Bérmunkás, 1934. január-június (22. évfolyam, 773-798. szám)
1934-06-09 / 795. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1934 junius 9. HÉTRŐL-HÉTRE ÍRJA: V. J. Az akroni gumigyári munkások az NRA fennálása óta, háromszor kaptak bérjavitást. Eredmény: ma kevesebbett kapnak az elvégzett munkáért, mint a bér javítás előtt. Ugyanakkor az AFofL vezetői azzal kérkednek, hogy a gumigyári munkások szakszervezetének, több mint 25 ezer tagja van. Dacára az állítólagos nagy taglétszámnak, semmi eredményt nem tudtak elérni, mert az AFofL eddigi működése csak a havi dijjak beszedésében nyilvánult meg. A tagság azonban az utóbbi időben kezdett nyugtalankodni, kezdték kérdezgetni egymástól, hogy mikor tesz már valamit érdekükben az AFofL és kezdték a havi dijjak fizetését megtagadni. A dollárok elmaradása aztán cselekvésre kény szeritette a jól fizetett vezéreket. Április második felében a vezérek tanácsa megfogalmazta a gumigyári munkások követeléseit, a mit 27 pontban, a különféle szabályokat pedig 12 pontban foglalták össze. Az egészet leközöltették a polgári lapokban is — nincs több. A polgári lapokon keresztül mondták meg a gumigyárak urainak, hogy mi a munkások óhaja. A gyártulajdonosok azonban fütyülnek a munkások óhajának ilyen formában való megnyilvánulására és fokozott erővel épitik a kompany uniókat. A mi a legérdekesebb az, hogy az AFofL tagjait tisztviselőknek választják meg a kompa- ni uniókban. A mindkét, úgynevezett “unió” által elbolon- ditott munkások meg türelmesen várnak, hogy a polgári lapokban leközölt követelésnek meg lesz a hatása és a gyárosok önként jönnek a munkásokhoz, hogy nagylelkűen megadják a munkások szerény követelését. Milyen óriási a külömbség az AFofL és az IWW taktikája között. Az IWW által megszervezett munkások vasárnapi gyűlésükön összeállítják követeléseiket, hétfőn átadják a gyárosnak és ha az megtagadja a jogos követelés teljesítését, — kedden már egyetlen kerék sem mozdul a gyárban. Az ipari szervezet óriási ereje a gyors és meg nem alkuvó cselekvésben nyilvánul meg. Ezért gyűlölik az IWW szervezetet az élősködő vezérek, a köztük elhelyezkedni nem tudó pártpolitikusok és ezért rettegnek tőle a munkások verejtékén kövérre hízott tőkések. Az IWW a tagjait a saját fejükkel való gondolkozásra, a meg nem alkuvó és elszánt osztályharcra neveli. Ezért nem lehet aztán az IWW által vezetett bérharcokat eladni, vagy lecsapolni. Ha hinni lehet a nagyhangú kijelentéseknek, úgy az acélgyári munkások általános sztrájk előtt állanak. Reméljük, hogy Mr. Foster, (a legforradalmibb reform párt “kedves” vezére) nem vesz részt a sztrájk irányításában, mint tette azt 1919-ben, a mikor 24 különféle unióba szervezte az egy iparban dolgozó munkásokat, később pedig eladta őket szőröstől-bő- röstől. Az acélgyári munkásoknak, csak abban az esetben van ki- látássuk egy sikeres bérharc megvívására, ha saját maguk veszik kezükbe a sztrájk vezetését és 24 féle unió helyett Egy Nagy Szervezetbe tömörülve küzdenek, a szintén egy szervezetbe tartozó gyárosokkal. Ha ezt elmulasztják, akkor csak az élősdi vezéreknek lesz a sztrájkból hasznuk, — mint 1919-ben. A közel jövő megmutatja, hogy tanultak-e a múltból? John P. Nields biró úgy döntött, hogy a kormánynak nincs joga tiltóparancs kibocsájtásá- ra a National Steel Corp. ellen, mert ez alkotmány ellenes. Mr. T. Weir, a corporation elnöke nagyon megvan elégedve a döntéssel. Az NRA kimondja, hogy a munkásoknak joguk van olyan szervezetbe tartozni, a mit ők maguk választanak. Viszont a munkaadók kötelesek a munkások által választott bizottsággal tárgyalni, azokat elismer ni. A National Steel Corp. ezt megtagadta és munkásait a kompani unióba kény szeritette. Fütyült az egész NRA, New Deal és az összes kódokra. A legszomorubb az, hogy mindezek dacára még mindig nagy azon munkások száma, akii: szentül hiszik, hogy az NRA az ő érdekük megvédésére született meg. A National Steel Corp. munkásai több mint biztos, hogy kiábrándultak ebből a tévhitből. Még csak a helyes szervezkedési formát kell megtalál- niok és akkor a Mr. Weir torkán meg akad a vig füttyszó. Nem is olyan régen, a házasságkötést végző papok a következő bibliai mondást használták, más szavakkal természetesen, hogy — “Szaporodjatok mint a nyulak és népesítsétek be a föld minden sarkát.” A napokban megtartott Kansas City papi konferencián pedig az összegyűlt papok és püspökök, a szülés korlátozása mellett foglaltak állást. Elhatározták, hogy ezután minden házasság kötésnél ajál- ni fogják a fiataloknak a szülés korlátozását. “Minden három évben egy gyermek” ajánlotta az egyik. “Szakértő orvosokkal felvilágositatni a fiatal házasokat a nemi kérdésről,” mondta egy másik. “A papok egyházi kötelessége, hogy a fiatalokkal ismertessék meg a nemi élet összes titkait, minden fentartás'nélkül,” ajánlotta a harmadik. És igy tovább. Szent Kleófás! Mi történt? Úgy látszik, hogy nagyon elszaporodott a földünk lakossága és most már csökkenteni szeretnék ezt papjaink. Sokak előtt különösnek tűnik föl, hogy az ilyen államellenes és istentelén elmélet hirdetése, az az elfogadása miatt egy sem került közülök a börtönbe. Ugyanezen eszme hívét, a szülés korlátozás bátor hirdetőjét, Sangert Margitot börtönbe zárták ezért 1916-ban. Hja, azóta változtak az idők. Az első embert aki azt állította, hogy a föld gömbölyű, elevenen égették el a római pápa parancsára. És ma, az egyházi iskolákban, paptanitók, a földgömbre mutatva bizonyítják be a kis nebulóknak, hogy a föld — mégis csak gömbölyű. Wiener munkástárs szervezői útja Junius 6 Toledo, O. Junius 7—8 Detroit, Mich. Junius 9-én, So. Bend, Ind. a Kossuth Hallban, este 8 órakor. Junius 17-én, Chicagóban, a csoport által rendezett nyári ünnepélyen. A CIRKUSZ Irta: Nyigri Imre. Dunántúli város. Kis gimnazistakorom egyik vakációját töltöttem ott. Csöndes nyugalommal élték itt az emberek egyhangúságban következetes, elfolyó napjaikat. Úgy léteztek, mint a diszkért elvadult halastava, amelynek áporodott, csaknem olajos felülete minden hullámzást, ritka kődobást halk fodrozódással simit el. Az udvarok magas kőfalai, vaspántos kapuk, rácsozott ablakok, nehéz szövetű függönyök mögött, mint egy-egy külön világ éltek az ősi, századok óta itt tartózkodó famíliák. A vezető körök társaságán belül kialakult vélemények vétót mondottak minden újszerű megmozdulásnak. Az egyöntetű merev állás- foglalások sorompóknál is biztosabban zárták el az útját minden modern áramlatnak, a püspöki város előtt. Egyszer mégis szokatlan hangok foszlányai szűrődtek el a város utcáiba. A zaj irányába csodálkozó tekintetek meredtek. A függönyök meglibbentek egy-egy pillanatra. A családanyák csaknem dermedt ijedelemmel kergették be a lakásokba játszadozó gyermekeiket. Cattogott a kövezet, visszhangzott a zene. Dobok, cintányérok kísérelték meg föléleszteni a polgárok lanyha érdeklődését. Megélénkült az utcasorok. Elől habzó lovon harsonás herold. Majd nyilt tekintetű kis ponnilovaktól vont kétkerekű kordén tarkaruhás bohócok, négyfogatu hintón tündéreknek öltözött balett-táncosnők, komor ketrecekben szelídített fenevadak. Ismét leányok habkönnyű, felhőszerü ruhákban, csengő énekszóval. Majd vad harcosokká vedlett szolgák nehéz vértezettel. Végül a sátor, a fölszerelés nehéz társzekereken. Szájról szájra járt a hir: — Cirkusz! A búzapiac sarkán egy szőke fiúcska szivére helyezte a kezét és úgy nézte a bevonuló társulatot. Meleg simogatásu sejtelmek fogták körül. Az elalvás előtti álmodozások képei elevenedtek meg előtte és mély, bensőséges örömmel röppent ki az ajkáról : — Ez az! Valamiképpen nem úgy élt edig sem, mint a többi kis gimnazista társa. Szemlélődéstől tágra nyitott tekintete mindig kutatott. Mélységes mohóságu pillantása mindig inditóokokat, mozgató rugókat keresett a megfigyelt jelenségekben. Szerette az eldobott papírlapokat, a félig elégett, porladt leveleket. A golyókat színek, a bélyegeket államok, az ólomkatonákat nagyság szerint rakta el és minden könyvébe beleírta a nevét, az év- és sorszámot. Mászkált padlásokon és órák- hosszat nézegetett sárgult régi füzeteket. Keresett ott, ahol más továbbment és mindig fölállította magának a miértet, ahol a többi csak tudomásul vett mindent. Szépre éhes lelke megőrizte minden durvaságtól. Ha hangos szót hallott, már megijedt és remegve menekült, ha pattogott az ostor a szeke- rező lovak hátán. A mező volt a barátja, a virágok a húgai. Kis karjait szerte tárta a megmászott hegytetőn a nap, az ég, az egész világ felé és szeméből az elér- zékenyülés és határozatlan öröm harmata pergett. ^Csöndes, elvonuló, álmodozó t'iu volt. Társai nem szerették. Az anyja titokban sajnálta és sokat sirt miatta. A szomszédok azt mondották: — Nincs benne egy csöpp élet sem. Nem hitt a rosszban. Mindig a szépet akarta látni. Azt vélte, hogy csak nézni kell tudni és minden megtisztul. Akarata, hogy ilyen legyen. Minden pórusát eltöltő reménykedéssel várt valamire. Valami nagyra, valami szépre. Amit titkoltak előtte. Valamire, ami úgy jön, mint a szomjas földnek a májusi eső. Valami csodára. Most a szivére tett kézzel, önfeledten mondotta ki még- egyszer: —Ez az! A cirkusz a gabonapiacon állapodott meg. Minden órában kijárt. Figyelte, miként állítják össze a pódiumot, a széksorokat, a sátrat. Éjfélig elleste a mozgó kocsikból kiszűrődő fényt és árnyékokat. Most még csöndesebb lett. Az anyja azt mondotta: — Hiába hoztam ide. Beteg. Egyszer csak színes kis cédulák röppentek be a házak udvaraira. Sárga, rózsaszín, zöld és lila lapok kerültek az
