Bérmunkás, 1934. január-június (22. évfolyam, 773-798. szám)

1934-01-13 / 774. szám

4 oldal BÉRMUNKÁS 1934 január 13. BÉRMUNKA S (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W._________ Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ......................$2 10 One Year ......................$2.00 Félévre ........................... l.v.0 Six Months .....■............ 1.00 Egyes szám ára .......... 5e Single Copy ................. 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders .............. 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P, O. Box 3912 S.S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y, to Cleveland, Ohio pending Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Kétféle mértékkel Tizenöt esztendővel ezelőtt az IWW 161 tagját a törvény­szék vádalá helyezte. Az ügyészség legfőbb vádja az “elvinyi­latkozat” volt, amely félremagyarázhatatlanul állapítja meg, hogy a munkásosztály és a munkáltató osztály között nem le­het közösség. Az elvinyilatkozat második szakasza megállapítja, hogy “E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.” A chicagói törvényszék, ahol ez a világra szóló tárgyalás folyt az IWW 161 tagját egytől huszesztendeig tartó börtön­nel sulytották, mert nemcsak vallották az “elvinyilatkozat” igazságát, de ott a tárgyaló teremben annak védelmében a leg­tüzesebb szónoklatokat mondották el. Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta p chicagói ítéletet, amely “jogerőre” emelkedett és még ma, ti- zenötesztendő után is ebből a tárgyalásból kifolyólag a börtö­nök vasrácsai mögött vannak a munkásosztály bátor, harcos tagjai. Az elmúlt tizenötesztendő világégése és gazdasági megráz­kódtatásai igazolják az IWW elvinyilatkozatának megállapítá­sait, mert hiszen a depresszió, amely alapjában ingatta meg a rendszert teljes építményében, forrásában oda vezethető visz- sza, hogy a munkáltató osztály nem ismer határt a kizsákmá­nyolásban, hogy a termelt javak elosztása nemcsak aránytalan a termelőkkel szemben, de olyan “igazságtalan,” amely ma az IWW-istákon kívül, a munkásosztályon kívül álló polgárság sze­mét is kinyitotta, hogy ha ezen nem változtatnak, az egész rendszerüket a fölbomlásnak, a megsemmisülésnek teszik ki. Tizenöt esztendővel ezelőtt 161 iWW-istát az igazságtalan társadalmi berendezkedés felismeréséért a törvényszék és a leg­felsőbb bíróság bűnösnek mondta ki és az ország közvéleményét irányitó sajtó majdnem kivétel nélkül tapsolt, örömét fejezte ki ezen Ítélet felett. Az elmúlt héten Roosevelt elnök a törvényhozás uj ülés szakának megnyitása alkalmából beszédet mondott a képvise­lők és szenátorok közös gyűlésén, ahol a mai helyzetért a gyá­rosokat, a bankárokat és mindazokat tette felelőssé, akik a munkásosztály kezemunkájából csak hasznot húznak anélkül, hogy magukat a termelő munkásokat is az emberhez való meg­élhetés lehetőségéhez juttatnák. Roosevelt elnök nemcsak e felismerést jelentette be, de azt a szándékát is, hogy harcot fog folytatni, hogy ez az állapot megváltozzék. Éhez kérte mindkét törvényhozó testület támo­gatását és elsősorban mi munkások által, gondolatban fel sem mérhető billió összegek megszavazását. Bizonyos, hogy a törvényhozók és a nagyszámú hallgató­ság között ott a helyszínen voltak olyanok is, akik tizenötesz­tendővel ezelőtt az IWW 161 tagjára az egytől huszesztendei börtön büntetést kimérték. Ezek most a törvényhozók nagy többségével és a közvéleményt jelentő sajtóval tapsoltak Roo­sevelt elnök megállapításain és terveiről napokig írnak és be­szélnek, mert beigazolást nyert előttük is, hogy a nagy vállala­tok, a nagy bankárok, akik a szó szoros értelmében bírják en­nek az országnak temérdek kincseit, annak minden javát CSAK a maguk részére használják ki. Roosevelt elnök legvilágosabb meglátása az, hogy a politi­kai intézménynek nem tekint fontosságot a gazdasági krízis le­küzdésében. Maga ez a beismerés az elnök részéről is igazolja az IWW tanítását és az elvinyilatkozat minden betűjének meg­állapításait. De amig Roosevelt mentési kísérlete a rendszer alátámasz­tását jelenti, esetleg egy darabb nagyobb kenyérrel a munkások részére, addig az IWW tanítása szerint a munkásosztálynak hivatása van a szervezkedés által és ez a bérrendszernek a meg­szüntetése, mert csak abban a rendszerben szűnik meg a ki­zsákmányolás, amelyben nincsen magántulajdon, vagyon felhal­mozódás. UJ ÉV! Uj év! . . . Mennyi örömet, mennyi reményt, Mennyi bánatot rejtesz magadban? Mennyi csalódás, csalfa tünemény És mennyi nyomor kullog nyomodban? Vágyva várja tőled a megváltást Az éhes proletár. . . hogy lesz kenyér; A gazda. . . bő szüretet-aratást. . . A gyár a munkás vért, mely kincset ér. De én mást várok és nem ezeket. . . — Fájó bus szivem sokkal többre vágy — Nem kívánok pénzt, kincset, ezreket, Csak mikor hangzik: “eddig s nem tovább!” Bíborba szökő uj évre várok én, Mikor búgva zeng a győztes harsona. . . Fénylő tüz-sugárral az ég peremén Ragyogva égjen, hogy: “mostan vagy soha!” Azt várom, hogy elbukik a zsarnok S nem lesz rabszolga már a föld tekén. . . Ezért sir a lelkem. . . Én csak erre vágyok, Csak ilyen uj évet várok bízva én! GLÜCK JENŐ. Egy a sok közül “Mind két ország hasznát fogja látni ennek az elismerés­nek” jelentették a disz szónokok az orosz megbízott Litvinoff tiszteletére rendezett new yorki nagy banketten. Amerika részéről sietnek is ennek az előnynek a kihaszná­lásával, mert a tizenöt esztendő óta összefogott nem kívánatos orosz alattvalókat most törvényesen deportálják, küldik vissza orosz földre. Az amerikai elvtársak erős harcot fejtettek ki a deportálá­sok ellen most valószínű győzelemnek könyvelik el ezt is. De vájjon mi a véleményük a két ország ilyen barátsága felől a de­portálások előtt állóknak? Hogy mennyi “kedves” meglepetést tartogat még az itt élő orosz és általában az amerikai munkásságra Amerika és Orosz­ország “kibékülése” azt csak sejteni engedik azok a meleg han­oii és nagy reményű nyilatkozatok és kijelentések, amelyek Wall Street és általában a nagytőke orgánumain kihangzik. Éppen ezekben a körökben általános az a nézett, hogy a szovjet kormány a tizenkettedik órában rakott mankót a düle- iező amerikai tőke hóna alá. így nagy kérdő jeli a világ gondolkodó munkástömegei ré­szére, hogy a szovjet kormány illetve Litvinoff kinek tett na­gyobb szolgálatott az újjáépítésben erősen haladó szovietnek vagy a felbomlás előtt álló amerikai tőkés rendszernek? Nem hisszük, hogy a válaszra sokáig kell majd várakoz­nunk. ELV1NYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nin­csen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s az élet összes javait ama kevesek bír­ják, akikből a munkáltató oszály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földei, a ter­melő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és keve­sebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) kép­telenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó, másik csoport ellen uszítsák s ezáltal elősegítik, hogy bérhar­cok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorou állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépitet szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell valamennyi iparban — dolgozó tagjai be­szüntessék a munkát, bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak vala­melyik osztályában, igy az eggyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “Le bérrend­szerrel r A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom