Bérmunkás, 1934. január-június (22. évfolyam, 773-798. szám)

1934-05-05 / 790. szám

1934 május 5. BÉRMUNKÁS 3 oldal A washingtoni diszlakoma Kerületi értekezletet tartanak az IWW Chicago és környéki csoportjai május 6-án, vasárnap délelőtti kezdettel a Bérmunkás Othonban, 1604 Cali­fornia Ave. Chicago, 111. A következő városokban felszóllitjuk az IWW magyar tag­jait, a Bérmunkás lapkezelőit és olvasóit, hogy küldöttel képvi­seltessék magukat az értekezleten: South Bend, East Chicago, Indiana Harbor, Gary és Hammond, Ind., államban. Milwaukee, Racine és Kenosha Wis. államban és Harvey, Elgin, Joliet és Chicago, Illinois államokban. A Kerületi értekezletre ez évben sokkal fontosabb feladat vár mint az előző években, igy fontos, hogy minden város kép­viselve legyen. MunkcshSrek Passaic, N. J.-ből Már jó néhány hónapja itt van körünkben Szovjet Orosz­ország washingtoni nagyköve­te, aki ebben a kapitalista ál­lamban, az úgynevezett “egyetlen” munkáshazát kép­viseli. A kommunista pártnak 15 éven keresztül, egyik fő kö­vetelése volt az szovjetek elis­merése Amerika által. Sok ezer munkásfejet vertek be az ut­cai tüntetések alkalmával ezen cél eléréséért. Most aztán áttekintést nyer­hetünk, a szovjet követ itteni ténykedéséből, hogy vájjon mennyiben volt, helyes avagy helytelen ez a párt taktika, mellyel a munkásemberek előtt forradalmi célkitűzésnek prok- lamáltak a szovjet követ ün­nepélyes bevonulását. Leginkább azt hallottuk, az elismeréssel kapcsolatban, hogy Amerika behódolt a szov­jet hatalomnak és rá volt kényszerítve az elismerésre. A másik szempont, pedig az volt, hogy az itteni nagy munka- nélküliséget részben lecsapol­ni a szovjet ipari rendelések­kel. De nem keressük az oku­kat, mert tény az, hogy úgy Oroszországnak mint Ameri­kának és általában minden or­szágnak szüksége van más or­szágokkal való összeköttetés­re, a kapitalisztikus profit alapján amelyen berendezkedé­sük áll. Ami meglepő a mi részünkre és amit szerény elnevezéssel, árulásnak minősíthetünk mun­kásszempontból, az az, hogy a szovjet követ legalázatosabb hódolója lett az itteni munkás- tipró társadalmi rendszernek. A munkáseszmé'ktől annyira tá­vol áll, hogy a legszorgosabb kutatással sem fedezhetünk fel cselekvésében a legcsekélyebb munkásirányzatot. A múlt napokban, Mr. Tro- yanovszky még a régi cári pompát és fényt is felülmúló estélyt adott Washinktonban, ahol megjelentek teljes díszben a munkásnyuzó államok képvi­selői. De a hiradás szerint, még ezeket a parazitákat is meglepte a pazar fénnyel és csillogó gazdagsággal berende­zett szovjet palota, ahol a pezsgő úgy folyt, mintha a Volga vizéből merítették volna és ételek csak a mesebeli ki­rályfi asztalára kerülhettek olyanok amik ott voltak. A vendégek közül az asztal főnél ült Mr. Luther Hitlerék követe, aki azt az országot képviseli, ahol csak Troyanovszky elv­társainak lefejezésénél ülnek hasonló lakomákat. Persze az ünnepi lakomán nem változtatott semmit, hogy közben mig Hitlerék követe a szovjet követtel lakomázott, az elvtársak a washingtoni német követség előtt tüntettek, Hit­ler gyilkos uralma ellen. A po­litikusok szerint ez párttakti­ka! Igen, az egyszerű és hiszé­keny párttagok taktikai szem­pontból beveretik a fejüket az utcai tüntetésben, mig a vezér­elvtársak, a munkásgyilkosok­kal paroláznak és taktikai szempontból agyonzabálják ma­gukat. Aki pedig meg meri kérdez­ni, hogy miért volt szükséges itt Amerikában a fascisták képviselőivel a szovjet követ­nek ölelkezni és miért kellett annyira fényes lakomát ren­dezni a paraziták részére, ami­kor a munkásmilliók az éhség kálváriáját szenvedik, akkor azt a választ kapják, hogy ez Az eszme terjesztése érdé-1 kében, amikor szerét tehetem el-el látogatok a magyar mun­kások házaihoz, ahol azután kü­lönösen ha egy könyv vagy egy újság megvétele kerül szó­ba, előjönnek a panaszok olyan tömkellékben, hogy itt már az agitációs szónak alig sikerül utat törni. Mert a hires union, amelybe a munkások vannak, itt sem a munkabérek megjavítását és a munkaalkalom biztosítását tart­ja fontosnak, hanem az union járulékok beszedését. Az újság olvasók előtt jól ismert Botany szövőgyár, a Forstman-Hofman selyem gyárakban dolgoznak a magyarok 90%-ban. A munka­bér 50—55 cent óránként, hat diplomácia. Aki pedig ilyen forradalmi diplomáciát sehogy sem tud a munkásügyekkel egy vonalba helyezni, hát az egy­szerűen kívül esett a pártvo­nalon és ellenforradalmár lett. A szovjetek elismerésének eddigi eredménye, tivornyázás, pezsgő, Hitlerékkel való ölel­kezés ! Pfuj! I óra a munkaidő, öt napos a munka hét. De amikor az öt nap letelt azt mondják, hogy maradjon otthon, majd izennek érte. És nem ritka esett, hogy ez az üzenés 3—4 hét után tör­ténik, úgy hogy csak kevesen vannak, akik egy hónapban egy-két hétnél többet dolgoz­nak. Még a dolgozókkal szemben jobban vannak azok, akik a charityn élnek, mert ezek 6 dol­lárt kapnak élelemre, azonkí­vül fűtésre és világítást kap­nak. Bár ez is csak az élet ten- getésére alkalmas éppen úgy mint azoknak a helyzete, akik ott vannak a munka listáján, de nem dolgozhatnak. Munkástársak! Ha mint em­berek akarunk élni, akkor egy olyan szervezetet kell felépí­tenünk, amely alkalmas arra, hogy a termelt javakat maguk­nak a termelőknek egyformán szétossza. Ezt a szervezetet építi az IWW ipari szervezetei utján. Csatlakoz Te is hozzánk, hogy mielőbb megszabadulj nyomorúságos helyzetedtől. A. R. félénken hallgatta egy zsidó­lány szocialisztikus előadását. Negyvenen vagy többen szo- rangtak a hallgatók, szinte it­ták az előadó szavait. Csönde­sen, hogy kine hallatszon, meg­éljenezték, tapsolták az előadót s Jani észrevétlenül ki osont a szabadba, vissza a vackára. Az elhangzott emberi igaz­ságok idegenül hangzottak ne­ki. Ilyen nyelvezet, ilyen tisz­teletlen kifejezések nem voltak sajátos szóanyagában. A láza­dás szavai isten, haza, király ellen csak tetőzték amúgy is csordultig telt keserű poharát. Gyerekkori álmainak romba­dőlése óta elősször, ismét imá­val zárta le szemeit “ne végy minket kisértetbe.” Álmában a pokloknak tüzes seprűvel fog­lalatoskodó pokolábjai jelentek meg. Megrettenve keresett me­nedéket. A késő éjjel árra tévedt mu­zsikus cigányai vezették visz-1 sza öntudatlanul cserbehagyott vackára. A nagy lelki felháborodást okozó pincegyülések a követ­kező s az azutáni vasárnap megint csak ott találta. Vala­hogyan úgy érezte, mintha az élet nyomorúságában társakra talált volna. Voltak kik észre­vették, megcirogatták leikét barátságos köszöntéssel. A tá­; volban hagyott anyai szeretetet i pótolták biztató, megértő sza­vakkal. Jani ismét kezdett él­ni. A kikivánkozó könnyek nem csöpögtek ki szeméből, ahelyett csillogóvá, lelkesedéstől izzóvá tette. Szóba egyeledett az elő­adókkal. Kérdezett. Gondolko­zott. Kezdte legyűrni az agyát le­nyűgöző kételyeket. Kereste az emberben az embert. A terem­tőt. Az alkotót. A földnek el­nyomott, de nagy tettekre hi­vatott férgeit. Ezek a pincegyülések járvá­nyosán terjesztették a munká­sok összefogásának eszmélyét, rövidesen két, három szerveze­tet alakítottak. A műhely két segédje, hol Jani inaskodott szolgáltatta a jegyzőt és pénz­tárnokot az asztalosok szerve­zetéhez. Hire jött az ifjú munkások mozgalódásának. Jani összefog- 1 va Horváth Pista, Kállai Imre barátaival megalakította az if­jú munkások szervezetét, mely a tanoncok testi bántalmazásá­nak megakadályozását tűzte ki első és legfontosabb köteles­ségévé. Az inaséveket átéltek- nek bizonyára emlékükben van még, mennyire fontos volt ez. A putikokban fészkelő mű­hely tulajdonosok számtalan kék folttal szokták fűszerezni az i inasok sokszor gyéren kijáró porcióját. Az ifjú munkások szervezete megrökönyödést szült a meste­rekben. Kocsmákban, vendég­lőkben, kávéházakban és az ipartestületben vitatták meg. Hallatlan dolog volt. Soha ilyen nem történt azelőtt. Piszkos, szurtos, agyonéheztetett, meg­pofozott, megrugdosott fiatal suhancok szervezete. Határoza­tokat hoztak a tanoncok egy­mástól való elszigetelésére. Hogyne. Hisz ők a suhancok testi és lelki urai voltak ezidá- ig. Megindult a nyomozás a vezetők után. Közben az ipar­iskola verseny dijait Horváth Pista, Kállay Imre és Jani nyer­ték meg. Az igazgató, a jó öreg Kótay bácsi, a versenydij át­adásakor vegyes érzelmekkel jegyzé meg “nem bírom meg­érteni, miért éppen legjobb ta­nulóim vannak élén annak a szervezetnek.” Agálya annál is indokoltabb volt, mert a három fiú ekkor a mesterek körében anarkista, szocialista, szindL lista, meg a jó ég tudja milyen jelzőkkel volt megbélyegezve és kitiltva az idegen műhelyek­ből. Az uj szervezet azonban nőt. Gyülésezett hol a pincé­ben, hol az erdőben. A segédek Szervezetének törvényenkivüli helyezése, tagjainak megvasa- lása, bebörtönzése sem tudta megakadályozni. A szőlőlopás, a piaci kofák kirakományának minden furfanggal való meg­rövidítése, általában a serdülő fiuk pajkossággal és huncut­sággal teli élete utakat, módot talált, mely túljárta a rendőr­ség, spiclik és mesterek eszét. Bár az inasoknak nem volt megállapított gyüléshelyük, tagjainak létszáma csak né­hányból állt, legalább is a nyil­vánosság számára, mégis a tég­lagyári sztrájknál, hol vasra- verve indították a sztrájkolok bizottságát a Pestről kiküldött vezetővel együtt a városház börtöne felé, az inasok voltak azok, akik százával, mintha a a földből bújtak volna elő, megrohanták a kakastollasokat, leszedték a bilincseket a meg- vasaltakról. Ilyen hulligánszerü lecsapások a munkáltatók és munkások összetűzésénél gya­koriak voltak s mindig a nyo- mozhatatlan fiuk vezettek. így történt, hogy a három ismert inas szerződésük lejártánál ko­rábban jutott a felszabadítás ok­mányához. Úgy vélte az ipar­testület tanácsa, hogy ezzel a felszabadítással önmagukat sza­badítják fel a járványszerü kellemetlenségektől. (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom