Bérmunkás, 1934. január-június (22. évfolyam, 773-798. szám)
1934-01-13 / 774. szám
1934 január 13. BÉRMUNKÁS 7 oldal Tápszerek avagy csak élvezeti cikkek? Mit mond az orvosi tudomány az alkohol, a dohány és kávé használatáról Egész életünk, minden munkánk majdnem kizárólegosan azt a célt szolgálja, hogy elsőrendű szükségleteinket kielégíthessük és azok közül is főképpen táplálékunkat megszerezzük. Éppen ezért táplálkozásunkról sohasem tudhatunk eleget s állandó problémánk marad az, hogy testünket a legcélszerűbben, legolcsóbban s teljesen kielégítő módon lássuk el táplálékkal. Aki az emberi táplálkozás alapvető törvényeivel tisztában van, tudja, hogy az egyoldalú táplálkozás súlyos következményekkel jár. Tudniok kellene azonban ezt azoknak is, akik gazdasági életünket irányítják, akiknek a termelés rendjére befolyásuk van. A legjobb magyar vidékeken ugyanis úgyszólván kizárólag csak magtermelésre rendezkedtek be, más vidékeken pedig gumókat (burgonyát, répát stb.) termelnek. Már pedig helyes táplálkozás csupán liszttel s gumófélékkel nem lehetséges; zöldségre, gyümölcsre és sok jó tejre is van még szükségünk. A magfélék ára az utolsó időben az egész világon rég nem látott fokra zuhant alá. Itt volna tehát a legfőbb ideje annak, hogy minden erővel propagáljuk az állattenyésztést, a tejtermelést, zöldségeskertek és gyümölcsösök létesítését. A tejnek legalább olyan keresett cikknek kell lennie, mint amilyen most a liszt és a szalonna. Ezeknél a tej sokkal tökéletesebb táplálószer, mert helyes kezeléssel nemcsak a szükséges fehérjéket,' zsírokat, cukrokat találjuk meg benne, hanem igen gazdag az A, B és C vitaminokban is. A termelés megfelelő fokozásával el kell tehát érnünk, hogy a zöldséget, a gyümölcsöt és a tejet a szegény ember éppen úgy, sőt könnyebben megvásárolhassa, mint most a kenyeret vagy a szalonnát. A bolgár kertészek útmutatása: öntözőcsatornák létesítése, belterjes gazdálkodás bevezetése lehetővé tennék, hogy a feleslegben jelentkező lisztmagvak helyett ezek a fontos és ízletes táplálószerek a kellő mennyiségben nálunk is megteremjenek, illetőleg előállíthatok legyenek. Egészséges és jól növekvő csecsemők, életvidám és munkabíró felnőttek élvezik majd az újjászervezett termelés eredményeit. A konzervek. Egyes amerikai városokban az ételek úgyszólván készen kerülnek a háziasszonyok kezébe. Tejpor, levesnek hígítható huskivonat, konzervhusok és főzelékek, tej, vaj, pástétomok s egyebek szép dobozokban, sokszor rikítóan színezve bőven fedezik a már ismert szükségleteket. Csak éppen vitamintartalmukban esett kár, mert a legtöbb vitamin a hosz- szas főzés, pasztörizálás alatt tönkremegy, elpusztul. A szárítás, rövid főzés már kevesebb kárt okoz, aminthogy teljes értékű marad a tej is, ha a háztartásokban szokásos módon gyorsan felforraljuk, azután éppen olyan gyorsan lehűtjük. A kondenzálás, pasztörizálás azaz B vitamint és árt a többi alkotórésznek is. A jégbehütött tej 24—36 óra alatt sem veszti el vitamintartalmát, de hamar elpusztul, ha szódát vagy hidrogénhiperoxi- dot kevernek hozzá konzerváló célból. A kezelésnél is fontosabb probléma a tej minősége, vagyis az a körülmény, hogy milyen takarmánnyal etették a tehenet, amelynek tejét isszuk. Soványkosztu tengeri malacokat legelőn tartott tehén tejével táplálták. Hónapokon át egészségesek maradtak, amig az a másik csoport, amely ugyanolyan táplálékon, azonban istállóban, vagyis vitaminban szegény takarmányon tartott tehenek tején élt, 56 napon belül skorbutot kapott és elpusztult. A tej értékének szempontjából tehát döntő fontosságú a tehenek etetése: sok friss füvet, vitaminban gazdag szárított takarmányt kell kap- niok. A dohány. Van még egy egész sor olyan vegyi anyag amelyet ^állandóan magunkhoz veszünk anélkül, hogy szigorú, értelemben vett táplálószerek volnának. Azt tartják róluk, hogy ideg- nyugtalanitók, frissebbé, munkára alkalmasabbá tesznek bennünket. Vegyük hát sorra azokat, mit tudnak és mennyiben állják meg a tudományos kritikát. A dohányról azt mondják, hogy idegcsillapitó és ezt a benne foglalt nikotinnak köszönhetjük. Azonban a dohány nikotinon kívül mást is tartalmaz. Sokszor, hogy jobban égjen, salétrommal preparálják és salétromot tartalmaz gyakran a cigarettapapír is. Sárga festékanyag is van benne, ami a fogunkat, ujjúnkat megfesti. A tulságba vitt dohányzás rontja a szájízt, garathurutot okoz, túlságos gyomorsavtermelést idéz elő. A nikotin a véráramba jutva emeli a vérnyomást, gyorsítja