gróf azt javasolta, hogy az árak magasabbá tétele céljából gazdasztrájkot kell proklamálni. Eddig aki a me­zőgazdaságban sztrájkra “izga­tott” sokkal súlyosabban elitél­ték mint az apagyilkost. Most pedig egy gróf egészen nyíltan gazdasztrájkot javasol. Vájjon a mezőgazdasági munkások mi­kor ismerik fel ennek jelentő­ségét, mert a grófok már fel­ismerték. A POSTÁNÁL is bajok vannak. A postai tarifát még akkor állapították meg mikor a búza ára 32 pengő volt mázsánként. Ma a búza piaci ára boléta nélkül 6—7 pengő mázsánként. Természetes, hogy hétszeressen is meggondolandó egy-egy le­vél írása,, melynek tarifája bel­földi forgalomban 20 fillér. Az alábbi statisztika élénken meg­világítja a drága és munkás- mozgalmi ügyeknél megbízha­tatlan posta helyzetét. Ha ta­lán nem volna levél kukucská­lás Stb. valamivel jobb lehetne ez a statisztika, de. közvetve leveleznek inkább az emberek, minthogy postára bízzák gon­dolataikat, mely már nem egy •esetben végződött fogházban. 1929-ben levelet küldtek pos­ta utján 356 millió darabot, 1932-ben 274 millió darabot. Csomagok darabszáma 1929- ben 13.9 millió darab, 1932- ben 9.3 millió darab. És igy tovább minden postai ügyletnél a sorvadás és igy az állami bevétel csökkenése. A reakció lassan megeszi gazda­ságilag önmagát. URIUJFALU. A falu jegyzője az utolsó fillérig elitta a gaz­dák által befizetett adókat. BUDAPEST. 62:000 szegény- kataszterbg^ felvett éhező csa­lád részére 25.500 ingyen ebé­det oszt ki naponta. A fedezet többi részét Gömbös plakátjai­ra fordították. A BESZKÁRT. Rövidített né­ven fejezi ki a budapesti villamosvasúti közlekedési vál­lalatot, melynek gazdája a fő­város. Kurzus városhoz jellem­zően kezelik is ott a munkáso­kat. Erre reávilágit az alábbi kis de tanulságos eset az osz­tálytagozódásról : Az egyik Beszkárt-kalauz előleget kért azzal az indokolás­sal, hogy leányának tanítókép­zői iskolai tandijját kibírja fi­zetni. A kérés elutasítása a következőképpen történt. “Hova jutna a világ, ha már minden paraszt tanítónak ne­velné a gyermekeit és az taní­taná az urak gyerekeit. Az ilyen paraszt gyereke menjen mosónőnek és tanítónőnek.” A HÁBORÚ alatt még élénk emlékezetünkben él az a jó tanács amivel a hadrakeltek hozzátartozóit traktálták a fa­lusi jegyzők akik a hozzátar­tozókat kik valami segélyért náluk jelentkeznek: legelni küld­ték. Azután az összeomláskor sok jegyző legelte meg az álta­la ajánlott füvet sok ott is hagyta legelés közben a fogát. Most Pestújhelyen a törvény- biró UR a hozzáfordulókat imi­gyen traktál ja, segítség he­lyett. “Ha kölykeit nem tudja el­tartani, minek hozták a világ­ra!” Az asszonyok sírnak, azt mondják, a gyerek megvan, most már mitévők legyenek? “Szórják ki őket!” mondja a törvény biró ur. Az események tehát azono­sak a forradalom előtti idők­ben szokássá váltakkal, remél­ve folytatása is az lessz. SZÉKESFEHÉRVÁR. Zavaros Aladár polgármester utánozni próbálva a nagyfejüket kicsibe azt csinálta amit a nagyok nagyban visznek végbe. Lopta csalta a várost. Rongyos pár százezer pengőről van csak szó és ehhez mérten 8 hónapot ka­pott, amiből, hogy hamarabb szabaduljon 5 hónapot és 13 napot mit vizsgálati fogságban töltött kitöltöttnek vett a bí­róság. Lett • volna csak egy proletárról szó. AZ EGYETEMI ifjúság, mint minden évben az időn is za­vargást választotta tanulás he­lyett. Tüntettek a zsidók ellen, néhányat elvertek az egyete­men úgyhogy 20—25-en rohan­tak egyre. Ezen vérszemet kaptak és kivonultak a Rom- bach és Dob utcába is tüntet­ni. Az ott élő zsidók azonban mivel nem 920-af Írnak alapos- san ellátták bajukat ezeknek a ficsuroknak, úgyhogy a rendőr­ségre szaladtak a megveretésük után védelemért. Ott nevetve kérdezték tőlük, hogy mit ke­restek ezekbe a zsidó