Bérmunkás, 1933. július-december (21. évfolyam, 746-772. szám)
1933-09-14 / 757. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1933 szeptember 16. IHÉTRŐL-HÉTRÉ] I ÍRJA: V. J. | AZ ORSZÁGUTAK upitésére 400 millió dollár lett megszavazva és állítólag 40.000 embernek számítottak ezáltal munkát 'adni. Az utak építésére alkalmas időjárásnak nem sokára vége lesz, ennek dacára a 40 ezer munkásból alig 4.000 kapott munkát. A többi 36.000 még mindig vár. Ezek részére a kormány kiadott egy bulletint, hogy miért nem kezdik meg a többi utak építését. Munka helyett bulletint kapnak a türelmesen váró és remélő munkások. AZ OHIO Rubber Co. Wil- loughby-i telepén 500 gum- migyári munkás sztrájkba lépett. Harvey Fox sztrájkoló munkást, néhány sztrájktörő késekkel megtámadta és fején több helyen megsebesítette. A gyár aláírta az NRA codot, de megtagadta még a korrupt AFofL elismerését is. Mit szól ehez Gen. Hugh S. Johnson, az NRA Chief. Semmit, vagy nagyon keveset, mert a kinek vaj van a fején az fél a naptól. Newark N. J.-i jelentés szerint az ottani Lea Fabrics gyárban levágták a heti fizetést 19.20 centről 16 dollárra. Egy Herbert Smalley nevű munkást pedig elbo- csájtottak, mert szervezni próbálta a munkásokat. Ez a gyár is aláírta az NRA codot, a melyben az is benne van hogy a munkások szabadon szervezkedhetnek. Gén. Johnson kötelessége a codokat megszegő gyárosok megrendszabályozása < vagy megbüntetése. Nos hát ennek a gyárnak Gén. Johnson az elnöke és kíváncsian várjuk, hogy mit fog tenni? Az Ígéretektől ebóditott munkások még mindig tömjé- nezik, a nagyhangú kijelentésben hiányt nem szenvedő fő racketeert. De nem sokáig, mert a kijózanodás ideje gyorsan közeleg. NATHANS Taback többszörös milliomos selyemgyáros felakasztotta magát, mert a depresszió következtében egy millió dollárt vesztett. Pedig még nem kellett a charity-hez folyamodni, mert maradt még egy pár rongyos milliója az esős időkre. Vájjon mit fognak a többi ilyen milliomos urak tenni, ha a munkásoknak eszébe jut visz- sza Venni a tőlük elrabolt javakat. Követni fogják talán Taback példáját? Reméljük. HENRY HARRIMAN az Egyesült Államok kereskedelmi kamarájának elnöke, körlevélben szóllitotta föl az összes kereskedelmi kamarákat, hogy teljes erővel küzdjenek a nyitott műhely rendszerért. Mr. Harriman nem szereti a szervezett munkásokat, ia forradalmi ipari szervezettől meg a háta is libabőrös lesz. Neki csak türelmes, szervezettel nem törődő páriákra van szüksége, a kikről ha úgy tetszik a bőrt is lehúzhatják a Harriman féle munkásnyuzók. Nos urak, vegyék tudomásul, hogy a munkásság szervezkedni fog még akkor is, ha az urakat a guta üti meg efölötti dühökben. Még pedig forradalmi ipari szerve^ zetbe, nem azért, hogy a szervezet elismeréséért folytasson vitát az urakkal, hanem azért, hogy lefoglalja magának a termelési eszközöket és örökre véget vessen a mai rabló rendszernek. És akkor a Mr. Harriman is követheti a selyemgyáros kollegája példáját. WILLIAM GREEN, az AFofL elnöke akroni előadása alkalmával megfenyegette a gummigyárosokat, niert több száz munkást letettek és még néhány ezerre ugyan ez a sors vár. Azt mondotta, hogy törvényes utón fogja a gyárosokat, a munkások munkában tartására kényszeríteni. Ezért a kijelentéséért aztán válón veregették az összes tőkés lapok és diszlakmát rendeztek részére, ahol a sok előkelő vendég közt ott volt Ohio kormányzója is. A gazdagon terített asztal mellett aztán tovább folytatták az urak a munkások “mentését.” És még ezek után is sok munkás hiszi, hogy Green és a hozzá hasonló élősdiek a munkások érdekét védelmezik. NÉMETORSZÁGI jelentés szerint egy uj háború esetén a lef egy vérzett Németország egy éven belül teljesen készen állna az öldöklő háború megkezdésére. Hat héten belül elegendő mérges gázt, három hónapon belül robbanó anyagot, muníciót, hat hónapon belül kézi és gépfegyvereket és tiz hónapon belül nehéz ágyukat tudna előállítani. A német munkások kenyeret kérnek és az urak háborúról álmodoznak. Amerikában is most kezdtek 38 uj hadihajót építeni 238 millió dollár költséggel. A hónapokig tartó lefegyverzési komédiának háborús készülődés a vége. A csizmadia ördöge Irta: Csehov A. P. Karácsony előestéje volt. Fjodor, a csizmadia még egyre dolgozott, bár a mécsesben fogytán volt az olaj. örömest abbanhagyta volna a szentestén a kalapálást, de Harangutcai rendelője, aki két héttel ezelőtt méretett magának csizmát, tegnap itt járt veszekedni és lelkére kötötte, hogy éjféli misére okvetlenül otthon legyen a csizma. — Hej. .. keserves rabszolgaélet! — sóhaj tot fel Fjodor szaporán kalapálva. — Más ember már régen alszik, vagy javában mulatozik, én meg itt ülök, mint valami elátkozott és varrom, Isten tudja, kinek a csizmát.... Hej-hej ! Minduntalan az asztal alá nyúlt az üvegért és jót húzott belőle, nehogy végképp elnyomja az álom. S minden korty után fejcsóválva dor- mögte: — Miért is van, hogy a rendelők örökké mulatoznak, én meg halálra dolgozhatom magam? Csak azért, mert nekik bőven van pénzük, én meg koldus vagyok? Hát igazság ez? A majszt'ram minden rendelőre haragudott, de ebben a percben főként a Harang-utcait kívánta a pokolba. Barátságtalan, hosszuhaju, sárgaarcu ember volt a rendelő; nagy kék szemüveget viselt és állandóan szitkozódott. Valami kimondhatatlan német neve van, de hogy miféle szerzet — nem lehet tudni. Két hete, mikor Fjodor mértéket vett, a megrendelő a padlón guggolt és valamit tört egy mozsárban. Fjodor jóformán még köszönni sem ért rá, mikor a mozsár tartalma meggyulladt és vakító vörös lánggal égett, miközben kén, meg égett toll szagával telt meg a szoba. Hazament Fjodor, egyre azon morfondírozott, hogy “nem lehet istenfélő ember, aki ilyen boszorkánysággal foglalkozik.” Mikor kiürült az üveg, Fjodor letette a csizmát és elgondolkozott. Nehezülő fejét öklére támasztva, eszébej ütött keserves élete, aztán a gazdagok, a fényes paloták, hintók és a ropogós százas bankók. . . Az ördög vinne el minden gazdagot. Legjobb lenne, ha a gazdagok házai összedőlnének, lovaik megdöglenének és drága cobolyprémes bundájuk szőre kihullana. Bárcsak az összes gazdagok elszegényednének s a szegény csizmadiák egyszerre meggazdagodnának! Ábrándozás közben hirtelen eszébe jutott a sürgős munka: kinyitotta lehunyt szemeit. — No, ez aztán szép história — gondolta, a csizmákat forgatva. — Készek az utolsó szögig, én meg csak itt ülök, ahelyett, hogy hazavinném! Sietve bekötötte a csizmákat egy piros kendőbe, kabátot rántott és elsietett. Kint ke- ményszemü hó esett, amely úgy szúrta az arcát, mintha csupa apró tü lett volna. Enyhe fagy volt — az ut csúszós és sötét, a gázlámpák álmosan pislogtak és Fjodor egyre köhécselt, niert mindenünnen fullasztó petróleumszag áradt. Az úttesten gazdag embereket röpítettek a szánkók s az utasok jókora sonkát és nagy üveg pálinkát szorongattak. Némelyik szánkóból urikisasszonyok kandikáltak s nyelvetöltve kacagták Fjodort: — Koldus, koldus! — hallatszott a csufondáros kiáltás. Mögötte a járdán diákok, kövér kereskedők és cifra tábornokok mentek és azok is csufolódva kiabáltak utána: — Részeges bütykös! Korhely sziszük! Fjodor bosszankodott de némán tűrte a csúfolódást, csak olykor köpött egyetegyet. De mikor szembetalálkozott Lje- bédkin Kuzmával, a pólyák csizmadiamesterrel s ez odakiáltotta neki: “Én gazdagon nősültem, segédekkel dolgozom, te meg koldus vagy, még enned sincs mit” — elfogyott a türelme és kergetni kezdte a gunyolódót. Észre sem vette, hogy került a Harang-utcába. A majszt'ram rendelője a saroktól számított negyedik ház legfelső emeletén lakott: Hosz- szu, sötét udvaron keresztül, csúszós, rozoga lépcső vezetett hozzá. Mikor Fjodor belépett, a megrendelő — épp úgy, mint két hete — a földön kuporgott és valamit tört a mozsárban. — Nagyságos ur, kész a csizma! — szólalt meg a majszt'- ram némi szorongással. A megrendelő felállott és szótlanul vizsgálgatta a csizmákat. Fjodor segíteni akart neki s féltérdre ereszkedett, hogy lehúzza lábáról a régi csizmát, de abban a szempillantásban felugrott és reszketve hátrált az ajtó felé. Hogyisne! A titokzatos urnák lópatái voltak ! — Ejha! — gondolta Fjodor. — Ez aztán furcsa história! Első gondolata volt, hogy keresztet vet, aztán elhajítja a csizmát és rohan, ahogy csak bir de aztán eszébe jutott, hogy életében először és valószínűleg utoljára találkozott ördöggel — ostobaság lenne, ha nem használná fel az alkalmat. Erőt vett hát rémületén s elhatározta, hogy szerencsét próbál. Hátratette a kezét, nehogy önkénytelenül is keresztet vessen és tisztességtudóan elköhintve magát, megszólalt: — Azt mondják, nincs a világon gonoszabb lény az ördögnél de én amondó vagyok, hogy mégis csak az ördögnek van a legtöbb esze. Igaz, tisztesség nem esik, szólván, patája, meg farka van, de több esze van, mint akármelyik jogásznak. — Kedvemre szólottái — mondta az ismeretlen ur. — Köszönöm neked, te derék csizmadia! Mond, mi a kívánságod? Teljesítem! A majszt'ram nem kérette magát, elmondta, ami a szivét nyomta. Azzal kezdte, hogy gyerek kora óta irigyelte a gazdagokat. És egész életében bántotta, hogy mért nem lakhat minden ember palotában és mért nem járhat mindenki hintón. Miért kell neki egész életében nyomorognia ? Menynyivel rosszabb ő, mint a gazdag pólyák csizmadia, aki tulajdon házában lakik és a felesége kalapot hord? Nem éppen olyan Isten teremtése ő, mint a gazdagok? Mért kell hát örökké törnie magát, mig mások mulatoznak? Miért éppen Már ja lett a felesége és nem valami illatos nagysága? Igaz, hogy Már ja szemrevaló, dolgos asszonyszemély, de szörnyen buta és bizony megérzi az ember, ha néha odaüt. És ha a majszt'ram politizál vagy más okos dologról beszél előtte, az asszony minduntalan belekotyog és összehord tücsköt-bo- garat. — Mi a kívánságod tehát? — szakította félbe szavait a különös megrendelő. — Megkövetem nagyságos uram, gazdag szeretnék lenni. — Legyen hát kívánságod szerint. Csakhogy a gazdagságért a lelkedet kell adnod cserébe ! Mielőtt megszólal a kakas, ird alá ezt a kötelezvényt,