a szívműködést; valószínűen része van a véredényelmeszesedés előidézésében is. Azzal, hogy elrontja az étvágyunkat, valóban megóv a káros tultáplálkozástól. A tudomány véleménye azonban az, hogy az embernek nincs szüksége ilyen idegcsillapitók- ra. Az egészséges ember ne dohányozzék. Ne engedje, hogy előbb-utóbb rabja legyen egy értelmetlen szokásnak, amihez nem valódi szükségérzet, csak mások utánzása, majmolása utján jutott el. Az alkohol. Az alkoholos italok élvezése már nem ilyen egyszerű probléma. Társadalmak és országok sokszor igen égető kérdése. Az alkoholnak sokféle formáját ismerjük. A bor 10 százalékig tartalmaz alkoholt, a sörökben 3—7 százalék van belőle, a pálinkák alkoholtartalma 40—70 százalékos is. Azt mondják az alkoholról, hogy táplál; hogy lehet gyógyszer és” lehet méreg. Azt is mondják, hogy kicsiben nem árt, csak állandó és bőséges élvezete okoz károkat a szervezetben. A tudomány valóban megállapítja, hogy kivételes esetekben, mint a szervezetbe könnyen bevihető, könnyen elégő anyag tehet ugyan szolgálatokat, de csak ritkán nélkülözhetetlen. Melegítő, frissítő hatása csak illúzió. Kitágítja a felületes bőrereket, ezáltal jó érzést kelt, végeredményképpen azonban a .test még gyorsabban és még több meleget vészit. A pálinka kicserzi és gyulladásba hozza a gyomorfalat, ezáltal károsan befolyásolja az emésztést. Mérsékelt élvezése állítólag komolyabb kárt nem okoz, bár sohasem hallottuk még, hogy más méreganyagok, például a morfium, kokain mérsékelt adagjairól ugyanilyen türelmesen nyilatkoztak volna. Egy nagy ország megkísérelte élvezését egészen eltiltani. Mások fontos gazdasági és szabadságszempontokra hivatkozva, a neveléstől várnak eredményeket. élményünk szerint: minél kevesebb tilalomfát és minál több tudást! Fölvilágosító, nevelő munkával elérhetjük, hogy egy szabad, egészséges ifjúság elfordul minden olyan élvezeti cikktől, ami testi erejének kifejtésében, szellemének frisseségében megzavarná. A tea és a kávé. A tea és a kávé szintén inkább élvezeti cikkek, mintsem tápszerek. Koffein nevű hatóanyaguk frissítő, élénkítő hatású az idegrendszerre. De ha túlzott mértékben fogyasztjuk, ezek az aránylag enyhe hatású szerek is veszedelmesekké válhatnak. Gyomorrontás, székrekedés, álmatlanság a kisérő tünetei a túlságos tea- vagy kávéélvezetnek. A stimuláló-, izgató-szerek használata általában azzal a veszedelemmel jár, hogy megszokjuk azokat s akkor nélkülözhetetlenekké válnak. Sok szellemi munkás képtelen dolgozni, ha nem cigarettázhat. Sokan nem tudják megemészteni az ételt, ha alkoholt nem fogyasztanak. Mindezzel szemben annyit mondhatunk, hogy nincs szükségünk sem kábító-, sem izgatószerekre. Ha megfelelően, egyszerűen tálálkozunk, tiszta vizet iszunk, elegendő testmozgást végzünk, szervezetünk belső mirigyei majd kitermelik azokat az izgató- és gátlóanyagokat, amelyek idegrendszerünket és testünket egyensúlyban tai’tva, alkalmassá tesznek bennünket az élet élvezésére, legjobb erőink kifejtésére. LOS ANGELESI LEVÉL A Griffith Park ut építésénél robotoló kis háztulajdonosok és nincsteleneket, gyönyörű ajándékokkal lepték meg a Federal Goverment és a los angelesi városi vezető atyák. Több ezren meglettek mérgezve. Az erdő takarításnál semmi óvvó iténzkedés nem történt ezen munkások ezreivel szembe. De nemcsak saját életük volt veszély ezve, hanem a családjaik is, meg lettek fertőzve, mert ezt úgy kívánja a profit szentség. Mért is vagyunk útjába a jelenlegi tőkéseknek ha nem tudunk elég profitot termelni. Négy éve ezen posványba hempergünk és még sem ébredünk. Már fel vonultatták a munkásság “millióit” az ikertestvéreink és mi az eredmény ? Kudarc, kilincselés. A mi politikus barátaink nem is törekszenek a végleges felszabadításra, céljuk ép úgy mint a tőkéseknek életük meghosszabbítása. Rajtunk termelő munkásoktól függ, ha ezen barbár rednszertől meg akarunk szabadulni, szervezkednünk kell oda, mely szervezetnek meg van a szikla-szilárd alapja, ez pedig az IWW. Mint a hogy lobogójára is fel Írva le a bérrendszerrel. Csak is a jól megszervezett Ipari szervezetben rejlik az erő, a tőkések is csak ezt respektálják, tehát miért nem. látjuk már be? vagy szervezkedni fogunk, avagy mint gyáva kuvaszok fogunk mindany- nyian elpusztulni, a tőkések nyomása alatt. Ne rémítsen bennünket a hajcsárok ostor pattogtatása. Már nincs veszíteni valónk csak a rabláncaink, és egy nagy világ szabadságot nyerhetünk. Bakos. Olvasás után adja lapunkat szomszédjának