utcák­ban? LEGSÜRGŐSEBB feladata eb­be a khaoszszal telt világ­ban a belügyminiszternek az, hogy a grófok, bárók és egyébb nemesek igazolványt kapjanak arról, hogy ők tény­leg azok. A szeretet koldusa Irta: SIMOR MIKLÓS. — Nincs becsület és nincs becstelenség. A szegény ember csak ^ddig becsületes, amig ebből él. Ha már nem tud meg­élni belőle, nem is erőlteti to­vább. A férfi mondta ezeket a me­rész szavakat s az újságot, amelyből eddig olvasott, letette a kerti szék mellé a földre. Az asszony, aki eddig a kertjük alatt elterülő őszi tájat nézte, most mosolyogva a férfi felé fordította finom arcát. A meleg októberi alkonyat tüzbe borí­totta a dombot. A város zaja monoton zsongássá szűrődött össze Jent az opálszinü völgy­ben. Ä háztető alatt madarak neszeitek. A közelben elhúzódó országút mellett hirtelen ki- gyultak a villanylámpák. És ez a sok szin, zsongás, nesz és fény mind ott tükröződött most az asszony szemében. — Béláról mindig tudtam, hogy elveszett ember — szólt csendesen. Hangja tisztán csobbant, mint amikor vödröt merítenek meg a kutban. — Azért szerettem. Az ilyen sze­rencsétleneket csak szeretettel lehet gyógyítani. Amig valaki szeretetet érez maga körül, nem képes a bűnre. Több mint két hónapja, hogy utoljára járt itt. Csak igy tudom megérteni ezt a zuhanást. A férfi körül emlékek rajzot- tak. — A mi szeretetünk meg- védhette volna? Az asszony előrehajolt szé­kében és kezét a férfi karjára tette. A szeme most csupa vö­rös fény volt. —- Bizonyosan — mondta el­gondolkozva. — És ha őt választod húsz év előtt ? Gondolod, hogy én is?. . . — Te erősebb vagy. Benned élmény a becsületesség. Neki nagyobb szüksége lett volna rám, mint neked. — Mért jöttél akkor mégis hozzám ? — Mert kapni akartam az élettől. Nemcsak adni. — És. . . kaptál?. . . — Igen. . . Az “igent”-t kissé szégyenlő­sen,. megkapó őszinteséggel ej­tette ki. A férfi eltűnődött. Át­ölelte őket a csend és érezték újra, hogy örökre szól az össze­tartozásuk. A férfi lenézett a földre. Megpillantotta az újsá­got és erről újra eszébe jutott Béla, a legjobb barátjuk, aki sikkasztott. Megrendítette és felkavarta az esemény. — Azért sikkasztott, mert éhezett. És nincs az a szeretet, amely pótolhatná a szalonnát, a kenyeret, a húst és a gyü­mölcsöt — mondta határozot­tan. Az ételek említése friss csil­logást gyújtót, az asszony sze­mében. — Milyen lírai vagy. A sza­lonnát mondod először. — Mert az tartotta bennem a lelket éveken át. Diákkorom­ban, amikor még nem ismer­telek. Sokat éheztem. De sza­lonnára többnyire tellett. Az asszony száj<i, sarkában nevetés bujkált. Felállt széké­ről, a férfihez lépett és az ar­ca fölé hajolt. Homlokát oda- szoritotta a férfiéhez, úgy kér­dezte a szája előtt: — Sikkasztottál volna, ha egy napon végleg elfogy a szalonnád ? A férfi most közvetlen közel­ből nézett bele a világos sze­mek színes csillogásába. A fény, amely az asszonyban égett, át­világított rajta, de lelkének egy szöglete továbbra is ho­mályos maradt. Egyedül voltam. Nem tu­dom. . . Lehet, hogy nem. De az is lehet, hogy. . . Ejnye! — kiáltott fel hirtelen és az asszony válla mögül kihajolva letekintett a kertbe. A kerítés kapuja nagy csat- tanással csukódott be, erre a hangra figyelt fel a férfi. A kaviccsal teleszórt, lejtős utón lépések csikorogtak. Az asz- szony felegyenesedett. Kutatva nézett le a fák közé. Messzi­ről megismerte a látogatót: Béla volt. Hóna alatt aktatáskát szo­rongatott, kalapját a kezében tartotta. Roskadozó térdekkel kapaszkodott fel a verandára. Mikor elébük ért, pillanatra megállt, görnyedt hátát kiegye- nesitette, szinte megnőtt a le­szálló nap mágikus világításá­ban, aztán hang nélkül az asz- szony üresen maradt székébe

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom