Bérmunkás, 1934. január-június (22. évfolyam, 773-798. szám)

1934-01-13 / 774. szám

1934 január 13. BÉRMUNKÁS 5 oldal AZ UJ ÉV BESZÉL Sorozatos tudományos előadások New Yorkban Megérkeztem, akik azt hi­szik, hogy jót, vagy rosszat hoztam azok csalódtak, mint az Ó évben. Olyan volt a múlt, olyan le­szek én amilyenre ti csináltok bennünket. Ámbár milliók vártak, üdvö­zöltek bennünket, a megérke­zés perceiben, de miután önző kívánságaikat nem elégítet­tük ki, meguntak megátkoztak, holott elég időt adtunk kíván­ságaikat kielégíteni, sok jót, szépet tenni. Éppen úgy meguntak, mint a sokáig maradó látogató ro­kont, mert nem szeretett, meg­értés, hanem önzés vezeti a népességet. Mindent mástól várva, soha nem kaptok semmit, magatok­ért csak magatoknak, kell leg- hüebben harcolni. Az indiferenseknek, a vára­kozóknak átkozott lesz minden napom, minden órám, elnyo­matás, kizsákmányolás, éhség nélkülözés, mert csak azt és annyit fogtok kapni mennyiért harcoltok és amennyit képesek, elég erősek lesztek elvenni. Az elpazarolt múlt éveinek súlya is reám, rátok nehezedik, mert mindég többet és többet raktatok az uj évre, — az uj generációra — a múlt évek ter­heiből. Hitelben éltetek mint a pa­zarló szülők, melyekért az újév, — az uj generáció megutált benneteket. Az uj év, — az uj generáció — számot kér, ind csináltatok a múlt év 365 napjával? Meny­nyit építettetek? Mit? Kiknek? Miért van nyomor, éhség a soraitok között? Miért semmisítitek meg a tej. búza, sertés, marha állo­mány egy harmadát, mikor a népesség egy harmada éhezik nyomorog. Négy millió gyer­mek hiányosan van táplálva? Miért állnak a ruha gyárak, mikor a népesség hiányosan van öltözködve? Miért nem osztozkodtok test­vériesen azon, melyet közösen termeltetek ? Volt elég eszetek a modern gépeket megszerkeszteni és üzembe hozni rövid idő alatt, a szükséglet nagy részét közös munkával előállítani. Miért nem mentek egy lépéssel to­vább, amit közösen termelte­tek, közösen fogyasztanátok el? Milyen jogon vártok többet én tőlem, az uj évtől, mikor az Ó évben sem tettek sem­mit a saját magatok és gyer­mekeitek jólétének, biztonsá­gának az érdekében? Mire? Kire vártok? hogy sa­ját gazdasági sorsotokon vál­toztatni fog, cselekedni fog a ti érdeketekben, mikor maga­tok nem akartok cselekedni? Tőlem csak azok várhatnak valamit is, akik bátrak és erő­sek azt elvenni és csak annyit amennyt képesek elvenni. Én csak azokat segítem, akik önön magukon segítenek. A várakozóknak, csak na­gyobb terhet, nyomorúságot ho­zok. A harcosoknak nyugodt lel- kiismeretett és sikert mert azok meg teszik. Mindenkinek adok 365 napot- elszámolásra, melyek olyan károsak vagy hasznosak lesz­nek amilyené ti csináljátok azokat. Még arra figyelmeztetlek benneteket, ha engemet is úgy el fogtok rontani mint a múlt évet nehezebb lesz az elszámo­lás, mert minden elpazarolt év bosszút áll ön magáért. Háromszázhatvanöt nap ele­gendő volna helyre pótolni a múlt évek mulasztásait, ha minden ember megteszi a kö­telességét. Ti rajtatok függ, hogy na­gyobb nyomor, éhség, bizony­talanság lesz az osztály része­tek, vagy boldog biztonság, egyenlőség, testvériesség. Sze­retett lesz az uj évben, vagy annak végén mikor ismét szá­mot kérünk, mit tettetek az emberiségért ? A nemtörődőket fogja ter­helni a felelősség, a várakozó­kat, akik csak elpazarolják az évnek minden napját, elmu­lasztják a lehetőséget arra, hogy egy jobb társadalmi rend­szert építsenek. Tegyetek meg valóságos, UJ ÉVNEK, melyben uj és bol­dog élet kezdődik az emberiség részére. EZ A KÍVÁNSÁGOM. Vi. OLVASD AZ IndustrialWorkert Philadelphiában 1933 dec. 15-én, péntek este zajlott le a mulatságunk az osztályharcból kifolyólag börtönben levő mun­kástársaink érdekében, a Phi- lai Munkás Dalárda helyiségé­ben, az IWW Védelmi Bizott­sága és a Philai Munkás Da­lárda rendezésében. Mint minden évben, úgy az idén sem felejtkeztünk meg azokról a munkástársainkról, akik a börtön falai közt van­nak élve eltemetve, hogy ne juttasunk nekik egy kis vi­gaszt, reményt és a láncaikat megkönnyebbitsük azzal, hogy nem felejtkezünk meg róluk. A műsorunk igazi munkás jellegű volt, munkás érzelmű szavalatok és magyar-angol szónokok akik ismertették mulatságunk nemes célját, ugyancsak a színdarab is, Ma- Holnap, 1 felvonás 3 képben, Az IWW magyar csoportja és más egyesületek, minden vasárnap délután 3 órai kez­dettel : TUDOMÁNYOS ELŐADÁSO­KAT tartanak, a Bérmunkás Ott­honban, 200 E. 85th St. Kér­jük a New York és környéki munkástársainkat, hogy legye­nek jelen ezeken az előadáso­kon, ahol a tudományos kér­désekben további kiképzést nyerhetnek, mely elkerülhetet­lenül szükséges az osztályharc ismertetésénél. JANUÁR 14-én, vasárnap, d. u. 3-kor Fishbein László tart előadást. A diktatúra hatása a munkásmozgalomra, cí­mén. AZ AKCIÓ BIZOTTSÁGBA BELÉPTEK ÉS EDDIG BEFI­ZETTEK: A. Székely, Clev................ 10.00 Emil May, Cleveland....... 3.00 Louis Lefkovits, Clev..... 5.00 J. Herczegh, Cleveland.... 3.00 A. Kucher, Pitsburgh....... 10.00 B. Vitális, Pittsburgh..... 10.00 E. Farkas, Akron........... 3-00 A. Alakszay, Akron....... 3.00 G. Deme, Akron............... 5.00 L. Fishbein, New York.. 6.00 G. Wiener, New York..... 5.00 Miss Szajkó, New York.. 7.00 Miss E. Sárközy, N. Y.... 4.00 M. Vlasits, N. Y.............. 7.00 J. Pataky, New York....... 10.00 M. Stefanko, N. Y............ 10.00 K. Z., New York............. 10.00 J. Engl, N. Y.................. 5.00 J. Szoláth, N. Y................ 8.00 J. Nagy, New York......... 2.00 A. Schöpf, Camden......... 2.00 ami megnyerte a nézőközönség tetszését, mely nagyon is alkal­mas volt a mai viszonyokhoz. Nem akarom a szereplőket külön-külön kiemelni, csak any- nyit, hogy a szereplők mind osztálytudatos mtársak és mtársnők voltak. A Modern Színkör szereplői akik meg tudták érteni és hűen előadni az iró gonodlatait amit a szín­darabba bele tett. Tekintettel, hogy rossz idő volt, mégis sikeresnek könyvel­hetjük el a mulatságot, mert 80 dollárt eredményezett a tiszta jövedelem, amely összeg a rendeltetési helyére lett küld­ve. Az IWW Védelmi Bizottsága az osztály harc rabjai nevében, mond köszönetett mindazoknak akik a mulatság sikeréhez hoz­zájárultak. Védelmi Bizottásg. JANUÁR 21-én vasárnap, d. u. 3-kor a Munkás Betegse- gélyző Szövetség első osztá­lyának rendezésében Dr. Bar­na Vilmos tart előadást. Túl­népesedés és szüléskorlátozás kérdéséről. JANUÁR 28-án vasárnap, d. u. 3-kor Somló Lipót előadá­sa. “Mit várhatunk az NRA- tól.” FEBRUÁR 4-én vasárnap, d. u. 3-kor Vlasits Márton tart előadást. “A német munkás- mozgalom végzetes hibái” címen. Legyünk ott tömegesen az előadásokon és hozzuk magunk­kal ismerőseinket. Belépti dij nincsen. NEW YORKIAK FIGYELMÉBE! Az IWW és a Modem Színkör január 20-án, szombat este renkivüli érdkes Műsoros Estélyt rendeznek a Bérmunkás Otthonban 200 E. 85th St. melyre mindenkit aki kellemesen szórakozni akar tisztelettel meghí­vunk. Kezdete 8 órakor. Belépti dij 25 cent. A Mo­dern If j usági zenekar mellett tánc. A MUNKÁS BETEGSE- GÉLYZő SZÖVETSÉG 17. OSZTÁLYA PHILADELP­HIA 1934. január 27-én, szom­bat este 8 órai kezdetei, a Modern Színkör helyisé­gében, 332 West Girard Avenuen tánccal egybekö­tött Disznótoros Vacsorát rendez, melyre önt, bará­tait és ismerőseit szeretet­tel meghívja. Vacsora jegy 35 cent. (Nem kötelező.) Belépti dij 25 cent. Ligó zenekara játszik. Stana György mtárs a kö­zeli napokban felkeresi Chica­go környékét úgyszintén So. Bend, Ind. Milwaukee, Racine, Wis. és St. Louis, Mo. városo­kat a Bérmunkás érdekében. Kérjük a helyi olvasóinkat, hogy minden tőlük telhető tá­mogatást adjanak meg Stana mtársnak a mozgalomért ki- felytett munkájában. OlvasdaBérmunkást! Az osztályharc rabjaiért Az IWW-ban csak munkásoknak van helyük

Next

/
Oldalképek
Tartalom